A Fővárosi Ítélőtábla Gf.40512/2006/10. számú határozata felelősség megállapítása (KORLÁTLAN felelősség megállapítása) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) 296. §] Bírók: Bánki Horváth Mária, Levek Istvánné, Rédei Anna

Fővárosi Ítélőtábla

10.Gf.40.512/2006/10.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla Bálint Zoltán ügyvéd által képviselt felperesnek a Horváth László ügyvéd által képviselt I. rendű dr. Boross Ildikó ügyvéd által képviselt II. rendű alperes ellen tagok korlátlan felelősségének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Bíróság 2006. október 3. napján kelt 7.G.41.646/2005/16. számú ítélete ellen a felperes részéről 18. sorszámon benyújtott fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit részben és akként változtatja meg, hogy a felperest terhelő elsőfokú perköltség összegét az I. rendű alperes vonatkozásában 1.332.000.- (Egymillió-háromszázharminckettőezer) forintról 20.000.- (Húszezer) forintra, a II. rendű alperes vonatkozásában 1.920.000.- (Egymillió-kilencszázhúszezer) forintról 20.000.- (Húszezer) forintra leszállítja.

Kötelezi a Fővárosi Ítélőtábla az I. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 88.720.- (Nyolcvannyolcezer-hétszázhúsz) forint másodfokú perköltséget.

Kötelezi a Fővárosi Ítélőtábla a II. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 129.000.- (Egyszázhuszonkilencezer) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság 2006. október 3. napján kelt 7.G.41.646/2005/16. számú ítéletével a felperes keresetét - melyben annak a megállapítását kérte a Gt. 296. § (1) bekezdése alapján, hogy az alperesek, mint a felszámolás alatt lévő ... Kft. 50-50 %-kal rendelkező tulajdonosai, ezen társaság 117.782.338 forint összegű tartozásáért korlátlan és teljes felelősséggel tartoznak - bizonyítottság hiányában elutasította, és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű alperesnek 1.332.000 forint, a II. rendű alperesnek 1.920.000 forint perköltséget. A perköltség megfizetésére vonatkozó döntését azzal indokolta, hogy a felperes pervesztes lett, ezért a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles az I. rendű alperes által előlegezett 1.110.000 forint + ÁFA, összesen 1.332.000 forint, a II. rendű alperes által előlegezett 1.600.000 forint + ÁFA, összesen 1.920.000 forint ügyvédi munkadíj megfizetésére, mely összegeket a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §-a alapján állapította meg, 117.782.338 forint pertárgyérték alapulvételével azzal, hogy a kifejtett ügyvédi tevékenységre figyelemmel az I. rendű alperes részére járó ügyvédi munkadíj a pertárgyérték alapján megállapítható összeg minimuma, a II. rendű alperes vonatkozásában pedig az érték alapján megállapítható összeg 50 %-a.

Az ítélet ellen a perköltség megfizetésére vonatkozó rendelkezés tekintetében a felperes terjesztett elő fellebbezést; elsődlegesen az ügyvédi munkadíj 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (3) bekezdése alapján történő megállapítását kérte arra hivatkozva, hogy keresete megállapításra irányult, melynek pertárgyértéke nem állapítható meg, másodlagosan az elsőfokú bíróság által megállapított ügyvédi munkadíj leszállítását kérte a fenti jogszabály 3. § (6) bekezdésében foglaltak szerint.

Az elsődleges fellebbezési kérelmében kifejtette, hogy az alperesek felelősségének megállapítására irányuló, a Pp. 123. §-a szerinti kereseti kérelmet terjesztett elő, melyben az alperesek marasztalását nem kérte. A kereset benyújtásával azt célozta, hogy a későbbi követelése érvényesítéséhez szükséges jogalap tekintetében "közbenső ítélet" szülessen, ebből az következik, hogy keresete vonatkozásában a pertárgyérték fogalma nem értelmezhető. Ezt támasztja alá az, hogy az elsőfokú bíróság 7.G.41.646/2004/13-I. számú végzésében az eljárás során lerovandó kereseti illeték összegét az 1990. évi XCIII. tv. 39. § (3) bekezdés b) pontja alapján határozta meg, megállapítva, hogy a felperes a bíróság téves felhívása alapján rótt le 900.000 forint illetéket. Megállapítási keresete sajátja, hogy a pertárgy értéke nem állapítható meg, illetőleg a megállapítási keresetet követően induló marasztalási kereset benyújtásakor kerül sor az illeték, követelés összegéhez igazodó megfizetésre. Eltérő esetben kétszeres illetékfizetési kötelezettség állna fenn, ezáltal a megállapítási kereset, mint jogintézmény értelmét veszítené. Álláspontja szerint amellett, hogy az elsőfokú bíróság az ügyvédi munkadíjat a fent hivatkozott végzésében foglaltaknak ellentmondva állapította meg 117.782.338 forint pertárgyérték alapulvételével, annak összege is eltúlzott, tekintve, hogy nem áll arányban a jogi képviselők által elvégzett munkával. Az e körben kialakult bírói gyakorlatra hivatkozással állította, hogy az elsőfokú bíróságnak az ügyvédi munkadíj összegének megállapításakor a ténylegesen elvégzett ügyvédi munkára, az ügy jellegére, jelentőségére kell figyelemmel lennie, a munkavégzés mértékével kirívóan arányban nem álló ügyvédi munkadíj sértheti a társadalom értékítéletét. Az alpereseket képviselő ügyvédeknek az eljárás során mindössze két tárgyaláson kellett megjelenniük, az ezekre történő utazás jelentős költséget nem okozott, és csak két, viszonylag egyszerű periratot terjesztettek elő.

Az I. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte, utalva arra, hogy az elsőfokú eljárás során a felperesnek 900.000 forint illetéket kellett volna lerónia, tekintve, hogy a pertárgyérték pontosan meghatározható, összege a felperes által előterjesztett és a felszámoló részéről visszaigazolt hitelezői igény. Jogesetre hivatkozással állította, hogy jelen megállapítási kereset előterjesztése esetén a pertárgy értéke a tartozás összegének felel meg. A felperes pervesztes lett, ezért az elsőfokú bíróság a pertárgy értékéhez igazodva, jogszerűen kötelezte perköltség megfizetésére a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján eljárva, és tekintve, hogy az ügyvédi munkadíjat a pertárgyérték alapján megállapítható összeg minimumában állapította meg, a felperes fellebbezése egyebekben is alaptalan.

A II. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte. A bírói gyakorlat alátámasztására megjelölt jogesetek alapján arra hivatkozott, hogy megállapítási kereset esetén, amennyiben meghatározható a pertárgy értéke, csak ez az érték vehető figyelembe a perköltség megállapításánál. A felperes által indított perben a pertárgy értéke pontosan meghatározható, a felszámolási eljárásban bejelentett hitelezői igényével esik egybe. Amennyiben az alperesek felelőssége a Gt. 296. §-a alapján megállapításra került volna, akkor a felperes ezt a követelést érvényesíthette volna az alperesekkel szemben, külön bírósági eljárás nélkül. Az elsőfokú bíróság - bár tévesen utalt vissza a felperes részére kereseti illetéket - a jogszabályi előírásoknak megfelelően kötelezte a felperest a perköltség viselésére, a pertárgy értékéhez igazodóan, figyelembe véve az ügyvédek által elvégzett munkát és az ügy bonyolultságát is.