AVI 1999.2.17 A konszignációs raktár létesítésére vonatkozó engedély névre szóló jogosítvány. A raktárengedélyes csak abban az esetben léphet ki a jogviszonyból, ha a hatóság a létesítmény kezelésére utóbb másnak engedélyt ad [1966. évi 2. tvr. 2. § (1) bek.]

Az alperes 1991. június 7-én kelt határozatával konszignációs raktár létesítését engedélyezte a D.-i M. Sz. Szövetkezet és a K. Corporation japán cég között létrejött bizományosi szerződés alapján. A raktárban a külföldi cég tulajdonát képező textil alapanyag árukat raktározhatták, az engedély 1992. december 31. napjáig szólt.

A D.-i M. Sz. Szövetkezetből 1992. október 1-én kivált a b.-i üzem és M. Ruházati Szövetkezet néven működött tovább. A konszignációs raktár a M. Ruházati Szövetkezethez került és a D. vezetőjével történt megegyezés alapján a raktárból történő értékesítés árbevétele a M. Ruházati Szövetkezetet illette.

1993. január 27-én a II. r. felperes helyiségében emlékeztető készült a konszignációs raktárkészlet tételes ellenőrzéséről. Az ellenőrzést végzők tájékoztatták az I. r. felperest arról, hogy a konszignációs raktárból további értékesítés nem végezhető, a tulajdonjogi kérdések rendezetlensége miatt és ezt a felhívást mindkét felperes képviselője tudomásul vette.

Az alperes határozatával visszavonta a konszignációs raktár létesítésére vonatkozó engedélyt a II. r. felperestől 1993. február 15-i hatállyal. A II. r. felperes 1993. március 5-én kelt levelében tájékoztatta az alperest, hogy a raktárhelyiség a benne lévő árukészlettel az I. r. felpereshez került, az üzemeltetést is ő végzi és ezt a tényt a japán cég tudomásul vette. Az I. r. felperes ugyanakkor nem kért az alperestől engedélyt a konszignációs raktár létesítésére. 1994. április 19-én a vámhatóságnál jegyzőkönyv készült, amely rögzíti, hogy az I. r. felperesnek a japán céggel nincs szerződése és a D.-nek nem jogutódja a M.. A felperesek egyike sem kérte a bizományosi értékesítésre átvett áruk vámkezelését, ezért a Vámhivatal határozatával megállapította a II. r. felperes fizetési kötelezettségét 3 415 777 forint vám, 480 329 forint vámkezelési díj, 720 493 forint statisztikai illeték és 7 158 243 forint általános forgalmi adó tekintetében. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot megsemmisítette és új eljárás lefolytatását rendelte el. Az elsőfokú vámhatóság határozatával az I. r. felperes terhére 3 415 777 forint vámot, 485 329 forint vámkezelési díjat, 720 493 forint statisztikai illetéket és 7 158 243 forint általános forgalmi adót állapított meg. A felperes fellebbezett azonban az alperes az elsőfokú határozatot helyben hagyta. A későbbiekben a vámhatóság határozatával a II. r. felperest az I. r. felperessel egyetemleg kötelezte. A II. r. felperes a döntés ellen fellebbezett, azonban az alperes az elsőfokú határozatot helyben hagyta.

A felperesek keresetükben a határozatok felülvizsgálatát kérték azonban az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Az indokolás szerint a vámhatóság az ellenőrzéskor megállapított tényleges készlet jogellenes belföldi forgalomba hozatala után állapította meg a fizetési kötelezettséget. Az I. r. felperes nem kérte a konszignációs raktár működtetésének engedélyezését, a raktárban külföldi cégtől átvett áruféleségeken és mennyiségeken túl más árut is raktározott, onnan értékesített. Egyik felperes sem kérte a belföldi forgalom számára történő vámkezelést, és a jogszabály értelmében a vámfizetésre kötelezett - külkereskedelmi áruforgalomban - a vámáru első belföldi tulajdonosa.

Az elsőfokú bíróság ítélete arra is rámutat, hogy amennyiben a vámfizetésre kötelezett helyett más személy a vám megfizetésére kötelezettséget vállal és a kötelezettségvállalást a vámhivatal elfogadja, a vámtartozásért a vámfizetésre kötelezett és a kötelezettséget vállaló egyetemlegesen felelős. Az alperes tehát jogszerűen kötelezte a felpereseket egyetemleges fizetési kötelezettség mellet az alperesi határozatban felsoroltak megfizetésére.

Az ítélet ellen a II. r. felperes fellebbezett, a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét pedig azzal hagyta helyben, hogy az elsőfokú ítéletben megállapított kereseti illeték megfizetésére a II. r. felperes kötelezte. Az indokolás értelmében az I. és II. r. felpereseknek az a megállapodása, amelyben az I. r. felperes vállalta a konszignációs raktár kezelését, az erre vonatkozó hatósági engedély hiányában nem érintette a II. r. felperes vámjogi pozícióját, illetőleg a közigazgatási jogviszonyból eredően őt terhelő kötelezettségeket. Új engedélyezés hiányában a II. r. felperes volt változatlanul az ítélet szerint köteles a konszignációs raktárba betárolt vámáruk vámkezelésére irányuló kérelem előterjesztésére, illetőleg ennek hiányában a vámáru külföldre történő visszavitelére.

Az I. r. felperes a konszignációs raktár kezelésének átvételét követően a raktárból értékesítést végzett. Nem vitás, hogy az I. r. felperes a vámárut jogellenesen, a belföldi forgalom számára történő vámkezelés nélkül hozta forgalomba, a II. r. felperes pedig azzal, hogy engedéllyel nem rendelkező számára átadta a konszignációs raktár kezelésének jogát, a vámáru jogellenes belföldi forgalomba hozatalát elősegítette. A II. r. felperes erre figyelemmel nem mentesülhet az egyetemleges fizetési kötelezettség alól.