BH 2009.9.271 A kft. üzletrész értéke megállapításának szempontjai és a lehetséges értékelési mód alkalmazásának kiválasztása a házastársi közös vagyon megosztása során [Csjt. 30. és 31. §].

A felperes keresetében - egyebek mellett - az alperessel kötött házasságának felbontását, a közös lakás- és garázsingatlan kizárólagos használatára való feljogosítását, valamint a felek házastársi közös vagyonának a megosztását, és ezen belül a közös lakás- és garázsingatlanon fennálló tulajdonközösségnek az alperes tulajdoni hányadának az ő kizárólagos tulajdonába adása útján történő megszüntetését, a vagyonmérleg 1-től 157-ig terjedő tételeiben felvett ingóságok természetben történő megosztását és - többek között - a 157. tételben felvett kft. üzletrész értékének az alperes terhére történő elszámolását, valamint az alperes arra való kötelezését kérte, hogy fizessen meg neki a különvagyonának a megtérítéseként 25 889 500 forintot, és a különválás után általa kifizetett (337 401 + 100 000 =) 437 401 forint közös adósság fele részét.

Az alperes módosított nyilatkozatában a kereset jogalapját elismerte, a házastársi közös vagyon megosztása körében azonban viszontkeresettel élt a felperes arra való kötelezése iránt, hogy fizessen meg neki - az életközösség megszűnése után S. E. általa visszafizetett 6 200 000 forint közös kölcsöntartozás felperest terhelő részét is magában foglaló - 4 269 750 forint értékkiegyenlítést.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével - egyéb rendelkezések mellett - a K., B. u. 2. I. emelet 1. szám alatti lakás és garázs kizárólagos használatára a felperest jogosította fel, és az említett ingatlanokon fennálló közös tulajdont megszüntette akként, hogy mindkét ingatlannak az alperes nevén álló 1/2 tulajdoni illetőségét a felperes tulajdonába adta összesen (10 000 000 + 1 500 000 =) 11 500 000 forint megváltási ár ellenében. A felek közös ingó vagyonát akként szüntette meg, hogy az ítélet rendelkező részében tételesen felsorolt ingóságokat összesen 5 847 500 forint értékben a felperes, az ugyancsak tételesen felsorolt további ingóságokat pedig összesen 48 440 460 forint értékben az alperes tulajdonába adta. Megállapította, hogy az alperes a közös vagyon megosztása címén 21 296 480 forint értékkiegyenlítés, a felperes által a közös tartozásokra kifizetett összegek elszámolása címén pedig további 218 700 forint felperesnek való megfizetésére köteles. Az alperest terhelő összesen 21 515 180 forintos összegbe beszámította a felperest az alperes javára terhelő ingatlan megváltási árat, és ennek eredményeként az alperest összesen 10 015 180 forint felperesnek való megfizetésére kötelezte a házastársi közös vagyon megosztása címén.

Az ítéletének indokolásába tényként állapította meg, hogy a peres felek 1993. július 31-én kötöttek házasságot, az életközösségük 2001. október 15-én megszakadt, majd házasságukat az elsőfokú bíróság a jelen perben hozott és 2006. május 11-én jogerőre emelkedett 104. sorszámú részítéletével felbontotta.

A felek a 2001. január 17-én kelt adásvételi szerződésekkel vásárolták meg az egymás közt egyenlő - 1/2-1/2 - arányú közös tulajdonukban álló, és az utolsó közös lakásukul szolgáló K., B. u. 2. I. em. 1. szám alatti lakásingatlant, valamint az ugyanezen cím alatt külön helyrajzi számon nyilvántartott garázsingatlant összesen 16 987 500 forint együttes vételár ellenében. A vételár kifizetéséhez felhasználták a közös tulajdonukban álló, és a felperes által ügyvédi iroda céljára használt K., Ny. u. 8. I. em. 3. szám alatti lakásingatlan és garázs 2000. november 6-án történt értékesítéséből származó összesen 10 200 000 forint eladási árat, amelyet a vevő 2001. január 15. napjával bezárólag három részletben fizetett meg, a különbözetet pedig az alperes által S. E.-től kölcsönkért 6 200 000 forintból egyenlítették ki.

Ezt követően, 2001 tavaszán értékesítették a felek a felperes kizárólagos tulajdonaként nyilvántartott, de a közös vagyonukhoz tartozó K., N. M. u. 14. szám alatti lakóházingatlant az abban hagyott ingóságokkal együtt összesen 45 000 000 forintért, amelyet felperes mint eladó vett ugyan fel, de azt teljes egészében átadta az alperesnek. Az alperes az eladási árból visszafizette a felek S. E.-vel szemben fennálló

6 200 000 forintos kölcsöntartozását, és megvásárolta a Volkswagen személygépkocsit 3 100 000 forintért.

A lakás jelenlegi forgalmi értéke 20 000 000 forint, a garázsé pedig 3 000 000 forint.

A felperes az eredeti keresetlevelében maga is úgy nyilatkozott ugyan, hogy a B. utcai lakás és garázsingatlanok vételárának az Ny. u. 8. szám alatti lakás és garázs 10 200 000 forintos eladási árát meghaladó részét a felek

3 897 000 forint cégkölcsönből egyenlítették ki, amelyet utóbb az N. M. úti lakóházuk eladási árából fizettek vissza. A két lakás vételára közötti különbözet összege azonban nem 3 987 000 forint, hanem (16 417 500 - 10 200 000 =) 6 782 500 forint volt, az alperes ezzel ellentétes tényállítását S. E. és dr. K. A. tanúk vallomása is alátámasztotta, ezért az elsőfokú bíróság e vonatkozásban az alperes tényállítását fogadta el. Annak ugyanis a per eldöntése szempontjából nem volt jelentősége, hogy az alperes a kölcsönt cégtől vagy magánszemélytől vette-e igénybe, azt pedig a felperes maga is elismerte, hogy a vételár kifizetése részben kölcsön felhasználásával történt.

Az életközösség megszűnésekor összesen 54 287 960 forint értékű ingóság képezte a felek közös tulajdonát, amelyből 5 847 500 forint értékű ingóság a felperes, további 48 440 460 forint értékű ingóság pedig - beleértve a 157. tételben felvett kft. üzletrész 11 522 460 forintos értékét is - az alperes birtokában maradt.

Az ingó vagyonmérleg 157. tételében felvett kft. üzletrész vonatkozásában nem volt vitás a perben az, hogy az I. Kft.-ben - amelynek alapító vagyona 3 000 000 forint volt - a felek 100 000 forint értékű üzletrésszel rendelkeztek. Ez az üzletrész eredetileg a felperes, az életközösség megszakadásakor pedig az alperes nevén volt nyilvántartva, és azt az alperes a 2001. október 15-ei dátummal ellátott szerződéssel átruházta a testvérére: dr. H. R.-re, a szerződés szerint 7 500 000 forint vételárért.

Az üzletrész valóságos értékét a felperes a keresetlevelében 30 000 000 forintban jelölte meg, és ilyen összegben kérte a vagyonmérlegbe beállítani, az alperes azonban annak értékét az adásvételi szerződésben kikötött 7 500 000 forintos vételárral azonos összegben kérte meghatározni.

Az alperes a személyes meghallgatása során előbb azt állította, hogy az üzletrész a b.-i lakás megvásárlásához az ő szülei által neki nyújtott kölcsön fedezeteként került átírásra a testvérének a nevére, a későbbiekben pedig úgy nyilatkozott, hogy az üzletrész eladására azért került sor, mert őt a felperes 2001. október 15. napját követően fenyegette, illetve zsarolta, azt azonban maga is elismerte, hogy a szerződésben szereplő vételár nem az üzletrész valós értéke volt.

A tanúkénti kihallgatása során dr. H. R. a bíróság figyelmeztetése ellenére is fenntartotta azt a vallomását, hogy a szerződéskötésre és a pénz átadására a szerződés keltezésének napján került sor, az elsőfokú bíróság azonban a tanú vallomásával szemben az alperes személyes nyilatkozatát fogadta el, mivel ez részben egyezett a felperesi előadással is, miszerint a felperes az üzletrész átruházásáról nem tudott, részben pedig az eljárás egyéb adatai - a szerződésnek a cégbírósághoz történő benyújtása - ugyanezt támasztották alá.