BH 2006.3.90 A bankszámla tulajdonosának elhalálozása esetére csak írásban jelölhető ki érvényesen a számla kedvezményezettje - Az egyoldalú nyilatkozat egyszerű magánokiratba foglalva is érvényes [Ptk. 533. § (1) bek., 535. § (2) bek.; 1989. évi 2. tvr. 10. §].

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a felperes időközben elhalt édesapja G. I. 1996. február 9-én az alperes hitelintézetnél írásban rendelkezett, hogy a devizaszámláján elhelyezett mindenkori összeg halála esetén házastársa G. I.-né részére kerüljön kifizetésre. G. I. 1998. április 15-én elhalálozott. A hagyatéki eljárás során megállapításra került, hogy jogutódai a felperes, valamint annak két testvére. Az alperes által vezetett devizaszámlán lévő összeg nem tartozik a hagyatékhoz, az örökhagyónak a takarékbetétekről szóló 1989. évi 2. tvr. 10. §-a alapján tett elhalálozása esetére vonatkozó rendelkezése következtében.

G. I.-né 1998. április 20-án a betétes rendelkezése alapján az alperes hitelintézet fiókjában az elhalálozott G. I. devizaszámláján lévő pénzösszegből 13 249 DEM-et felvett. A felperes a városi bíróságnál pert indított G. I.-né kedvezményezettel szemben az öröklési igénye érvényesítése céljából, a keresetét a bíróság elutasította. E perben szakértői bizonyítás alapján igazolást nyert, hogy a kedvezményezett kijelölését tartalmazó formanyomtatvány aláírása G. I. kezétől származik.

A jelen perben a felperes a pontosított keresetében 1 642 253 Ft kártérítés, ennek 1998. április 15-étől járó kamatai, valamint a perköltségek megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Álláspontja szerint az alperes azzal, hogy a G. I. által aláírt rendelkezés alapján fizetést teljesített G. I.-né részére, kárt okozott. A károkozó magatartás jogellenessége abban állt, hogy az alperes érvénytelen okirat alapján teljesített, mivel az nem felelt meg a takarékbetétekről szóló 1989. évi 2. tvr. rendelkezéseinek, valamint az alperes üzletszabályzatának. Előadta, hogy a kedvezményezett kijelölését tartalmazó okiraton annak érvényességéhez két tanú aláírása is szükséges, a perbeli okiraton azonban csupán egy tanú aláírása szerepel, de ezt sem lehet azonosítani, mert sem a nevét, sem a lakcímét az okirat nem tartalmazza.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította. A megyei bíróság a felperes fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét indokai alapján helybenhagyta. Elfogadta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját, miszerint a G. I. magánszemély által a közötte és az alperes között létrejött devizaszámla szerződés alapján elhelyezett devizaösszegre a Ptk. 535. §-ának (2) bekezdése értelmében a takarékbetét szerződésre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A takarékbetétekről szóló 1989. évi 2. tvr. 10. §-a értelmében nevezett mint nagykorú magánszemély az összeg számlán történő elhelyezésekor úgy rendelkezhetett, hogy elhalálozása esetén azt az általa kedvezményezettként megjelölt G. I.-né részére kell kifizetni. Az 1989. évi 2. tvr. 10. §-a a nyilatkozat érvényességi kellékeként nem határozta meg annak a Pp. 196. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalását, ezért nem tanúsított jogellenes magatartást az alperes azzal, hogy a számlatulajdonos által bizonyítottan saját kezűleg aláírt okirat alapján anélkül teljesített kifizetést a kedvezményezett részére, hogy az okiraton két ügyleti tanú aláírása szerepelt volna.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben - tartalma szerint - annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását, valamint a perköltségei megállapítását kérte. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében, a 197. §-ának (1) bekezdésében, a 164. §-ában, valamint a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértésében jelölte meg. Arra hivatkozott, hogy a kedvezményezett kijelölése a perbeli esetben a Pp. 196. §-ának (1) bekezdésében írt valamely, - teljes bizonyító erejű - magánokirati formában történhetett volna. Az alperes előadása szerint bár az 1989. évi 2. tvr. 10. §-a nem írt elő kötelező alakiságot a nyilatkozat megtételére, annak elfogadására csak két fiókbeli dolgozó jelenlétében, az aláírás valódiságának és az adatok személyi igazolványból történő egyeztetésének megtörténte után kerülhetett sor. Az alperes ezzel elismerte, hogy a kedvezményezett kijelölését tartalmazó okiratot teljes bizonyító erejű magánokiratba kellett foglalni. A perbeli okirat azonban nem felelt meg a Pp. 196. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írtaknak, ezért az teljes bizonyító erejű magánokiratnak nem tekinthető. A szakértő ugyan megállapította, hogy a rendelkező névaláírása valódi, az okiratnak a névaláíró által történő saját kezű kitöltése azonban megcáfolható. Az alperes jogellenesen járt el azzal, hogy a fenti okirat alapján a kedvezményezett részére fizetést teljesített, a kifizetéssel az örökös kára bekövetkezett, a kár és az alperes jogellenes magatartása közötti okozati összefüggés is megállapítható, ezért jogsértéssel állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése értelmében kártérítés fizetésére nem kötelezhető. Hivatkozott még arra, hogy az eljárt bíróságok a tényállást hiányosan tárták fel és ebből téves jogi következtetésre jutottak.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése értelmében jogerős ítélet felülvizsgálatát akkor lehet kérni, ha az az ügy érdemére kihatóan jogszabálysértő. A másodfokú bíróság a felperes által felhozott jogsértéseket nem követte el.