BH 2002.4.154 I. A kincstári vagyon körébe tartozó ingatlant érintő engedményezési szerződés semmissége [1992. évi XXXVIII. tv. (a továbbiakban: Áht.) 109/B. § c) pont, 109/D. § (3) bek. a)-g) pontjai, 109/K. § (3) bek.].

II. Azt az adóst, aki az engedményezőtől kapott szabályszerű értesítés alapján joghatályosan teljesített - arra hivatkozással, hogy az engedményezés érvénytelen - nem lehet ismételten kötelezetti pozícióba helyezni [Ptk. 237. § (1) bek., 296. § (2) bek., 328. § (1) és (4) bek., 329. § (1) bek., 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 138. § (4) bek.].

III. A beavatkozó perköltségben való marasztalásánál irányadó szempontok [Pp. 78. § (1) bek., 83. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság részítéletében megállapította, hogy a felperes és az I. r. alperes között 1998 januárjában kötött engedményezési szerződés semmis, egyben elrendelte az eredeti állapot helyreállítását. Az eredeti állapot helyreállítása kapcsán megkereste a földhivatalt, hogy a b.-i megjelölt hrsz. alatt felvett ingatlanokra 810 666 009 Ft és járulékai erejéig a felperes jelzálogjogát az eredeti rangsorban jegyezze vissza. A II. r. alperest ennek tűrésére kötelezte. Kötelezte az I. r. alperest a felperesnek 35 000 000 Ft, a II. r. alperest pedig 7000 Ft, míg a beavatkozót 40 000 Ft perköltségnek a felperes javára; az I. r. alperest 735 000 Ft, a II. r. alperest pedig 15 000 Ft illetéknek az állam javára történő megfizetésére.

Az ítélet tényállása szerint a felperesnek a II. r. alperes jogelődjével, az L. Brókerház Rt.-vel (a továbbiakban: II. r. alperes) szemben fennálló 831 213 292 Ft követelését a II. r. alperes tulajdonában álló, a b-i megjelölt hrsz. alatt felvett ingatlanokra a felperes javára alapított jelzálogjog biztosította. Az L. Brókerház Rt. ellen csődeljárás indult, amelyben a hitelezők 1994. július 21-én egyezséget kötöttek. A csődegyezség 7. pontja értelmében a többi hitelező lemondott arról a jogáról, hogy a felperes javára az említett ingatlanokra kötött jelzálogszerződés érvényességét vitássá tegye. Az adós vállalta, hogy az ingatlanok értékesítéséből befolyó vételárat a felperes perbeli követelésének a kiegyenlítésére fordítja. Az ingatlanok értékesítésére végül nem került sor, a felperes e helyett a követelést értékesíteni kívánta. A követelés azonban kincstári vagyonnak minősült, ezért az értékesítéshez be kellett szerezni a pénzügyminiszter hozzájárulását, és az értékesítés során be kellett tartani az 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 109/D. §-a (3) bekezdésében írt, az értékesítés módjára irányadó rendelkezéseket. A pénzügyminiszter a követelés versenytárgyalás útján történő értékesítéséhez járult hozzá, amely az Áht. 109/D. §-a (3) bekezdésének pontjaiban foglalt értékesítési módokat jelentette. A pénzügyminiszter a hozzájárulásban kikötötte, hogy az eladási ár nem lehet kevesebb, mint a követelés 50%-a.

Az értékesítés a Kincstári Vagyonkezelő Igazgatóság hatáskörébe tartozott. Az igazgatóság az 1997. április 25- én kötött megbízási szerződésben azzal a felperest bízta meg. A felperes pályázatot tett közzé, amelyben a követelés értékesítésére nyílt pályázatot hirdetett. 1997. június 24-ig - a pályázati határidő lejártáig - a pénzügyminiszter engedélyének megfelelő pályázat nem érkezett.

Az I. r. alperes 1997 decemberében tett vételi ajánlatára a felperes és az I. r. alperes 1998 januárjában engedményezési szerződést kötöttek, amely szerint a felperes átruházta az I. r. alperesre a II. r. alperessel szemben fennálló 831 213 292 Ft-ot kitevő követelését az azt biztosító jelzálogjoggal együtt. Az I. r. alperes vállalta, hogy ellenérték fejében 1999. december 31-ig a felperesre ruházza a B.-n K. u. 62. D. épület fszt. 2., I. em. 3. és I. em. 4. szám alatt felépülő lakások tulajdonjogát, összességében 159 000 000 Ft értékben, míg további 262 000 000 Ft értékben ingatlanokat ad át ugyanezen határidőig a felperesnek.

A II. r. alperes az 1998. február 6-án kelt adásvételi szerződéssel átruházta az I. r. alperesre a jelzálogjog tárgyát képező ingatlanok tulajdonjogát 421 000 000 Ft vételárért. A vételár kiegyenlítése a szerződés szerint akként történt, hogy azt a II. r. alperes beszámította az I. r. alperessel szemben a fenti engedményezés folytán fennálló 831 213 292 Ft összegű tartozásába. Az ingatlanokra az illetékes földhivatal az I. r. alperes tulajdonjogát 1998. február 20-án az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte, egyben a felperes javára bejegyzett jelzálogjogot törölte. Az ingatlanokra 1998. szeptember 21-én 314 452 055 Ft és járulékai erejéig végrehajtási jogot jegyeztek be a D.-i Önkormányzat - a beavatkozó - javára. Az I. r. alperes a maga részéről az engedményezési szerződést nem teljesítette, az ellenértékként felajánlott lakásokat a felperesnek nem adta át, ellene 1998. november 26-án felszámolási eljárás indult.

A felperes a módosított, az I. r. alperessel szemben előterjesztett keresetében az engedményezési szerződés semmisségének megállapítását kérte arra hivatkozással, hogy a szerződés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 109/B. §-ának c) pontjába, 109/D. és 109/J. §-ába ütközik, ezért az a Ptk. 200. §-a (2) bekezdése, valamint az Áht. 109/K. §-a szerint semmis.

Másodsorban kérte megállapítani, hogy a B.-n, K. u. 60/B szám alatti ingatlannak az I. r. alperes nem volt tulajdonosa, így a Ptk. 117. §-a szerint annak tulajdonjogát sem ruházhatta át, következésképpen a szerződés ez okból is jogszabályba ütközik. Végül hivatkozott arra, hogy az I. r. alperes az általa felajánlott ingatlanok tekintetében megtévesztette a felperest.

Előadta továbbá, hogy miután az adásvételi szerződés alapszerződése - az engedményezési szerződés - érvénytelen, érvénytelen az I. és II. r. alperesek közötti adásvételi szerződés is. Kérte ezért mindkét szerződés semmisségének megállapítását, az eredeti állapot helyreállítását, ezek során a földhivatal megkeresését az adásvételi szerződéssel érintett ingatlanok tekintetében a II. r. alperes tulajdonjogának, valamint a felperest megillető jelzálogjognak az eredeti rangsorban történő visszajegyzése érdekében. A II. r. alperest ennek tűrésére kérte kötelezni.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I-II. r. alperesek azzal védekeztek, hogy az Áht. rendelkezései kizárólag a felperesre irányadóak, a törvénynek a felperes által történő megsértése rájuk nem hat ki. Mindketten tagadták az ingatlan-adásvételi szerződés érvénytelenségét, állításuk szerint ez utóbbi szerződésnek az engedményezési szerződés nem előszerződése, így az engedményezési szerződés esetleges érvénytelensége nem hat ki az ingatlan-adásvételi szerződésre. A megtévesztéssel kapcsolatban előadták, hogy a felperesnek módjában állt az ingatlan-nyilvántartást megtekinteni, annak nem ismerésére alappal nem hivatkozhat.

A beavatkozó előadásában az I. r. alpereshez csatlakozott.

Az elsőfokú bíróság részítéletében alaposnak találta a felperesnek az engedményezési szerződés érvénytelenségével kapcsolatos elsődleges keresetét. Megállapította, hogy a perbeli követelés kincstári vagyonnak minősül, ezért az Áht. 109/D. §-ának (3) bekezdésében írt módok egyikén volt értékesíthető. A pénzügyminiszter versenytárgyaláson történő értékesítéshez járult hozzá, ezért az értékesítés jogszerűen csak ilyen módon történhetett. Tekintve, hogy az értékesítés perbeli módja az Áht. 109/D. §-a (3) bekezdésében foglaltak megsértésével történt - és hiányzott a 183/1996. (XII. 11.) Korm. rendelet 16. §-ában írt, a honvédelmi miniszter hozzájáruló nyilatkozata is -, az engedményezési szerződés az Áht. 109/K. §-a (3) bekezdése szerint semmis. E szempontból közömbös, hogy a szerződés résztvevői mennyiben tanúsítottak jó- avagy rosszhiszemű magatartást.