A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság K.32768/2014/10. számú határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (ADÓÜGYBEN hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 42. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 13. §] Bíró: Bögös Fruzsina

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

27.K.32.768/2014/10.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a ... (fél címe, ügyintéző ügyvéd: ...) által képviselt felperes neve (felperes címe) , a ... jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság (alperes címe) alperes ellen, adóügyben hozott határozat (hivatkozási szám: ...) bírósági felülvizsgálata iránt indult perében meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

A bíróság a felperes keresetét elutasítja.

A bíróság kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 100.000 (százezer) forint perköltséget.

A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt 474.900 (négyszázhetvennégyezer-kilencszáz) forint kereseti illetéket a felperes az adóhatóság külön felhívására az állam javára köteles megfizetni.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s

A ... (a továbbiakban: elsőfokú adóhatóság) a .... számú megbízólevéllel a felperesnél általános forgalmi adó adónemben 2011. és 2012. évekre vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le. Az elsőfokú adóhatóság 2014. január 10. napján kelt ... számú határozatával a felperes terhére általános forgalmi adó adónemben 4.840.000 forint adókülönbözetet állapított meg, mely teljes egészében adóhiánynak minősül. Az elsőfokú adóhatóság az adóhiány összege után a felperes terhére 7.392.000 forint adóbírságot és 523.000 forint késedelmi pótlékot állapított meg. Az elsőfokú adóhatóság határozatának indokolásában megállapította, hogy a felperes a 2011. év időszakára áfa-analitikájában és könyveiben rendre megtalálható, bevételként könyvelt számlák alapján fizetendő általános forgalmi adóját a vonatkozó bevallásában csak részben szerepeltette, a felperes ugyanis a 2011. évre benyújtott általános forgalmi adó bevallásában 353.000 forint nettó értékesítés után 80.000 forint fizetendő adót vallott, holott a vonatkozó általános forgalmi adó analitikája, melyet könyvei és kibocsátott számlái is alátámasztanak, 8.086.825 forint adóalap után 1.910.027 forint fizetendő adót tartalmaznak. Határozatának indokolásában a 2012. évre megállapította, hogy a felperes az általános forgalmi adó bevallását 0.- adattartalommal adta be, amihez képest a tárgyidőszaki általános forgalmi adó analitikája, melyet számlái is alátámasztanak, 11.603.471 forint adóalap után 3.010.322 forint fizetendő adót tartalmaznak. Ennek alapján megállapította, hogy a felperes az adóbevallási és adófizetési kötelezettségének nem tett eleget a vizsgálat által érintett időszakban. Az elsőfokú adóhatóság az adóbírság körében hivatkozott az adózás rendjéről szóló 2003. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Art.) 170. § (1) bekezdésére, 171. § (1) és (2) bekezdéseire, és kiemelte, hogy a felperes azzal, hogy nem tett eleget bevallási kötelezettségének az által kiállított számlák után, megvalósította a bevétel eltitkolást, melyre tekintettel 2011. évben hatályos szabályok szerint 75%-os bírság mérték alkalmazásával, illetőleg 2012. évben hatályos szabályok szerint 200%-os bírságmérték alkalmazásával állapította meg az adóbírság összegét.

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2014. május 20. napján kelt ... számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatának indokolásában hivatkozott az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa-tv.) 184. §-ára, az Art. 26. § (1) bekezdésére, az Áfa tv. 55. § (1) bekezdésére, 56. §-ára, 147. § (1) és (2) bekezdéseire, és ezek alapján megállapította, hogy a felperes önadózással tett eleget bevallási kötelezettségének, melynek során 2011. évben 80.000 forint, 2012. 0 forint értékesítést terhelő fizetendő adót vallott. Kiemelte, hogy az önadózás sajátossága, hogy a felperes adómegállapítási, bevallási kötelezettségét az adóhatóság meghatározott adókra, időszakokra vonatkozóan utólagosan ellenőrzi, és az ellenőrzés megkezdéséig a hibásan bevallott, vagy bevallani elmulasztott adót a felperes terhére, illetve javára adókülönbözetként állapítja meg. Kiemelte, hogy a felperes az adóhatóság rendelkezésére bocsátotta a társaság 2011. január 1. és 2012. december 31. közötti időszak felszámított analitikáit, mely szerint a felperesnek 2011. évben 1.910.027 forint értékben, 2012. évben 3.0110.322 forint értékben volt a vizsgált időszakokban értékesítése. A felperes rendelkezésre bocsátotta a vizsgált időszakban a felperes által kiállított, az analitikában szereplő számlákat is. Megállapította, hogy a felperes a vizsgált időszakban végzett gazdasági tevékenységet, mellyel kapcsolatban áthárított adóösszeget tartalmazó számlák kerültek kiállításra, így a felperest adófizetési kötelezettség terheli. Azzal is érvelt, hogy a felperes a fellebbezésében is elismerte, hogy az analitikában foglaltak helyesen tartalmazzák a felperes vizsgált időszakra vonatkozó fizetendő adójának összegeit, a bevallásban azonban azok helytelenül kerültek feltüntetésre. Kiemelte, hogy a felszámított adó tekintetében az önadózás körébe tartozó kötelezettségek a bevallási kötelezettséget is tartalmazzák, hiszen a felszámított adó bevallására és megfizetésére kizárólag a teljesítéssel érintett bevallási időszakban van mód. Kifejtette, hogy bevétel eltitkolás állapítható meg, ha az adóhatóságnak nem hozza tudomására az adózó a bevételt, a bevétel eltitkolása továbbá megvalósul azáltal is, ha az okiratot, bizonylatot nem állítja ki az adózó, és megvalósul azáltal is, ha ezeket az iratokat kiállítja, de az adóhatóság tudomására nem hozza (bevallás útján) a bevételt. Mindezek alapján pedig a felperes magatartása bevétel eltitkolásnak minősül, tekintettel arra, hogy a felperes ugyan iratokat állított ki az ügyletekről, ugyanakkor azt nem vallotta be. Arra is hivatkozott, hogy a felperes a 2011. évi bevallását 2012. február 27.-én, 2012. évi bevallását 2013. április 16.-án nyújtotta be az adóhatóságnál, majd 2013. június 19. napján vette át a megbízólevelet, mely időpontig lehetősége volt arra, hogy bevallásait önellenőrzéssel módosítsa, amennyiben azokban hibás adatok kerültek rögzítésre. Mivel pedig a 2011. évben minimális összegben, 2012. évben 0 forintban került bevallásra a felperes fizetendő adója, levonható adója és befizetendő adója is, mely bevallási adatok hibája a felperesnek könyvelési ismeret hiányában is felismerhetőek lehettek. Azzal is érvelt határozatának indokolásában, hogy az, hogy a felperes könyvelőt bízott meg a számviteli feladatok ellátásával, nem jelenti azt, hogy a tevékenysége során nem köteles a gazdasági életben elvárható gondosságra. Az a körülmény pedig, hogy a felperes alaptalanul bízott meg a könyvelő személyében, és ebből kifolyólag helytelen tartalommal került benyújtásra a bevallás, nem alapozza meg a felperesi társaság felelősségének hiányát, ugyanis az adózói társaság bevallásában szolgáltatott adatok valóságtartalmáért ebben az esetben is a felperes maga felel, mert a felperes és a könyvelőjének felelőssége nem válik el egymástól. Amennyiben a könyvelő téves adattartalmú bevallásokat nyújt be a felperes nevében, az a felperes adójogi felelősségét alapozza meg, így a jogkövetkezményeket is neki kell viselnie. Az alperes határozatának indokolásában a levonható adó tekintetében megállapította, hogy az elsőfokú adóhatóság megalapozottan és jogszabályszerűen járt el, a felperes által 2011. évben 63.000 forint 2012. évben 0 forintban bevallott levonható adóbevallásával egyezően történő megállapítása során. E körben kiemelte, hogy abból, hogy a felperes az adott megállapítási időszakban nem érvényesítette, illetőleg nem érvényesítette teljes körűen az ezen adómegállapítási időszakokban keletkezett levonható adóját, nem következik az, hogy a felperes azt elmulasztotta bevallani, hiszen az adóalanynak az adólevonási joga érvényesítésére az adott adómegállapítási időszakot követő adómegállapítási időszakokban is van lehetősége, ugyanis az adózó az adólevonási jogát elévülési időn belül egyszer bármikor érvényesítheti, azaz a levonási jog érvényesítése nem lehetetlenül el.