EH 2001.391 I. A volt Jugoszláviából érkező illegális határátlépőket a magyar határ átlépését követően továbbszállító embercsempészek javára nem állapítható meg végszükségi helyzet arra hivatkozással, hogy hazájukban halálos veszélynek kitett személyek meneküléséhez nyújtottak segítséget.
II. Az a körülmény, hogy a terheltek "vagyoni haszonszerzés végett" nyújtottak segítséget tiltott határátlépőknek, önmagában még nem zárja ki a végszükség megállapítását [Btk. 30. §, 218. §].
A városi bíróság, illetve a megyei bíróság - mint másodfokú bíróság - ítéletével a terhelteket bűnszervezet tagjaként elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek [Btk. 218. § (2) és (3) bek.].
Ezért - halmazati büntetésül - különböző időtartamú szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra ítélte őket.
A megállapított tényállás lényege a következő:
Az egyik terhelt kapcsolatban állt olyan jugoszláv állampolgárokkal, akik a volt Jugoszlávia területéről főként albán nemzetiségű személyeknek a Magyar Köztársaság határán meg nem engedett módon történő átjuttatásával foglalkoztak.
Felvette a kapcsolatot az ügy más terheltjeivel, akik vállalták, hogy 100-200 DM fejében a zöldhatáron átcsempészett jugoszláv állampolgárokat gépkocsin a megjelölt helyre szállítják.
Három alkalommal ennek megfelelően jártak el. A külföldi személyek szállítása közben egymás között telefonon tartották a kapcsolatot.
A bűnszervezetnek a külföldi személyek határon történő illegális átjuttatását végző tagjai az érintett személyektől fejenként általában 1000 DM-t, esetenként 500 DM-t, jobb anyagi helyzetben lévőtől 1500 DM-t kértek. Az így szerzett összegből jutottak hozzá a vádlottak a vállalt feladatért előre beígért összeghez.
A fenti jogerős határozatok ellen több terhelt és védője a Be. 284. § (1) bekezdés a) pontjára - anyagi jogi szabálysértésre alapítottan - nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
Ezekben - valamennyi terheltet érintően - végszükséget, a Btk. 22. §-ának g) pontja szerinti büntethetőséget kizáró okot megjelölve kértek a terheltek felmentését arra hivatkozással, hogy a vádbeli időszakban Jugoszlávia koszovói területén köztudomásúan vészhelyzet volt. Nemzetközi katonai beavatkozásra is sor került az ottani népirtás megakadályozására. A terheltek ekként a biztos halál elkerüléséhez nyújtottak a menekülőknek segítséget.
A III. rendű terhelt javára szóló indítvány szerint már csak amiatt is téves a megyei bíróság jogi megoldása, mert bár a fentieket maga is megállapította, az anyagi haszonszerzési célzatra - a terhelt terhére rótt bűncselekmény egyik törvényi tényállási elemének megvalósulására - hivatkozva nem alkalmazta a fentebb írt büntethetőséget kizáró okot.
Téves volt - a felülvizsgálati indítvány szerint - a vagyoni haszonszerzésre törekvés megállapítása (az anyagi ellenszolgáltatás nem volt alkalmas az "aktív vagyon növelésére", mert csak a költségeket fedezte; valamint a bűnszervezet tagjaként való elkövetés felrovása is (a rendszeres haszonszerzési cél a terhelteknél nem volt megállapítható).
A Legfőbb Ügyészség átiratában - és azzal egyezően a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője - valamennyi terhelt tekintetében - a megtámadott határozatok hatályban tartását indítványozta.
A felülvizsgálati indítványokat a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak.
A tényállásból kitűnően az illegális határátlépők nemzetisége - következésképpen a veszélyeztetettségük is - a terheltek számára közömbös volt, erről, mielőtt az államhatár térségébe utaztak volna, meg sem győződtek. A jugoszláv állampolgárokat egyébként is mindhárom alkalommal a határ illegális átlépését követően, ekként már Magyarország területén vették át, s itt azok életét, testi épségét már semmiféle veszély nem fenyegette. Ehhez képest viszont a végszükség, mint büntethetőséget kizáró ok a terheltek javára értelemszerűen nem alkalmazható. Ennyiben a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság jogi okfejtését osztotta.
Ellenben a terheltek vagyoni haszonszerzési célzatára történő utalást - egyetértve e vonatkozásban a III. rendű terhelt jogi képviselőjének érveivel - tévesnek tartotta.
A végszükség mint büntethetőséget kizáró ok vizsgálata - hasonlóan más ilyen jellegű okokhoz - csak akkor kezdődhet, miután a bíróság megállapította, hogy a Btk. különös részében írt valamely bűncselekmény törvényi tényállása maradéktalanul megvalósult.
Bármely törvényi tényállási elem hiánya esetén ugyanis bűncselekmény hiánya okából történő felmentésnek van helye.
Miután a terheltek terhére rótt, a Btk. 218. §-ának (2) bekezdése szerinti embercsempészés bűntettének egyik törvényi tényállási eleme a "vagyoni haszonszerzés végett" történő segítségnyújtás, a végszükség a terheltek ilyen célzata miatt még nem lenne kizárt, hiszen e nélkül cselekményük nem is tényállásszerű.
Másrészt a végszükség jogi kategória. Nem azonosítható a vészhelyzetben lévők részére erkölcsileg általánosan kötelező segítségnyújtási kötelezettséggel.
A Btk. 30. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis az elkövető motívuma - kivéve a (4) bekezdésben írt hivatásukat gyakorlókat - közömbös. A törvényi feltételek fennállása esetén tehát a végszükség adott esetben annak javára is megállapítható, aki vagyoni haszon reményében, vagy ellenében vállalkozott a segítségnyújtásra.
Egyetértett viszont a Legfelsőbb Bíróság a megyei bírósággal abban, hogy a vagyoni haszonszerzés minden olyan tevékenységet magában foglal, amely vagyoni gyarapodásra irányul, akár az aktív vagyon növelése, akár a passzív vagyon csökkentése révén. Az irányadó tényállásból megállapíthatóan a terheltek a Magyar Köztársaság államhatárának engedély nélküli átlépéséhez a felmerült költségeiken túlmenően vállalták 100-200 DM ellenében a közreműködést. Ebből pedig a vagyoni haszonszerzési célzat egyértelműen következik.
A tényállás azt is rögzíti, hogy a terheltek sajátos munkamegosztáson, viszonyon alapuló szervezet keretei között működtek, mely szervezet célja az embercsempészés folyamatos lebonyolítása révén vagyoni haszonszerzés volt. Ehhez képest a bűnszervezet tagjaként elkövetés, így a minősített eset felrovása ugyancsak törvényes.
Mindezeket figyelembe véve a terheltek büntetőjogi felelősségének megállapítása, s velük szemben a büntetés kiszabása az anyagi jog szabályainak megsértése nélkül történt. (Legf. Bír. Bfv. IV. 2856/2000. sz.)