BH 1976.11.492 Az előadóművész szerzői és személyhez fűződő jogait sérti, ha hozzájárulása nélkül énekhangját a televízió más szereplő hangjaként közvetíti; a jogsértés miatt indított pert szerzői jogi pernek kell tekinteni [Ptk. 82., 83. §, 1969. évi III. tv. 3., 50. §, Pp. 23. §].

Az alperes 1974. évben elkészítette az egyik opera televíziós változatát. Ehhez a zenei anyag némi rövidítésével felhasználta az évekkel korábban az operáról elkészített hanglemezfelvételt. A televíziós operafilmben azok közül a művészek közül, akiknek hangját a hanglemezen rögzítették, csak ketten szerepeltek. A többi művész - közöttük a felperesek - közreműködését az alperes nem vette igénybe; szerepeik alakítására prózai színészeket kért fel. A film felvételei ún. play-back módszerrel készültek. A televíziós film jelenetei a hanglemez-felvétel anyagához igazodtak, s a felperesek már rögzített énekhangjával volt összhangban a filmben szereplő prózai színészek játéka is. Az így elkészült filmben a felperesek hangja annak a prózai színésznek hangjaként tűnt fel, aki a felpereseknek a hanglemezről énekelt szerepét a filmben megjelenítette.

Az alperes a felperesektől nem kért hozzájárulást az előadásukról készült hanglemez ilyen felhasználására, de értesítette őket arról, hogy a televíziós filmben való közreműködésüktől eltekint. Bár a felperesek tiltakoztak hangjuknak ilyen módon történő felhasználása ellen, az alperes a televíziós operaváltozatot bemutatta.

Az első fokú bíróság ítélete azt állapította meg, hogy az opera televíziós változatának sugárzásával az alperes a felperesekkel szemben a Ptk. 82. §-ának (2) bekezdése és 83. §-ának (2) bekezdése szerinti jogsértést követett el, s az alperest a perköltségek viselésére is kötelezte.

Az alperes fellebbezése nem alapos.

A felperes előadóművészek a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattal kötött megállapodásukban hozzájárultak az operaelőadás forgalombahozatal céljára történő rögzítéséhez. A forgalomba hozott hanglemezt rendelkezésének megfelelően az előadóművész engedélye nélkül bárki felhasználhatja. Az alperesnek is joga volt tehát ahhoz, hogy a hanglemezt az előadóművészek külön hozzájárulása nélkül lejátssza és sugározza. A hanglemeznek ilyen felhasználása nem sérti azoknak a művészeknek a személyhez fűződő jogait, akiknek hangját a hanglemez rögzíti.

A televíziós filmben azonban a hanglemez-felvételt nem ilyen módon használta fel az alperes, hanem a felperesek énekhangját az azonos szerepeket alakító prózai művészek szájába adta és ezeknek a színészeknek hangjaként közvetítette. Igaz, hogy az alperes a sugárzás során közölte a nézőkkel a felperesek közreműködését, vagyis eleget tett a név feltüntetésére vonatkozó, az 1969. évi III. tv. (Szjt.) 50. §-ában írt kötelezettségének. Ez azonban a jogellenes felhasználási módot nem teszi jogszerűvé.

Az alperes fellebbezésében hivatkozott arra is, hogy az ún. "play-back" módszer a filmgyártásnak hosszú idő óta elfogadott és széles körben alkalmazott gyakorlata. Ez azonban a jogsértés megállapítását nem zárja ki. A "playback" módszer lehetővé teszi a film jeleneteinek és a hozzá tartozó zenének külön-külön történő felvételét; így kiküszöböli a film és a hang egyidejű felvétele esetén felmerülő technikai nehézségeket és zavarokat. A kép- és hangfelvétel szétválasztása önmagában nem sérti a szereplő személyhez fűződő jogait. Ilyen probléma a filmgyártás gyakorlatában rendszerint nem is merül fel, mert a további gyártási folyamat során a kép és a hang egysége rendszerint ismét helyreáll, s a néző annak a személynek a hangját hallja, akinek képe előtte megjelenik. Egyébként is a művész maga is közreműködője e technika alkalmazásának, ami egyértelmű azzal, hogy hozzájárul ahhoz.