BH 1982.1.6 A strandot üzemeltető szervezettől nemcsak azt lehet elvárni, hogy kijelölje a fürdő területét, felszereljen egy mentőcsónakot és alkalmazzon egy mentőst, hanem azt is, hogy a mentős kötelességeit pontosan megszabja, a munkáját ellenőrizze és a mentés feltételeit kellően megszervezze. Ennek elmulasztása megalapozza a kártérítési felelősséget [Ptk. 339. § (1) bek., 340. § (1) bek.].

A megyei bíróság az első fokú eljárás során beszerzett bizonyítékok, valamint az általa lefolytatott helyszíni szemle, a meghallgatott orvosszakértő véleménye és a felek nyilatkozatai alapján - az első fokú ítéletben írtakat részben helyesbítve és kiegészítve - az alábbi tényállást állapította meg:

Az alperesi községi tanács strandot üzemeltet, amely 200 méter hosszan terül el a Balaton partján. A strand szélessége 100 méter. A strandnak működési szabályzata nincs, a dolgozóknak - közöttük a mentőcsónakosnak - kötelezettségeiről előírás, munkaköri leírás nem készült. Hangos bemondót a fürdőben csak 1979-ben szereltek fel. A vízben 50, 100, 150 cm-es mélységet, valamint mély vizet jelző táblák vannak és voltak már 1978-ban is elhelyezve. Az alperes 1978-ban T. T-t alkalmazta a strandon mentőcsónakosként.

1978 augusztus 3-án a felperes férjével: L. I-vel, valamint 8 és 2 éves fiaival együtt Budapestről utazott látogatóba Sz. A-ékhoz. A reggeli órákban megérkeztek, és ennek örömére a férfiak pálinkát fogyasztottak: a felperes férje mintegy fél decilitert.

Délelőtt a család a strandon fürdött, majd visszamentek Sz-ékhoz ebédelni. Ebéd után a felperes férje megivott mintegy másfél üveg sört.

Délután a felperes családja ismét kiment a strandra. Ekkor nagy meleg volt, a fürdőben pedig nagy tömeg. A felperes a kisebbik fiával a parton, a víz mellett telepedett le, annak - ha a tó felé fordulva nézzük - jobboldali szélén. A felperes férje pedig a nagyobbik fiával együtt bement a vízbe. Gumimatracot is vittek magukkal.

L.I. 30 éves, 194 cm magas, 90 kg súlyú férfi volt. Komolyabb betegségben sohasem szenvedett, fiatalabb korában sportolt is, úszni tudott.

A felperes 16 óra tájban a vizet nézte és azt látta, hogy a férje a parttól mintegy 60 m-nyire, még a mélyvíz előtt felbukkan a vízből, majd ismét lebukik, és ez többször megismétlődik. Segítséget keresve a közelben levő ismerőséhez, B. Z-hoz fordult, ki be is úszott a férj segítségére. A fuldokló azonban kérte B. Z-t, hogy először a gyermeket mentse, vigye ki a vízből, aki a kérésnek eleget is tett.

A felperes hiába kereste a mentőst, az ugyanis nem a fürdőzőket figyelte, hanem a strand túlsó szélén az alperes vezető beosztású dolgozóit: dr. V. L. tanácselnököt és G. Gy. vb titkárt csónakáztatta.

A felperes ekkor elfutott a bejárathoz s a jegyszedő intézkedését kérte, aki odaszaladt a tópartra és szólt egy ott tevékenykedő úszóedzőnek, S. I-nak. Az edző ezután elúszott a csónakhoz, szólt a mentősnek, aki ekkor indult el a fuldokló mentésére és a strandolok között evezve perceken belül érkezett a baleset helyére.

Ez alatt a felperes férje tovább fuldoklott. A közelben fürdőzők közül V. Á. a segítségére sietett. A fuldoklót ráfektette a gummimatracra, aki ezután hányni kezdett. V. Á. ekkor megijedt és a felperes férjét a sorsára hagyta.

Amikor a mentős a baleset helyére ért, a fuldoklót már nem lehetett megtalálni. A mentős többször lebukott a víz alá is, de eredménytelenül. L. I. a Balatonba fulladt, a holttestét csak augusztus 5-én találták meg.

A felperes keresetében kártérítés fizetésére kérte kötelezni az alperest, mert a kár keletkezése a terhére róható. Az alperes a felelősségét nem ismerte el, a kereset elutasítását kérte.

Az első fokú ítélet a keresetet elutasította. Az indokolás kifejti, hogy nem állapítható meg az alperes felelőssége. Utal az 1/1964. (IV. 23.) BM sz. rendeletre. A bíróság felfogása szerint az alperes a jogszabályban előírt kötelezettségének eleget tett, mert kijelölte a fürdő helyét, mentőst állított be és őt ellátta a mentéshez szükséges felszerelésekkel.