EH 1999.103 I. A Pp. 3. §-ának megsértésére való általános hivatkozás nem szolgálhat a jogerős ítélet felülvizsgálatának alapjául.
II. A jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazása kizárt, ha a felek hosszabb időn át fennálló érzelmi kapcsolatuk tartama alatt kölcsönösen nyújtottak egymásnak vagyonuk terhére juttatásokat [Pp. 3. §, 270. §, Ptk. 361. §, 579. §].
Az elsőfokú bíróság az ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 206 225 forintot, annak járulékaival, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az első fokú ítélet indokolása szerint a peres felek 1980. novemberében ismerkedtek meg, majd a kapcsolatuk szorosabbá vált. Közös háztartásban nem éltek együtt, mert a nős családi állapotú felperes a feleségével lakik. A felek tervezték ugyan, hogy összeházasodnak, a felperes azonban a fiának az 1984. decemberében bekövetkezett halála miatt a beteg feleségére és elhunyt fia kiskorú gyermekének a további nevelésére tekintettel a házasságát nem bontotta fel. A felek közötti kapcsolat 1995. januárjáig mindezek ellenére folyamatosan fennállott.
1984. december 10-én az alperes 72 000 forint vételárért a saját nevére vásárolta meg a d.-i telket. A telek vételárának a kifizetéséhez 20 000 forintot a felperes adott át az alperesnek akként, hogy ezt az összeget kölcsön kérte, majd azt később a hitelezőnek visszafizette. Az ilyen módon megszerzett telken az alperes 1985. tavaszától 1994. decemberével bezárólag egy alápincézett, tetőtérrel és mellékhelyiségekkel is ellátott házat épített fel. A felperes az építkezéshez 1995. januári értékeken számolva 169 840 forint értékű építési munka személyes elvégzésével, valamint 16 385 forint értékű építési anyag rendelkezésre bocsátásával, tehát összesen 186 225 forint értékkel járult hozzá, amely a telek vételárához történt hozzájárulásával együtt összesen 206 225 forintot tesz ki.
A felek kapcsolata 1995. januárjában végleg megszakadt, a felperes előbb 1995. március 10-én személyesen, 1995. április 14-én pedig a jogi képviselője útján szólította fel az alperest írásban arra, hogy fizessen meg neki 30 napon belül 300 000 forintot, mert a kapcsolatuk az alperes elhatározásából szakadt meg.
Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság - annak jogalapját tekintve - alaposnak találta a felperes 300 000 forint tőke, valamint annak 1995. április 15. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamata megfizetése iránt előterjesztett keresetét. Tényként állapította meg, hogy a felperes az alperes ingatlanának a felépítéséhez abban a reményben járult hozzá, hogy a felek kapcsolata jó marad és a d.-i ingatlant majd közösen használják. Ez a felperesi elképzelés azonban meghiúsult, az általa nyújtott vagyoni előny pedig okafogyott szolgáltatássá és tartozatlan fizetéssé vált, miértis azt az alperes a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint köteles a felperesnek visszatéríteni.
Alaptalannak találta viszont az elsőfokú bíróság az alperes 483 358 forintos beszámítási kifogását, mert az életfenntartás céljára adott és arra felhasznált juttatást visszakövetelni nem lehet, és az alperes egyébként sem bizonyította azt, hogy a felek közös étkezéseinek a költségét évente 50 alkalommal maga viselte volna, nem indokolta meg, hogy a D.-be történő utazásaival kapcsolatos gépkocsi használatának a költségét milyen okból kívánja a felperes terhére elszámolni, a követelésének egy része pedig már egyébként is elévült.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét teljes egészében elutasította.
A döntését azzal indokolta, hogy a felek a több éves érzelmi kapcsolatuk tartama alatt kölcsönösen nyújtottak egymásnak anyagi jellegű szolgáltatásokat, e szolgáltatások nyújtásakor azonban fel sem merült a visszakövetelés igénye vagy ezek elszámolásának a lehetősége. A felek között tehát visszterhességet megalapozó jogviszony nem volt. A jogalap nélküli gazdagodás szabályai csak akkor alkalmazhatók, ha a követelésnek más jogcíme nincs, de a követelés kötelezettje a jogosult rovására vagyoni előnyhöz jutott. A felek közötti kapcsolatban a visszakövetelésnek nemcsak a jogalapja hiányzik, hanem a viszony jellegéből és kölcsönösségéből következően az alperes felperes rovására történt vagyoni előny szerzésének törvényi tényállási eleme is. A felek egymásnak nyújtott szolgáltatásai ajándéknak tekintendők, mely egyoldalú nyilatkozattal utólag visszterhessé nem változtatható. Az ajándék visszakövetelésének pedig a Ptk. 582. §-ában felsorolt egyik feltétele sem valósult meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt. A felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a másodfokú bíróság megsértette az igazság kiderítésének a Pp. 3. §-ának (1) bekezdésében foglalt elvét azáltal, hogy "az alperes fellebbezésében bejelentett tanúk kihallgatását elmulasztotta, az alperes fellebbezésében előadottakat azonban egyoldalúan elfogadta". A felek között sem ajándékozási, sem egyéb szerződés nem jött létre, jogszabálysértően mellőzte ezért a másodfokú bíróság a Ptk. 361. §-a (1) bekezdésének a jogviszonyukra történő alkalmazását. Ő maga ugyanis kezdettől fogva abban a reményben nyújtott anyagi és egyéb jellegű szolgáltatásokat az alperesnek, hogy a vele fennálló szerelmi, esetleg később házassági kapcsolata majd tartós lesz és a perbeli ingatlant az alperessel közösen fogja használni. A közös használatra irányuló feltevése végleg meghiúsult, az alperes viszont a juttatásai folytán olyan vagyonszaporulathoz jutott, amelynek folytán a terhére jogalap nélkül gazdagodott.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
I. A Pp. 270. §-ának (1) és 275/A. §-ának (1) bekezdéséből az következik, hogy a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól olyan jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a fél, amely jogszabálysértés anyagi jogi és eljárásjogi jellegű egyaránt lehet ugyan, eljárásjogi jellegű azonban csak akkor, ha az olyan súlyú, amelynek az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatása volt.
A Pp. 3. §-ának (1) bekezdése alapelvi szinten teszi a bíróság feladatává azt, hogy az igazság kiderítésére törekedjék. Annak megjelölése nélkül azonban, hogy ez az elv milyen konkrét jogszabály megsértése miatt szenvedett csorbát, és az mennyiben minősült az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárásjogi jogszabálysértésnek, a felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet felülbírálatára alkalmatlan.
II. A Ptk. 361. §-ának (1) bekezdésében meghatározott jogalap nélküli gazdagodás szabályainak az alkalmazása csak három együttes (konjuktív) feltétel meglétében, akkor kerülhet szóba, ha a) valaki más rovására, b) jogalap nélkül, c) kimutatható vagyoni előnyhöz jutott. Nem alkalmazhatók tehát e jogszabályok akkor, ha a jogvita a felek jogviszonyára irányadó speciális szabályok szerint elbírálható (BH 1997/10/483.).
Nem volt vitás a perben az, hogy a felek között élettársi kapcsolat nem jött létre, és a perbeli ingatlan telkének a megszerzésekor, illetve a felépítmény létesítésekor a szándékuk sem irányult arra, hogy a perbeli ingatlan tulajdonjogát bármilyen egyéb jogcímen közösen szerezzék meg. A több mint 14 éven át fennálló közelebbi érzelmi kapcsolatuk tartama alatt a felek kölcsönösen nyújtottak egymásnak anyagi jellegű szolgáltatásokat anélkül, hogy e szolgáltatások nyújtásakor valaha is akár kifejezetten, akár a másik fél által felismerhető módon bármelyikük kinyilvánította volna azt a szándékát vagy elképzelését, hogy az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében az ellenszolgáltatás vagy a kölcsönös elszámolás iránti igényét fenntartja. E körülményekből viszont az következik, hogy a vitás készpénz, illetve építési anyagok alperes tulajdonába való adása, valamint a perbeli építési munkák felperes általi elvégzése és az említett szolgáltatások alperes általi elfogadása a Ptk. 216. §-a (1) bekezdésének második fordulatában meghatározott olyan ráutaló magatartásnak minősül, amellyel a felperes a saját vagyona rovására az alperesnek történő vagyoni előny juttatására irányuló szándékát, az alperes pedig annak elfogadását juttatta kifejezésre, és amely a felek között - konkrét szóbeli vagy írásbeli megállapodás hiányában is - szerződést hozott létre. Az ilyen módon létrejött szerződéssel kikötött szolgáltatásért a Ptk. 201. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott visszterhesség vélelme folytán ellenszolgáltatás csak akkor járna, ha a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten más nem következik. A perbeli szerződés megkötésének a körülményeiből, nevezetesen: a felek között fennálló tartós érzelmi kapcsolat tényéből, valamint a vagyoni értékű szolgáltatások kölcsönös jellegéből kifejezetten az következik, hogy a perbeli szolgáltatásokat a felperes az ellenszolgáltatás igénye nélkül, ingyenesen nyújtotta az alperesnek, a felek szerződése tehát a Ptk. 579. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ajándékozási szerződésnek minősül. A felperes saját vagyona rovására történő ingyenes juttatással tehát az alperes nem jogalap nélkül, hanem ajándékozás jogcímén gazdagodott a felperes terhére, gazdagodása ezért kizárólag ajándék visszakövetelésének a jogcímén, a Ptk. 582. §-ában taxatíve felsorolt feltételek meglétében lenne visszakövetelhető, e feltételek viszont a perbeli esetben nem állnak fenn.
A felperes nem csupán nem bizonyította, hanem még csak nem is állította a perben azt, hogy a vitás szolgáltatások nyújtásakor kifejezetten, vagy legalább az alperes által kétséget kizáróan felismerhető módon kinyilvánította volna azt a feltevését, hogy e szolgáltatások fejében az alperes a vele fennálló kapcsolatát a jövőben sem szakítja majd meg. A felperes állítólagos ilyen feltevése ezért csak olyan titkos fenntartásként vagy rejtett indokként értékelhető, amely a Ptk. 207. §-ának (3) bekezdése szerint a szerződés érvényessége szempontjából közömbös. (Legf. Bír. Pfv. II. 21.402/1998. sz.)