EH 2001.408 A közérdekből végzett útkialakítás - ha az az előírások betartásával és a zavarás szükséges és elkerülhetetlen mértékét nem túllépve történik - nem ad alapot kárfelelősség megállapítására [Ptk. 100. §, 339. § (1) bek.]
A felperesek tulajdonában álló családi ház közelébe került 1995. évben - a városrendezési tervnek megfelelően - kialakításra a 70/A. számú főút keleti kivezető szakasza, ami jelentős forgalomnövekedést és ebből következően jelentős zajszint-emelkedést is eredményezett.
A felperesek a Ptk. 100. §-ára és 339. §-ának (1) bekezdésére alapított módosított keresetükben 1 700 000 forint és kamata megfizetésére kérték az alperes kötelezését arra hivatkozva, hogy a megengedett mértéket túllépő zajhatás az ingatlanuk használhatóságát csökkenti, az egészségi állapotukat hátrányosan érinti, továbbá szükségessé teszi a nyílászárók cseréjét és bizonyos hangszigetelési munkák elvégzését, ami jelentős költséggel jár. Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet. Az ítéleti indokolás szerint a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerinti kárfelelősség előfeltételei nem állnak fenn, mert - noha a zajhatás a nyári hónapokban valóban meghaladja a szabványban előírt mértéket - az alperes részéről sem jogellenesség, sem felróhatóság nem állapítható meg. Az alperes ugyanis közérdekből, a jogszabályi előírások és a városrendezési terv betartásával járt el. Nem alapos a felperesek keresete a Ptk. 100. §-a alapján sem, mert a zajhatás nem olyan mértékű, hogy az elérné a szükségtelen zavarás határát.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítélettel megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és megállapította, hogy az alperes kártérítési felelőssége a 70/A. számú út üzemeltetéséből származó és a felperesi tulajdonban álló ingatlant ért zajhatásért fennáll. Az ítéleti indokolás utal a perszakértői véleményre, amely alapján megállapítható, hogy a zajhatás mind a nappali, mind az éjszakai órákban meghaladja a szabványban megengedett mértéket. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a megengedettnél nagyobb mértékű zajhatással járó út üzemeltetése jogellenes magatartásnak minősül, ezért az alperes kártérítési felelőssége megállapítható.
A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, kérve annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását. Az alperes szerint a zajhatásért a felelőssége jogellenesség, felróhatóság és okozati összefüggés hiányában nem állapítható meg, mert nem szegte meg az útkezelői kötelezettségét és egyébként sincs ráhatása a forgalom mértékére és így az ennek következtében keletkező zajhatás alakulására. A felperesek ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A perben eljárt bíróságok a tényállást helyesen állapították meg, abból azonban a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság vont le helyes jogi következtetést és azt a másodfokú bíróság alaptalanul változtatta meg közbenső ítéletével. A másodfokú bíróság egyedül a zajhatás szabványt meghaladó mértéke alapján jogellenesnek minősítette az alperes magatartását, azzal azonban egyáltalán nem foglalkozott, hogy a jogellenes károkozásért terheli-e felróhatóság az alperest. Márpedig a felróhatóság, a vétkesség a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerinti kárfelelősség megállapíthatóságának elengedhetetlen feltétele, hiszen a károkozó mentesül a felelősség alól annak bizonyításával, hogy úgy járt el, ahogy az az adott esetben általában elvárható. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az alperest nem terheli felróhatóság, mert jogszabályi kötelezettségének eleget téve, közérdekből, az elfogadott városrendezési tervnek és közlekedésfejlesztési programnak megfelelően a jogszabályi és egyéb előírásokat megtartva, körültekintően járt el.
Nem lehet alapos a felperesek keresete a Ptk. 100. §-a szerinti szomszédjogi sérelem címén sem, mert a szomszédjogi szabályok megsértéséről csak akkor lehet szó, ha a zavaró magatartás indokolatlanul túllépi a szükséges mértéket. Ez azonban a perbeli esetben nem következett be.
A városfejlesztéssel, valamint a motorizáció fokozódásával szükségképpen és elkerülhetetlenül együtt jár bizonyos mértékű zavarás, hiszen minden fejlesztés, minden beruházás óhatatlanul okoz érdeksérelmeket is. Ilyen esetben csak az ellentétes érdekek összemérése alapján dönthető el, hogy az érdeksérelem alapot ad-e egyben kárigény érvényesítésére is. A perbeli esetben a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a felperesek kárigénye nem alapos, mert a szükséges mértéket túllépő zavaró hatás ingatlanaik használata során a felpereseket nem éri. A zajszint ugyanis csak a legforgalmasabb nyári hónapokban és csak kismértékben lépi túl a szabványban megengedettet.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az alperes eredményes felülvizsgálati kérelme folytán pervesztessé vált felpereseket a Legfelsőbb Bíróság kötelezte az alperes fellebbezési és felülvizsgálati eljárási költségeinek a megfizetésére a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján.
A felperesek személyes költségmentessége folytán a felmerült fellebbezési és felülvizsgálati illetéket az állam viseli a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának (1) bekezdése és 14. §-a alapján. (Legf. Bír. Pfv. VI. 22. 645/1999/4. sz.).