62007CO0163[1]

A Bíróság (hetedik tanács) 2007. november 27-i végzése. Diy-Mar Insaat Sanayi ve Ticaret Ltd Sirketi és Musa Akar kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Fellebbezés - Építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések - Elfogadhatóság - Lényeges alaki feltételek - A természetes vagy jogi személyek valamely tagállam bírósága előtt eljárni jogosult ügyvéd általi kötelező képviselete - Nyilvánvalóan megalapozatlan fellebbezés. C-163/07 P. sz. ügy

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (hetedik tanács)

2007. november 27. ( *1 )

A C-163/07. P. sz. ügyben,

a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2007. március 23-án benyújtott fellebbezése tárgyában,

a Diy-Mar Insaat Sanayi ve Ticaret Ltd Sirketi,

a Musa Akar

(székhelyük: Ankara [Törökország], képviseli őket: Ç. Şahin Rechtsanwalt)

fellebbezőknek

a másik fél az eljárásban:

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: P. van Nuffel és F. Hoffmeister, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxemburg)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (hetedik tanács),

tagjai: U. Lőhmus tanácselnök, P. Lindh és A. Arabadjiev (előadó) bírák,

főtanácsnok: M. Poiares Maduro,

hivatalvezető: R. Grass,

a főtanácsnok meghallgatását követően,

meghozta a következő

Végzést

1 Fellebbezésükben a Diy-Mar Insaat Sanayi ve Ticaret Ltd Sirketi és a Musa Akar társaságok az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T-129/06. sz., Diy Mar Insaat Sanayi ve Ticaret és Akar kontra Bizottság ügyben 2007. január 17-én hozott végzésének (az EBHT-ban nem tették közzé; a továbbiakban: megtámadott végzés) a hatályon kívül helyezését kérik, amely végzéssel az Elsőfokú Bíróság a keresetüket - mint elfogadhatatlant - elutasította, és amely egyrészt a Bizottságnak a Diyarbakir és Siirt tartományokban létesítendő oktatóközpontok építési munkálataira vonatkozó közbeszerzési szerződés odaítélésével kapcsolatos, 2005. december 23-i MK/KS/DELTUR/(2005)/SecE/D/1614. sz. határozata (a továbbiakban: vitatott határozat) megsemmisítésére, másrészt pedig a szóban forgó odaítélési eljárás felfüggesztésére irányult.

A jogvita előzményei

2 A Diyarbakir és Siirt török tartományokban létesítendő oktatóközpontok építési munkálataira vonatkozó közbeszerzési szerződés hirdetményének közzétételét (EuropeAid/121601/C/W/TR) követően a fellebbezők 2005. október 21-én benyújtották pályázati dossziéjukat az Európai Közösségek Bizottságának törökországi külképviseletéhez.

3 Az odaítélési eljárás végén a Bizottság 2005. november 29-i határozatával az ILCI Ins. San. Ve Tic, AS vállalkozásnak ítélte oda a szerződést. A fellebbezők 2005. december 2-i levelükben ennek a határozatnak a visszavonását kérték a Bizottságtól. A Bizottság ezt a kérelmet a vitatott határozattal elutasította, amelyet egy 2005. december 23-i, a fellebbezőkkel ugyanezen a napon faxon közölt levél tartalmazott.

4 Ez a határozat tartalmazta a jogorvoslati lehetőségek megjelölését, amely felhívta a fellebbezők figyelmét az EK 230. cikk alapján számukra nyitva álló azon lehetőségre, hogy a közbeszerzési szerződést odaítélő határozattal szemben megsemmisítés iránti keresetet indíthatnak a közösségi bíróság előtt, a levél keltétől számított két hónapos határidőn belül.

Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott végzés

5 A fellebbezők két, Törökországban irodával rendelkező ügyvéd útján benyújtották az Elsőfokú Bíróság hivatalához a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetlevél angol nyelvű és török nyelvű változatát, 2006. február 21-én, illetve 23-án (a továbbiakban: első keresetlevél).

6 Az Elsőfokú Bíróság hivatalának 2006. március 21-i levelét követően, amely arról értesítette a fellebbezőket, hogy a keresetük nem tárgyalható, mivel ebben a perben olyan ügyvédnek kell képviselnie őket, aki jogosult az Európai Unió valamely tagállamának bírósága vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás (a továbbiakban: EGT-Megállapodás) más részes államának bírósága előtt eljárni, a fellebbezők 2006. április 6-án a düsseldorfi (Németország) ügyvédi kamarába bejegyzett ügyvéd, Ç. Şahin útján benyújtották az első keresetlevél angol nyelvű változatának német nyelvű fordítását.

7 Miután az Elsőfokú Bíróság hivatala jelezte Şahin ügyvéd részére, hogy elmulasztotta aláírni a keresetlevél német nyelvű változatát, az ügyvéd 2006. április 26-án előterjesztette e változat újabb példányát, amely tartalmazta az aláírását. Ugyanezen a napon került sor a kereset nyilvántartásba vételére T-129/06. szám alatt.

8 A Bizottság 2006. augusztus 16-án az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 114. cikke alapján elfogadhatatlansági kifogást emelt, amelyet a kereset elkésettségére alapított.

9 A fellebbezők olyan körülmények fennállására hivatkoztak, amelyek menthetővé teszik a keresetlevél benyújtása során elkövetett szabálytalanságokat.

10 Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott végzésben megállapította, hogy egyrészt az első keresetlevél nem felelt meg egy olyan lényeges alaki feltételnek, amelynek be nem tartása a kereset elfogadhatatlanságához vezet, vagyis annak a kötelezettségnek, hogy a keresetlevelet olyan ügyvéd aláírásával kell előterjeszteni, aki jogosult valamely tagállam bírósága vagy az EGT-Megállapodás más részes államának bírósága előtt eljárni, másrészt pedig egy ilyen szabálytalanság nem orvosolható a keresetindításra nyitva álló határidő lejárta után. Az Elsőfokú Bíróság úgy értékelte, hogy a keresetlevélnek csak a német nyelvű, Şahin ügyvéd által aláírt és a hivatalhoz 2006. április 26-án benyújtott változata tekinthető alakilag szabályosnak.

11 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a keresetet, amelyet csak 2006. április 26-án nyújtottak be érvényesen, elkésettnek kell tekinteni, mivel a vitatott határozat megsemmisítése iránti kereset előterjesztésére nyitva álló határidő 2006. március 6-án lejárt.

12 Ezt követően, válaszul a fellebbezők azon érvére, miszerint a keresetük szabályszerű benyújtása kapcsán felmerült késedelem, amely abból ered, hogy a Bizottság a vitatott határozatban elmulasztotta tájékoztatni őket a közösségi bíróságok előtti képviselet módjairól, olyan menthető tévedést képez, amely megakadályozza, hogy a keresetindítási határidőket velük szemben érvényesíteni lehessen, az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett arra, hogy a keresetindítási határidőkkel kapcsolatban a menthető tévedés fogalmát az állandó ítélkezési gyakorlat szerint megszorító módon kell értelmezni. Hangsúlyozta ugyanis, hogy az ilyen tévedés csak kivételes körülményekre vonatkozhat, így különösen azokra, amikor az érintett intézmény olyan jellegű magatartást tanúsított, amely a jóhiszemű és egy átlagosan tájékozott személytől megkövetelt gondosságot tanúsító jogalany érthető zavarát okozta.

13 E megfontolásokra tekintettel az Elsőfokú Bíróság a megtámadott végzés 44. pontjában úgy értékelte, hogy a fellebbezők által hivatkozott körülmények nem alapozzák meg részükről a menthető tévedés fennállását.

14 Következésképpen az Elsőfokú Bíróság a keresetet - mint elfogadhatatlant- elutasította annak határidőn túli benyújtása miatt, és kötelezte a fellebbezőket a költségek viselésére.

A felek kérelmei

15 A fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság:

- helyezze hatályon kívül a megtámadott végzést;

- helyezze hatályon kívül a vitatott határozatot;

- másodlagosan: érdemi határozathozatalra utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé, és

- a Bizottságot kötelezze a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére.

16 A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

- a fellebbezést - mint megalapozatlant - utasítsa el, és

- a fellebbezőket kötelezze a költségek viselésére.

A fellebbezésről

17 Az eljárási szabályzat 119. cikke értelmében, ha a fellebbezés nyilvánvalóan elfogadhatatlan, illetve nyilvánvalóan megalapozatlan, azt a Bíróság - az előadó bíró jelentése alapján és a főtanácsnok meghallgatását követően - indokolt végzéssel bármikor elutasíthatja, az eljárás szóbeli szakaszának megnyitása nélkül.

18 Fellebbezésük alátámasztására a fellebbezők két jogalapra hivatkoznak.

Az első jogalapról

A felek érvei

19 A fellebbezők azt róják fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy megsértette az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 64. cikkét, valamint a Bíróság alapokmányának 24. cikkét, amely az említett alapokmány 53. cikke első bekezdése értelmében az Elsőfokú Bíróságra is irányadó.

20 A fellebbezők lényegében azt állítják, hogy a fenti rendelkezések a közösségi bíróságok kötelességévé teszik a tényállás feltárását és a hivatalból történő eljárást, ezért az Elsőfokú Bíróságnak reagálnia kellett volna, amikor 2006. február 21-én és 23-án olyan ügyvéd aláírásával érkezett be hozzá az első keresetlevél, aki nem volt jogosult a fellebbezők képviseletére.

21 A fellebbezők szerint az Elsőfokú Bíróságnak kötelessége volt, hogy egyrészt a kereset benyújtására nyitva álló határidő lejárta előtt felhívja a figyelmüket erre az alaki hibára, amely a fél képviseletére vonatkozó jogosultsággal kapcsolatos, másrészt pedig, hogy tájékozódjon azokról a tényekről, amelyeken az első keresetlevél alapult, valamint elrendelje, hogy az alperes csatolja a releváns dokumentumokat és iratokat.

22 A Bizottság a maga részéről vitatja, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a megsemmisítés iránti kereset megindítására a közösségi jogban előírt határidő lejárta előtt jeleznie kellett volna a fellebbezőknek, hogy a két török ügyvéd által aláírt keresetlevél nem felelt meg a Bíróság alapokmánya 19. és 21. cikkében előírt alaki követelményeknek, és arra hivatkozik, hogy ezért nem szabályszerűen kezdeményezték az Elsőfokú Bíróság eljárását.

23 E tekintetben a Bizottság megjegyzi, hogy jóllehet igaz, hogy a Bíróság alapokmánya és az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata hiánypótlási eljárás keretében lehetővé teszi a keresetlevélre irányadó bizonyos alaki követelmények be nem tartásának orvoslását, mindazonáltal a hiánypótlásnak a hivatalvezető által előírt határidőn belüli elmulasztása még ezekben az esetekben is a keresetlevél elfogadhatatlanságához vezet, mint az ugyanezen szabályzat 44. cikkének 6. §-ából következik.

24 A Bizottság szerint ebből következik, hogy a jelen ügy tárgyát képezőhöz hasonló keresetlevél, amely olyan követelmény be nem tartásából eredő hibában szenved, amelyre nézve sem a Bíróság alapokmánya, sem pedig az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata nem biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, mindenképpen elfogadhatatlan. Olyan rendelkezés hiányában, amely előírná az Elsőfokú Bíróság számára a Bíróság alapokmánya 19. cikkében foglalt követelményeknek meg nem felelő beadványokat benyújtó felek értesítését arról, hogy az ilyen beadvánnyal nem szabályszerűen kezdeményezik az Elsőfokú Bíróság eljárását, az Elsőfokú Bíróságnak éppúgy nem kötelessége az sem, hogy olyan határidőn belül bocsásson ki ilyen értesítést, amely lehetővé tenné a felperes számára, hogy az előírt határidőn belül benyújthassa a keresetlevelet.

A Bíróság álláspontja

25 Sem a fellebbezők által hivatkozott rendelkezések, sem pedig az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának és a Bíróság alapokmányának bármely más rendelkezése nem teszi az Elsőfokú Bíróság kötelességévé a keresetet benyújtó fél értesítését arról, hogy a keresetlevele elfogadhatatlannak minősül amiatt, hogy nem írta alá olyan ügyvéd, aki jogosult a közösségi bíróságok előtt eljárni.

26 Jóllehet igaz, hogy a Bíróság alapokmánya és az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata biztosítja a lehetőséget az olyan keresetlevél hiányainak pótlására, amely nem felel meg bizonyos alaki követelményeknek, mindazonáltal a valamely tagállam bírósága vagy az EGT-Megállapodás más részes államának bírósága előtt eljárni jogosult ügyvéd általi képviselet kötelezettségének be nem tartása semmiképp nem tartozik azon követelmények közé, amelyek a Bíróság alapokmánya 21. cikkének második bekezdése, valamint az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 44. cikkének 6. §-a értelmében a keresetindítási határidő lejárta után hiánypótlás tárgyát képezhetik.

27 A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság nem követett el semmilyen eljárási szabálytalanságot azzal, hogy a keresetindítási határidő lejárta előtt nem hívta fel a fellebbezőket a keresetlevelük hiányának pótlására, amikor 2006. február 21-én és 23-án olyan ügyvéd aláírásával érkezett be hozzá az első keresetlevél, aki nem volt jogosult a közösségi bíróságok előtt eljárni.

28 Ebből következik, hogy az első jogalapot - mint nyilvánvalóan megalapozatlant - el kell utasítani.

A második jogalapról

A felek érvei

29 A fellebbezők a második jogalapjukban arra hivatkoznak, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a közösségi jogot, amennyiben figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a vitatott határozat hiányos vagy téves tájékoztatást tartalmazott a jogorvoslati lehetőségek gyakorlásának módjairól. A fellebbezők ugyanis azt gondolhatták - mivel ez a határozat nem jelölte meg sem azt, hogy milyen módon, sem pedig azt, hogy ki nyújthatja be a keresetet, és csak a jogorvoslat lehetőségének fennállásáról, valamint annak gyakorlása határidejéről tájékoztatta a címzettjeit -, hogy a keresetlevelüket török nyelven, és saját maguk is benyújthatják. Mivel a jogorvoslati lehetőségek gyakorlására vonatkozó tájékoztatás hiányzott, illetve téves vagy hiányos volt, a megsemmisítési kereset megindításának határideje nem két hónap, hanem egy év.

30 Ráadásul a fellebbezők azt állítják, hogy a harmadik államok állampolgárainak a jogorvoslati lehetőségekre vonatkozóan még teljesebb körű tájékoztatást kellene kapniuk annál, amiben az uniós polgárok részesülnek.

31 A Bizottság ellenben azt állítja, hogy a közösségi jogban nem létezik sem olyan általános kötelezettség, hogy a jogi aktusok címzettjeit tájékoztatni kellene a nyitva álló jogorvoslati lehetőségekről, sem pedig olyan kötelezettség, hogy meg kellene jelölni azokat a határidőket, amelyeken belül ezeket a jogorvoslati lehetőségeket gyakorolni lehet.

32 Jóllehet valóban nem zárható ki, hogy a Bíróság vagy az Elsőfokú Bíróság a Bíróság alapokmányának 45. cikke alapján a valamely közösségi intézmény által a jogorvoslati lehetőségek gyakorlásának módjairól nyújtott téves tájékoztatást előre nem látható körülménynek vagy vis maiornak tekintse, oly módon, hogy az érdekeltekkel szemben semmilyen, a határidő elmulasztásából származó jogvesztés ne legyen érvényesíthető, jelen esetben nem ez a helyzet.

33 A vitatott határozat ugyanis azáltal, hogy csak a jogorvoslati lehetőség fennállására, a gyakorlásának határidejére, valamint az illetékes bíróságra utalt, és nem szólt a keresetlevél benyújtásának egyik alaki követelményéről sem, nem okozhatott semmilyen tévedést a fellebbezőknél.

34 Végül, a Bizottság visszautasítja a fellebbezők azon állítását, miszerint a harmadik államok állampolgárainak a jogorvoslati lehetőségekre vonatkozóan még teljesebb körű tájékoztatást kellene kapniuk annál, amiben az uniós polgárok részesülnek, mivel az utóbbiak számára helyesnek és kielégítőnek minősülő tájékoztatás a harmadik államok állampolgárai vonatkozásában is annak kell, hogy bizonyuljon.

A Bíróság álláspontja

35 Az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy az a tény, hogy a vitatott határozat nem utalt arra, hogy bírósági keresetet csak az Európai Unió valamely tagállamának bírósága vagy az EGT-Megállapodás más részes államának bírósága előtt eljárni jogosult ügyvéd útján lehet szabályszerűen előterjeszteni, nem vezethetett a fellebbezők olyan menthető tévedésére, amely lehetővé tenné a keresetindítási határidőkre vonatkozó, közrendi jellegű közösségi szabályoknak a fellebbezők javára történő mellőzését.

36 A menthető tévedés ugyanis, mint ahogy a megtámadott végzés 42. pontja emlékeztet rá, csak kivételes körülményekre vonatkozhat, így különösen azokra, amikor az érintett intézményre vezethető vissza a tévedés, amelyet olyan jellegű magatartás folytán követtek el, amely a jóhiszemű és egy átlagosan tájékozott személytől megkövetelt gondosságot tanúsító jogalany számára érthető zavart okozott (a C-195/91. P. sz., Bayer kontra Bizottság ügyben 1994. december 15-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-5619. o.] 26-28. pontja).

37 Márpedig, mint azt a megtámadott végzés 43. és 44. pontja megállapítja, mivel a keresetlevélnek a valamely tagállam bírósága előtt eljárni jogosult ügyvéd általi aláírására vonatkozó feltétel lényeges alaki feltételnek minősül, amelyet a Bíróság alapokmánya ír elő, és amelyet többek között az Európai Unió Szerződéseinek Tárában, valamint az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétettek, így a fellebbezőknek lehetőségük volt tudomást szerezni az említett feltételről, és nem hivatkozhatnak eredményesen arra, hogy a Bizottság magatartása a közösségi bíróság előtti képviselet módjai tekintetében érthető zavart okozott volna számukra. E feltételek mellett nem lehet úgy tekinteni, hogy a fellebbezők az átlagosan tájékozott személytől megkövetelt gondosságot tanúsították volna.

38 Ezen megállapítás érvényét nem gyengíti a fellebbezők által felhozott azon érv sem, miszerint a harmadik államok állampolgárainak a jogorvoslati lehetőségekre vonatkozóan még teljesebb körű tájékoztatást kellene kapniuk annál, amiben az uniós polgárok részesülnek.

39 Az első keresetlevelet benyújtó két ügyvéd feladata volt ugyanis, hogy tájékozódjanak a vonatkozó szövegekről, nevezetesen a Bíróság alapokmányának 19. cikkéről, annak érdekében, hogy tudomást szerezzenek a közösségi bíróságok előtti képviselet módjairól.

40 Ennélfogva ebből az elemzésből kiderül, hogy nem megalapozott a fellebbezők azon állítása, miszerint az Elsőfokú Bíróság megsértette volna a közösségi jogot, mivel nem vette figyelembe a tévedésük menthető jellegét.

41 Ezen kívül, mint a Bizottság helyesen megjegyzi, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a közösségi intézményekkel szemben nem áll fenn sem olyan általános kötelezettség, hogy a jogi aktusaik címzettjeit tájékoztassák a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekről, sem pedig olyan kötelezettség, hogy megjelöljék az irányadó határidőket, amelyeken belül ezeket a jogorvoslati lehetőségeket gyakorolni lehet (lásd ebben az értelemben a C-153/98. P. sz., Guérin automobiles kontra Bizottság ügyben 1999. március 5-én hozott végzés [EBHT 1999., I-1441. o.] 15. pontját).

42 Ebből következik, hogy a második jogalapot is - mint nyilvánvalóan megalapozatlant - el kell utasítani.

43 Mivel a fellebbezők által hivatkozott jogalapok egyike sem helytálló, a fellebbezést el kell utasítani.

A költségekről

44 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásra is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A fellebbezőket, mivel jogalapjaik tekintetében pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott:

1) A fellebbezést elutasítja.

2) A Diy-Mar Insaat Sanayi ve Ticaret Ltd Sirketit és a Musa Akart kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: német.