EH 2011.2315 I. Tartást pótló baleseti járadékigény elbírálása során nincs jelentősége annak, hogy az eltartó a tartást a családban természetben, vagy tartásdíj fizetésével teljesítette. A korábbi életszínvonalat biztosító járadék megállapítása során a balesetben elhunyt eltartó után örökölt vagyont nem, de az abból származó, a mindennapi életvitelt szolgáló jövedelmet figyelembe kell venni [Ptk. 358. §].
II. A magyar jogot kell alkalmazni, ha a külföldi jog tartalmát nem lehet megállapítani [1979. évi 13. tvr. 5. §].
A felperesek édesapja N. J. 2004. szeptember 10-én közúti közlekedési balesetben életét vesztette. A balesetet Cs. K. okozta, aki gépjárművével ittas állapotban 105-110 km/óra sebességgel közlekedett N. község lakott területén, ezért nem észlelte a szemközt várakozó két gépjárművet és az úttesten tartózkodó N. J.-t. Cs. K.-t a büntetőbíróság bűnösnek mondta ki halált okozó ittas járművezetés büntettében.
A balesetet okozó gépjármű kötelező felelősségbiztosítója az alperes volt.
Az elhunyt N. J. korábban feleségével és a házasságból született két gyermekével, az I. és II. r. felperessel az Egyesült Államokban élt. A házasságot 2002. április 24-én a bíróság jogerősen felbontotta és a gyermekeket édesanyjuknál helyezte el. Az ítélet N. J.-t kötelezte, hogy 2003. július 1-jétől fizessen gyermekenként havonta 700 USD tartásdíjat a gyermekek törvényes képviselője részére azok 21. életévének a betöltéséig.
Az 1989. április 12-én született I. r. felperes középiskolai tanulmányai elvégzése után egyetemi tanulmányokat folytatott. Önálló jövedelemmel nem rendelkezett, különélése ellenére tandíja befizetéséről édesanyja gondoskodott. Az 1996. október 12-én született II. r. felperes folyamatosan édesanyja háztartásában él, tanulói jogviszonya folyamatos.
A felperesek keresetükben az alperest 2004. szeptember 10-től kezdődően személyenként havi 700-700 USD forint ellenértéke és kamatai megfizetésére kérték kötelezni.
A jogerős ítélet kötelezte az alperest, hogy 2005. május 1. napjától előre esedékesen minden hónap 15. napjáig fizessen meg az I. és II. r. felperesnek 21. életévük betöltéséig 560-560 USD forint ellenértékének megfelelő tartást pótló járadékot az I. r. felperes részére 2010. április 12-ig, a II. r. felperes részére 2017. október 12. napjáig.
Megállapította, hogy a 2005. május 1-jétől 2010. február 26-ig lejárt járadék összege 6 859 080-6 859 080 forint, melyből az alperes 6 031 260-6 031 260 forintot a felperes jogi képviselőjének bankszámlájára, 827 820-827 820 forintot a felperesek bankszámlájára köteles teljesíteni.
A jövőben járó járadékok vonatkozásában kötelezte az alperest, hogy 560-560 USD forint ellenértékét minden hónap 15. napjáig a tárgyhó első napján érvényben lévő és a Magyar Nemzeti Bank által közölt forint középárfolyam figyelembevételével fizesse meg a felperesek bankszámlájára való teljesítéssel, és ugyanilyen módon fizesse meg a 6 859 080 forint 2007. október 1. napjától járó késedelmi kamatait is.
Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A bíróság ítéletének indokai között megállapította, hogy a balesetet okozó gépjárművezetőnek a közlekedési szabályok betartásával módja lett volna a baleset elkerülésére. A balesetet eredményező közvetlen veszélyhelyzet kialakulásában azonban a menetiránnyal szemben leálló gépjárművek és az úttesten tartózkodó N. J. is közrehatott. Ezért a bíróság a baleset bekövetkeztében a részesek közrehatásának mértékét 20%-ban határozta meg.
Az I. r. felperes tartást pótló járadéka körében a bíróság megállapította, hogy az I. r. felperes egyetemi tanulmányai folytatása érdekében hagyta el a családi lakóhelyet, de változatlanul édesanyja tartására szorult. A felperesek öröklése a felperesek tartást pótló járadékra való jogosultságát nem érintheti. A felperesek igazolták, hogy árvaellátásban nem részesülnek.
Az alperes fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság a fellebbezés indokaira tekintettel az elsőfokú ítélet indokolását kiegészítve hangsúlyozta, hogy a Ptk. 358. §-a elsősorban arra az általános esetre vonatkozik, amikor a szülők természetben nyújtják az eltartottak részére a tartást. A néhai szülő nem természetben, hanem jogerős határozatba foglalt pénzösszeg megfizetésével teljesítette a tartási kötelezettségét. A felperesek által tőle örökölt vagyon a kártérítést nem csökkenthette, annak beszámítására nem kerülhetett sor. A másodfokú ítélet indokai szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével tényként állapította meg, hogy a felperesek nem részesültek árvaellátásban. Ezért e körben további bizonyításra nem volt szükség [Ptk. 345. § (2) bekezdése]. A felperesekre terhelő, a 20%-ot meghaladó kármegosztásra a másodfokú bíróság sem látott lehetőséget.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével elsődlegesen a kereset elutasítását, ennek hiányában marasztalásának leszállítását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
Sérelmezte, hogy a bíróság a Ptk. 358. § és a Pk. 47. számú állásfoglalás megsértésével figyelmen kívül hagyta, hogy a felperesek az elhunyt után jelentős vagyont örököltek, életszínvonaluk nem csökkent, az I. r. felperes a közös háztartást elhagyta. Állította, hogy az elhunyt nagyfokú sértetti közrehatása balesete bekövetkeztében megállapítható, ezért a közrehatás mértékét 50-50%-ban kérte megállapítani.
Sérelmezte továbbá, hogy a bíróság a felperesek árvaellátásra jogosultsága körében nem folytatta le a szükséges és a bíróság által is elrendelt bizonyítást, az alperesi bizonyítási indítványokat pedig indokolatlanul mellőzte. A felperes által becsatolt okirat alapján a bíróság e körben megalapozatlan döntést hozott. A Ptk. 345. § (2) bekezdése értelmében ugyanis a tartást pótló járadék összegének meghatározása során annak is jelentősége lett volna, hogy a felperesek miért nem érvényesítették árvaellátás iránti igényüket.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult. Előadták, hogy korábban 700-700 USD/hó tartásdíjban részesültek. A jogerős ítéletben alkalmazott kármegosztás folytán életkörülményeik romlottak. Ezért a Ptk. 358. §-a adott esetben nem alkalmazható, ugyanúgy, ahogy a Pk. 47. számú állásfoglalása sem. Vitatták az 50-50% arányú kármegosztás lehetőségét a károkozó vétkességének és a néhai elvárható gondosságának összevetése alapján. A Pp. 164. § (1) bekezdésére utalással megalapozatlannak ítélték a felperesek árvaellátásra jogosultsága körében kifejtett felülvizsgálati indokokat is előadva, hogy a felperesek a nemleges körülményt nem bizonyíthatták.
A felülvizsgálati kérelem részben, az alábbiak szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság osztotta a bíróságnak a kármegosztással kapcsolatos, a Ptk. 345. § (2) bekezdésére és 340. § (1) bekezdésére alapított jogi álláspontját. Mindkét fokú bíróság helyesen értékelte a károkozónak és a balesetben életét vesztett szülőnek a közvetlen veszélyhelyzetet előidéző magatartását, és megalapozott jogkövetkeztetést vont le a kármegosztás mértékére. Nyilvánvaló, hogy a büntetőbíróság által a baleset okozásában bűnösséget kimondó ítélettel megállapított károkozói magatartás nem tekinthető a vétkesség szempontjából a közrehatással azonos mértékűnek. A bizonyítékok mérlegelésével megállapított közrehatási arány felülvizsgálati kérelemmel eredményesen nem volt támadható.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett azzal az állásponttal is, hogy az egyetemi tanulmányai folytatása érdekében a közös lakást elhagyó I. r. felperes 21 éves koráig nem veszítette el a tartásra való jogosultságát. A peradatok egyértelműen alátámasztották, hogy az I. r. felperes változatlanul rászorult a tartásra, ezt édesanyja az édesapa halála után is folyamatosan biztosította a számára. Mivel a felperesek a Ptk. 358. §-a alapján tartást pótló járadék iránti követelést érvényesítettek, a tartásra jogosultság jogalapját nem érintette, hogy az I. r. felperes egyetemi tanulmányai folytatása érdekében az eltartójával közös lakóhelyéről eltávozott és az egyetemi városba költözött.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor nem találta megalapozottnak a jogerős ítéletnek a felperesek által örökölt vagyonnal és igényelhető árvaellátásával kapcsolatban kialakított jogi álláspontját.
A Ptk. 355. § (3) bekezdése szerint kártérítésként járadékot is meg lehet állapítani. Rendszerint járadékot kell megállapítani akkor, ha a kártérítés a károsultnak vagy vele szemben tartásra jogosult hozzátartozójának tartását, illetőleg tartásának kiegészítését hivatott szolgálni.
A 358. § (1) bekezdése szerint a baleset következtében meghalt személy által eltartottak olyan összegű tartást pótló járadékot igényelhetnek, amely szükségleteiknek - a tényleges, illetőleg az elvárhatóan elérhető keresetüket (jövedelmüket) is figyelembe véve - a baleset előtti életszínvonalon való kielégítését biztosítja.
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet azzal az állásponttal, amely szerint a tartást pótló járadék esetében a korábbi életszínvonalat kizárólag akkor kell vizsgálni, ha a szülő az eltartott részére természetben nyújtotta a tartást. A balesetért felelős károkozó a baleset folytán elhunyt személy gyermekének a kárát köteles megtéríteni. A tartás elvesztése folytán elszenvedett kár mértékének megállapítása során pedig a meghalt szülő életében a gyermek részére biztosított életszínvonalat kell figyelembe venni. Ebből következően a felperesek által igényelt tartást pótló járadék megállapítása során a korábbi tartás jellegétől függetlenül nem mellőzhető annak vizsgálata, hogy a felpereseknek milyen volt a balesetet megelőző életszínvonala, illetve, hogy szükségleteiknek a baleset előtti életszínvonalon való kielégítését milyen összegű járadék biztosítja. Tévedett az eljárt bíróság annak megállapításával, hogy a tartásdíj illetőleg a tartást pótló járadék célkötelem jellegénél fogva nem kell figyelem bevenni, hogy a felperesek az elhunyt után jelentős hagyatékot örököltek. A tartásdíj, illetőleg a tartást pótló járadék valóban a felperesek mindennapi életvitelével összefüggő költségek fedezetére szolgál. A Ptk. 358. § (1) bekezdésének rendelkezéséből következően a felperesektől nem várható el, hogy a mindennapi életvitelük biztosítása céljából az örökölt vagyont feléljék. Nem mellőzhető azonban annak vizsgálata, hogy e vagyonból nem keletkezhetett-e olyan rendszeres jövedelmük, melyet életvitelükre fordítottak vagy fordíthattak volna, és ami a szülő halála folytán kieső tartásdíjat egészben vagy részben kompenzálva szükségleteiknek a baleset előtti életszínvonalon való kielégítését biztosíthatta. Mivel a kártérítés mértékének a megállapítása során a károkozás ténye folytán bekövetkezett jövedelemmódosulást egységesen kell vizsgálni, tévesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy az elhunyt szülő által fizetett tartásdíjjal, illetve az örökölt vagyonnal (pontosabban annak jövedelmével) elért vagy elérhető életszínvonalnak a tartást pótló járadék megállapítása, annak mértéke tekintetében nincs jogi jelentősége.
A Legfelsőbb Bíróság a felperesek árvaellátásával kapcsolatos jogerős ítéleti álláspontot is megalapozatlannak találta.
Az elsőfokú bíróság 28. sorszámú felhívása magában foglalta a felperesek kötelezését annak igazolására, hogy a felperesek a keresettel érintett időszakban árvaellátásra jogosultak voltak-e, ilyen ellátást kaptak-e. Utóbbira adott nemleges válasz esetén az igazolás térjen ki ennek okára és arra is, hogy amennyiben a felperesek árvaellátás iránti igénye alapos, úgy milyen összegű árvaellátás járt volna a részükre. A felperesek az árvaellátásra jogosultságukkal kapcsolatban nem nyilatkoztak, bizonyítékot nem csatoltak. Erre tekintettel az alperes fenntartotta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium megkeresésére irányuló bizonyítási indítványát, amit az elsőfokú bíróság végülis mellőzött. A perben így nem tisztázódott annak kérdése, hogy a felperesek jogosultak voltak-e árvaellátásra, igénylésének elmulasztása értékelhető-e a terhükre a Ptk. 345. § (2) bekezdése, 340. § (1) bekezdése alapján. A felperesek alaptalanul hivatkoztak felülvizsgálati ellenkérelmükben ezzel összefüggésben a Pp. 164. § (1) bekezdésének bizonyítási szabályára.
A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. 5. §-a értelmében a bíróság vagy más hatóság az általa nem ismert külföldi jog felől hivatalból tájékozódik, szükség esetén szakértői véleményt is beszerez és a fél által előterjesztett bizonyítékokat is figyelembe veheti. A külföldi jogról a bíróság megkeresésére az igazságügyért felelős miniszter felvilágosítást ad. Ha a külföldi jog tartalmát nem lehet megállapítani, a magyar jogot kell alkalmazni.
Az ismertetett rendelkezések folytán a bíróság saját indokolt és szükséges bizonyítást elrendelő végzésétől eltérve nem tisztázta a felperesek árvaellátásra jogosultságát, amit - a jogerős ítélet indokaitól eltérően - a bírói mérlegelés nem helyettesíthetett.
Az ismertetett indokoknak megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján felülvizsgálattal támadott részében az elsőfokú ítéletre kiterjedően részben hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a fenti keretben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Pfv. VIII. 22.183/2010.)