BH 2012.5.123 A vadkár mértéke csak a jogszabályban erre meghatározott jogvesztő határidőn belül előterjesztett keresetben vitatható. A határidőt elmulasztó fél a kár mértékét utóbb már az ellenérdekű fél által e körben benyújtott kereset alapján megindult perben előterjesztett viszontkeresetben sem vitathatja [1996. évi LV. tv. 79. § (1) bek., 81. § (5) bek., Pp. 147. § (1) bek.].

Az alperes a tulajdonában álló B. 1/A., 2/A., 2/B., 2/C., 3/A., 3/B., 4/A., 4/B., 4/D., és 4/G. megnevezésű erdőrészeken az alperes 1997-től kezdődően kocsányos tölgyet telepített. A területen a felek villanypásztoros kerítést létesítettek, amelynek csak éjszakánként és a felső drótjaiban volt áram. A területen 2007. február 28-áig a felperes volt a vadászatra jogosult. Az alperes 2006 októberéig a felperes alkalmazásában állt, megállapodásuk alapján a területen vadgazdálkodási szolgáltatást végzett, valamint a kerítést is ellenőrizte, karbantartotta. Az alperes munkaviszonyának megszűnését követően a felek viszonya megromlott. Az erdőrészen 2006. év őszétől kezdődően folyamatosan vadkár keletkezett, amelyet az alperes 2007. február 27-én jelzett a felperesnek és a jegyzőnek. A jegyző által kirendelt szakértő a 2007. március 28-án megtartott helyszíni szemlén a kárt felmérte és azt 4 605 905 forintban állapította meg. Megállapítását az alperes elfogadta, míg a felperes a törvényes határidőn belül keresettel fordult a bírósághoz.

A felperes keresetében kérte a vadkár összegének 681 912 forintban történő megállapítását.

Az alperes viszontkeresetében 16 041 409 forint és ennek 2007. március 1. napjától járó késedelmi kamatai megfizetésére kérte kötelezni a felperest.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperes részére 9 856 616 forintot és kamatait, míg ezt meghaladóan a viszontkeresetet is elutasította.

Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló szakvélemények Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti egybevetése alapján a vadkár mértékét K. K. szakértő és dr. S. F. magánszakértő véleménye alapján határozta meg összesen 12 320 770 forintban.

Az alperes már 2006 decemberében, majd 2007 januárjában és februárjában folyamatosan észlelte a kártételeket, de azt csak egy nappal a felperes vadászatra való jogosultságának megszűnése előtt jelezte a felperesnek. A vadállomány túlszaporodott volt, így indokolt lett volna állományszabályozó vadászat elrendelése, de az alperes - bár ezzel tisztában volt - ezt nem indítványozta. Az alperes tehát bár ezeket meghaladóan eleget tett a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (Vtv.) 79. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak, közrehatott a kár súlyosbodásában, ezért ennek a következményeit maga köteles viselni.

A felperes azonban egyáltalán nem tett eleget a Vtv. 78. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak, az alperes munkaviszonyának megszűnése után e tekintetben semmi nem történt, holott vadászatra jogosultként elsődlegesen tőle várható el a károk megelőzése. Az elsőfokú bíróság ezért a törvény végrehajtásáról szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet (rendelet) 82. §-ának (1) bekezdése szerinti 5%-os mérséklésre tekintettel 80-20%-os kármegosztást tartott alkalmazhatónak az alperes javára.

A felperes vadászati jogosultságának megszűnte és a szemle időpontja között csak egy hónap telt el, a szakvélemények szerint pedig nem állapítható meg, hogy a vadkárok mekkora része keletkezett ezen időszak alatt, míg az őzek túlnyomórészt télen okoznak ilyen jellegű károkat. Mindezek folytán nem volt figyelembe vehető a felperesnek az a hivatkozása, amely szerint a kár 20%-ának keletkezése már a kárfelelőssége megszűnte utáni időre tehető. E vonatkozásban egyéb bizonyíték nem állt rendelkezésre és nem nyert bizonyítást az az állítás sem, amely szerint más károkozás is történt a területen.

A Vtv. és a Pp. nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az a fél, aki a jogvesztő 30 napos határidőn belül a kár megállapítását nem kéri, a másik fél által kezdeményezett perben viszontkeresetet terjesszen elő, ezért az elsőfokú bíróság a teljes kár 80%-ának a megfizetésére kötelezte a felperest.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést. A másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta és a felperes által az alperesnek fizetendő kártérítés összegét 1 843 362 forintra és kamataira szállította le. Az alperes viszontkeresetének a 4 605 905 forint marasztalási összeg feletti kárigény tárgyában a pert megszüntette.

A másodfokú bíróság az indokolásban kifejtette, hogy a viszontkereset előterjesztése az alperes számára biztosított ugyan, de anyagi jogi határidő esetén szükséges annak a vizsgálata, hogy az igény érvényesíthető-e a perben és nincs-e helye a kereset idézés kibocsátása nélküli elutasításának, illetve a per részbeni vagy egészben történő megszüntetésének. A viszontkeresetre a kereset szabályai az irányadók, ezért ha az igényérvényesítést külön jogszabály határidőhöz köti, azon túl még akkor sincs mód a viszontkereset joghatályos előterjesztésére, ha viszontkereset előterjesztésére egyébként lenne lehetőség. A Vtv. - az ügy elbírálásakor hatályos - 81. §-ának (5) bekezdése szerint a fél aki a jegyző által kirendelt szakértő kármegállapítását nem fogadja el, a jegyzőkönyv kézhezvételétől számított 30 napon belül kérheti polgári peres úton a kár megállapítását. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.

A kármegállapítást az alperes elfogadta, viszontkeresetet csak a jogvesztő határidő lejárta után terjesztett elő, ami azt eredményezi, hogy bár az őt megillető kár megtérítése tárgyában előterjeszthet viszontkeresetet, annak összege nem haladhatja meg a jegyzői eljárásban megállapított mértéket. A másodfokú bíróság ennek megfelelően az alperes viszontkeresetének a 4 605 905 forintot meghaladó részében a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján, figyelemmel a Pp. 130. §-ának (1) bekezdésének h) pontjára a pert megszüntette.

A perben kirendelt és a felek által felkért szakértők a jegyzői eljárásban megállapítottnál magasabb összegben határozták meg a kár mértékét, ezért nem volt mód és indok alacsonyabb összeg meghatározására.

Az alperes szakmai és helyismerettel rendelkezik, egy a felperessel fennállt megállapodás alapján pedig maga végezte a vadriasztó kerítés karbantartását, üzemeltetését. 2006 decemberétől kezdődően folyamatosan észlelte a kártételeket, de értesítési kötelezettségének nem tett eleget és a túlszaporodás miatt sem kezdeményezett hatósági eljárást, holott maga is szükségesnek találta a kerítésen belül maradt állatok kihajtását, állománycsökkentő vadászatát. A másodfokú bíróság mindezekre tekintettel megállapította, hogy az alperes nem tett eleget a törvény által közreműködésként megfogalmazott vadkár elhárítási kötelezettségének, így a kármegosztás mértékét a felek között 50-50%-ban határozta meg. Utalt arra is, hogy az alperes és az általa képviselt földtulajdonosi közösség, valamint a felperes között folyamatban volt - másik területet érintő, de egyébként azonos ténybeli és jogi alapon nyugvó - perben ugyanilyen mértékű kármegosztás került megállapításra.