ÍH 2019.88 KÁR FOGALMA

A kártérítésnek nem az a célja, hogy a másokkal szembeni jogtalan igény sikertelen érvényesítését pótolja. Ezért nem tartozik a Ptk. szerinti kárfogalomba az a hátrány, amely abból adódik, hogy a felperes valamely alaptalan követelés érvényesítésére vonatkozó lehetőségét elveszíti. Az ilyen hátrányra alapított kártérítési igény érvényesítése a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét is sérti.

[a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény (Fmhtv.) 11. § (3) bekezdés, Fmhtv. 36. § (5) bekezdés c) pont; a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (1952. évi Pp.) 124. §; a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (rPtk.) 349. § (1) bekezdés, rPtk. 339. § (1) bekezdés]

A felperes keresetében az alperest kártérítés jogcímén 22 745 000 forint és járulékai megfizetésére kérte kötelezni. Előadta, hogy kérelmére az alperes mint közjegyző 2012. október 30. napján fizetési meghagyást bocsátott ki az E. Zrt.-vel szemben. A kötelezett az ellentmondását papír alapon terjesztette elő, majd az alperes hiánypótlási felhívására tekintettel elektronikusan is benyújtotta. Az alperes ezt követően megállapította a fizetési meghagyásos eljárás perré alakulását. A felperes álláspontja szerint az alperes a fizetési meghagyásos eljárásban jogellenesen "fogadta el" a kötelezett által benyújtott ellentmondást, azt a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény (Fmhtv.) 36. § (5) bekezdés c) pontja alapján hiánypótlás kibocsátása nélkül, hivatalból el kellett volna utasítania a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése megállapításával egyidejűleg. Amennyiben ugyanis az ellentmondást formai hiányosság miatt hivatalból el kell utasítani, nincs helye hiánypótlásnak.

Az alperes ellenkérelmében kérte a felperes keresetének elutasítását. Állította, hogy az Fmhtv. 11. § (3) bekezdéséből és 36. § (5) bekezdés c) pontjából az nem következik, hogy az ellentmondás elutasítását megelőzően a közjegyzőnek ne kellene hiánypótlási felhívást kiadnia. A következetes joggyakorlat szerint a hiánypótlási eljárás lefolytatása ilyen esetben nem mellőzhető. Az Fmhtv.-hez írt Nagykommentár is úgy foglalt állást, hogy a hiánypótlás kiadása kötelező. A nem elektronikusan benyújtott ellentmondás esetén az Fmhtv. 1. § (1) bekezdésére figyelemmel alkalmazandó 1952. évi Pp. 95. § (2) alapján hiánypótlási felhívást kell kibocsátani, majd a hiánypótlás elmulasztása esetén az Fmhtv. 36. § (5) bekezdés c) pontja alapján van helye az ellentmondás elutasításának. Az alperes álláspontja szerint a felperes által állított kár és az alperesi magatartás között az okozati összefüggés sem áll fenn, a jogerős fizetési meghagyás alapján indult végrehajtási eljárás ugyanis nem feltétlenül vezetett volna eredményre.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, és kötelezte az alperes részére perköltség megfizetésére. A Fmhtv. 11. § (3) bekezdése alapján megállapította, hogy a kötelezett az ellentmondását a perbeli esetben kizárólag elektronikus úton terjeszthette volna elő. Ezért azt is vizsgálta, hogy az alperes részéről a hiánypótlási felhívás kiadása jogellenes és felróható magatartásnak tekinthető-e. Kiemelte, hogy a közhatalom gyakorlásával járó tevékenység esetén az eljáró szerv kárfelelőssége csak abban az esetben állapítható meg, hogy ha valamely egyértelmű, értelmezést nem igénylő jogszabályi rendelkezést nem alkalmazott megfelelően, vagy valamely kirívóan súlyos jogalkalmazási, jogértelmezési hibát vétett. Az Fmhtv. 36. § (5) bekezdés c) pontja nem szól kifejezetten arról, hogy a hiányos vagy nem megfelelő módon előterjesztett ellentmondás esetén hiánypótlásnak helye van-e vagy sem. Egyértelmű, hogy a jogszabály a hiánypótlást nem zárja ki. Az Fmhtv. háttérjogszabálya, az 1. § (1) bekezdés alapján alkalmazandó 1952. évi Pp. 95. § (2) bekezdése általános jelleggel írja elő, hogy a törvény rendelkezéseinek nem megfelelő beadványt hiánypótlás végett a félnek vissza kell adni. Ahol a jogalkotó a hiánypótlási felhívás mellőzésével történő elutasításról kíván rendelkezni, ott ezt a jogszabály szövege kifejezetten tartalmazza. Az elsőfokú bíróság mindezek alapján arra következtetett, hogy ha a jogszabály nem tartalmaz kifejezetten olyan kitételt, hogy valamely beadvány elutasítására hiánypótlási felhívás kibocsátása nélkül kell, hogy sor kerüljön, főszabály szerint nem lehet úgy tekinteni, hogy a hiánypótlás ne lenne kibocsátható. E kérdés felveti az adott jogszabály értelmezésének szükségességét is, így ha az alperes helytelenül értelmezte volna az Fmhtv.-t, az sem lenne kirívóan súlyos jogalkalmazási, jogértelmezési hibának tekinthető. Ezt támasztja alá az a körülmény, hogy az Fmhtv.-hez írt kommentár is akként foglalt állást, hogy nincs helye a hiánypótlási felhívás mellőzésének.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes keresete szerinti marasztalását. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete téves jogértelmezés tartalmaz a hiánypótlás és a hivatalbóli elutasítás viszonyáról. A hiánypótlás és a hivatalból vagy érdemi vizsgálat nélküli elutasítás sorrendisége ugyanis nem cserélhető fel. Az Fmhtv. mögöttes jogszabályaként alkalmazandó 1952. évi Pp. 124. §-a alapján a kérelem vizsgálatának első lépése, hogy a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kell-e utasítani. Ha ilyen ok nincs, következik a második lépés, azaz annak vizsgálata, hogy a kérelemnek van-e pótolható hiányossága. Ezt követi a kérelem érdemi vizsgálata. E lépések sorrendje nem cserélhető fel, ezért a közjegyző sem dönthet úgy, hogy a hivatalból történő elutasítás helyett a hiánypótlás lehetőségét választja. Állította, az elsőfokú bíróság azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a hiánypótlás kiadására már az ellentmondásra nyitva álló határidő leteltét követően került sor. A hiánypótlás és az érdemi vizsgálat nélküli vagy hivatalbóli elutasítás megkülönböztetése nem tekinthető olyan bonyolult jogértelmezési kérdésnek, amely lehetővé tenné a kártérítési felelősség kizárását. Az Fmhtv. korábban lehetővé tette a hivatalbóli elutasítás helyett a hiánypótlást, így a vonatkozó kommentárok is eltérő jogértelmezéseket tartalmaznak a jogszabályszöveg különböző időállapotának megfelelően. Ezért az alperes jogellenesen járt el akkor, amikor az ellentmondás hiányait nem észlelte időben, és nem utasította el azt hivatalból. Jogellenesen járt el akkor is, amikor az ellentmondásra nyitva álló határidő elteltét követően nem intézkedett a fizetési meghagyás jogerősítéséről. Az alperes jogellenes magatartása miatt a felperes elesett annak lehetőségétől, hogy a fizetési meghagyással érvényesített követelés tárgyában végrehajtható határozat szülessen, így fennáll a jogellenes magatartás és a kár közötti okozati összefüggés.

A felperes fellebbezés-kiegészítésében sérelmezte az elsőfokú bíróság által az alperes jogi képviselője részére megállapított ügyvédi munkadíját is.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és a felperes másodfokú perköltségben való marasztalását. A felperes hivatkozása az 1952. évi Pp. 124. §-ára a perben irreleváns és téves. A kötelezett ellentmondása vonatkozásában nem állt fenn olyan ok, amely miatt az ellentmondást érdemi vizsgálat nélkül el kellett volna utasítani. Az 1952. évi Pp. 124. § (1) bekezdése a felperesi érveléssel szemben éppen ellentétes sorrendet határoz meg a hiánypótlás és az érdemi vizsgálat nélküli elutasítás viszonyában. Ezt erősíti meg az 1952. évi Pp. kommentár, amely szerint amennyiben a keresetlevél nem felel meg a törvényi követelményeknek, a felperest hiánypótlásra kell felhívni. Az a felperesi észrevétel is irreleváns, hogy az alperes a hiánypótlási felhívást az ellentmondásra nyitva álló határidő leteltét követően bocsátotta ki. A felperes alaptalanul vitatja a bírói gyakorlatot, amely a közhatalom gyakorlásával okozott károkért való felelősséget csak kirívóan súlyos jogalkalmazási vagy jogértelmezési tévedés esetén tartja megállapíthatónak. A jelen ügyben a felelősségi fokozat kérdése egyébként sem merülhet fel, mivel az alperes jogellenes magatartást nem tanúsított. Az alperes fenntartotta, hogy az ügyben a kártérítési felelősség megállapításához szükséges egyik konjunktív feltétel sem áll fenn. Az alperesi magatartás azért nem jogellenes, mert a hiánypótlási felhívás kiadása megfelel az Fmhtv.-hez írt kommentárnak. Az okozati összefüggés is hiányzik, mert a jogerős fizetési meghagyás alapján indult végrehajtás nem feltétlenül vezet eredményre. A felperes emellett a kár, azaz a kötelezettel szembeni követelés fennállását sem bizonyította, nem nyilatkozott arra nézve, hogyan zárult a perré alakult fizetési meghagyásos eljárás. Az alperes a perköltség elleni fellebbezéssel összefüggésben arra hivatkozott, hogy a jogi képviselet ellátása nagy terjedelmű szakirodalom feldolgozását kívánta, és az elsőfokú bíróság által megállapított ügyvédi munkadíj összege egyébként is megfelel a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet szabályainak, így annak mérséklése nem indokolt.