BH 1996.6.332 Nemzetközi légifuvarozás esetén az igényérvényesítésre megállapított határidők jogvesztő határidők, ezeknél tehát az elévülési határidőkre vonatkozó megszakítási, nyugvási szabályok nem érvényesülnek [Varsói Légifuvarozási Egyezmény 18. cikk (1) bek., 22. cikk (2) bek., 29. cikk, Ptk. 326-327. §, 1978. évi 8. tvr. 1. § (1) bek., 16. §].

A felperes a keresetében 2920 USA dollár és 52 969 Ft, valamint ezen összegeknek 1992. március 1. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes kamatai, továbbá a perköltség megfizetésére kérte az alperest kötelezni. A kereseti előadása szerint a felperes az L. AG alperesnél 1992 februárjában egy 146 kg súlyú küldeményt adott fel légifuvarozásra. A légifuvarlevélen címzettként a felperes portugál speditőrpartnerét, a G. S. A. Lda-t jelölte meg, a fuvarlevélhez csatolta az alszállítmányozónak szóló utasítást. Az utasítás alapján a címzett arra kapott rendelkezést, hogy az árut a portugál átvevő, azaz az S. Lda részére csak abban az esetben lehet kiszolgáltatni, ha a rendelkezésre jogosult bank, azaz a Banco Totta ilyen értelmű értesítést küld.

A felperes megbízója (az F. Rt.) 1992 júniusában jelezte, hogy a küldeményt a vevő még nem váltotta ki, bár az áruval kapcsolatban reklamációval nem élt. A felperes 1992. június 11-én telefaxon kereste meg az alperest, melyben kérte, hogy az áru sorsáról adjon információt. Az alperes 1992. június 12-én megküldött telexében közölte, hogy a fuvarlevelet már megküldte a T. Banknak.

A felperes az információt közölte megbízójával, majd a megbízó ismételt kérésére 1992. november 18-án ismét a speditőrhöz fordult, és felvilágosítást kért arra nézve, hogy a küldeményt megkapta-e, illetve kérte, hogy a küldemény sorsának felderítésében legyen segítségére.

A lisszaboni címzettől kézhez vett válasz szerint az áru nem került a részére kiszolgáltatásra, az a légitársaság őrizetében van, és továbbra is - a magyar eladó, illetve a portugál vevő tárgyalásainak eredményétől függően - várnak a banki rendelkezésre.

Figyelemmel arra, hogy ezen egyeztetés eredménytelen maradt, a felperes megbízója, az F. Rt. megbízást adott az M. T. Kft.-nek, amelyben az áru közúton történő visszafuvarozását kérte, és amelyhez csatolta a légifuvarlevél másolatát. E szállítmányozási megbízás végrehajtása meghiúsult, mert a rendelkezésre bocsátott adatok alapján az árut nem találták meg a lisszaboni repülőtéren.

A felperes még 1992. december 8-án telefaxon érdeklődött az alperesnél az áru tárolási helyéről, illetve a visszahozatal módjáról, de választ nem kapott. A közúti fuvarozás meghiúsulása után a felperes 1993. május 18-án ismételten megkereste az alperest az áru sorsát illetően, 1993. június 3-án azonban arról értesült, hogy az áru visszahozatala végleg meghiúsult, mert 1993 januárjában az árut a portugál vámhatóság elárverezte. Az áru elveszése miatt a megbízó kártérítési igénnyel élt, melyet a felperes az alpereshez továbbított, az alperes válasza szerint a portugál légitársaság értesítése alapján az elárverezésre azért került sor, mert az áruért senki nem jelentkezett. Az alperes egyúttal jelezte, hogy a kártérítési igény fenntartása esetén német nyelvű igénybejelentést kér. A felperes kárbejelentéséhez csatolta a küldemény áruszámláját, de az alperes a kártérítési igényt elutasította.

A felperes álláspontja szerint az alperes felelőssége azért áll fenn, mert többszöri megkeresés ellenére sem adott pontos információt arról, hogy az árut kiszolgáltatta-e valakinek és ha igen, akkor kinek, ha nem, akkor azt hol tárolják. Elmulasztotta az alperes a felperest megfelelően tájékoztatni arról is, hogy az áru visszahozatalához milyen okmányok szükségesek, és hogy az árut milyen járulékos költségek terhelik.

Az alperes a légifuvarlevélen és a speditőri instrukción szereplő előírásokat félreértelmezte, azoktól eltérően a küldeményt nem szolgáltatta ki a címzett portugál speditőr részére, hanem az áru feletti rendelkezési jogot biztosító okmányokat közvetlenül a bank részére küldte meg, és a küldeményt saját raktárában tárolta. Ezen eljárásával megsértette a fuvarlevélben foglalt kötelezettségeit. Az alperes nem bizonyította azt, hogy a G. S. A. céggel, vagyis a címzettel létesített-e kapcsolatot, és hogy a címzett eljárásával egyetértett-e. A felperes által csatolt mellékletek alapján éppen ennek ellenkezője bizonyítható. Az alperes sem szerződéses partnerét, a felperest, sem a fuvarlevél szerinti feladót nem értesítette arról, hogy az árut milyen feltételek mellett és milyen körülmények között tárolja, nem kapott a felperes információt arra nézve, hogy az a vámhatóság részéről árverésre kerülhet. Álláspontja szerint - a kifejtettekre tekintettel - a nemzetközi légifuvarozásra vonatkozó, Varsóban 1929. október 12-én aláírt, az 1936. évi XXVII. tv.-nyel kihirdetett egyezmény - amelyet az 1964. évi 19. tvr.-tel kihirdetett, a Hágában 1955. szeptember 28-án kelt jegyzőkönyv módosított - (a továbbiakban: Varsói Légifuvarozási Egyezmény) 18. cikke (1) bekezdésének alapján - figyelemmel ugyanezen egyezmény 22. cikkének (2) bekezdésében foglaltakra - az alperes a keletkezett kárért felelősséggel tartozik.

Az alperes - elévülésre hivatkozva - a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a Varsói Légifuvarozási Egyezmény 29. cikke szerint a kártérítési keresetet - a rendeltetési helyre történt megérkezéstől vagy pedig attól a naptól számítva, amikor a légijárműnek meg kellett volna érkeznie, vagy amikor a fuvarozás megakadt - jogvesztés terhével két éven belül kell megindítani. A felperes által csatolt légifuvarlevél és a speditőrinstrukció alapján a küldemény 1992. február 15-én érkezett meg Lisszabonba, a felperes pedig keresetlevelét a jogvesztő határidőt követően 1994. március 7-én nyújtotta be, ezért az igénye bíróság előtt nem érvényesíthető.