EH 2002.792 I. Való és okszerű indokolást tartalmazó felmentés nem minősülhet rendeltetésellenesnek amiatt, hogy a munkáltató más okra hivatkozva is élhetett volna felmentéssel.

II. Hátrányos megkülönböztetés egyenlő helyzetben lévők tekintetében lehetséges [Kjt. 30. §, 3. §; Mt. 5. §].

A felperes egyetemi adjunktus munkakörben fennálló közalkalmazotti jogviszonyát az alperes 2000. január 17-én kelt intézkedésével a Kjt. 30. § (1) bekezdésének d) pontja alapján felmentéssel megszüntette. Az indokolás szerint a felperes nem teljesítette az oktatói-kutatói követelményrendszerben az egyetemi adjunktus folyamatos alkalmazására előírt követelmények felmentésben konkrétan meghatározott pontjait, ezért a munkáját nem végezte megfelelően.

A felperes keresetében a felmentés jogellenességének megállapítását, és 8 havi végkielégítés megfizetését kérte.

A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.

A megállapított tényállás szerint a felperes közalkalmazotti jogviszonya 1977. szeptember 1-jétől kezdődően állt fenn. A B. M. Egyetem F. Tanszékén először tudományos ösztöndíjasként, majd tanársegédként dolgozott. 1997. áprilisa óta egyetemi adjunktus.

Az alperes szervezeti és működési szabályzatának 1994. óta mellékletét képező szabályzat tartalmazza az egyetemi oktatói-kutatói követelményrendszert. Ez a szabályzat rögzíti többek között az egyetemi adjunktus kinevezési feltételeit és a folyamatos alkalmasság követelményeit. A felmentés indokolásában az alperes arra hivatkozott, hogy a felperes nem teljesítette a szabályzat 4. § (2) bekezdésének meghatározott pontjaiban megfogalmazott követelményeket. Az elsőfokú bíróság megvizsgálva a felperessel szembeni kifogásokat megállapította, hogy a felperes a feltételeknek nem felelt meg, mert nem szerzett középfokú nyelvvizsgát egyetlen idegen nyelvből sem, nem szerzett PhD. fokozatot, nincs tudományos publikációja, nem irányított TDK tevékenységet, nem írt és publikált segédanyagot, nem szerzett külföldi tapasztalatokat, nem kapcsolódott be a kari és szakmai közéletbe.

Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint a felperes nem hivatkozhat a munkaköri leírás hiányára, mert az oktatók rendelkezésére állt a jogszabályi követelményrendszeren túl az annál szigorúbb belső szabályzat, amit a felperes nyilatkozata szerint ismert. A felperesnek a vele szemben támasztott követelményeket felettese külön figyelmeztetése nélkül is teljesítenie kellett volna. A munkaügyi bíróság ítéletében utalt a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 35. § (4) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a felsőoktatási intézménynek az az oktatója, kutatója, aki az intézményi követelményrendszer előírásait nem teljesíti, munkaköre ellátására alkalmatlannak minősíthető.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokai alapján helybenhagyta.

A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a perben kizárólag azt kellett vizsgálni, hogy a felperes az adjunktusi kinevezése óta eltelt idő alatt megtett-e mindent annak érdekében, hogy a folyamatos alkalmasságnak megfeleljen.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen az első- és másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, alperes keresete szerinti marasztalását, másodlagosan az első- és másodfokú ítéletek hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára történő utasítását kérte.

A felülvizsgálati kérelem szerint a bíróságok figyelmen kívül hagyták a rendeltetésellenes joggyakorlásra vonatkozó előadásait, megállapításaik részben iratellenesek, részben jogszabályokkal ellentétesek.

A felperes arra hivatkozott, hogy fő munkafeladata az oktatás volt, mellyel szemben az alperesnek nem volt kifogása, ezért nem valós és nem okszerű az a felmentési ok, hogy munkáját nem végezte megfelelően. A felperes vitatta, hogy a nyelvvizsga és a PhD. fokozat hiánya alkalmatlanná válását megalapozza.

A felülvizsgálati érvelés szerint az alperes az egyes dolgozóknál az objektív körülményeket megkülönböztető módon értékelte, mely diszkriminatív. Az alkalmatlanságra alapított felmentéssel az alperes jogát rendeltetésellenesen, joggal való visszaélésszerűen gyakorolta, mögöttes szándéka nyilvánvalóan a végkielégítés fizetése alóli mentesülés volt.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet "helybenhagyását", felperes felülvizsgálati kérelmének elutasítását kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

Helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy a felperes munkavégzését az adjunktusi kinevezésétől kezdődően kellett vizsgálni. Ezen időpontot megelőző felperesi oktatói- és tudományos munka, alperes által értékelt körülmény nem lehet hivatkozási alap. Az alperesi SZMSZ mellékletét képező szabályzat konkrétan megjelölte az oktatói munkakörökre - köztük az egyetemi adjunktus munkakörre - megállapított különleges "kinevezési" és további, a kinevezési követelményeket jelentősen meghaladó "folyamatos alkalmasság követelményeit", melyek fennálltát az alperes jogszerűen megvizsgálhatta. A kilenc pontban megfogalmazott követelményrendszer közül kettő vonatkozik a szűkebb értelemben vett oktatói tevékenységre, melyet az alperes a felperes tekintetében nem vitásan elismert. Ugyanakkor a felperes az ezt meghaladó, adjunktusi megfelelő munkavégzéshez szükséges elvárásokat a kinevezését követő több mint 2 és fél év során nem teljesítette, illetve nem tett meg mindent annak teljesítése érdekében.

A jogerős ítélet ezért mind a tényállás, mind az abból levont jogi következtetés tekintetében helytálló és jogszerű az indokolás alábbi kiegészítésével.

Való és okszerű indokolást tartalmazó felmentés nem minősülhet rendeltetésellenesnek azon az alapon, hogy a munkáltató más okra alapítottan is élhetett volna felmentéssel. Következésképpen bizonyított átszervezés és létszámleépítés esetén is helye lehet annak, hogy a munkáltató a közalkalmazott felmentését - végkielégítés fizetési kötelezettséggel nem járó - tartós alkalmatlanságával, illetve nem megfelelő munkavégzésével indokolja. A nem megfelelő munkavégzéssel indokolt intézkedés jogszerűségét az abban foglalt indokolás alapján önállóan, a felperessel együtt dolgozó közalkalmazottak felmentésében foglaltaktól függetlenül kell elbírálni. Nem tekinthető diszkriminatívnak a munkáltató intézkedése önmagában amiatt, hogy a követelményrendszerben foglaltak teljesítését személyre bontva értékelte és az értékelés függvényében meghatározott feltételek nem teljesülését a felperesnél nem megfelelő munkavégzésnek minősítette, míg más esetben a végrehajtott létszámleépítés kiválasztási okaként tüntette fel. Ezáltal nem volt - az egyes személyeket és munkájukat érintő különbségek folytán - egyenlő helyzet, amely a felmentés tekintetében egyenlő elbírálásra adott volna alapot.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletét a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.010/2002/3. sz.)