3178/2015. (IX. 23.) AB végzés
a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 52. § 8. pontjában foglalt lakásfogalom második feltételeként megfogalmazott szövegrész alaptörvény-ellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló, valamint a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 15.K.31.442/2014/3. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
1. Az Alkotmánybíróság a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 52. § 8. pontjában foglalt lakásfogalom második feltételeként megfogalmazott "és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, lakóépület, lakás, kastély, villa, udvarház megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan;" szövegrész alaptörvény-ellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 15.K.31.442/2014/3. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) és (2) bekezdése, valamint 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Hatv.) 52. § 8. pontjában foglalt lakásfogalom második feltételeként megfogalmazott "és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, lakóépület, lakás, kastély, villa, udvarház megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan;" szövegrésze, továbbá a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 15.K.31.442/2014/3. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése érdekében.
[2] Kérelme indokolásában az indítványozó az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének, T) cikk (3) bekezdésének, II. cikkének, VI. cikk (1) bekezdésének, XIII. cikk (1) bekezdésének, XV. cikk (1)-(2) bekezdésének, valamint 40. cikkének sérelmére hivatkozott.
[3] 2. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy lényege szerint az indítványozó tulajdonát képezi a Budapest III. kerületi, 1902 m2 területű, gyümölcsös és gazdasági épület megjelölésű zártkerti ingatlan 318/518 eszmei hányadban. Az elsőfokú adóhatóság felhívására 2012-ben építményadó adónemben benyújtott adóbevallás alapján az elsőfokú közigazgatási szerv, Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának jegyzője, a 2013. január 3-án kelt 11I/B-89-1/2013. számú határozatával az 52 négyzetméter hasznos alapterületű, 2007. január 1-től adóköteles külterületi (egyéb épület, nem lakás) építmény után a 2008., 2009., 2010., 2011., 2012. adóévek vonatkozásában összesen 307 996 Ft építményadó megfizetésére kötelezte az indítványozót.
[4] Az indítványozó az elsőfokú közigazgatási határozat ellen fellebbezést terjesztett elő, melyet a másodfokon eljárt közigazgatási szerv, Budapest Fő'város Kormányhivatala a 2013. március 21-én kelt BPB/007/01544-2/2013. számú határozatával helybenhagyott. Határozata indokolásában rámutatott, hogy a Hatv. - 2009. január 1 -étől hatályos - 52. § 8. pontja a helyi adók szempontjából meghatározza a lakás fogalmát, ezért az Óbuda Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének egyes helyi adókról szóló 49/2008. (IX. 30.) rendelet (a továbbiakban: Ör.) 4. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt, a magánszemélyek tulajdonában lévő lakásokra vonatkozó mentesség az indítványozót az ingatlan-nyilvántartásba gazdasági épületként bejegyzett ingatlan tekintetében nem illeti meg akkor sem, ha azt tulajdonosa bármely oknál fogva lakóházként használja.
[5] Az indítványozó keresetet terjesztett elő a másodfokú közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt, kérve a határozat hatályon kívül helyezését, a közigazgatási szerv új eljárásra kötelezését, másodlagosan pedig a határozat megváltoztatásával az épület helyi adó alóli mentesítését. Az indítványozó a per során kifejtette, hogy álláspontja szerint a Hatv. 52. § 8. pontjában meghatározott lakásfogalom alaptörvény-ellenes, sérti az emberi méltósághoz való jogát, a jogegyenlőség és a közteherviselés elvét, ezért indítványozta, hogy a bíróság kezdeményezze az Alkotmánybíróság eljárását a jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására. Az eljáró Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság mind a megkeresésre irányuló indítványt, mind pedig az indítványozó keresetét - ez utóbbit arra tekintettel, hogy az alperesi hatóság határozatával összefüggésben nem állapított meg jogszabálysértést - elutasította.
[6] Az indítványozó ezt követően nyújtott be az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítélete ellen. A panaszban kifejtett érvek a bírói ítélet alaptörvény-ellenességét elsősorban arra alapították, hogy a Hatv. fentebb említett értelmező rendelkezésének a lakás fogalmával kapcsolatos meghatározása a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 91/A. § 1-6. pontjaiban (szintén értelmező rendelkezések között) meghatározottakhoz képest többletfeltételt állapított meg azzal, hogy csak az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, lakóépület, lakás, kastély, villa, udvarház megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlanokat tekinti a Hatv. alkalmazásában lakásnak. Az indítványozó hiánypótlási felhívást követően kiegészített és pontosított indítványában tartalmilag azonos érvelés mellett az Abtv. 26. § (1) és (2) bekezdése alapján kérte megállapítani, hogy a támadott bírói ítélet alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán született, továbbá kérte a Hatv. hivatkozott rendelkezésében foglalt feltétel alaptörvény-ellenessége megállapítását és megsemmisítését is, nem rendelkezett ugyanakkor az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott korábbi panasza visszavonásáról.
[7] Az indítványozó az érintett jogszabályi rendelkezéssel összefüggésben az Alaptörvényben rögzített jogai sérelmét az alábbiak szerint indokolta.
[8] Álláspontja szerint "[a] történeti tényálláshoz hozzátartozik a korabeli tulajdon maximum intézménye (1971), mely rákényszerítette az embereket a valótlan titulusú telekkönyvi bejegyzésekre. Egy családnak egy lakása és egy üdülő ingatlana lehetett egy városban. A perbeli jogesetnél sem tudták volna a felperes felmenői azt lakóházként telekkönyveztetni, mert egy lakásuk már volt ugyanabban a városban. A tulajdon maximum rendszerváltáskori eltörlésével 1989-90-től kezdve fellélegeztek az emberek, a jogállam által ígért jogbiztonságban bízva nem törődtek azzal, hogy lakóépületként, vagy gazdasági épületként van a földhivatalban a tulajdonuk nyilvántartva, a nagy többség nem minősíttette át az ingatlanát, meghagyta a régi keletű bejegyzést." Továbbá "[n]em tekinthető demokratikusnak és jogállamra jellemzőnek az, hogy az egyik polgárnak volt joga és lehetősége átminősíteni a házát lakóházzá és ezzel adómentességet élvez, míg a másiknak nem. Ezen felül szerencse elemen is múlott, hogy a tulajdonos mikor kérte ennek az átminősítésnek a földhivatali átvezetését. Volt pár év, amikor nem kellett hozzá építési hatósági bizonyítvány, csak és kizárólag a tulajdonos rendelkezésén múlott a bejegyzés megváltoztatása." Mindezekre hivatkozva az indítványozó a jogbiztonság és a jogállamiság elvének, erre tekintettel az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének a sérelmét állítja.
[9] Az Alaptörvény II. cikkében rögzített emberi méltósághoz való jog sérelmét az indítványozó abban látja, hogy az önkormányzati képviselőtestületnek a városrendezési és építészeti szabályzatról szóló rendeletében meghatározott ugyanabban az építési zónában (MG-RF III/2. fejlesztésre kijelölt kiskertes, rekreációs terület) több külterületi (zártkerti) ingatlanon található épület korábban lakóházzá átsorolásra került, így a helyi adó megfizetése alól az Ör. alapján mentesül, míg az indítványozó tulajdonát képező épület tekintetében az illetékes hatóság az átminősítést megtagadta. Értelmezése szerint mindezzel összefüggésben az alaptörvény-ellenes helyzetet lényegében a támadott jogszabály és az építési hatóság (korábbi és aktuális) jogalkalmazó tevékenysége együttesen eredményezik.
[10] Az indítványozó érvelése szerint a fenti, emberi méltóságot sértő különbségtételt eredményező szabályozás és joggyakorlat egyszersmind a jogegyenlőség elvének érvényesülését is sérti és a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik. Ezért - mivel "az, hogy ki minősíttette át a házát lakóházzá a földhivatalban és ki felejtette azt el, vagy inkább az, hogy ki bízott a jogállam eszméjében" nem tekinthető a homogén csoporton belüli különbségtétel tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indokának - az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdésének sérelmét is állítja.
[11] Az indítványozó az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésének sérelmével kapcsolatban az "otthonához való joga" sérelmét emeli ki. Hivatkozik a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény értelmező rendelkezéseire, amelyek alapján a törvény alkalmazásában lakásnak minősül minden olyan egy vagy több lakóhelyiségből álló épület, vagy épületrész, amelyet a polgár - saját elhatározásból, vagy szükségből - életvitelszerűen otthonául használ, abban lakik, vagy megszáll [5. § (2) bekezdés]. Mivel a kérdéses épületben az indítványozó édesanyja 1995. év óta be van jelentve, ott is lakik, erről pedig az önkormányzatnak a választási névjegyzékből hivatalos tudomása van, az indítványozó érvelése szerint az alaptörvény-ellenesnek tartott jogszabályban foglalt többletfeltétel alkalmazásával történt adókivetés okán valójában nincs lehetőség a lakóhely szabad elhatározáson alapuló megválasztására.
[12] Az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való jog sérelmével kapcsolatban az indítványozó a rendelkezési joga sérelmére hivatkozik. E jogának sérelmét érvelése szerint az okozza, hogy a támadott jogszabályban a lakás fogalmával összefüggésben rögzített feltételt - feltehetően az érintett épületre és építési övezetre értendően - nem lehet teljesíteni, mivel "[a] közigazgatási gyakorlat gondoskodik az alaptörvény-ellenes állapot fenntartásáról és nem engedik átminősíteni az építményét lakóházzá."
[13] Mivel a vagyoni típusú adók célja az arányos közteherviselés elvének érvényre juttatása, az indítványozó álláspontja szerint az Alaptörvény 40. cikkének sérelmét okozza, hogy az övénél jóval nagyobb és értékesebb épületek lakássá történő átminősítésük révén mentesülnek az építményadó hatálya alól, "míg a lakásként használt, de nem úgy telekkönyvezett építményeket - a lakásként való használatuk ellenére - adóztatja."
[14] Az indítványozó az Alaptörvény T) cikk (3) bekezdésének sérelmére is hivatkozik, ezzel kapcsolatban azonban indítványa önálló érvelést nem tartalmaz.
[15] 3. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság formai feltételeinek [Abtv. 30. § (1) bekezdés, valamint 52. § (1b) bekezdés) a)-f) pont] az alábbiak szerint felel meg.
[16] Az indítványozó az Abtv. 26. § (1) bekezdése és 27. §-a vonatkozásában az Abtv. 30. § (1) bekezdésében írt 60 napos határidőn belül terjesztette elő az alkotmányjogi panaszt az elsőfokú bíróságnál, így ezen indítványi elemek tekintetében az határidőben benyújtottnak tekinthető. A támadott jogszabályi rendelkezés 2009. január 1-én lépett hatályba, ezért az Abtv. 26. § (2) bekezdés alapján benyújtott panaszelem, mivel az Abtv. 30. § (1) bekezdésében e tekintetben előírt 180 napos határidőnek nyilvánvalóan nem tesz eleget, elkésett. Az indítványozó a panaszban, illetve annak kiegészítésében az Abtv. 27. §-ára, valamint 26. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozva [Abtv. 52. § (1b) bekezdés a) pont] azt kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Hatv. 52. § 8. pontjában foglalt lakásfogalom második feltételeként megfogalmazott "és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, lakóépület, lakás, kastély, villa, udvarház megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan;" szövegrésze, továbbá a Fő'városi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 15.K.31.442/2014/3. számú ítélete [Abtv. 52. § (1b) bekezdés) c) pont] alaptörvény-ellenességét, és semmisítse meg azokat [Abtv. 52. § (1b) bekezdés) f) pont]. Az alkotmányjogi panasz megjelöli az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [Abtv. 52. § (1b) bekezdés) d) pont], melyek közül azonban az indítvány az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b), illetve e) pontjaiban foglalt feltételeknek [és ezért részben az Abtv. 27. § a) pontjának] a T) cikk (3) bekezdése, valamint az 40. cikke tekintetében - a 4.2. pontban kifejtettek okán - nem tesz eleget.
[17] 4. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság tanácsa megvizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26-27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29-31. § szerinti feltételeket.
[18] 4.1. Az Abtv. 26. § (1) bekezdésében és 27. §-ában meghatározott egyedi ügyben való érintettség megállapítható: az indítványozó a peres eljárásban felperesként vett részt. Az indítványozó - részben - az Alaptörvényben rögzített alapvető jogai sérelmére hivatkozik, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata tárgyában meghozott jogerős ítélete ellen pedig további jogorvoslat nem áll rendelkezésre, ezért a panasz az Abtv. 26. § (1) bekezdés b) pontjában és 27. § b) pontjában foglalt követelményeknek is eleget tesz.
[19] 4.2. Az Alkotmánybíróság az indítvány egyes alapjogok sérelmét állító elemeivel kapcsolatban a következőket állapította meg.
[20] Az Abtv. 26. § (1) bekezdése és 27. §-a szerint alkotmányjogi panasz akkor terjeszthető elő, ha a bírói döntés az egyedi ügyben érintett indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti. Az indítvány az Alaptörvény T) cikk (3) bekezdésében, valamint 40. cikkében foglalt rendelkezésekre vonatkozó részében nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pontjának, mivel azok címzettje nem az indítványozó, így nem biztosítanak számára jogot, ezért alkotmányjogi panaszt sem lehet közvetlenül ezekre az előírásokra alapítani (Lásd hasonlóan: 3039/2015. (II. 20.) AB végzés, Indokolás [15]). Ezen felül az indítvány az Alaptörvény indítványozó által felhívott T) cikk (3) bekezdése tekintetében egyáltalán nem tartalmaz indokolást, ezért ebben a tekintetben nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjában foglalt feltételnek sem.
[21] Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, II. cikkével, VI. cikk (1) bekezdésével, XIII. cikk (1) bekezdésével, valamint XV. cikk (1)-(2) bekezdésével kapcsolatos indítványozói hivatkozásokkal összefüggésben az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg.
[22] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti panasz befogadhatósága tekintetében folytatott vizsgálata során megállapította, hogy az indítványozó - általa tartalmilag sérelmezett - adófizetési kötelezettségét nem a támadott jogszabályi rendelkezés, hanem az Ör. 2. §-a keletkezteti, amely alapján valamennyi, az önkormányzat illetékességi területén lévő építmény adóköteles, függetlenül attól, hogy az lakás, vagy nem lakás céljára szolgál-e. Az Ör. 4. §-a tartalmazza az adó alóli mentesség szabályait, amely alapján a Hatv. 13. §-ában - a hatályos szöveg szerint továbbá a 13/A. §-ában - foglalt mentességeken túl az (1) bekezdés a) pontja alapján a magánszemély tulajdonában lévő lakás (a rendelkezés hatályos szövege szerint a "kizárólag lakás céljára szolgáló lakás, lakrész") is mentesül az adó megfizetése alól. Megállapítható tehát, hogy az önkormányzat - mely az Alkotmánybíróság gyakorlata által is elismerten a helyi adók és az azok alóli mentességek meghatározása tekintetében (az Alaptörvény és a törvények biztosította keretek között) széles körű autonómiával rendelkezik - az illetékességi területén található építmények közül (egyebek mellett) a lakás céljára szolgáló építményeket, helyiségeket mentességben kívánta részesíteni.
[23] Azt, hogy valamely építmény, illetve annak helyisége lakás céljára szolgál-e vagy sem, közhiteles nyilvántartásként az ingatlan-nyilvántartás igazolja. A Hatv. 52. § 8. pontja annak érdekében tartalmazza a lakásfogalom meghatározásában e jellegnek az ingatlan-nyilvántartásban való feltüntetésére irányuló előírást, hogy a jogalkalmazás során megállapítható legyen, hogy valamely építmény a Hatv. vagy az az alapján megalkotott önkormányzati rendeletek szerint - a lakás-jelleg okán - menetesség alá esik-e. Ennek az eljáró (adó-, és más) hatóságok, illetve bárki által egyszerűen, közhitelesen történő ellenőrizhetőségéhez nyilvánvaló közérdek fűződik.
[24] Az is megállapítható ugyanakkor, hogy az indítványozó érdeksérelmét, nevezetesen azt, hogy a tulajdonát képező építmény az Ör. 4. § (1) bekezdése alapján nem mentesül az adóteher alól, nem a Hatv. támadott előírása, hanem az okozza, hogy az ingatlana lakásként történő bejegyzését más jogszabályok alkalmazása nem teszi lehetővé. Erre enged következtetni a bírósági ítélet indokolása is azzal, hogy utal egy általa - majd fellebbezés folytán a Fővárosi Törvényszék által - korábban elbírált (elutasítással zárult), az indítványozó által szintén közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perre. A korábbi per tárgya az első-, és másodfokú építésügyi hatóságnak az indítványozó lakóépület funkció igazolására irányuló hatósági bizonyítvány kiállítása iránti kérelmét elutasító döntésének felülvizsgálta volt.
[25] Az a körülmény azonban, hogy a hatályos építésügyi előírások és más jogszabályok alkalmazása esetleg nem teszik lehetővé valamely épület, építmény lakáskénti elismerését - amennyiben e szabályok előírásai és alkalmazásuk az Alaptörvény rendelkezéseivel nem ellentétesek - önmagában nem alapozhatja meg a Hatv. ingatlan-nyilvántartási bejegyzést előíró rendelkezésének alaptörvény-ellenességét. Ezen az sem változtat, ha - mint azt az indítványozó maga írja a bejegyzéssel kapcsolatban - valóban "[v]olt pár év, amikor nem kellett hozzá építési hatósági bizonyítvány, csak és kizárólag a tulajdonos rendelkezésén múlott a bejegyzés megváltoztatása." Az indítványozó ezen állításával összefüggésben az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy senki sem hivatkozhat alaptörvény-ellenességre pusztán azon az alapon, hogy egyesek korábbi, jogszerű magatartásuk révén később eltérő jogi helyzetbe kerülnek, mint azok, akik egy adott jogi szabályozásból adódó helyzetükkel megelégedve - bár megtehették volna, de - ugyanazon jogszerű lehetőséggel nem kívántak élni. A jogi szabályozás későbbi, eltérő jogi helyzetet eredményező megváltozása pedig - amennyiben a hatálybalépését megelőző időre nem állapít meg kötelezettséget, fennálló kötelezettséget nem tesz terhesebbé, vagy nem von el, illetve korlátoz (meglévő, már megszerzett) jogot, továbbá indokolatlan különbségtételt nem tartalmaz - nem sérti a jogállamiság, jogbiztonság elvét, sem pedig a hátrányos megkülönböztetés tilalmát.
[26] Mivel az indítványozó számára sérelmes helyzetet az eredményezi, hogy a tulajdonában lévő "gyümölcsös és gazdasági épület" megjelölésű ingatlanán található épület lakáskénti bejegyzésére nincs jogszerű lehetőség, érvelése pedig nem arra irányul, hogy Alaptörvényben rögzített jogai az ezt lehetetlenné tevő jogszabályok, vagy azok alkalmazása következtében sérültek volna, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott jogszabály és az indítványozó által állított alapjogsérelmek között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem áll fenn. Erre tekintettel az Abtv. 26. § (1) bekezdés szerinti panasz befogadására, mivel a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés nem állapítható meg (Abtv. 29. §), nincsen lehetőség.
[27] Az indítványozó az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott eredeti indítványát nem vonta vissza, ezért az Alkotmánybíróságnak ezen panaszról is döntenie kellett. A bírói ítéletet az Abtv. 27. §-a alapján támadó indítvány indokolása ugyanakkor tartalmilag megegyezik a korábban kifejtettekkel; azaz a támadott jogszabály alaptörvény-ellenességének alátámasztására irányuló érveken túl további, a bírósági döntés alkotmányosságának megítélése során figyelembe vehető elemet nem tartalmaz. Erre tekintettel a korábban kifejtettek szerint a panasz emiatt sem fogadható be.
[28] Mindezeket összegezve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy mivel az alkotmányjogi panaszok nem felelnek meg részben az Abtv. 27. § a) pontjában, illetve az 52. § (1b) bekezdés b) és e) pontjában, részben pedig az Abtv. 29. §-ában írott feltételeknek, azok befogadására nincs lehetőség. Az Alkotmánybíróság ezért a kérelmeket az Abtv. 47. § (1) bekezdése, 50. §-a és az 56. § (1)-(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva - az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a), d) és h) pontja alapján - visszautasította.
Budapest, 2015. szeptember 15.
Dr. Szalay Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
előadó alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/2004/2014.