A Nyíregyházi Törvényszék Pf.20741/2016/4. számú határozata kártérítés (VAGYONI és NEM VAGYONI kártérítés) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 206. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §, 345. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 39. §, 42. §, 46. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Dancs Andrea, Kostyákné dr. Vass Ágnes, Szalókiné dr. Szőllősi Anna

Nyíregyházi Törvényszék

4.Pf.20.741/2016/4. szám

A Nyíregyházi Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Sárközi István ügyvéd által képviselt felperes neve felperesnek - dr. Szigeti Pál ügyvéd által képviselt alperes neve alperes ellen vagyoni és nemvagyoni kártérítés megfizetése iránti perében a Nyírbátori Járásbíróság 2015. október 28. napján kelt 3.P.20.150/2014/51. számú ítélete ellen az alperes által 52. és 54. sorszám alatt benyújtott fellebbezése folytán az alulírott napon megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta és kihirdette az alábbi

Í t é l e t e t :

A törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja, és a felperes keresetét elutasítja.

Mellőzi az alperest a felperes javára vagyoni és nemvagyoni kártérítés, perköltség és az állam javára a feljegyzett kereseti eljárási illeték megfizetésére kötelező ítéleti rendelkezéseit.

Felemeli a felperest terhelő, az állam javára fizetendő feljegyzett kereseti eljárási illeték összegét 60.600 (hatvanezer-hatszáz) Ft-ra.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 50.500 (ötvenezer-ötszáz) Ft elsőfokú és 10.000 (tízezer) Ft másodfokú perköltséget, továbbá az államnak 36.000 (harminchatezer) Ft feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket az illetékügyi hatóság felhívására az ott megjelölt időben és módon.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s :

Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 200.000 Ft nemvagyoni és 250.000 Ft vagyoni kártérítést.

Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 18.438 Ft perköltséget.

Ezt meghaladóan a felperes kereseti kérelmét elutasította.

Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az államnak 33.600 Ft előlegezett eljárási illetéket.

Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az államnak 27.000 Ft előlegezett eljárási illetéket.

Az alperes fellebbezést nyújtott be az ítélettel szemben törvényes határidőn belül, amelyben kérte annak megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását, valamint perköltségben való marasztalását.

Indokolásában arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság a széles körben lefolytatott bizonyítási eljárás alapján téves jogkövetkeztetést vont le, amikor megállapította, hogy az alperes a bekövetkezett közlekedési balesetért felelős, ezért köteles a felperesnek vagyoni és nemvagyoni kártérítést fizetni.

Az alperes kártérítési felelősségének jogalapja a bekövetkezett közlekedési baleset miatt felperest ért kár vonatkozásában nem állapítható meg, egyfelől azért nem áll fenn alperes kártérítő felelőssége, mert a felperes volt az, aki alperes elé lépett és emiatt következett be a baleset.

Az adott útszakasz állapotát, egyenetlenségét, az úttest közvetlen szélét és környezetét a csatolt fényképfelvételek és a helyszíni tárgyalás egyértelműen tisztázta. A szabálysértési hatóság határozata, illetve ténymegállapítása az elsőfokú bíróságot a kártérítési perben nem köti, hanem a bizonyítási eljárás során beszerzett tanúvallomásokra alapíthatja döntését.

Az elsőfokú bíróság azonban a szabálysértési eljárás során elhangzottakat mégis döntően vette figyelembe a KRESZ 21. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezések ellenére, amely a gyalogosok részére írnak elő szabályokat az úttesten közlekedés esetére. Ezen jogszabályi rendelkezés szerint a gyalogosoknak amennyiben az úttesten közlekednek az úttest szélén, egy sorban kell közlekedniük, lakott területen lehetőleg a menetirány szerinti bal oldalon, lakott területen kívül mindig a baloldalon, a járműforgalommal szemben. Ezen túlmenően a (6) bekezdés szerint a gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről.

Nem vitásan a növényzet és a fenyő ágai benőttek és kilógtak az út széléig, ezért azt a felperesnek nyilvánvalóan ki kellett kerülnie, és bár a balesetet okozó személyként fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytatott az elektromos meghajtású kerékpár működtetése során, azonban ez nem jelenti azt, hogy az úttest szélén egyébként nem a menetiránnyal szemben, hanem azzal azonos irányban közlekedő, akadályt kikerülő belépő gyalogost ki kellett volna tudnia kerülni. Így felelőssége a Ptk. 345. § (1) és (2) bekezdése alapján sem állapítható meg.

Nem fogadható el továbbá az az ítéleti indokolás sem, hogy az elektromos kerékpár közlekedése nagyon csendes, ezért figyelmeztető jelzés használatának hiányában a gyalogos számára nem észlelhető, ugyanis a gyalogosnak külterületen kötelezően, belterületen lehetőség szerint a menetiránnyal szembeni baloldalon kell közlekednie.

Mindezek alapján annak ellenére, hogy felelősségét a helyszínen elismerte, a felperes felelőssége is megállapítható.

Az igazságügyi szakértő ugyanakkor maradandó testi fogyatékosságot, súlyos egészségromlást nem állapított meg, mert a bekövetkezett sérülések a felperesnél járásképtelenséget nem okoztak, ezért a sérülések miatt más személy gondozására nem szorult, így ápolási díj megállapítása nem indokolt.

Nem vitásan a felperesnek bizonyos tevékenységek elvégzéséhez más személy segítségére van szüksége, azonban ehhez nem az elszenvedett sérülések járulnak hozzá, hanem a felperesnél diagnosztizált másodlagos parkinsonismus, amely betegség és a felperesnél bekövetkezett jelentéktelen fejsérülés között okozati összefüggés nem állapítható meg. A felperes a baleset időpontjában már a 88. életévében járt. Sem a dr. Z.P. tanú, sem a szakértői vélemény nem erősítette meg a hirtelen egészségromlást, a körzeti orvos utalt arra, hogy többször javasolta már a felperesnek, hogy valamilyen segítséget vegyen igénybe.

A rendelkezésre álló tanúvallomások szerint a felperes fizikai állapota jelentősen nem változott a baleset után, azonban pszichés állapotában változás történt, gyógyulásba vetett hite csökkent, azonban önmagában a tanú vallomása nem alkalmas a nemvagyoni kár megállapításához, a felperes pszichés állapotának negatív változása megállapítása pszichológus szakértői kompetenciába tartozik, azonban ilyen kompetens szakértő kirendelésére a felperes indítványt nem tett.

Az elsőfokú bíróság ítéletében nem indokolta meg kellően, Sz.Gy-né és Sz.J. tanúvallomását miért tekintette elfogultnak annak ellenére, hogy önmagában hozzátartozói mivoltuk erre nem ad alapot. Ugyanakkor a felperes hozzátartozóinak tanúvallomását teljes körűen értékelte. Az alperes által bejelentett hozzátartozó tanúk elfogultságára azonban adat nem merült fel, míg a felperesi hozzátartozó tanúk a balesetet megelőző életvitelre vonatkozóan túlzott nyilatkozatot tettek.

Mind a jogalap, mind az összegszerűség vonatkozásában vitatta a felperes keresetét, és a vagyoni kár összegét sem fogadta el tekintettel arra, hogy a felperest lánya a baleset nélkül is rendszeresen látogatta, és az idő előre haladtával hazalátogatásainak száma nyilvánvalóan növekedett.