PK 46. szám
A baleset következtében munkaképtelenné vagy csökkent munkaképességűvé vált személy által kártérítés címén igényelt járadék összegének meghatározása szempontjából a baleset előtti átlagkereset, illetőleg ennek a munkaképességcsökkenés mérvéhez igazodó része és a társadalombiztosításról szóló jogszabályok alapján folyósított társadalombiztosítási ellátás között mutatkozó különbözetet kell olyan kárnak tekinteni, amelyet a balesetért felelős személy a felelőssége arányában megtéríteni köteles. Ennek a figyelembevételével kell meghatározni a baleset következtében meghalt személy által eltartottakat a megillető járadék összegét is.
A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 109. §-ának (1) bekezdése szerint: aki a társadalombiztosítási ellátásra jogosult betegségéért, keresőképtelenségéért, munkaképesség csökkenéséért vagy haláláért felelős, köteles az emiatt nyújtott társadalombiztosítási ellátást megtéríteni; a megtérítési kötelezettség olyan mértékben áll fenn, amilyen mértékben a felelősség megállapítható. A (2) bekezdés pedig akként rendelkezik, hogy a felelősség megállapítására, ha jogszabály kivételt nem tesz, a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott károkért fennálló felelősségre vonatkozó szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a felelősség abban az esetben is fennáll, ha az ellátására jogosultnak vagyoni kára nincs.
E rendelkezésekből következően a károkozó felelőssége kettős: egyfelől magával a károsult dolgozóval (tartásra jogosult hozzátartozóval) szemben, másfelől a baleset folytán a dolgozó részére megállapított társadalombiztosítási ellátás tekintetében a társadalombiztosítási szervvel szemben. Mindkét irányú felelőssége közvetlen, maga a jogszabály függetleníti a társadalombiztosítási szerv megtérítési igényét a károsult dolgozónak vagy hozzátartozójának kártérítési követelésétől. A társadalombiztosítási szerv megtérítési igénye önálló: olyan arányban követelhet megtérítést a károkozótól, amilyen arányban annak a bekövetkezett kárért való felelőssége a károsulttal szemben fennáll.
Ha pl. a baleset következtében teljesen munkaképtelenné vált károsultnak a baleset előtti átlagkeresete (a járadék alapja) 2000 Ft volt, a baleset bekövetkezéséért pedig - a károsult 40%-os önhibája folytán - a károkozó csak 60%-ban volt felelős, ez utóbbi a károsult részére folyósított 1000 Ft társadalombiztosítási nyugellátásának a 60%-át: 600 Ft-ot köteles megtéríteni, mert csak 60%-ban felelős a károsulttal és ennek megfelelően a társadalombiztosítási szervvel szemben is. A kárért felelős személy tehát - figyelemmel a károsító esemény folytán keletkezett kár havi 2000 Ft-os összegére és a kármegosztás 60-40%-os arányára - 1200 Ft erejéig tartozik felelősséggel a károsulttal szemben. Ugyanakkor azonban a társadalombiztosítási szervnek csak 600 Ft-ot köteles megtéríteni az 1000 Ft nyugdíjból. Ha a károsult által követelhető 1200 Ft-ba a teljes 1000 Ft nyugdíjat kellene beszámítani, ebben az esetben a kárért felelős személy összesen csak 800 Ft-ot fizetne (600 Ft-ot a társadalombiztosítási szervnek, valamint az 1200 Ft és az 1000 Ft különbözetét kitevő 200 Ft-ot a károsultnak), tehát 400 Ft-tal kevesebbet, mint amennyit a kárból a kármegosztás aránya szerint neki viselnie kellene.
A károsulttal szembeni kártérítési (1200 Ft) és a társadalombiztosítási szervvel szembeni megtérítési (600 Ft) kötelezettség teljes különválásából, e jogviszonyoknak egymástól való függetlenítéséből az következik, hogy a károkozó a kárnak a kármegosztás aránya szerint őt terhelő részét (1200 Ft) köteles megtéríteni a károsultnak a kártérítési (felelősségi) jogviszony alapján, és ez a kötelezettsége csak olyan mértékben csökken, amilyen mértékben jogszabályi rendelkezés alapján a társadalombiztosítási nyugellátás tekintetében az ezt folyósító társadalombiztosítási szervvel szemben megtérítési kötelezettsége áll fenn (600 Ft). A kárért felelős személy által a társadalombiztosítási szervnek megtérítendő összeget (600 Ft) be kell számítani a károsultnak egyébként járó összegbe (1200 Ft), mert a kárért felelős személy a kártérítési jogviszonyra vonatkozó szabályok értelmében csak a felelőssége mértékéig (1200 Ft) kötelezhető kártérítésre, s ha az általa a társadalombiztosítási szervnek megtérítendő összeg (600 Ft) a károsultat megillető járadék (1200 Ft) meghatározásánál figyelmen kívül maradna, a kárért felelős kétszeri fizetés veszélyének lenne kitéve.
Mindezek szem előtt tartásával tehát a károsult részére folyósított társadalombiztosítási nyugellátást a káréit felelős személy által fizetendő baleseti járadékba csak abban az arányban lehet beszámítani, amilyen arányú megtérítési kötelezettség terheli a kárért felelős személyt - a kármegosztásra tekintettel - a társadalombiztosítási szervvel szemben.
Ha a károsult maga nem hibás a baleset bekövetkeztében, tehát nincs kármegosztás, a károsult teljes munkaképtelensége esetében a teljes keresetveszteség (jövedelemkiesés) és a társadalombiztosítási nyugellátás közötti különbözetet köteles a kárért felelős személy a károsultnak megtéríteni. Ezekben az esetekben nincs eltérés a korábbi helyzethez képest. Ha pl. a baleset előtti átlagkereset havi 2000 Ft, a társadalombiztosítási nyugellátás pedig 1000 Ft, a kárért felelős személy e két összeg különbözetét, tehát havi 1000 Ft-ot köteles fizetni a károsultnak járadékként. Ez a társadalombiztosítási szervnek a nyugdíj fejében térítendő havi 1000 Ft-al együtt havi 2000 Ft-ot tesz ki, vagyis a kárért felelős személy a teljes kártérítési felelősségének megfelelően viseli az egész kárt. Ha a károsultnak a baleset előtti átlagkeresete változatlanul 2000 Ft volt, de a munkaképessége a baleset következtében csak 30%-ban csökkent, a társadalombiztosítási baleseti járadék pedig havi 400 Ft, ebben az esetben a kárért felelős személy az átlagkereset 30%-ának: 600 Ft-nak és a társadalombiztosítási baleseti járadéknak: 400 Ft-nak a különbözetét, vagyis havi 200 Ft-ot köteles a károsultnak megfizetni, ha annak a baleset utáni keresete - neki fel nem róható okból - nem éri el a baleset előtti keresetét (Ptk. 356. §).
A most említett esetekben a kárért felelős személy a teljes kártérítő felelőssége folytán a társadalombiztosítási nyugellátást is teljes mértékben köteles megtéríteni a társadalombiztosítási szervnek, míg a teljes kár és a nyugellátás különbözetét közvetlenül a károsultnak. A károsult tehát teljes kártérítést kap, a kárért felelős személy pedig - kizárólag felelősségének megfelelően -az említett megosztásban teljes kártérítést fizet.
Ha a károsult maga is közrehatott a kár bekövetkeztében, és ezért kármegosztásra kerül sor, a kárért felelős személy a kártérítési jogviszony alapján a káresemény folytán keletkezett teljes kárnak a kármegosztás aránya szerint őt terhelő részét a társadalombiztosítási nyugellátásnak a kármegosztás aránya szerint őt terhelő részét a társadalombiztosítási szervnek, a teljes kár és társadalombiztosítási nyugellátás között mutatkozó különbözetnek ugyancsak a kármegosztás aránya szerint őt terhelő részét pedig a károsultnak. A kárért felelős személy tehát ebben az esetben is a teljes kárnak azt a részét viseli, amely a kármegosztás aránya szerint az ő terhére esik.
A károsult közreható hibája esetén - minthogy a társadalombiztosításijogviszony alapján nekijáró nyugellátástteljes egészében megkapja - végső soron nagyobb összeghez jut, mint amekkorát a kárért felelős személytől közvetlenül követelhetne. Ha pl. a baleset bekövetkeztében 40%-ban hibás, teljesen munkaképtelenné vált károsult keresetvesztesége havi 2000 Ft és a társadalombiztosítási nyugellátás havi 1000 Ft, a kárért felelős személy a társadalombiztosítási szervnek köteles megtéríteni havi 600 Ft-ot, az 1000 Ft nyugellátás 60%-át, a károsultnak pedig ugyancsak 600 Ft-ot, a 2000 Ft teljes kár és a társadalombiztosítási nyugellátás különbözeteként mutatkozó 1000 Ft-nak a 60%-át, összesen tehát 1200 Ft-ot. Ez megfelel annak az összegnek, amelyet a kárért felelős személy a 40-60%-os kármegosztás aránya szerint a teljes 2000 Ft kárból viselni köteles.
Ez gyakorlatilag ugyanahhoz az eredményhez vezet, mintha a károsultat a károkozóval szemben megillető járadékigény elbírálásánál a baleset előtti átlagkereset és a társadalombiztosítási nyugellátás közötti különbözetet vesszük figyelembe kárként.
Igaz, hogy így a károsult 1000 Ft nyugdíjat kap a társadalombiztosítási szervtől, 600 Ft-ot pedig a kárért felelős személytől, összesen tehát havi 1600 Ft nyugdíjhoz, illetőleg járadékhoz jut, s ez 400 Ft-tal több annál, mint amit a társadalombiztosítási jogviszonya hiányában egyedül a kárért felelős személytől követelhetne a kártérítési jogviszony alapján. A szóban levő többletet azonban nem a kártérítési, hanem az ettől teljesen független társadalombiztosítási jogviszony alapján kapja, tehát valójában ilyen esetben is élvezi a társadalombiztosítás előnyeit.
A jogpolitikai szempontok is emellett a megoldás mellett szólnak. A károsult közreható hibája esetén ugyan mindkét fél felelős a kárért, de a felek helyzetében lényeges különbség van. Az egyik, a károsult ugyanis kárt szenvedett (pl. megvakult, vagy valamelyik végtagját elvesztette, vagy másként megnyomorodott) s minthogy munkaviszonya vagy szövetkezeti tagsága folytán kiterjed rá a társadalombiztosítás, e jogviszony alapján kapja a törvényben meghatározott szolgáltatásokat, amelyek akkor is teljes összegben megilletik, ha maga is hibás a baleset bekövetkeztéért, s ezért minden indok amellett szól, hogy az önhibától függetlenül járó társadalombiztosítási szolgáltatás előnyeit maga a biztosított, nem pedig a társadalombiztosítási jogviszonyon kívül álló károkozó élvezze. Márpedig a fentivel ellentétes megoldás mellett az volna a helyzet, hogy a kárért felelős személy, aki csak a kármegosztás arányának megfelelő megtérítési kötelezettséggel tartozik a társadalombiztosítási szervvel szemben, a károsult társadalombiztosítási jogviszonya alapján előnyhöz jutna, ez pedig nyilvánvalóan ellenkezik a kártérítési felelősség egyik alapvető elvével, a prevencióval is.
Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a károsult a kárt ténylegesen elszenvedte, a fenti példában ténylegesen 2000 Ft a kára, s a maga és családja létfenntartásáról akkor is gondoskodnia kell, ha maga is hibás a baleset bekövetkeztében. A kármegosztás arányának megfelelően pedig akkor is követelhetne kártérítést a károkozótól, ha nem részesülne nyugellátásban a társadalombiztosítási jogviszonya alapján. Ez utóbbinak az előnyeit a károsult elsősorban akkor élvezi, ha a nyugellátás legalább részben azt a terhet enyhíti, amelyet társadalombiztosítási jogviszony hiányában a közreható hibájafolytán a kártérítési jogviszonyban egyébként teljes mértékben neki kellene viselnie. Ha kizárólag a károsult a hibás a kár bekövetkeztében, tehát senkivel szemben nem léphet fel kártérítési igénnyel, a társadalombiztosítási szolgáltatásokban ettől függetlenül teljes mértékben részesül. Nem fosztható meg a dolgozó a társadalombiztosítás előnyeitől csak azért, mert a kár bekövetkeztében rajta kívül más személy is hibás. Márpedig a társadalombiztosítás előnyeit a kármegosztási esetekben a károsult csak akkor élvezheti, ha a kártérítési jogviszony alapján a kárért felelőstől meg nem térülő, de ténylegesen elszenvedett kára a társadalombiztosítás folytán csökken.
Amellett, hogy a társadalombiztosítás csak így tölti be igazán a rendeltetését, a prevenció elvének az érvényesülése szempontjából is ez a megoldás mutatkozik helyesnek mind a károkozó, mind a károsult vonatkozásában. A kárért felelős személy így nem mentesül a felelőssége mértékéhez igazodó kárviselési kötelezettsége alól, de a károsult is érdekelt marad abban, hogy minél kisebb mértékben legyen okozója a saját kárának.
Mindezekből következik, hogy a bíróság akkor jár el helyesen, ha kármegosztás esetén a járadékigénnyel fellépő károsult javára a teljes kár (keresetveszteség, jövedelemkiesés) és a társadalombiztosításról szóló jogszabályok alapján folyósított ellátás között mutatkozó különbözetnek a kármegosztás aránya szerint a kárérét felelős személyre eső részét ítéli meg.
A Ptk. 356. §-ának (1) bekezdése szerint, akinek munkaképessége baleset folytán csökkent, csak akkor követelhet járadékot, ha a baleset utáni keresete (jövedelme) a baleset előtti keresetét - neki fel nem róható okból - nem éri el.
A (2) bekezdés pedig akként rendelkezik, hogy balesetből eredő munkaképtelenség vagy munkaképesség-csökkenés esetében járadékként az elmaradt keresetnek (jövedelemnek) a társadalombiztosítási ellátásokkal csökkentett összegét kell megtéríteni. Végül a (3) bekezdés azt mondja ki, hogy a járadék megállapításánál a balesetért felelős személy javára nem vehető figyelembe az a kereset (jövedelem), amelyet a balesetet szenvedett személy a balesetből eredő jelentős testi fogyatékossága ellenére rendkívüli munkateljesítménnyel ér el.
A baleseti járadék összegének meghatározásánál - természetesen - ezeket a rendelkezéseket is figyelembe kell venni. Ebből pedig az is következik, hogy a károsultnak a baleset utáni és nem rendkívüli munkateljesítménnyel elért keresete, valamint a társadalombiztosítási ellátás és a megítélt járadék együttes összege nem haladhatja meg a károsult baleset előtti keresetét.
A káresemény folytán munkaképtelenné vagy csökkent munkaképességűvé vált személy járadékigényével kapcsolatban kifejtettek megfelelően irányadók a baleset következtében meghalt személy által eltartottak járadékigényét illetően is. E vonatkozásban azonban a Ptk. 358. §-ában foglalt rendelkezéseket is figyelembe kell venni.