BH 1974.1.12 Figyelmeztetésben részesítés esetén a terheltnek a bűnügyi költségek egy részének megfizetésére való kötelezése [1962. évi 8. sz. tvr. (korábbi Be.) 317. § (1) bek. 2. mondata].

A járásbíróság az 1972. január 6. napján hozott és nyomban jogerőre emelkedett végzésével gondatlan közlekedési vétség miatt a terhelttel szemben indult büntető eljárást megszüntette és őt figyelmeztetésben részesítette. Kötelezte 2318 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Ez ellen a végzés ellen az összes bűnügyi költség megfizetésére való kötelezés miatt emelt törvényességi óvás alapos.

Az 1962. évi 8. sz. tvr. (korábbi Be.) 317. §-a (1) bekezdésének első mondata szerint a megszüntetett büntető eljárás költségeit általában az állam viseli. Ugyane törvényhely második mondata szerint azonban, ha a bíróság a terhelt terhére a bűncselekmény elkövetését megállapította, de vele szemben az eljárást megszüntette, az eset körülményeihez képest a terheltet kötelezheti a bűnügyi költségnek vagy egy részének a megtérítésére.

Az adott esetben azért merült fel viszonylag igen magas összegű bűnügyi költség, mert a bűnügy bírósági tárgyalása a terheltnek fel nem róható okból elhúzódott, és ennek folytán a más ügyből kifolyólag szabadságvesztését töltő terheltet többször kellett előállítani és egy tanút hasonlóképpen többször megidézni. A terhelt és a tanú ilyen előállításával összesen 1777 Ft költség merült fel.

A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!

Jogkódex ikon

Jogkódex

Az igényeinek megfelelő Jogkódex előfizetés kiválasztása

A legfrissebb szakcikkek eléréséhez a Szakcikk Adatbázis Plusz előfizetés szükséges

Meglévő Jogkódex előfizetés bővítése szükséges.

Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!