BH 2007.8.255 Ha a károsult a nem vagyoni kárának megtérítése iránt pert indított, de a per tartama alatt meghalt, jogutódja követelheti a jogelődöt a haláláig megillető nem vagyoni kártérítés összegét [Ptk. 355. §; 1972. évi II. tv. 22. §, 58. §].

A per eredeti felperese - az 1969-ben született O. I. - a vesebetegsége miatt 1989 óta haemodyalisis kezeléseket, és rendszeres vértranszfúziókat kapott. Vesetranszplan­tációja 1993 nyarán volt, és ekkor, majd ezt követően is több alkalommal részesült vértranszfúzióban, amelyek valamelyikétől Hepatitis C vírussal fertőződött. Ezt az 1999 októberében levett vérmintából 1999 decemberében mutatták ki. Májbetegsége nem alakult ki, tünetmentes vírushordozó volt.

O. I. a 2002. június 4-én indított keresetében a Hepatitis C vírusfertőzöttségére hivatkozással 5 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és a májkímélő életmóddal járó többletköltségei fedezésére havi 10 000 forint járadék megfizetésére kérte az alperes kötelezését.

Az alperes elsődlegesen elévülés miatt kérte a kereset elutasítását, de azt érdemben is alaptalannak tartotta. Álláspontja szerint a felperes 1999 októberében tudomást szerzett a fertőzöttségéről, annak jelentőségéről és következményeiről, ezért a keresetét a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése szerint 2000. év októberéig terjeszthette volna elő, de az igénye érvényesítésével elkésett.

Az elsőfokú bíróság ítéletével 4 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és ennek 2002. január 1-jétől járó késedelmi kamata megfizetésére kötelezte az alperest. Az ezt meghaladó keresetet elutasította. Tényként megállapította, hogy a felperes fertőzöttsége a legnagyobb valószínűséggel az 1989-ig beadott vértranszfúziók valamelyikétől következett be, mert ekkor a donoroktól levett vért erre a típusú vírusra még nem szűrték. A vértranszfúziókat gyógyászati cél érdekében juttatták a beteg szervezetébe, s mert ennek következtében fertőződött, az alperest az egészségügyről szóló, korábban hatályban volt, 1972. évi II. törvény (Eü.tv.) 22. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében az 58. §-ának (2) és (4) bekezdése alapján kártalanítási kötelezettség terheli. A testi épséghez, egészséghez fűződő személyiségi jogának sérelme folytán nem vagyoni kárpótlásra jogosult, s mert ma már köztudomású tény - ezért valónak fogadta el -, hogy ez a vírusfertőzöttség a kívülállók számára elrettentő, riasztó típusú és veszélyesnek tekintett betegség, a nem vagyoni kárpótlás összegét 4 000 000 forintban állapította meg a 2001. évi ár- és értékviszonyokra figyelemmel. Ennek körében értékelte, hogy a felperesnek a pszichés károsodása, súlyos depressziója - bár ez valamennyi betegségének együttes következménye - és a vesebetegsége miatt amúgy is hátrányos életvitele mellett egy újabb, ilyen súlyú fertőző betegséggel kell küzdenie. Figyelembe vette továbbá az életkorát, a családi állapotát és a károsodásának mértékét. Az alperes késedelembe esésének időpontját - a pszichés károsodás kialakulásának feltételezett, 2001. év végi időpontjára figyelemmel - 2002. január 1-jétől állapította meg és ettől kezdődően késedelmi kamat fizetésére kötelezte.

Az alperes elévülési kifogása kapcsán kifejtette, hogy O. I.-t 1999 decemberében tájékoztatta a kezelőorvosa arról, hogy a vére fertőző és diétáznia kell, de ebből még nem következik a betegség volta, a betegségének mibenlétéről pedig nem kapott tájékoztatást. A követelését 2001. év végéig menthető okból nem érvényesítette, de ekkor a Vesevilág című folyóirat 2001. október-november-decemberi számából tudomást szerzett a vírusfertőzöttsége tüneteiről, lehetséges következményeiről, a fertőződés elsődleges okáról. Ehhez képest a nem vagyoni kárigényét időben érvényesítette, a vagyoni kárigényével azonban elkésett, így azt a bíróság elutasította. A jogvita elbírálása szempontjából szükségtelennek ítélt bizonyítási indítványokat az elsőfokú bíróság elutasította.

Az alperes fellebbezése folytán indult másodfokú eljárás tartama alatt - 2004. december 15-én - O. I. felperes meghalt. Jogutódjaként az édesanyja, végrendeleti örököse - P. I.-né - felperesként perbe lépett. A másodfokú bíróság végzésével a jogutódlást megállapította, és ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét azzal hagyta helyben, hogy az alperes a tőkeösszeg után 2002. január 1-jétől 2004. december 15-éig köteles késedelmi kamat fizetésére.

A jogutód kárigényével kapcsolatban kifejtette, hogy az O. I. által érvényesített nem vagyoni kárigény a hagyatékot gyarapítja, ezért az arra való igény olyan vagyoni jellegű jog, amelyre az öröklés hatálya kiterjed, és amelynek perbeli érvényesítésére az örököse jogosult olyan mértékben, mint ahogyan az az örökhagyót a haláláig megillette volna.

A jogerős ítélet megváltoztatása és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatala iránt az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a bíróságok a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével, megalapozatlanul jutottak arra a következtetésre, hogy O. I. a követelését időben érvényesítette. Arra hivatkozott, hogy 1999 októberében tudomást szerzett a fertőzöttségéről, és ha a bíróság beszerezte volna az általa indítványozott további iratokat, és elrendelte volna a kért tanúbizonyítást, akkor egyértelműen megállapíthatta volna az elévülési kifogás alaposságát. Az elsőfokú bíróság megsértette a Pp. 3. §-ának (3) és (6) bekezdésében, valamint a 164. §-ában foglalt eljárási szabályt, és ez vezetett a Ptk. 324. §-ának, valamint a 326. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak téves alkalmazásához. Emellett a menthető ok körében olyan körülményeket értékeltek a bíróságok, amelyre a felperes maga sem hivatkozott, nem tisztázták a bizonyítékok közötti ellentmondásokat, az összegszerűség körében pedig a bizonyítási eljárást nem folytatták le körültekintően, és indokolatlanul nagy összegű nem vagyoni kárpótlást ítéltek meg. Köztudomású tényként vették figyelembe - a felperes által sem hivatkozottak és a Pp. 163. §-ának (3) bekezdésében foglaltak ellenére - a Hepatitis C vírusfertőzöttség elrettentő voltát és annak az ítéletben indokát sem adták. Végül arra hivatkozott, hogy O. I. károsult jogutódja - a per jelenlegi felperese - a saját személyében nem érvényesítheti a jogelődjét megillető nem vagyoni kárpótlást, és sérelmezte a kamatfizetés kezdő időpontját is.