31990D0515[1]

A Bizottság határozata (1990. szeptember 26.) a nehézfémek és az arzén maradványainak kimutatására szolgáló referenciamódszerek megállapításáról

A Bizottság határozata

(1990. szeptember 26.)

a nehézfémek és az arzén maradványainak kimutatására szolgáló referenciamódszerek megállapításáról

(90/515/EGK)

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA,

tekintettel az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződésre,

tekintettel a legutóbb a 89/662/EGK irányelvvel [1] módosított, a friss hús Közösségen belüli kereskedelmét érintő egészségügyi problémákról szóló, 1964. június 26-i 64/433/EGK tanácsi irányelvre [2] és különösen annak 4. cikke (1) bekezdése b) pontjára,

tekintettel az Állat-egészségügyi Tudományos Bizottság véleményére,

mivel a 64/433/EGK irányelv 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint referenciamódszereket kell megállapítani a szermaradványok vizsgálati eredményeinek értékeléséhez;

mivel a szermaradványok kimutatására szolgáló referenciamódszerekről és a szermaradványok kimutatását végző nemzeti referencialaboratóriumok jegyzékéről szóló, 1989. november 14-i 89/610/EGK bizottsági határozat [3] 1. cikke kizárja a nehézfémeket és az arzént az alkalmazási köréből;

mivel a szermaradványok jelenléte tekintetében az állatok és a friss hús vizsgálatáról szóló, 1986. december 16-i 86/469/EGK tanácsi irányelv [4] 8. cikke (3) bekezdése második albekezdésének megfelelően a 64/433/EGK irányelv 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint megállapított referenciamódszerek alkalmazásával valamennyi pozitív eredményt meg kell erősíteni, amennyiben azokat kétségbe vonják;

mivel a referenciamódszerek meghatározásába beletartozik a követendő analitikai referenciaeljárások és az elemzések elvégzésekor alkalmazandó kritériumok meghatározása;

mivel az e határozatban előírt intézkedések összhangban vannak az Állat-egészségügyi Állandó Bizottság véleményével,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

A szermaradványok jelenlétének megerősítésére alkalmazandó analitikai referenciaeljárások a következők:

1. arzénra vonatkozóan:

- atomabszorpciós spektrometria (AAS) (grafitkemencés vagy hidridképzéses technika),

- kolorimetria (komplexképzést követően);

2. kadmiumra és ólomra vonatkozóan:

- atomabszorpciós spektrometria (AAS) (grafitkemencés vagy láng)

- inverz voltammetria (DPASV);

3. higanyra vonatkozóan: hideg gőzös atomabszorpciós spektrometria (AAS).

2. cikk

A kiválasztott analitikai referenciaeljárásnak lehetőleg atomabszorpciós spektrometrián (AAS) kell alapulnia, és kimutatási határértéke a rutinelemzések során alkalmazott eljáráséval egyenlő vagy annál alacsonyabb legyen.

3. cikk

Az analitikai referenciaeljárásokra alkalmazandó kritériumokat a melléklet határozza meg.

4. cikk

Ezt a határozatot a tudományos és műszaki ismeretek fejlődésének figyelembevétele érdekében 1996. január 1. előtt felül kell vizsgálni.

5. cikk

Ennek a határozatnak a tagállamok a címzettjei.

Kelt Brüsszelben, 1990. szeptember 26-án.

a Bizottság részéről

Ray Mac Sharry

a Bizottság tagja

[1] HL L 395., 1989.12.30., 13. o.

[2] HL 121., 1964.7.29., 2012/64. o.

[3] HL L 351., 1989.12.2., 39. o.

[4] HL L 275., 1986.9.26., 36. o.

--------------------------------------------------

MELLÉKLET

1. MEGHATÁROZÁSOK ÉS ÁLTALÁNOS KRITÉRIUMOK

1.1. Paraméterek

A 85/591/EGK tanácsi irányelv [1] mellékletében előírt paramétereket az e jelentésben meghatározottak szerint kell alkalmazni a nehézfémek és arzén szermaradványainak elemzéséhez használt referenciamódszerekre.

1.2. Meghatározások

1.2.1. Vizsgált komponens: a vizsgálati minta egy összetevője, amelynek a mennyiségét mérni kell. A "vizsgált komponens" kifejezésbe szükség szerint beletartoznak az elemzés során a vizsgált komponensből képződő származékok.

1.2.2. Standard anyag: a kalibráló oldatok és kalibrációs görbék elkészítéséhez alkalmazandó, ismert analitikai tisztaságú, jól meghatározott anyag.

1.2.3. Hiteles anyagminta: anyagminta vagy egyedileg előállított anyag, amelynek egy vagy több tulajdonságát kellő pontossággal határozták meg ahhoz, hogy egy készülék kalibrálásához vagy egy mérési módszer hitelesítéséhez használható legyen. A hitelesítésnek műszakilag hiteles eljárásokon kell alapulnia. Amennyiben hiteles anyagminta nem áll rendelkezésre, a vonatkozó paramétereket dúsított mintaanyag elemzésével kell értékelni. Ezen okmány alkalmazásában az anyagmintákat az elemzés pontosságának igazolására használják.

Megjegyzés:

A nehézfémek és arzén izomban, májban és vesében való kimutatása módszereinek hitelesítésére alkalmas CRM-ek a Közösségi Referenciairodából (az Európai Közösségek Bizottsága, Brüsszel) szerezhetők be.

1.2.4. Szelektivitás: a vizsgálati módszernek az a tulajdonsága, hogy különbséget tud tenni a mérendő vizsgált komponens és a többi anyag között. Ez a tulajdonság elsősorban az alkalmazott mérési elv függvénye, de a vegyület típusának vagy a mintamátrixnak megfelelően is változhat. A specifikus módszer az, amelyik a legnagyobb szelektivitást mutatja.

1.2.5. Pontosság: ebben az okmányban a középérték pontosságára utal. Az alkalmazandó meghatározás az ISO 3543-1977 szabványban a 2.83. pontban szerepel (a középérték-pontosság: a valós érték és a kísérleti eljárás igen nagy számú alkalmazásával kapott eredmények középértéke közötti egyezőség mértéke).

Egy meghatározás pontosságának fő korlátja a véletlen hiba és a szisztematikus hiba, jóllehet, amennyiben az eredményt igen nagy számú meghatározásból származtatják, a véletlen hibák egyre inkább kiegyenlítik egymást, és a középérték-pontosság a szisztematikus hiba felé közelít.

Ezért a módszerek felülvizsgálatakor az ismételt meghatározások számát meg kell adni.

A pontosság mértéke a hiteles anyagminta elemzésekor kapott középérték és a minősített érték közötti különbség, a minősített érték százalékában kifejezve.

1.2.6. Precizitás: a laboratóriumon belüli ismételhetőség és a laboratóriumok közötti reprodukálhatóság eltérései.

A "precizitás" mint általános statisztikai fogalom használata az ISO 3534-1977 szabvány 2.84. pontjában meghatározottak szerint történik (precizitás: a kísérleti eljárás előírt feltételek szerint végzett többszöri alkalmazásával nyert eredmények közötti egyezés mértéke).

A 85/591/EGK irányelv mellékletének megfelelően az említett irányelv rendelkezései szerint elfogadás céljából vizsgált elemzési módszerekre vonatkozó precizitási értékeket lehetőleg az ISO 5725-1986 szabvánnyal összhangban elvégzett körvizsgálatból kell nyerni. E célra az ismételhetőség és reprodukálhatóság szavak meghatározása az ISO 5725-1986 szabványban szerepel. Az ilyen vizsgálatok elvégzéséhez olyan mintaanyagokat kell használni, amelyekben a vizsgált komponens tartalma a megerősítendő toleranciaszint körül van.

Egy módszer reprodukálhatóságának körvizsgálattal történő megállapításáig, valamint a szóba jöhető módszerek áttekintés révén történő előzetes kiválasztásáig szükség van arra, hogy az ismételhetőségre, a visszanyerés mértékére és a hiteles mintaanyagokkal kapcsolatos eredményekre vonatkozó adatok rendelkezésre álljanak. E célra az ismételhetőség kifejezést az ISO 3534-1977 szabvány 2.85. a) pontjában meghatározottak szerint használják (ismételhetőség: az ugyanazon módszerrel ugyanolyan vizsgálati anyagon, ugyanolyan feltételek mellett [ugyanaz a vizsgálatot végző személy, ugyanaz a felszerelés, ugyanaz a laboratórium és rövid időtartamok az ismétlések között] nyert egymást követő eredmények egyezésének mértéke).

Az ismételhetőség alkalmazandó mértéke az ISO 3534-1977 szabvány 2.35. pontjában meghatározottak szerinti variációs együttható (variációs együttható: a szórásnak és a számtani átlag abszolút értékének aránya).

1.2.7. Kimutatási határ: az a legkisebb mért mennyiség; amiből elfogadható statisztikai bizonyossággal következtetni lehet a vizsgált komponens jelenlétére. A kimutatási határt a mennyiség értéktartományában kell megadni, azaz μg/kg vagy mg/kg (vizsgált komponens/termék) egységben kell kifejezni, az elemzésre jellemzően alkalmazott vizsgálati anyagmennyiség megadásával (grammban). A kimutatási határ számszerűen egyenlő a vakpróbák középértéke szórásának háromszorosával (n ≥ 20). A vakpróba meghatározása a vizsgálati anyag kihagyásával vagy azzal egyenlő mennyiségű desztillált víz alkalmazásával végzett teljes analitikai eljárás.

1.2.8. Érzékenység: a módszer azon képességének mértéke, hogy a vizsgált komponens mennyiségének kis különbségeit megkülönbözteti. E dokumentumban az érzékenység meghatározása a kalibrációs görbe meredeksége (válasz/koncentráció) a szóban forgó tartományban.

1.2.9. Kivitelezhetőség: az analitikai eljárás nem szabványos jellemzője. Függ a módszer céljától, és olyan követelmények határozzák meg, mint a vizsgálati eljárás bonyolultsága és költségei. Referenciamódszerek esetében a kivitelezhetőség szempontjainak zöme kisebb jelentőségű az e dokumentumban meghatározott egyéb kritériumokhoz képest. Rendszerint elegendő, ha a szükséges reagensek és felszerelések a kereskedelemben elérhetők.

1.2.10. Alkalmazhatóság: a termékek azon jegyzéke, amelyekre a szóban forgó módszer az itt leírt módon vagy kisebb módosításokkal alkalmazható.

1.2.11. A nehézfémek és az arzén meghatározásával kapcsolatban kiválasztott egyéb kritériumok

1.2.11.1. Mennyiségi meghatározás

1.2.11.1.1. A mennyiségi meghatározás határa: a vizsgált komponensnek az a legalacsonyabb koncentrációja, amit elfogadható statisztikai bizonyossággal mérni lehet. Ha a kimutatási határ körüli koncentrációtartományban mind a pontosság, mind a precizitás állandó, a mennyiségi meghatározás határa számszerűen egyenlő a vakpróbák középértéke szórásának hatszorosával (n ≥ 20, lásd az 1.2.7. szakaszt).

1.2.11.1.2. Pontosság: hiteles anyagminta ismételt elemzése esetében a középértéknek a minősített értéktől mért, a minősített érték százalékában kifejezett eltérése nem haladhatja meg a ± 10 %-os határt.

1.2.11.1.3. Precizitás, ismételhetőségként kifejezve: egy minta ismételt elemzése esetében a középérték variációs együtthatója (CV) (1.2.6.) nem haladja meg a következő értékeket:

| CV |

-a középérték 10 és 100 μg/kg között van: | 0,20 |

-a középérték 100 és 1000 μg/kg között van: | 0,15 |

-a középérték 1000 μg/kg felett van: | 0,10 |

1.2.11.1.4. Kalibrációs görbék

Amennyiben a módszer kalibrációs görbétől függ, a következő információkat kell megadni:

- lineáris kalibrációs görbe esetében azt a tartományt, amelyen belül lineáris kapcsolat áll fenn a vizsgált komponens normál oldatban levő mennyisége és a mérőműszer által adott jelek nagysága között (a kalibrációs görbe lineáris tartománya),

- amennyiben a mennyiségi meghatározás nem lineáris kalibrációs görbén alapul, a kalibrációs görbét leíró matematikai képletet,

- azokat az elfogadható tartományokat, amelyeken belül a kalibrációs görbe működési tartományában a mérőműszer által a normál oldatra vonatkozóan adott jel napról napra változhat,

- a reprezentatív kalibrációs görbe valamennyi adatpontot tartalmazó példányát, és azon tartományok megjelölését, amelyeken belül a görbe használható (működési tartomány).

1.2.11.2. Zavaró hatásokkal szembeni érzékenység

Az összes olyan vizsgálati körülményre vonatkozóan, amely a gyakorlatban változhat (pl. a reagensek stabilitása, a minta összetétele, pH, hőmérséklet), meg kell adni azokat a változásokat, amelyek a vizsgálati eredményre hatással lehetnek. A módszer leírásának magában kell foglalnia az előre látható zavaró hatások kiküszöbölésének módját. Amennyiben arra lehetőség van, le kell írni a mért mennyiségek megerősítésének módját. Elsődleges fontosságú a mátrixösszetevőkből származó esetleges zavaró hatások felderítése. Ezért meg kell adni azt a legnagyobb mintamennyiséget, amely (megfelelő előkészítés után) nem fejt ki zavaró hatást a vizsgált komponens mennyiségi meghatározására.

Az atomabszorpciós spektrometriában, különösen a grafitkemencés technika esetén, nem megfelelő háttérkorrekció következtében hibás (túl magas) értékeket kaphatunk. Ezért a referenciamódszereknek részletes információt kell nyújtaniuk az alkalmazott háttérkorrekciós rendszer hatékonyságára vonatkozóan. Jelenleg általában a Zeeman-elven alapuló háttérkorrekciót tartják a legmegbízhatóbbnak, de a deutérium lámpa és a Smith-Hieftje korrekciós berendezések is megfelelhetnek az igényeknek.

1.2.11.3. A megengedett maximális szintek és az analitikai határértékek közötti kapcsolat

Meghatározott megengedett maximális szintű elemeknél a mennyiségi meghatározás határa nem haladhatja meg ennek a szintnek, valamint a módszer által a mintára nézve a megengedett maximális szinten eredményezett ismételhetőség szórása háromszorosának különbségét.

A különböző mintaanyagokban lévő jellemző szermaradványszinteket az EGK Handbook of experimental data for reference methods (Referencia-módszerekre vonatkozó kísérleti adatok kézikönyve) tartalmazza (kiadásra vár).

2. A NEHÉZFÉMEK ÉS AZ ARZÉN SZERMARADVÁNYAINAK MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSÁRA VONATKOZÓ KRITÉRIUMOK

2.1. Általános követelmények

A nehézfémek és arzén mennyiségi meghatározása érdekében elemzéseket végző laboratóriumok biztosítják, hogy az eredmények értelmezésére vonatkozó kritériumok e szakasz előírásaival összhangban teljesülnek. A kritériumokat a vizsgált komponens azonosítására és mennyiségi meghatározására tervezték, és céljuk a hamis pozitív eredmények kiküszöbölése. A pozitív következtetéshez az analitikai eredménynek meg kell felelnie az adott analitikai eljárásra vonatkozóan megállapított kritériumoknak.

2.2. Az eredmények értelmezése: a pozitív és a negatív eredmény meghatározása

2.2.1. Pozitív eredmény: amennyiben az analitikai eljárás szerint a vizsgált komponens mintában mért mennyisége a meghatározott megengedett maximális szint, valamint a módszernél megengedett, a szóban forgó szintre vonatkozóan az 1.2.11.1.3. szakaszban megállapított maximális variációs együtthatónak megfelelő szórás n-szeresének összegével egyenlő vagy ennél magasabb, a mintában található mennyiség meghaladja a megengedett maximális szintet. Az elemzés eredménye "pozitív".

2.2.2. Negatív eredmény: amennyiben az analitikai eljárás szerint a vizsgált komponens mintában mért mennyisége a meghatározott megengedett maximális szint, valamint a megengedett maximális variációs együtthatónak megfelelő szórás n-szeresének összegénél alacsonyabb, a mintában található mennyiség a megengedett maximális szint alatt van. Az elemzés eredménye "negatív".

1. megjegyzés:

A negatív eredmény nem bizonyítja, hogy a vizsgált komponens valós mennyisége a megengedett maximális szint alatt van.

2. megjegyzés:

Az n értékét a hatóságok által a hamis pozitív vagy hamis negatív eredményekre vonatkozó elfogadható kockázatnak megfelelően kell meghatározni.

2.3. A teljes analitikai eljárásra vonatkozó általános megfontolások

2.3.1. A minta elkészítése

A mintát úgy kell venni és kezelni, hogy annak összetétele például kiszáradás, párolgás, bomlás vagy szennyeződés következtében ne változzon meg.

2.3.2. Zavaró hatásokkal szembeni érzékenység

Az 1.2.11.2. szakaszban (Zavaró hatásokkal szembeni érzékenység) részletezett információkat kell benyújtani.

2.3.3. A teljes analitikai eljárásra vonatkozó általános kritériumok

2.3.3.1. A vizsgált komponensre és mátrixra vonatkozóan meg kell adni a módszer szelektivitását (1.2.4.), a kimutatási határ számszerű értékeivel (1.2.7.) és a mennyiségi meghatározás határával (1.2.11.1.1.) együtt.

Megjegyzés:

Ez az információ kísérleti adatokból és elméleti megfontolások figyelembevételével érhető el.

2.3.3.2. Az elemzés pozitív vagy negatív eredménye csak a vizsgált komponenssel és mátrixszal kapcsolatos eljárás szelektivitására és mennyiségi meghatározási határára vonatkozó korlátok között érvényes.

2.3.3.3. Analitikai minőség-ellenőrzés

A megbízhatóan ismert mennyiségű vizsgált komponenst tartalmazó referenciamintákon az elemzett vizsgálati minták minden egyes sorozatával párhuzamosan el kell végezni a teljes eljárást. Amennyiben nem áll rendelkezésre megfelelő hiteles anyagminta vagy referenciaminta, a módszert az elemzett vizsgálati minták minden egyes sorozatával párhuzamosan végzett visszanyerési kísérletekkel kell hitelesíteni. (A pontosságra és precizitásra vonatkozó előírásokkal kapcsolatban lásd az 1.2.11.1.2. és 1.2.11.1.3. szakaszt is.)

2.4. A minták feltárásának kritériumai

Az alkalmazandó mérési rendszertől függően szükség lehet a mintában található szerves anyag nagyobb vagy kisebb mértékű roncsolására. A száraz hamvasztás, a nyitott rendszerben végzett nedves roncsolást és a bombában végzett roncsolást lehet számításba venni.

Az alkalmazott üvegedények és más felszerelések tisztítása különös figyelmet igényel, amennyiben az elemeket nyomokban is meg kell határozni; minden egyes módszernek meg kell határoznia a tisztítási eljárást.

A feltáró eljárásokhoz gyakran potenciálisan veszélyes műveletek is tartoznak, ezért minden módszernek biztonságra vonatkozó részt is tartalmaznia kell.

2.4.1. Reagensek

A felhasznált ásványi savaknak, hidrogén-peroxidnak, hamvasztási segédanyagoknak, pl. magnézium-nitrátnak, magas tisztasági fokúnak kell lennie, általában az analitikai tisztaságnál is tisztábbnak. Számos gyártó készít megfelelő vegyszereket a nehézfémek nyomokban történő meghatározásához. A reagensek valamennyi új tételét vakpróbával meg kell vizsgálni a mérendő elem tényleges mennyiségére vonatkozóan, és az eredményeket össze kell hasonlítani az előző tétel eredményeivel.

2.4.2. A vizsgált komponens veszteségeinek vizsgálata

Ellenőrizni kell a vizsgált komponens illékony vegyületek vagy oldhatatlan csapadékok jelenléte vagy képződése miatt bekövetkező esetleges veszteségeit. Ezt lehetőség szerint az elemzendő mintáéval a lehető legnagyobb mértékben egyező mátrixú hiteles anyagminták elemzésével, és ezen kívül a tényleges mintaanyagon végzett visszanyerési vizsgálatokkal kell végezni. Amennyiben megfelelő hiteles anyagminta nem áll rendelkezésre, a visszanyerési kísérleteket különböző szinteken kell elvégezni.

2.4.3. Száraz hamvasztásos technikák (a higany mérésénél nem alkalmazható)

Száraz hamvasztás esetén a hőmérséklet nagyon szigorú ellenőrzése szükséges a vizsgált komponens párolgás útján kialakuló veszteségeinek elkerülése érdekében. Programozható hőmérséklet-szabályozóval ellátott tokos kemence elengedhetetlen a reprodukálható hamvasztási körülmények biztosításához.

A hamvasztás első szakaszában, körülbelül 350 °C-ig, a hőmérséklet emelkedésének lassúnak kell lennie, óránként kb. 50 °C-nak, hogy a mintában lévő szerves anyag égését elkerüljük, amely helyenként jóval magasabb hőmérsékletet (800-900 °C) eredményez, és így a vizsgált komponens veszteségét okozza.

Amennyiben hamvasztási segédanyagok használatára nem kerül sor, a maximális hamvasztási hőmérséklet nem lehet 450-500 °C-nál magasabb.

Amennyiben hamvasztási segédanyagot, pl. kénsavat, magnézium-nitrátot, magnézium-oxidot adnak a mintához, magasabb hamvasztási hőmérsékletet lehet alkalmazni anélkül, hogy az adott elemben veszteség állna elő. A hamvasztási segédanyagok használata azonban a hamu oldhatóságának problémáját okozhatja.

A hamvasztást némi salétromsav hozzáadását követően szükség szerint rövid időn keresztül meg lehet ismételni, amíg több maradék szén (fekete szemcsék) már nem látható a hamuban.

A szennyeződések lehetőségének csökkentése érdekében a kemence belső burkolóanyaga nem tartalmazhatja nagy mennyiségben a mérendő elemeket.

2.4.4. Ásványi savakkal légköri nyomáson végzett eljárás

A légköri nyomáson végzett roncsolási módszereknél viszonylag nagy mennyiségű reagenst használnak, ami azt jelenti, hogy azok szennyezettségi szintjének a lehető legalacsonyabbnak kell lennie (lásd a 2.4.1. szakaszt). A roncsolás során az oxidációs körülményeket a szenesedés elkerüléséhez megfelelően kell tartani; szenesedés bekövetkezésekor azonnal néhány ml oxidáló savat (salétromsav, perklórsav) kell hozzáadni. A nagymértékben elszenesedett mintát nagyon nehéz tovább roncsolni; a szenesedés a vizsgált komponens (arzén, higany) párolgás útján kialakuló veszteségét is okozhatja. Amennyiben a roncsolmányt hígítás után közvetlenül láng-AAS vagy grafitkemencés AAS technikával kell vizsgálni, alacsony molekulasúlyú szerves vegyületek jelenléte nem feltétlenül zavarja a mérést. Ilyen esetekben a kénsav-salétromsav eleggyel végzett roncsolás is elegendő lehet. A DPASV technikával elemzett roncsolmányoknak, vagy amelyekből a vizsgált komponenst szerves komplexképző anyagokkal vonják ki, szervesanyag-szermaradványoktól mentesnek kell lenniük. Ilyen esetekben a perklórsavval és/vagy hidrogén-peroxiddal végzett utolsó roncsolás a helyénvaló.

2.4.5. Nyomás alatt végzett roncsolás

Csak megfelelően kialakított nyomás alatti edényeket és kemencéket lehet ilyen technikákkal használni. Különösen a mikrohullámú berendezéseknek kell kifejezetten laboratóriumi felhasználásra tervezetteknek lenniük. Ezt a figyelmeztetést világosan fel kell tüntetni valamennyi olyan referenciamódszer vizsgálati tervében, amely támogatja vagy megengedi az ilyen technikák használatát.

E technika fő korlátja, hogy a kereskedelemben kapható bombák leggyakoribb típusaiban csak kis mennyiségű vizsgálati anyagot lehet roncsolni.

A kapott roncsolmányok hígítás után láng-AAS vagy grafitkemencés AAS technikával rendszerint közvetlenül elemezhetőek. Ha a roncsolt anyagot DPASV technikával kívánjuk elemezni, perklórsavas és/vagy hidrogén-peroxidos kiegészítő roncsolásra lehet szükség, vagy szerves komplexképző anyaggal kell extrahálni.

2.5. Az atomabszorpciós spektrometriára (AAS) vonatkozó kritériumok

A spektrométer beállításait általában a gyártó ajánlásának megfelelően kell megválasztani. Az egész készülék teljesítményét a minták minden mérési sorozata előtt és után normál oldatok elemzésével ellenőrizni kell, és az eredményekből kalibrációs görbét kell készíteni. Amikor csak lehetséges, az eredményeket ellenőrizni kell egy alternatív abszorpciós vonalon megismételt méréssel. Amennyiben a mennyiségi meghatározást standard addíciós módszerrel végzik, ügyelni kell, hogy a kalibrációs görbe lineáris tartományában maradjunk.

2.5.1. Láng-AAS

A kalibrációs standardot olyan mátrixoldatban kell elkészíteni, ami a lehető legjobban egyezik a minta méréséhez használt oldatokkal (pl. savkoncentráció vonatkozásában), hogy a mérőeszköz által adott válaszok összehasonlíthatóak legyenek.

Amennyiben elválasztó eljárást, például az extrakciót alkalmaznak a vizsgált komponensnek a zavaró anyagoktól való elválasztására vagy koncentrálására, az egyes lépések hatékonyságát minden újabb típusú mintamátrix esetében ellenőrizni kell.

Jóllehet a háttérabszorpció a láng-AAS technika esetén sokkal kisebb problémát jelent, mint a grafitkemencés AAS technika esetén, mindig ellenőrizni kell, szükség van-e háttérkorrekcióra.

2.5.2. Grafitkemencés AAS

A L'vov-féle atomizáció használatával kombinált mátrixmódosítás lehetővé teheti, hogy végzését vizes normál oldatok mérésén alapuló kalibrációs görbe segítségével mennyiségi meghatározást végezzenek. A magas vakértékek elkerülése érdekében a mátrixmódosítóként használt reagenseknek a lehető legnagyobb tisztaságúaknak kell lenniük.

A hatékony és megbízható háttérkorrekció hiánya a legfőbb hibaforrás a grafitkemencés AAS technika esetében. A mérést a háttérkorrekció hatékonysága szempontjából ezért nagyon gondosan ellenőrizni kell. Az eredményeket szükség esetén ellenőrizni kell a mérőoldat két-háromszorosra történő hígításával és annak újbóli mérésével.

2.5.3. Hideg gőzös atomabszorpciós spektrometria higany meghatározására

A párolgásból származó veszteségek következtében a higany meghatározásainál a száraz hamvasztás nem használható. Az illékony szerves anyagok jelenléte a mérőoldatban hamis pozitív eredményekhez vezethet. Ezt a lehetőséget úgy kell kizárni, hogy mindegyik mintaoldatból két egyező mennyiséget elemeznek, az egyik esetében üveggyapotra töltött palládium-kloriddal teli csövet iktatva az oldat és a detektor abszorpciós cellája közötti gázáramba, a másik esetében a nélkül. A palládium-kloridos csővel végzett mérésnél nem jelenhet meg csúcs. Ha a mérés az elemi higany üveggyapoton való abszorpcióján alapszik, amit termikus deszorpció követ, a palládium-kloriddal végzett ellenőrzés elhagyható.

2.5.4. A hidridképzéses atomabszorpciós spektrometria arzén (As) meghatározására

Az arzént tartalmazó szerves vegyületek nagyon stabilak lehetnek, és nagyon alapos oxidációs feltáró eljárásra lehet szükség a teljes arzéntartalomra vonatkozóan helytálló eredmények biztosításához. Nedves roncsolás során vagy bombában történő roncsolást követően perklórsavval vagy hidrogén-peroxiddal vagy más erős oxidáló reagenssel, pl. kálium-permanganáttal végzett végső roncsolást kell alkalmazni. A hamvasztási segédanyagként magnézium-nitrát/magnézium-oxid keverékével végzett száraz hamvasztás is megfelelő az arzén meghatározásához.

Tudatában kell azonban lenni, hogy ennél a technikánál az abszorpciós csúcsok magasságát és az azok alatti területet nagymértékben befolyásolhatják a mérőoldatban lévő mátrixösszetevők, és rendszerint standard addíciós módszerrel végzett mennyiségi meghatározásra van szükség. Az NaBH4-et tartalmazó sósavoldatban az AsH3 képződésének mértéke és sebessége az As oxidációs állapotától függ - általában az AsIII lép reakcióba -, az előkészítő eljárásokat úgy kell megtervezni, hogy azok az összes jelenlevő arzént AsIII vagy AsV állapotúvá alakítsák, és a mérőeszközt ennek megfelelően AsIII vagy AsV oldatokkal kell kalibrálni.

2.6. Az inverz voltammetriára (DPASV) vonatkozó kritériumok

A DPASV-vel végzett meghatározás előtt alapvető fontosságú a minta szervesanyag-tartalmának teljes lebontása. E tekintetben a száraz hamvasztás teljes mértékben megfelelő. A voltammogramokon a kadmiumból és ólomból származó csúcsoknak teljesen el kell különülniük. A voltammogramokon a szerves anyagok jelenléte miatt nem jelenhetnek meg széles jelzések. A DPASV során a csúcsmagasságokat a szervetlen mátrixösszetevők befolyásolhatják. A mennyiségi meghatározást ezért standard addíciós módszerrel kell elvégezni. Egy mintaoldat jellemző voltammogramjának egy példányát mellékelni kell a módszer leíráshoz.

2.7. A kolorimetriás módszerekre vonatkozó kritériumok (arzénra vonatkozóan)

A hibridképzéses technikához hasonlóan itt is alapvető fontosságú a szerves anyagok, beleértve a szerves arzénvegyületek teljes lebontása (lásd a 2.5.4. szakaszt).

[1] HL L 372., 1985.12.31., 50. o.

--------------------------------------------------