BH 1973.5.201 A felek a tartási szerződés életjáradéki szerződéssé való átváltoztatásának kérdését a szerződésien egyetértő akarattal rendezhetik. Nincs azonban akadálya az életjáradéki szerződés mindkét fél méltányos érdekeinek figyelembevételével történő módosításának [Ptk. 200. § (1) bek., 241. §, 277. § (1) bek., 589. § (1) bek., 591. § (2) bek., PK 97. sz.].

A felperes és élettársa 1969. május 12-én tartási szerződést kötöttek az alperesekkel, akik 60 000 Ft készpénz és egy hálószobabútor ellenében vállalták a felperesnek és élettársának háztartásukban való eltartását, éspedig élelmezésüket, ruházattal való ellátásukat, betegségük esetén az ápolásukat és gyógykezeltetésüket, végül elhalálozásuk esetén tisztességes eltemettetésüket.

Az alperesek arra is kötelezték magukat, hogy családi házukban egy szobát a felperes és élettársa rendelkezésére bocsátanak, és hozzájárulnak ahhoz is, hogy a tartásra jogosultak javára a lakáshasználati jogot a telekkönyvbe bejegyezzék.

A tartási szerződés 5. pontja szerint: "Ha a tartás bármelyikük magatartása folytán, bármelyikük hibájából természetben nem biztosítható, ezen esetben eltartók tartási kötelezettsége járadékfizetési kötelezettséggé alakul át, A szerződésben megjelölt természetbeni tartás kötelezettségének járadékfizetési kötelezettséggé átalakítása érdekében bármelyik fél keresettel fordulhat a bírósághoz. A szerződő felek figyelemmel valamennyiük vagyoni helyzetére a jelen tartási szerződésnek életjáradéki szerződéssé átalakítása esetén eltartottak részére a havonta előre fizetendő járadék összegét havi 300 Ft-ban állapítják meg, figyelemmel arra is, hogy a felperesnek 751 Ft, míg az élettársának 800 Ft nyugdíja van, mely nyugdíjakat eltartottak szabadon felhasználhatják, saját belátásuk szerint költhetik el." A szerződés megkötése után a felperes és élettársa az alpereshez költöztek.

Az alperesek azonban a tartást nem szolgáltatták, ezt a felperes és élettársa sem igényelték, mivel közöttük még a tartási szerződés megkötését megelőzően, 1969. május 5-én olyan megállapodás jött létre, hogy az alperesek csak akkor nyújtanak tartást, ha a felperes és élettársa erre ténylegesen rászorulnak.

A felperes és élettársa 1970. június végéig laktak az alpereseknél, majd elköltöztek onnan, és pert indítottak a tartási szerződés megszüntetése végett. Azt állították, hogy a szerződésben foglaltaktól eltérően nem 60 000 Ft-ot" hanem 75 000 Ft-ot adtak át az alpereseknek.

A felperes élettársa a per során 1971. február 15-én meghalt.

Az alperesek a tartási szerződés megszüntetésére irányuló kereset elutasítását kérték, nem ellenezték viszont a szerződésnek életjáradéki szerződéssé való átváltoztatását. Ezzel kapcsolatban azonban - a szerződés 5. pontjában foglaltakra hivatkozva - csupán havi 300 Ft életjáradék fizetését vállalták. Tagadták, hogy 60 000 Ft-nál több készpénzt kaptak az eltartottaktól.

A felperes - aki vak, és akit korábban az élettársa gondozott - a per során kijelentette, hogy 300 Ft életjáradék ellenében nem, de megfelelő összegű életjáradék esetén hozzájárulna a tartási szerződésnek életjáradéki szerződéssé való átváltoztatásához.

Az első fokú ítélet a tartási szerződést 1971. július 1-től kezdődően életjáradéki szerződéssé változtatta át, és ettől az időponttól kezdve havi 800 Ft életjáradék megfizetésére kötelezte az alpereseket.

A másodfokú bíróság ítéletével annyiban változtatta meg az első fokú bíróság ítéletét, hogy egyrészt az életjáradékfizetési kötelezettség kezdő időpontját 1971. március 1-ében állapította meg, másrészt az ítélethozatalig lejárt járadéknak havi 50 Ft-os részletekben való megfizetését engedélyezte.

A bíróságok ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.

A felperes idős, világtalan ember, ezért állandó gondozásra szorul, melyet korábban az élettársától kapott meg. Nem kétséges, hogy a felperesnek a jövőben is állandó gondozóra lesz szüksége.

A felperesnek és élettársának a tartási szerződés megkötésével az volt a célja, hogy az alperesek családjában tartást és gondozást kapjanak. A világtalan ember gondozása nagy türelmet és különös odaadást kíván, kölcsönös bizalom nélkül el sem képzelhető. Ezért a felek közötti viszony megromlására is tekintettel az alperesek részéről ilyen gondozás nyújtására már nem lehet számítani. A tartási szerződés tehát tartalmát és célját vesztette.

A felek jogviszonyának mindegyikük érdekében álló rendezése szempontjából jelentősége van a városi tanács vb egészségügyi osztálya által tett annak a bejelentésnek, hogy a felperes szociális otthonban való elhelyezésének a tartási szerződés az akadálya. Nyilvánvaló pedig, hogy a felperes állapotára figyelemmel a szociális otthonban való elhelyezés a legmegfelelőbb megoldás.