BH 1994.1.24 Szerzői jogdíj összegének megállapításánál irányadó szempontok érvénytelen felhasználási szerződés esetén [Ptk. 6. §, 201. § (1) bek., 237. § (2) bek., 1969. évi III. tv. (Szjt.) 13. § (3) bek., 27. §].

Az elsőfokú bíróság a szerzői jogról szóló 1969. évi III. tv. (Szjt.) 13. §-ának (3) bekezdése alapján arra a jogi álláspontra jutott, hogy a szerzőt díjazás illeti meg, miután arról csak kifejezett nyilatkozattal mondhatott volna le, ilyen nyilatkozatot pedig nem tett. Azt is megállapította az elsőfokú bíróság, hogy a perbeli műalkotás mint a közönség számára nyitva álló helyen állandó jelleggel rögzítésre került képzőművészeti alkotásra vonatkozó felhasználási szerződést írásban kellett volna megkötni, továbbá a Képző- és Iparművészeti Lektorátust kellett volna felkérni a szerző kijelölésére, az alkotás elbírálására, az elhelyezés engedélyezésére, továbbá a szerzői díj mértékének megállapítására. Ezeket a szabályokat a szerződés megkötése során nem tartották be, a szerződés érvénytelen.

Ezért az elsőfokú bíróság a Ptk. 6. §-a alkalmazásával 75 000 forint megfizetésére kötelezte az alperest, minthogy az alperes magatartása indította a művészt arra, hogy érvényes szerződés nélkül és az ellenérték megállapítása nélkül elkészítse a kompozíciót. A kártérítés összegének megállapításánál a Képző- és Iparművészeti Lektorátus véleményéből indult ki, amely az alkotást magas művészi színvonalúnak ítélte, és eszmei értékét 300 000 forintban állapította meg. Figyelemmel a felek közötti tartós együttműködésre is, a bíróság ezen eszmei érték 25%-át, azaz 75 000 forintot állapított meg szerzői díjként.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, és ebben megismételte azt a korábbi állítását, hogy a művész az alkotás elkészítését ingyen vállalta, figyelemmel a felek között fennálló régi, jó kapcsolatokra és együttműködésre. Ezen együttműködés keretében a művész az alperesi vállalat anyagából, költsége terhére fejleszthette művészi tevékenységét, a vállalatnak készített kompozíciókból is rendszeresen kapott műpéldányokat, amelyeket saját anyagi hasznára értékesített.

A fellebbezés nem alapos.

A per adataiból - a felek által sem vitatottan - megállapítható, hogy a művész az alperes részére jelentős művészi és anyagi értéket képviselő kompozíciót hozott létre. Az alperes sem vitatta, hogy a művész részére rendszeresen folyósított átalánydíj a kompozíció ellenértékeként nem vehető figyelembe, ilyen nagyságrendű alkotás ellenértékének nem tekinthető.