1518/B/1991. AB határozat
a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 75. § (2) és (4) bekezdésében foglalt rendelkezések alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában - dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleményével - meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 75. § (2) és (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó indítványt és a megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 75. § (2) bekezdése azt tartalmazza, hogy a perköltséghez a felet képviselő ügyvéd készkiadásait és munkadíját kell hozzászámítani.
A Pp. 75. § (3) bekezdése első mondata szerint ha a fél meghatalmazottja nem ügyvéd, vagy ha a fél személyesen jár el, a meghatalmazott, illetőleg a fél részére munkadíj nem állapítható meg, de igényt tarthat az útiköltség, valamint a bíróság előtt való megjelenéssel szükségképpen felmerült keresetkiesés megtérítésére.
A Pp. 75. § (4) bekezdése kimondja, hogy a gazdálkodó szervezetek részére a munkaidő-kiesés megtérítéseként az ügyvédi képviselet esetében felszámítható díj csökkentett összegét kell megállapítani, ha a képviseletet nem ügyvéd, hanem - a Pp. hatályos szövege szerint - gazdálkodó szervezet jogtanácsosa (jogi előadója) látta el.
Az indítványozók szerint a perköltségként érvényesíthető összegek körében az ügyvédi és a jogtanácsosi díj közötti különbségtétel két vonatkozásban is hátrányos megkülönböztetést tartalmaz és ezzel sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglaltakat.
Egyrészt különbséget tesz a jogi képviselők között a jogtanácsosok (jogi előadók) hátrányára, másrészt a felek között a gazdálkodó szervezeteket is hátrányosan különbözteti meg.
2. Az egyik indítványozó azzal is érvelt, hogy a rendelkezésekben foglalt megkülönböztetés az Alkotmány 70/A. §-ának általános szabályán túl az Alkotmány más rendelkezéseibe [9. § (1) bekezdés, 70/B. § (2) bekezdés] is ütközik.
II.
Az indítványok alaptalanok.
1. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 54. § (1) bekezdésére és a 70/A. §-ban foglaltakra figyelemmel több határozatában foglalkozott a diszkriminációval kapcsolatos alkotmányos követelményekkel [pl: 61/1992. (XI. 20.) AB hat.].
Az Alkotmánybíróság 13/1991. (IV. 13.) AB határozatában az ügyvédi és jogtanácsosi intézménnyel kapcsolatban kifejtette, hogy azonos szakképzettségből még egyazon hivatáson belül tevékenykedő személyekre nézve sem szükségszerűen adódnak azonos jogosultságok.
Diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon.
Az ügyvédekkel az alkalmazotti viszonyban lévő jogtanácsosokat a képviseleti költségek tekintetében sem lehet azonos helyzetben lévőknek tekinteni.
Az ügyvéd megbízási jogviszony keretében, a jogtanácsos pedig a fél alkalmazottjaként, munkaviszony vagy azzal egy tekintet alá eső más jogviszony keretében látja el a bírósági eljárásban a képviseletet.
A Pp. 75. § (2) és (4) bekezdése a peres felek között sem tesz tilos megkülönböztetést.
A kifogásolt rendelkezések az alapvető jogok körén kívül eső jog tekintetében tartalmaznak eltérő szabályokat; a perköltség fogalmának és feltételeinek meghatározásánál ezért a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg.
A bírósági eljárásban minőségben és általában mértékben is más költsége merül fel annak a félnek, aki alkalmazottjával képviselteti magát, mint aki (kívülálló) ügyvédet bíz meg.
A különbségtételnek ezért objektív és igazolható oka van.
A perköltség viseléséről - sorsának rendezéséről - a bíróság a Pp. 77. §-ában és az azt követőkben foglaltak szerint dönt. A döntés tárgya - a perköltség - az a költség, amely a 75. § (1) bekezdés rendelkezése szerint a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatban merült fel, hozzászámítva a képviselő ügyvéd készkiadását és munkadíját [75. § (2) bek.].
Az egyes esetekben felmerülő költségfajták perköltségként való elfogadásához, a perköltség összegszerű megállapításához a Pp. 75. §-a a bíróság számára mérlegelési jogot biztosít. A jogtanácsosi képviselet esetére is lehetővé teszi a képviseleti tevékenység perköltségként való elfogadását; ennek összegszerű megállapításához ad számítási módszert azzal, hogy az adott ügyben feltételezett ügyvédi képviselet esetében felszámítható díj összegéből kell kiindulni, ezt - esetileg mérlegelhetően - csökkentetten számítva.
Ez a törvényi szabályozás nem tartalmaz semmiféle hátrányos megkülönböztetést sem az ügyfelek sem a jogi képviselők említett fajtái között.
2. A Pp. 75. § (2) és (4) bekezdése alkotmányossági szempontból nincs kapcsolatban - ezáltal ellentétben sem - a tulajdonformák egyenjogúságának elvével [Alkotmány 9. § (1) bekezdés], illetőleg a munkához való joggal összefüggő jogegyenlőségi tétellel [Alkotmány 70/B. § (2) bekezdés].
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Budapest, 1993. április 19.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Herczegh Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleménye
A Pp. 75. §-a a perköltségmegállapításról szól, ami előfeltétele a perköltségtérítésről hozandó bírói döntésnek.
A perköltségviselésről való bírói döntés alapja az a jogelv, hogy a másnak jogellenesen okozott kárt (költséget) át lehet hárítani az okozóra. Távolabbi jogpolitikai célként - éppúgy, mint a kárviselés áthárításánál - a megelőzés és az igazságos teherviselés kettős szabálya szerepel: saját jogellenesnek bizonyult magatartása terhét mindenki viselje maga, s ezáltal a jog arra nevel, hogy a jogalanyok a másnak költséget jogellenesen, indokolatlanul okozó magatartástól tartózkodjanak.
A per ugyanis jogállamban a polgárok közötti viták rendezésének nem elsődleges útja. Az állampolgároknak törekedniük kell arra, hogy egymás érdekköreit ne sértsék, a tisztesség általános elveit betartsák és vállalt kötelezettségeiket teljesítsék.
A közöttük támadt viták rendezésére az állami döntést csak akkor kell igénybe venniük - más tiltott megoldások helyett -, ha ezen általános elvek alapján vitáikat egymás közt békésen rendezni nem tudják.
Aki tehát mást indokolatlanul, alaptalanul, jogalap nélkül perre kényszerít, viselni köteles a másik összes ezzel kapcsolatos költségét -, olyan helyzetbe kell hoznia a perre okot nem adó másikat, mintha vele szemben jogszerűen járt volna el.
A bíróság a pervesztes felet pervesztessége arányában polgári jogi szankcióként megterheli a pernyertes fél költségeivel, kötelezi a vesztest azok térítésére. A Pp. 75. §-a a perköltség bírói megállapításával kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz.
A Pp. 75. § (1) pontja szerint perköltség mindaz a költség, ami a jóhiszemű és célszerű pervitellel kapcsolatban merült fel.
A perköltség térítésére a bíróság előtti egyenlőség alkotmányos elve szerint minden peres fél azonos feltételek szerint tarthat igényt.
A Pp. 75. § (2) pontja nem pontos megfogalmazása szerint a perköltséghez tartozik és annak keretében térítendő a fél képviseletében fellépő ügyvéd költsége. A Pp. 79. §-a szerint a fél költségeit a perben felszámítás céljából előadhatja, részletezheti és igazolhatja. A költségek összegszerűségét a bíróság a célszerűség és az üggyel való kapcsolat tekintetében mérlegelheti.
A Pp. 75. § (3) pontja szerint a perrel kapcsolatos szakszerű munkavégzés nem számolható el költségként, ha a peres fél személyesen, vagy nem ügyvédi meghatalmazott által jár el. Ennek a kizáró intézkedésnek a szakszerű ügyvitelre törekvés lehet alkotmányos indoka, ha a megfelelő képzettséggel eljáró képviseleti jogosult vagy fél esetében a kieső munkaidő felszámításának lehetősége a per érdekében tett célszerű tevékenység fedezetét biztosítja. Aggályos az a tétel annyiban, hogy csak a bíróság előtti megjelenéssel, nem pedig a célszerű és szakszerű pervitellel kapcsolatos kieső munkaidő felszámítására ad lehetőséget, noha a képviselet nélküli pervitel tárgyaláson kívül is igényelhet időt.
A Pp. 75. § (4) pontja azonban - álláspontom szerint - indokolatlanul különböztet a felek terhére, mikor az állandó jogi képviselőt alkalmazó peres fél költségét nem a ténylegesen igazolt költség, hanem a mérlegeléssel megállapított ügyvédi költség hányadában engedi csak megállapítani. A költségek igazolását ugyanis kizárni látszik a (3) és (4) pont szövegéből kitűnő azon rendelkezés, mely szerint munkadíj nem, hanem csak csökkentett ügyvédi díj számolható el a munkaidő-kiesés megtérítéseként. Ha ez a jogszabályi rendelkezés a bírói költségmérlegelést és a felmerült költségek igazolását egyáltalán nem érinti, úgy a szabályozás felesleges és ezért jogbizonytalanságot okoz. Ha viszont a Pp. tényleg elvi különbséget kíván tenni a teljes költség megtérítése vonatkozásában ügyvéd által képviselt és alkalmazott jogász által képviselt peres felek között utóbbiak terhére, úgy sérti a felek bíróság előtti egyenlőségét és a jogellenesen okozott károk áthárítása vonatkozásában a jogszolgáltatás alkotmányos elveit. A peres fél számára ugyanis az alkalmazott jogtanácsos a teljes peres ügyre fordított munkaidejének ellenértéke perköltség és nem csak a bíróság előtti megjelenéssel igénybevett munkaidő minősül a perre fordított költségnek. Ezért a panasznak indokolt lenne helyt adni és a Pp. 75. §-át megsemmisíteni.
Budapest, 1993. április 7.
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró