BH 1996.2.91 A bíróság kárfelelőssége a végrehajtási eljárás téves elrendelése miatt [1979. évi 18. tvr. (Vht.) 14. (1) bek., Ptk. 349. (1) és (3) bek., 348. §, 339. § (1) bek., 340. § (1) bek.].

A felperes keresetében bírósági jogkörben okozott kár címén 79 000 forint megfizetésére kérte az alperes megyei bíróságot kötelezni. Állítása szerint ezzel az összeggel azért károsodott, mert a városi bíróság a végrehajtási eljárást megszüntette (3800 Ft), a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletéhez képest a neki járó vagyonrészt csökkentette (31 760 Ft), a volt férjével szembeni kártérítési perében a másodfokú bíróság a megítélt összeget leszállította (13 345 Ft), az albérleti díj címén érvényesíteni kívánt igényét pedig a bíróság teljes egészében elutasította (30 000 Ft). Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a felperes és a házastársa között házastársi közös vagyon megosztása iránt a városi bíróságon, majd fellebbezése folytán a megyei bíróságon volt per folyamatban. A másodfokú bíróság részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, egyebek mellett úgy rendelkezett, hogy a felperes házastársát mentesítette néhány ingóság kiadásának kötelezettsége alól. A felperes - jogi képviselője útján - 1992. február 4-én a városi bírósághoz mint elsőfokú bírósághoz benyújtott végrehajtási lappal három olyan ingóság - asztal, gázpalack és színes tévé - kiadására kérte a házastársával szemben, a végrehajtás elrendelését, amelyek a jogerős másodfokú ítéletben már nem szerepeltek. Mindezt a felperes tudta, a végrehajtás iránti kérelmét azonban azért terjesztette elő, mert nem értett egyet a másodfokú ítélettel. Az elsőfokú bíróság a végrehajtási lapot változatlan tartalommal kibocsátotta. A felperes a végrehajtó helyszíni eljárásával kapcsolatban 700 forintot fizetett be, és az ingóságok elszállításához 1200 forintért fuvareszközt biztosított. Az adós bejelentésére és kérelmére az elsőfokú bíróság 1992. június 2-án a végrehajtási eljárást megszüntette, és a felperest 400 forint végrehajtási költség megfizetésére kötelezte. Fellebbezés folytán a megyei bíróság 1992. november 10-én az első fokú végzést annak kimondásával hagyta helyben, hogy a végrehajtás megszüntetése helyett a végrehajtási lap visszavonása szükséges, mert annak kiállítása jogszabálysértéssel történt.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét teljes egészében elutasította. Megállapítása szerint az elsőfokú bíróságnak ellenőriznie kellett volna, hogy a felperes, illetőleg jogi képviselője a jogerős ítéleteknek megfelelően töltötte-e a ki és végrehajtási lapot, a felperes kára azonban nem ezzel a mulasztással, hanem az alaptalanul és tudatosan rosszhiszeműen benyújtott végrehajtási kérelemmel okozati összefüggésben keletkezett. E kárigényének egy része ugyanakkor el is évült. A felperes többi kereseti kérelmével kapcsolatban kiemelte, hogy a kifogásolt jogerős ítéletek anyagi jogereje kizárja az újbóli vitássá tételüket. A jogerős ítéletek megváltoztatására csak rendkívüli perorvoslat, így perújítás és felülvizsgálati kérelem (korábban törvényességi óvás) eredményeként kerülhet sor. A bíróság jogerős ítélete nemcsak a felekre irányadó véglegesen, hanem minden más, később eljáró szerv, így a bíróság is köteles azt figyelembe venni. Minthogy a felperes által sérelmezett jogerős ítéleteket rendkívüli perorvoslati eljárásban bíróság nem nyilvánította jogszabálysértőnek, a felperes kártérítési igényének nincs jogalapja.

Az ítélet elleni fellebbezésében a felperes annak megváltoztatásával az alperes marasztalását kérte. Az alperes a fellebbezés elutasításával az ítélet helybenhagyását indítványozta.

A fellebbezés kis részben alapos.

A bírósági végrehajtásról szóló, az elbírálás idején hatályban volt 1979. évi 18. törvényerejű rendelet (Vht.) 10. §-ának a) pontja szerint az első fokon eljárt bíróság végrehajtási lapot állít ki a bíróság polgári ügyben hozott marasztaló határozata alapján. Ez - többek között - azt jelenti, hogy az eljáró bírónak tüzetesen ellenőriznie kell, hogy a fél által kitöltött végrehajtási lap adatai mindenben megegyeznek-e a jogerős és végrehajtható határozatban foglaltakkal. Az adott esetben ezt az eljárt bíró elmulasztotta, amit az elsőfokú bíróság helyesen állapított meg. Tévedett azonban, amikor e magatartás és a felperes kára közötti okozati összefüggést nem látta fennállni.

A Vht. 14. §-ának (1) bekezdése értelmében a bíróságnak a végrehajtási lap kiállítását meg kellet volna tagadnia, hiszen a felperes végrehajtás iránti kérelme teljesen alaptalan volt. Jogszerű döntés esetén, végrehajtás hiányában a felperesnek ezzel összefüggésben költségei, kiadásai sem merülhettek volna fel. A kettő közötti okozati összefüggés így közvetlen és kétségtelen. A végrehajtási lapot kibocsátó bíró nyilvánvaló hibája a felróhatóságnak olyan fokát valósította meg, amely miatt - figyelemmel a Ptk.-nak a 349. §-a (1) és (3) bekezdésében, a 348. §-ának (1) bekezdésében és a 339. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra - az alperes kárfelelősségét kell megállapítani.