BH 1995.10.571 A megbízás és a meghatalmazás elhatárolása [Ptk. 219. §, 222. §, 223. § (1) bek., 474. § (1) és (3) bek., 1983. évi 4. tvr. 8. §].

G. I.-né örökhagyó és unokája, az alperes 1988. december 13-án tartási szerződést kötöttek, amelyben az alperes egy fél házas ingatlan fejében vállalta az örökhagyó teljes eltartását. Az örökhagyó a szerződéskötés időpontjában agyvérzés utáni állapotban kórházi ápolás alatt állt. A szerződést dr. F. Z. ügyvéd készítette el az örökhagyóval és az alperessel a kórházban történt előzetes megbeszélés alapján, aláírására is a kórházban került sor. Minthogy az örökhagyó jobb kezének bénulása miatt a szerződést nem tudta aláírni, azt csak kézjegyével látta el és nevét az okirati tanúként is közreműködő dr. F. Z. írta alá. Rajta kívül tanúként aláírta a szerződést az ugyancsak jelen lévő dr. F. Z.-né is. A tartási szerződést az államigazgatási hatóság jóváhagyta, az alperes tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. Az örökhagyó halála után egyik gyermeke, a felperes a tartási szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt pert indított. Több érvénytelenségi okra hivatkozott, így elsősorban arra, hogy a szerződés alakilag hibás. Az örökhagyó ugyanis a szerződés megkötésekor aláírásra képtelen állapotban volt, ezért a tartási szerződést a Ptk. 218. §-ának (2) bekezdése értelmében közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kellett volna foglalni. Az elkészült magánokirat viszont nem felel meg a Pp. 196. §-a (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja szerinti feltételek egyikének sem, ezért nem minősül teljes bizonyító erejű magánokiratnak. Állította továbbá, hogy az örökhagyó nem volt belátási képessége birtokában, a szerződés színlelt volt, végül feltűnő értékkülönbség állt fenn a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Álláspontja szerint a tartási szerződés a Ptk.-ban nevesített szerződés, az azzal kapcsolatos vitában a Ptk. XLIX. fejezetében foglaltakat kell alkalmazni, ezért a szerződéseknek a Ptk. általános részében foglalt szabályai - így a Ptk. 218. §-ának (2) bekezdése és a Pp. 196. §-a - nem alkalmazhatók. A szerződés a Ptk. 586. §-ának (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel, azt írásban megkötötték, és az államigazgatási hatóság jóváhagyta. A szerződés tehát alakilag hibátlan. Alaptalannak találta a felperes egyéb érvénytelenségi okra történt hivatkozását is.

A másodfokú bíróság ítéletével az első fokú ítéletet megváltoztatta, és megállapította, hogy a tartási szerződés érvénytelen; egyben rendelkezett a szerződéskötés előtt fennállott helyzet visszaállításáról. Álláspontja szerint a Ptk.-nak a szerződések általános szabályait tartalmazó rendelkezéseit minden szerződésre, így a tartási szerződésre is alkalmazni kell. Ezért a Ptk. 586. §-ának (2) bekezdésében, a Ptk. 218. §-ának (2) bekezdésében és a Pp. 196. §-ának (1) bekezdésében írt feltételek együttesen vizsgálandók és értelmezendők. Ennek folytán arra a megállapításra jutott, hogy a perbeni tartási szerződés nem felel meg a teljes bizonyító erejű magánokirat alakiságainak. A Pp. 196. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt feltételek hiányoznak, mert az örökhagyó kézjegyének hitelesítése nem történt meg. De nem felel meg az okirat a Pp. 196. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti követelményeknek sem: eszerint ugyanis a dr. F. Z. névíró által aláírt örökhagyói névírás érvényességéhez két előttemező tanúnak kellett volna igazolnia az aláírás körülményeit. Az előttemező tanúk egyike azonban a névíró dr. F. Z. volt, így csak egy olyan tanú szerepel az okiraton, aki a névírást és a kézjegy írásának hitelességét igazolta. Erre tekintettel a másodfokú bíróság megállapította, hogy a tartási szerződés alaki okból érvénytelen, és az egyéb érvénytelenségi okok fennállását érdemben nem vizsgálta.

A Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozatával a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A határozat indokolása szerint helytálló volt a másodfokú bíróság álláspontja, amikor a teljes bizonyító erejű magánokirat alakiságai tekintetében azt vizsgálta, hogy a tartási szerződés megfelelt-e a Pp. 196. §-a (1) bekezdésének b) vagy c) pontjában foglalt feltételeknek. Tévedett azonban akkor, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a nem hitelesített kézjegy csak abban az esetben teszi az okiratot teljes bizonyító erejű magánokirattá, ha az írni nem képes fél névaláíróján kívül a szerződő felek aláírását további két tanú hitelesíti, és ezek között a névaláíró nem szerepelhet. A Pp. ugyanis a "névíró tanúja" fogalmat nem ismeri, ezért nincs akadálya annak, hogy valamelyik tanú a kézjegy mellett a szerződő fél megbízásából az ő nevét is leírja. A perben nem volt vitás, hogy az eltartott nevét az ő megbízásából dr. F. Z. írta, az eltartott kézjegyével ellátott, de dr. F. Z. által írt aláírás már nem is kézjegynek, hanem aláírásnak tekintendő, és annak hitelesítésére nincs szükség. Az aláírásnak ugyanis nem kell feltétlenül attól származnia, akinek a nevét tartalmazza, mert megbízása folytán a nevét más is aláírhatja. Ez esetben pedig az okirat általa aláírtnak tekintendő.

A másodfokú bíróság az új eljárásban meghozott ítéletével az első fokú ítéletet helybenhagyta. A másodfokú eljárásban lefolytatott részbizonyítás eredményeként megállapította: a felperes nem tudta bizonyítani, hogy az örökhagyó a tartási szerződés kötésekor nem rendelkezett az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel, és nem nyert bizonyítást a tartási szerződés színlelt jellege sem. Kifejtette továbbá, hogy tartási szerződés esetében a Ptk. 201. §-a (2) bekezdésének alkalmazása fogalmilag kizárt. A tartási szerződés alakiságával kapcsolatban a másodfokú bíróság a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a névírásra adott örökhagyói megbízás érvényesen létrejött-e, és a tartási szerződés 11. pontjában rögzített megbízási jogviszony körét és terjedelmét értelmezve arra a megállapításra jutott, hogy a Ptk. 474. §-a (1) bekezdésének megfelelően az ügyvédnek adott megbízás feljogosítja az ügyvédet minden olyan cselekményre, amely a rá bízott ügy szabályszerű ellátásával jár. "A szerződő felek megbízása alapján dr. F. Z. ügyvéd a szerződéskötésnél olyan módon volt köteles eljárni, hogy az a felek vonatkozásában teljesedésbe menjen. Ehhez pedig szükség volt arra, hogy a nevét aláírni képtelen állapotban lévő eltartott névaláírója legyen. A megbízás erre külön rendelkezést nem tartalmaz, ez azonban a jelen esetben értelemszerűen a megbízott eljárása körébe tartozott. E körben a megbízó az ügyvéd eljárását nem korlátozta, és e korlátozásra az okiratból nem is lehet következtetni. Ezért az írásban rögzített megbízás alapján eljáró ügyvéd névaláírása a Legfelsőbb Bíróság határozatában kifejtett indokokra figyelemmel hatályos."

A jogerős ítélet ellen a felperes - jogszabálysértésre hivatkozva - felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, és annak megváltoztatásával alaki hiba okából a kereseti kérelme szerint döntést kért. Okfejtése szerint a Ptk. 223. §-ának (1) bekezdése "megköveteli az írásbeliséghez kötött szerződések aláírásához adott meghatalmazások írásbeliségét". Az adott esetben tehát az örökhagyó helyett a névíráshoz az okiratot készítő ügyvédnek írásbeli meghatalmazásra lett volna szüksége. A tartási szerződés 11. pontja azonban megbízási jogviszonyt tartalmaz, amely nem jogosítja fel az ügyvédet a megbízó helyett a szerződés aláírására. De ha a szerződés 11. pontja szerződéskötésre adott meghatalmazásnak lenne is tekinthető, az akkor is érvénytelen, mert azt is a meghatalmazott írta alá a meghatalmazó helyett. A meghatalmazás az adott esetben közokirati, illetőleg közjegyző vagy bíróság által hitelesített magánokirati formában lett volna érvényes.