BH 2008.9.241 A kereseti kérelemhez való kötöttség és a rendezés módja a házastársak közös vagyonába tartozó, de csak az egyikük haszonélvezetében állóként nyilvántartott volt házastársi közös lakás esetén [Csjt. 27. § és 31/B. §, Pp. 215. § és 247. §].

A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a peres felek 1973. szeptember 8. napján kötöttek házasságot, melyből 1977. július 8-án a jelenleg már nagykorú M. utónevű gyermekük született. A házasságukat az elsőfokú bíróság a jelen perben hozott és 2005. augusztus 11. napján jogerőre emelkedett 34. sorszámú részítéletével felbontotta és tényként állapította meg, hogy a felek utolsó közös lakása a B., T. I. u. 6. IX/37. szám alatti 68 m2-es, 3 szobás (egyébként objektíve osztható) társasházi öröklakásban volt, amely előbb a felperes honvédségi szolgálati lakása volt, majd azt a felek a felperes holtig tartó haszonélvezeti jogának fenntartásával a gyermekük számára megvásárolták. 2003. január 21-én a felperes megszakította az alperessel az életközösséget, és az említett időpont óta életvitelszerűen nem tartózkodik a volt közös lakásban.

2003. szeptember 26-án az alperes a lakás zárait lecserélte, ezért a felperes birtokháborítási eljárást kezdeményezett ellene, a kérelmét azonban a B. Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodája a 2003. november 7-én kelt határozatával elutasította.

A perbeli lakásingatlanon kívül a felperes holtig tartó haszonélvezeti joga terheli a felek közös gyermekének a kizárólagos tulajdonában álló B., M. úti ingatlant, valamint a B., V. úti 51 m2 alapterületű lakásingatlant, amely utóbbi ingatlant a felperes - határozatlan időre szóló bérleti szerződés alapján - havi 60 000 forint bérleti díj ellenében hasznosítja és a bérleti díjon felül a bérlő viseli a lakás fenntartásával összefüggő rezsi költségeket is, míg a B., A. utcai ingatlan a felperes kizárólagos tulajdonában áll.

A felperes keresetében előbb a volt közös lakás használatának a megosztását kérte, később azonban - a keresetét megváltoztatva - nem ellenezte az alperesnek a lakás kizárólagos használatára való feljogosítását és a lakásba csak a közös ingóságok egy részének a természetbeni megosztása céljából tért vissza.

Az alperes viszontkeresettel élt a volt közös lakás kizárólagos használatára való feljogosítása iránt arra való hivatkozással, hogy a felperes a volt szolgálati lakás megvásárlásakor az ő megtévesztésével alapított a saját javára egyedüli haszonélvezeti jogot, míg ő maga ebben az előnyben nem részesült. Hivatkozott a felperes birtokvitában elutasított kérelmének indoklására is.

A felperes viszontkereseti ellenkérelme elsődlegesen a lakás osztott használatának elrendelésére irányult, másodlagosan pedig az alperes kizárólagos használatát nem ellenezte, de erre az esetre az alperesnek a lakáshasználati joga ellenértékének megfizetésére való kötelezését kérte.

Az alperes a felperes másodlagos ellenkérelmének az elutasítását kérte arra való hivatkozással, hogy egyrészt erre csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vagyonértékű jogosultság mindkét házastársat megilleti, másrészt pedig a visszatérés szándéka nélkül távozó házastárs csak bérlakás esetén igényelheti a lakáshasználati jog ellenértékét.

A felperes az alperes álláspontjával összefüggésben arra mutatott rá, hogy távozása a lakásból nem a visszatérés szándéka nélkül történt, az alperes a zárat kicserélte, oda nem engedte be, és a jelentősebb ingóságok is a lakásban maradtak. Azt állította, hogy nem tévesztette meg az alperest, amikor a saját jogán használt szolgálati lakást gyermekük részére saját holtig tartó haszonélvezeti jogával megvásárolta, mert az alperes tisztában volt a lakás jogi helyzetével.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a peres felek házastársi közös vagyonát megosztotta, a B., T. I. u. 6. IX/37. szám alatti utolsó közös lakás kizárólagos használatára az alperest jogosította fel és rendelkezett a le nem rótt viszontkereseti illeték, valamint a felek perrel felmerült költségeinek a viseléséről.

Az ítéletének indokolása szerint a Csjt. 31/B. § (1) bekezdése értelmében, ha a lakásban a házastársak egyikőjük vagy mindkettőjük tulajdonjoga vagy bérleti joga alapján laknak, a házasság felbontása esetén - kérelemre - a bíróság dönt a lakás használata felől. A jogszabály ugyan bérlakásról, illetve tulajdonban lévő lakásról szól, azonban a lakáshasználat rendezhető mindazon házastársi lakások vonatkozásában is, melyek használata önálló jogcímen alapul.

A felperes haszonélvezeti joga, mint önálló jogcím következtében a bíróság a lakáshasználat rendezésének módjánál arra is figyelemmel volt, hogy bár a Csjt. 31/B. § (3) bekezdése szerint a különvagyont képező lakás kizárólagos használata általában a tulajdonost illeti meg, azonban a jogosult felperes e jogával nem kívánt élni. Elsődlegesen osztott használatot kért, másodlagosan az alperes kizárólagos használatát nem ellenezte. A birtokvédelmi eljárás során is bizonyítást nyert, hogy a felperes elköltözését követően a lakást használni nem kívánta. A bejutást az alperes által végzett zárcserét követően csak ingóságainak magához vétele céljából kísérelte meg.

Bár a lakás a Csjt. 31/B. § (4) bekezdése értelmezése alapján sem objektíve, sem szubjektíve nem tekinthető oszthatatlannak, a lakás korábbi szolgálati jellegének megszűnését követő megvásárlásának a speciális körülményeire is figyelemmel azonban az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az osztott használat az alperes számára súlyos méltánytalanságot jelentene, tekintettel a felek feszült viszonyára és arra, hogy a felperes igazán visszaköltözni nem kívánt, mert élettársi kapcsolatban él, és elhelyezése megoldott.

A Csjt. 31/C. § (1) bekezdése szerint a lakásból távozó házastárs a lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részére jogosult.

A felperes az életközösség megszakadásakor saját előadása szerint is önként távozott el, csak ruháiért és irataiért járt vissza, és így észlelte, hogy az alperes a zárat lecserélte. A felek gyermekének a tanúvallomásából is az állapítható meg, hogy a felperes nem kívánt az alperessel kettesben maradni, akkor sem, amikor személyes tárgyaiért kereste fel otthonát. A felperes új lakásban, új életre rendezkedett be, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy nem a viták, súrlódások elkerülése érdekében, átmenetileg távozott a lakásból, hanem végleges szándékkal.

Nem vitás, hogy haszonélvezeti joga folytán a lakás használatára jogosult, azonban a bírói gyakorlat szerint, ha a tulajdonos (jelen esetben önálló jogcímmel rendelkező) házastárs az életviszonyai alakulása folytán a lakást nem kívánja használni, a használati jogát csak formai okokból tartaná fenn, a bíróság kivételesen a másik házastársat a lakás kizárólagos használatára jogosíthatja fel.

Mivel a vagyoni értékű jogosultság alapján használt lakásból történő önkéntes kiköltözés nem alapoz meg lakáshasználati jog ellenértéke iránti igényt (BH 1994/81.), a bíróság a lakáshasználatot a rendelkező rész szerint szabályozta és a felperes kérelmét elutasította.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt annak részbeni megváltoztatása és - egyebek mellett - a házastársi lakás használatának rendezése körében elsődlegesen - a kizárólagos alperesi használati jogosultságra vonatkozó döntés változatlanul hagyása mellett - az alperes 6 500 000 forint használati jog ellenérték megfizetésére való kötelezése, másodlagosan pedig az alperes kizárólagos lakáshasználat iránti igényének elutasítása és - értelemszerűen - az osztott használat elrendelése iránt.