BH 1996.9.502 A munkavállalónak a munkáltatóval azonos tevékenységi körű gazdasági társaságban fennálló tagsági viszonya a társaság tevékenységében való személyes közreműködése hiányában nem tekinthető a munkáltató gazdasági érdekeit veszélyeztető és a rendkívüli felmondást megalapozó helyzetnek [1992. évi XXII. törvény 3. § (3) bek., 108. § (2) bek.].

A felperes 1981. március 12-től állt telefonalközpont-fenntartó műszerész munkakörben az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában.

Az alperes az 1992. december 1-jén kelt rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát. Az indokolás szerint a felperes 1991 augusztusa óta a T. Kft.-ben - amelynek alapító tagja - végez munkát, és e tevékenységét a munkáltató utasítására az 1991. december 4-én adott nyilatkozatában letagadta, továbbá a munkaviszonya mellett végzett tevékenységre vonatkozó bejelentési kötelezettségének sem tett eleget. Ezért a felperes valótlan nyilatkozata és a bejelentési kötelezettsége elmulasztása miatt gyakorolta az alperes a rendkívüli felmondás jogát.

A felperes az eredménytelen egyeztetést követően keresetet terjesztett elő a munkaügyi bírósághoz, amelyben vitatta, hogy csupán a társasági tagságával, munkavégzés hiányában megsértette volna az összeférhetetlenségi szabályokat. A rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása alapján az elmaradt munkabére, a tizenharmadik havi bére és háromszoros végkielégítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

A munkaügyi bíróság ítéletével hatálytalanította a rendkívüli felmondást, és az alperest az elmaradt tizenharmadik havi munkabér (21 000 forint), az elmaradt munkabér (301 118 forint) és ezen összegek kamatai, valamint végkielégítés (270 774 forint) megfizetésére kötelezte. A munkaügyi bíróság az ítélet indokolásában tényként állapította meg, hogy a felperes a T. Kft. tagjaként nem végzett munkát a gazdasági társaságban, ehhez képest nem volt munkavégzésre irányuló jogviszonya. A bíróság álláspontja szerint az alperesnek a rendkívüli felmondásban hivatkozott utasítása az időközben történt törvényváltozás miatt nem tekinthető hatályosnak, ezért az utasítás megsértése nem szolgálhatott alapul a rendkívüli felmondásra.

Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és elutasította a felperes keresetét. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az alperes igazgatói utasításának hatályát a jogszabályváltozás nem érintette, mert az összhangban áll az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 3. §-ának (3) bekezdésében foglaltakkal. Álláspontja szerint a felperes az utasításban foglaltakat megszegte a munkáltatóval részben azonos, illetve hasonló tevékenységet folytató kft.-ben lévő anyagi érdekeltsége fenntartásával és az erre vonatkozó bejelentési kötelezettsége elmulasztásával. Ezzel pedig az alperesnek lehetőséget adott az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének alkalmazására.

A felperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 3. §-ának (3) bekezdésébe, 4. §-ába és 96. §-ának (1) bekezdésébe ütköző törvénysértés miatt támadta a jogerős ítéletet. Arra hivatkozott, hogy önmagában egy részben a munkáltatóéval azonos tevékenységi körű gazdasági társaságban lévő tagsági jogviszony, a társaság tevékenységében való személyes közreműködés hiányában, nem tekinthető az alperes gazdasági érdekei veszélyeztetésének. Ezért álláspontja szerint az alperes ügyvezető igazgatójának utasítása sem a kiadásakor hatályos Mt. 32/A. §-a alapján, sem a rendkívüli felmondás idején hatályos Mt. 3. §-ának (3) bekezdése alapján a társasági tagsági jogviszony megszüntetésére, illetve bejelentésére nem kötelezhette jogszerűen. Az alperes utasításának semmisségére is hivatkozott, továbbá az Mt. 4. §-ának (1) bekezdésébe ütközően is jogellenesnek tartotta az utasítást. Mindezekre tekintettel az utasítás megsértése nem alapozta meg az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének alkalmazását.

A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.