BH 2009.9.266 Nem önbíráskodást, hanem zsarolást követ el, aki az uzsorakamat megfizetésének kikényszerítése érdekében alkalmaz erőszakot vagy fenyegetést [Btk. 323. § (1) bek.].

A városi bíróság a 2006. május 11. napján kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettében. Ezért őt 3 évi börtönbüntetésre, a közügyektől 3 évi eltiltásra és - meg nem fizetése esetén 1000 forintonként egy-egy napi szabadságvesztésre átváltoztatandó - 100 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte.

Kétirányú fellebbezés alapján eljárva a másodfokú bíróság a 2006. október 19. napján meghozott végzésével az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

Az elsőfokú ítélettel megállapított - és a másodfokú bíróság által is irányadónak tartott - tényállás lényege a következő.

2002. augusztus elején a sértett a terhelttől 60 000 forint kölcsönt kért 1 hónapi lejáratra. A terhelt a kölcsön feltételéül 60 000 forint kamatot kötött ki, melybe a sértett beleegyezett.

A sértett a lejárat előtt 5000 forintot törlesztett a terheltnek; a lejáratkor pedig telefonon közölte vele, hogy határidőre nem tud teljesíteni. Ekkor a terhelt ordítva megfenyegette a sértettet azzal, hogy ha 3 napon belül nem fizet, akkor kiviszi az erdőbe és felakasztja, vagy elvágja a torkát. Mindezt a sértett idősebb lánya is hallotta. A terhelt azt is közölte, hogy a sértett a gyerekeit se engedje óvodába. A sértett a fenyegetéstől megijedt, pár nap múlva családjával másik városba költözött, ahol egy-két hetet töltött; eközben a terhelttől való félelmében bujkálva járt dolgozni.

2002. október elején a sértett a munkahelyén összetalálkozott a terhelttel és annak élettársával. A terhelt élettársa azt mondta a sértettnek, hogy ne vegye komolyan a terhelt korábbi fenyegetőzését, mert azt a terhelt sem gondolta komolyan, csupán ideges volt. A terhelt ekkor közölte a sértettel, hogy ne bujkáljon előle, ha akarja, úgyis megtalálja; s ha fél tőle, akkor a 120 000 forintot majd távollétében az élettársa fogja a sértettől átvenni.

2002. október 5-én a sértett - meggyőződve, hogy a terhelt nincs otthon - felment a terhelt lakására és az élettársnak 40 000 forintot átadott. Az élettárs felhívta a terheltet, aki telefonon közölte a sértettel, hogy nem probléma a teljes tartozás meg nem fizetése, további 1 hónap halasztást ad, de a fennmaradó tartozás összegét 50%-kal megemeli. Így a sértettnek november 5-éig 120 000 forintot kell megfizetnie. A sértett a terhelttől való félelmében ezt nem vitatta.

2002. november 5. napján a terhelt és élettársa elment a sértetthez, aki újból átadott neki 40 000 forintot. Erre a terhelt közölte vele, hogy a következő hónapban már 160 000 forintot kell fizetnie, mivel a 80 000 forint annyit fog kamatozni. A terhelt ekkor tisztában volt azzal, hogy a sértett fél tőle.

A sértett ezt már nem akarta megfizetni, szerinte ugyanis az addig átadott 85 000 forinttal a tőkén felül a kamatot is megfizette; a terhelt követelése pedig a tőke kamatos kamattal való megfizetését jelentette volna. Ugyanakkor a terhelttől való félelmében banki hitelfelvétellel is próbálkozott, amiről tájékoztatta a terheltet.

2002. december 5. napján a sértett közölte a terhelttel, hogy nem tudja tartozását megfizetni, mire a terhelt december 13. napjáig halasztást adott azzal, hogy a tartozást 320 000 forintra emeli.

2002. december 13. napján a sértett telefonon közölte a terhelttel, hogy nem tud fizetni, mire a terhelt további 1 heti halasztást adott; a tartozás összegeként pedig változatlanul 320 000 forintot követelt.

2002. december 14. napján a terhelt a sértett lakására ment, ahol a sértett és családja (férje, s 3 gyermeke) jelenlétében előbb normál hangnemben követelte a tartozás megadását, majd erős hangnemben sérelmezte, hogy a sértett bujkál előle. Végül pedig közölte, hogy "itt a vége, nincs több türelmem, ha nem fizetsz 20-án, akkor tudod, hogy mi lesz". Ebből a sértett arra következtetett, hogy a terhelt beváltja a szeptemberi fenyegetését.

2002. december 20-án a terhelt többször hívta telefonon a sértettet, eredménytelenül; majd még aznap egy másik városban összetalálkozott vele és közölte, hogy úgy sem tud a városból kijutni, mert minden kivezető úton vannak emberei.

Ezután a sértett a terheltet feljelentette és félelmében családjával együtt elköltözött. A feljelentést követően a terhelt egyszer találkozott a sértettel, és tőle normál hangnemben 20 000 forintot követelt.

A sértettnek 19 450 forint kára keletkezett.

Az elsőfokú bíróság jogi értékelése szerint a terhelt magatartása a Btk. 323. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő zsarolás bűntettét valósította meg.

Kifejtette, hogy a 2002. szeptemberi első fenyegetést követően a sértett 2 részletben összesen 80 000 forintot megfizetett, amit a november 5. napját megelőző további fenyegetések hatására teljesített; és a terhelttől való félelmében döntött úgy, hogy a megfizetett 85 000 forinton felül is eleget próbál tenni a követelésnek.

A terhelt általi szóbeli fenyegetések és fenyegető magatartás pedig alkalmas volt arra, hogy a sértettben komoly félelmet keltsen, s ez motiválta a 85 000 forinton felüli teljesítés megpróbálását.

Az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a Ptk. 232. § (2) bekezdése alapján a kamat mértéke - ellenkező megállapodás hiányában - az éves költségvetési törvényben meghatározott, ami az elkövetéskor 11% volt. Ehhez képest a terhelt jogszabály alapján a 60 000 forint tőkén felül, annak 1 hónapra járó évi 11%-át, 550 forintot követelhetett volna.

A 60 000 forint tőke 100% kamattal való megfizetésének követelése - a felek megállapodása folytán - még lehet jogosnak vélt; azonban a terheltnek tisztában kellett lennie azzal, hogy a 320 000 forint követelése már jogtalan, mivel a kölcsön megállapodás a 60 000 Ft tőke és annak 100%-os kamata visszafizetésére vonatkozott.

Ehhez képest az elsőfokú bíróság elvetette a cselekmény önbíráskodásként való értékelését, mivel a terhelt tudata átfogta az igénye jogtalan voltát; szándéka jogellenes vagyoni haszonszerzésre irányult. Eseti döntésre hivatkozva kifejtette, hogy ugyanez a helyzet akkor is, ha van a felek között vagyoni jogviszony, de az elkövető jogtalan haszonszerzés végett azon túlterjeszkedik.

Tekintettel arra, hogy a terhelt ugyanazon sértett sérelmére a fenyegetéseket nem egy időben valósította meg, így a zsarolás folytatólagosan elkövetett.

A másodfokú bíróság ezzel a jogi értékeléssel egyetértett. Utalt arra, hogy a terhelt maga is elismerte, hogy a sértettet azzal fenyegette, hogy "ha nem adja meg a tartozását, akkor elvernék és fejjel beásnák". Ez a fenyegetés pedig önmagában alkalmas volt a zsarolás megállapításához szükséges, akaratot hajlító erőszak megállapításához.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője terjesztett elő - a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontját megjelölve - felülvizsgálati indítványt a bűnösség megállapítása miatt, felmentés érdekében.

Álláspontja szerint a sértett a kölcsön felvételekor elfogadta a 100%-os kamat mértéket, tehát a terhelt által kért 120 000 forint számára is jogos követelés volt. A terhelt a lejáratkor nem jogtalan haszonszerzés, hanem jogos követelése érvényesítése végett fenyegette meg a sértettet. A terhelt élettársa utóbb közölte a sértettel, hogy a terhelt fenyegetései nem komolyak, amit a terhelt nem vont kétségbe, így azt maga is megerősítette, sőt felajánlotta, hogy a pénzátadás távollétében történjen; tehát ezáltal a terhelt a korábbi fenyegetésétől önként elállt; ezt követően pedig már nem fenyegette a sértettet. A sértett nem a fenyegetéskor, hanem akkor tett feljelentést, amikor eldöntötte, hogy nem fizet.