A Debreceni Ítélőtábla Pf.20242/2013/4. számú határozata szerződés érvénytelenségének megállapítása (ÖRÖKLÉSI szerződés érvénytelenségének megállapítása) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 206. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 586. §, 655. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 46. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 13. §] Bírók: Csiki Péter, Kocsis Ottília, Veszprémy Zoltán

Kapcsolódó határozatok:

Debreceni Törvényszék P.21631/2010/33., *Debreceni Ítélőtábla Pf.20242/2013/4.*, Kúria Pfv.21388/2013/7. (BH 2014.9.271)

***********

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

Pf.II.20.242/2013/4. szám

A Debreceni Ítélőtábla dr. Kalász Imre Zsolt ügyvéd ügyintézése mellett a Papp-Kalász-Tóth Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt felperes neve (cím) felperesnek - a személyesen eljáró alperes neve (cím) alperes ellen öröklési szerződés érvénytelenségének a megállapítása iránt indított perében a Debreceni Törvényszék 8.P.21.631/2010/33. sorszámú ítélete ellen a felperes által 37. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

ítéletet:

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 676 558 (Hatszázhetvenhatezer-ötszázötvennyolc) forint fellebbezési illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

Indokolás:

E. Mné (született: V. I., 1959. .... 18., továbbiakban: örökhagyó) házasságából született gyermekei a felperes és az alperes. Az örökhagyó házassága 2001-ben történt felbontásakor még kiskorú, 14 éves felperes a kérésére az édesapjánál került elhelyezésre.

Az örökhagyónál 2004-ben rosszindulatú emlődaganatot diagnosztizáltak, 2010. március 31-én bekövetkezett haláláig folyamatosan kezelés alatt állt.

A felperes kapcsolata az édesanyjával eseti látogatásokra korlátozódott, őt utoljára 2009 nyarán látta.

Az alperes 2004-től az A. E. Á.-ban dolgozott, onnan 2008. márciusban tért végleg haza az örökhagyó kérésére, hogy a segítségére legyen. Az alperes 2008 június végén a K.-on létesített munkaviszonyát is megszüntette. Ezt követően kizárólag az örökhagyót ápolta, gondozta, 2008. július 31-től ápolási díjban részesült.

Az örökhagyó már 2008-ban felvetette az alperesnek az öröklési szerződés kötését, amelyet végül 2010. február 8-án kötöttek meg Bné dr. K. K. ügyvéd előtt. Az ügyvédi tényvázlatban is rögzítettek szerint az örökhagyó segítségére 2003. óta az alperes volt, ő gondoskodott róla, míg a felperessel kapcsolatban nem állt. Az alperes a szerződésben vállalta az örökhagyó gondozását, tartását és gyógyíttatását, míg az örökhagyó a tartás fejében a D., D. A. u. 15/A. számú ingatlanban lévő ¼ illetőségét, a M. J. u. 21. I/7. szám alatti társasházi lakását, és minden egyéb vagyonát az alperesre hagyta. Az örökhagyó később végrendelkezett is az alperes javára.

Az örökhagyót az alperes 2010. március 26-án kórházba szállította, ahol március 31-én elhunyt.

A felperes a hagyaték ideiglenes hatállyal alperes részére történt átadását követően benyújtott keresetében törvényes öröklés jogcímen a D. utcai ingatlan ⅛, a M. J. utcai ingatlan ½ illetőségére a tulajdonjoga bejegyzésének a tűrésére, az örökhagyó megtakarításai ½ részének az átadására kérte az alperest kötelezni. A keresetét arra alapította, hogy az öröklési szerződés jóerkölcsbe ütköző volta miatt érvénytelen, mert az alperes a szerződéskötéskor az örökhagyó gyógyíthatatlan betegsége miatt számíthatott a közeli halálára. Az alperes tudta, hogy tartást, gondozást csak rövid ideig kell nyújtania, célja a felperes törvényes örök- és kötelesrészétől megfosztása volt.

Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesítette. A kizárólag általa támogatott édesanyja mindvégig bízott a gyógyulásában, csak 2010. február 23-án szembesült betegsége stádiumával, az életkilátásaival. Ezt az onkológus orvostól szerzett információt is csak részben osztotta meg vele.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében a keresetet elutasította és kötelezte a felperest az állam javára 507 000 forint eljárási illeték és az alperesnek 12 700 forint perköltség megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése felhívásával kifejtette, hogy a jóerkölcs mint jogi kategória a társadalom általános értékítéletét fejezi ki, ezért nem a szerződő fél érdeksérelmét, hanem a jogügylet társadalmi elítélését kellett vizsgálnia. A felperes indokai ellenében elfoglalt álláspontja szerint a szerződés jóerkölcsbe ütköző voltának megállapításához önmagában az örökhagyó gyógyíthatatlan betegsége nem elég, mert gyakran ez a körülmény teszi szükségessé az öröklési szerződés megkötését és motiválja arra az örökhagyót. Ez a motiváció pedig a bírói gyakorlat szerint sem minősíthető társadalmilag elítélendőnek, különösen akkor, ha a gondozó már a szerződés megkötését megelőzően huzamosan ellátta a később szerződésben rögzített feladatokat.

Az elsőfokú bíróság a perbeli esetben ügydöntő jelentőséget annak a körülménynek tulajdonított, hogy a laikus alperes a szerződéskötéskor tisztában lehetett-e azzal, hogy vállalt kötelezettségeinek nagyon rövid ideig kell eleget tennie. Az orvosszakértői vélemény, az örökhagyó háziorvosának tanúvallomása és az örökhagyó személyes feljegyzései együttes értékelésével arra a következtetésre jutott, hogy a szerződéskötés időpontjában sem az örökhagyó, sem az alperes nem volt tisztában az örökhagyó tényleges életkilátásaival.