62006CJ0144[1]

A Bíróság (nyolcadik tanács) 2007. október 4-i ítélete. Henkel KgaA kontra Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM). Fellebbezés - Közösségi védjegy - 40/94/EK rendelet - A 7. cikk (1) bekezdésének b) pontja - A lajstromozás megtagadása - Ábrás védjegy - Kék ovális maggal ellátott, piros-fehér négyszögletes tabletta ábrázolása - Megkülönböztető képesség. C-144/06 P. sz. ügy

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)

2007. október 4. ( *1 )

"Fellebbezés - Közösségi védjegy - 40/94/EK rendelet - A 7. cikk (1) bekezdésének b) pontja - A lajstromozás megtagadása - Ábrás védjegy - Kék ovális maggal ellátott, piros-fehér négyszögletes tabletta ábrázolása - Megkülönböztető képesség"

A C-144/06. P. sz. ügyben,

a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2006. március 17-én benyújtott fellebbezése tárgyában,

a Henkel KGaA (székhelye: Düsseldorf [Németország], képviseli: C. Osterrieth ügyvéd)

fellebbezőnek

a másik fél az eljárásban:

a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: G. Schneider, meghatalmazotti minőségben)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (nyolcadik tanács),

tagjai: Juhász E. tanácselnök (előadó), J. Malenovský és T. von Danwitz bírák,

főtanácsnok: D. Ruiz-Jarabo Colomer,

hivatalvezető: Fülöp B. tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. május 24-i tárgyalásra,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Fellebbezésében a Henkel KGaA (a továbbiakban: Henkel) az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T-398/04. sz., Henkel kontra OHIM ügyben 2006. január 17-én hozott azon ítéletének (az EBHT-ban nem tették közzé; a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel az Elsőfokú Bíróság elutasította a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) második fellebbezési tanácsának az egyik védjegy lajstromozását elutasító, 2004. augusztus 4-i határozatának (a továbbiakban: vitatott határozat) a hatályon kívül helyezésére irányuló keresetet.

Jogi háttér

2 A közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja a következőképpen rendelkezik: "A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha [...]

b) nem alkalmas a megkülönböztetésre".

A jogvita előzményei

3 1998. szeptember 28-án a Henkel a 40/94 rendelet alapján közösségi védjegybejelentést tett az OHIM-nál.

KÉP HIÁNYZIK

4 A bejelentett védjegy az alábbi ábrás megjelölés (a továbbiakban: bejelentett védjegy) volt:

5 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15-i Nizzai Megállapodás (a továbbiakban: Nizzai Megállapodás) szerinti 1., 3. és 21. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették, amelyek a 3. osztályba tartozó termékekkel kapcsolatban megfelelnek a következő leírásnak: "mosáshoz és mosogatáshoz használt termékek".

6 A Henkel a Németországban 1998. június 18-án benyújtott, a bejelentett védjeggyel azonos védjegyre vonatkozó lajstromozás iránti kérelem alapján elsőbbségi jogot követelt.

7 Az elbírálónak a védjegy-bejelentési kérelmet a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és d) pontja alapján elutasító, 1999. október 1-jei határozatát követően a Henkel 1999. november 19-én a 40/94 rendelet 57-59. cikkének értelmében fellebbezést nyújtott be az OHIM-nál e határozat ellen.

8 Az OHIM második fellebbezési tanácsa a vitatott határozattal elutasította a fellebbezést. Lényegében azon a véleményen volt, hogy a bejelentett védjegy - a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján - a lajstromozás iránti kérelemben foglalt valamennyi áru tekintetében nem rendelkezik megkülönböztető képességgel.

Az Elsőfokú Bíróság előtti kereset és a megtámadott ítélet

9 A Henkel 2004. október 8-án a vitatott határozat hatályon kívül helyezése iránti keresetet nyújtott be az Elsőfokú Bírósághoz. Keresetének alátámasztására a Henkel két jogalapra hivatkozott. E jogalapokat, és így a keresetet az Elsőfokú Bíróság elutasította.

10 A 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított első jogalap szerint az OHIM tévesen alkalmazta a megkülönböztető képesség értékelésének kritériumait.

11 A Henkel először is kifogásolta, hogy az OHIM elmulasztotta megvizsgálni, hogy a lajstromozás iránti kérelem benyújtásának időpontjában fennállt-e a megkülönböztető képesség, és elmulasztotta annak megállapítását, hogy milyen volt az ebben az időpontban a piacon forgalmazott termékek szokásos formája. A Henkel véleménye szerint továbbá az OHIM nem állíthatta azt, hogy a megjelölés különböző színei különböző hatóanyagoknak felelnek meg, mivel a színeket és azok kombinációját a Henkel szabadon választja meg.

12 A Henkel ezenkívül azt állította, hogy nem vették figyelembe a Bundespatentgericht (német szövetségi szabadalmi bíróság) végzését, amelyben a német bíróság úgy határozott, hogy a Deutsches Patent- und Markenamtnál (német szabadalmi és védjegyhivatal) bejelentett megjelölés a mosáshoz és a mosogatáshoz használt termékek vonatkozásában megkülönböztető képességgel rendelkezik.

13 A Henkel végül emlékeztetett arra, hogy az OHIM számos, a bejelentett védjegyhez hasonló megjelölés lajstromozását engedélyezte.

14 Az Elsőfokú Bíróság előtt az OHIM ezzel szemben azt állította, hogy a fogyasztó a szóban forgó megjelölést nem a termék kereskedelmi származásaként észleli, hanem mint a termék ábrázolását. Ami a Bundespatentgericht határozatát illeti, az OHIM megjegyezte, hogy azt megfelelően figyelembe vették, azonban e határozat nem köti az OHIM-ot. A korábbi határozathozatali gyakorlattal kapcsolatban az OHIM emlékeztetett arra, hogy a közösségi bíróságnak a hozzá benyújtott kérelemről önállóan kell határoznia, és különösen nincs kötve a korábbi jogellenes határozatokhoz. Ezenkívül a Henkel által hivatkozott ügyek nem hasonlíthatók a jelen ügyhöz.

15 Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy Henkel a "mosáshoz és mosogatáshoz használt termékekre" korlátozta jogalapját, és hogy e termékek a szokásos fogyasztási cikkek körébe tartoznak, amelyek vásárlása során a fogyasztó figyelmi szintje nem magas. A bejelentett védjegy megkülönböztető képességével kapcsolatban megjegyezte - miután emlékeztetett az ítélkezési gyakorlatban az e területen megállapított jogi alapelvekre -, hogy e képesség értékelése nem vezethet különböző eredményre magának a terméknek a megjelenéséből álló térbeli védjegy esetében és az ugyanezen termék valósághű megjelenéséből álló ábrás védjegy esetében.

16 Az Elsőfokú Bíróság - miután rámutatott arra, hogy a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének értékelésénél az ábrázolás által keltett összbenyomást kell vizsgálni, ami nem összeegyeztethetetlen a különböző alkotóelemek egymást követő vizsgálatával (a C-251/95. sz. SABEL-ügyben 1997. november 11-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-6191. o.] 23. pontja és a C-329/02. P. sz., SAT.1 kontra OHIM ügyben 2004. szeptember 16-án hozott ítélet [EBHT 2004., I-8317. o.] 35. pontja) - a védjegy egyes elemeinek vizsgálatát követően a védjegyet mint egészet értékelte. Ez utóbbit követően az Elsőfokú Bíróság úgy döntött, hogy a bejelentett védjegy nem teszi lehetővé az érintett termék más vállalkozások termékeitől való megkülönböztetését.

17 Az Elsőfokú Bíróság hozzátette, hogy ezen értékelést nem kérdőjelezheti meg sem az a tény, hogy a lajstromozás iránti kérelem benyújtásának időpontjában a Henkel volt az egyetlen vállalkozás, amely a termékeket a bejelentett védjegy megjelenésének formájában forgalmazta, sem a korábbi lajstromozások. A nemzeti lajstromozással kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság hangsúlyozta, hogy ez utóbbit figyelembe lehet venni, azonban ez nem köti az OHIM-ot, mivel a közösségi védjegyszabályozás szabályok együtteséből álló autonóm és sajátos célokat követő rendszer, alkalmazása független a nemzeti rendszerektől, és hogy valamely megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozhatóságát kizárólag a vonatkozó közösségi jogszabályok alapján kell megítélni.

18 Az OHIM lajstromozásra vonatkozó határozataival kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett, hogy még ha megengedhető is, hogy a valamely korábbi határozatban szereplő ténybeli vagy jogi érvek a 40/94 rendelet valamely rendelkezésének megsértésére alapított jogalapot alátámasztó érvként szolgáljanak, a fellebbezési tanácsok határozatainak jogszerűségét kizárólag ezen, a közösségi bíróság által értelmezett rendelet alapján lehet értékelni, és nem a fellebbezési tanácsok korábbi határozathozatali gyakorlata alapján. Az Elsőfokú Bíróság továbbá azon a véleményen volt, hogy a Henkel által hivatkozott védjegyek nem teljesen hasonlíthatók össze a szóban forgó védjeggyel, akár mert az érintett termékek nem voltak ugyanazok, akár mert az érintett megjelölések a geometriai alapformáktól eltérő elemeket foglaltak magukban.

19 A második jogalapot a Henkel a mérlegelési jogkör és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapította. A Henkel ugyanis azon a véleményen volt, hogy azzal, hogy az OHIM a bejelentett védjegy lajstromozását elutasította, holott hasonló védjegyeket lajstromozott, visszaélt mérlegelési jogkörével, és megsértette az egyenlő bánásmód elvét. A Henkel továbbá megjegyezte, hogy ha úgy fogadná el ezt a helyzetet, hogy nem kompenzálják őt a saját védjegyének lajstromozásával, az áruk szabad mozgásáról rendelkező EK 28. cikket sértő hátrányos megkülönböztetés érné őt. A Henkel hozzátette azt is, hogy a 40/94 rendeletben - az első és a harmadik preambulumbekezdésben - előírt harmonizáció célkitűzését csak akkor lehet elérni, ha az egységes anyagi jog egységes értelmezés tárgyát képezi.

20 Az OHIM előadta, hogy mivel a lajstromozásról szóló határozat esetében mérlegelést nem engedő jogkörről van szó, valamely határozat jogszerűségét nem kérdőjelezheti meg az OHIM korábbi - akár jogszerű, akár jogellenes - gyakorlata.

21 Az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett, hogy a fellebbezési tanácsoknak a valamely megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozására vonatkozó, a 40/94 rendelet alapján meghozandó határozata nem mérlegelési jogkörben, hanem mérlegelést nem engedő hatáskörben hozott határozat (a C-37/03. P. sz., BioID kontra OHIM ügyben 2005. szeptember 15-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-7975. o.] 47. pontja). Az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Henkel második jogalapja valójában nem a mérlegelési jogkörrel való esetleges visszaélésre, hanem arra a tényre vonatkozik, hogy az OHIM engedélyezte hasonló megjelölések védjegyként való lajstromozását, míg a szóban forgó védjegyre vonatkozó bejelentési kérelmet elutasította. Az Elsőfokú Bíróság szerint e jogalap keresztezi a Henkel által az első jogalap alátámasztására felhozott érvek egy részét, ezért hatástalan.

A felek kérelmei

22 Fellebbezésében a Henkel azt kéri, hogy a Bíróság:

- helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

- helyezze hatályon kívül a vitatott határozatot;

- az OHIM-ot kötelezze a költségek viselésére.

23 Az OHIM azt kéri, hogy a Bíróság:

- utasítsa el a fellebbezést;

- a Henkelt kötelezze a költségek viselésére.

A fellebbezésről

A felek érvei

24 Fellebbezésének alátámasztására a Henkel a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére hivatkozik, amely a bejelentett védjegy megkülönböztető képessége követelményének téves jogi és ténybeli értékelésében nyilvánul meg. A Henkel úgy véli, hogy a Bíróságnak biztosítania kell az ezen ügy tényállása által felvetett jogkérdések helyes jogi értékelését, mivel az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta helyesen a "megkülönböztető képességgel nem rendelkező védjegy" jogi fogalmát.

25 A Henkel szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen állapította meg, hogy a bejelentett védjegy nem rendelkezik elegendő megkülönböztető képességgel a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében. Márpedig e rendelkezés alapján csak minimális mértékű megkülönböztető képesség követelhető meg (a C-383/99. P. sz., Procter & Gamble kontra OHIM ügyben 2001. szeptember 20-án hozott ítélet [EBHT 2001., I-6251. o.] 40. pontja). Tehát csak azt kell megvizsgálni, hogy a bejelentett védjegy alkalmas-e arra, hogy a bejelentéssel érintett terméket meghatározott vállalkozástól származóként azonosítsa, és ezáltal alkalmas-e arra, hogy e terméket más vállalkozások termékeitől megkülönböztesse (a C-108/97. és C-109/97. sz., Windsurfing Chiemsee egyesített ügyekben 1999. május 4-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-2779. o.] 46. pontja).

26 A Henkel azt állítja, hogy a jelen ügyben az érintett piacon minden termelő különböző színt használ a termékeinek a versenytársak termékeitől való megkülönböztetésére. Ezért a csomagolás első oldalán a termék képét mindig jól láthatóan feltüntetik, és a közönség a konkrétan megjelenített terméket a gyártója megjelöléseként észleli.

27 A Henkel úgy véli, hogy pontatlan az Elsőfokú Bíróság azon állítása, miszerint a termék külsejét illetően az átlagos fogyasztó figyelmének szintje nem magas, ha a terméket szokás szerint olyan csomagolásban árulják, amelyen feltüntetik az érintett termék összetételére és felhasználására vonatkozó szómegjelölést is. Szintén pontatlan azon állítása, hogy olyan alacsony árú mindennapi termékről van szó, amelyet a fogyasztó nagyfokú figyelem nélkül és a termék alaposabb vizsgálata nélkül vásárol. A Henkel szerint a vitatott ábrás megjelölésből a közönség nagyszámú információra tesz szert, amely általában elegendő a termék eredetének a megállapításához.

28 Válaszában a Henkel továbbá azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság elferdítette a tényeket, amikor elfogadta, hogy a szóban forgó védjegy a termék külső megjelenésének egyik legalapvetőbb változata. A szóban forgó megjelölés ugyanis a teljesen szabadon választott és színek szerint tisztán elkülönülő rétegek, valamint a mosószerhez képest szokatlan sötét szín és ovális forma miatt nem tekinthető "lehetséges formának".

29 Az OHIM a fellebbezést elfogadhatatlannak tartja. Azt állítja, hogy a Henkel nem pontosítja, milyen jogban való tévedést követett el az Elsőfokú Bíróság, és hogy a kifogások a közönség észlelése vizsgálatának eredményére vonatkoznak. Az OHIM szerint ezt a folyamatot a tényállás-megállapítás területén és nem a jogi minősítés keretében kell vizsgálni. Márpedig a tények és a bizonyítékok értékelése, feltéve, hogy nincs szó azok elferdítéséről vagy hamisításáról, nem jogkérdés, amely - mint olyan - fellebbezés keretében a Bíróság ellenőrzési körébe tartozik.

30 Az OHIM azzal érvel, hogy a különböző felvetett kérdések (például hogy a piacon szokásos gyakorlattá vált-e az, hogy a tabletta formája és színe eredetmegjelölésként szolgál, hogy a közönség a termék közvetlen megjelenéséből von-e le információt a kereskedelmi származásra vonatkozóan, vagy hogy lehetséges-e tapasztalatból megítélni azt, hogy az átlagos fogyasztó valamely termékkel kapcsolatos figyelmi szintje nem magas, amennyiben a szóban forgó terméket olyan csomagolásban árulják, amelyen feltüntetik az említett termék összetételére és felhasználására vonatkozó szómegjelölést is) ténykérdések. Az OHIM továbbá úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság nem ferdítette el a tényeket, és nem mulasztotta el megvizsgálni a megjelölés egyedi jellemzőit (különösen a termék harmadik színét).

31 Az OHIM végül azon a véleményen van, hogy a Henkel által a válaszában felsorolt egyes kifogásokat nem lehet a Bíróság eljárási szabályzatának 42. cikke alapján megvizsgálni, mivel nem nyújtották be megfelelő időben őket. Mindenesetre e kifogások érdemben hatástalanok.

A Bíróság álláspontja

32 Először is: a Henkel kifogásolja, hogy a bejelentett védjegy megkülönböztető képességére vonatkozó követelmények értékelése során az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot.

33 A 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha nem rendelkezik megkülönböztető képességgel.

34 Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy valamely védjegy megkülönböztető képessége az említett cikk értelmében azt jelenti, hogy a védjegy lehetővé teszi a védjegybejelentésben szereplő árunak adott vállalkozástól származóként történő azonosítását és így ennek az árunak más vállalkozások áruitól való megkülönböztetését (a Bíróság C-473/01. P. és C-474/01. P. sz., Procter & Gamble kontra OHIM egyesített ügyekben 2004. április 29-én hozott ítéletének [EBHT 2004., I-5173. o.] 32. pontja és a C-64/02. P. sz., OHIM kontra Erpo Möbelwerk ügyben 2004. október 21-én hozott ítéletének [EBHT 2004., I-10031. o.] 42. pontja).

35 E megkülönböztető képességet egyrészt a védjegybejelentésben szereplő árukra és szolgáltatásokra tekintettel, másrészt az érintett vásárlóközönség észlelésére tekintettel kell értékelni (a Procter & Gamble kontra OHIM ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 33. pontja és a C-25/05. P. sz., Strock kontra OHIM ügyben 2006. június 22-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-5719. o.] 25. pontja).

36 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az áru külső megjelenéséből álló térbeli védjegy megkülönböztető képességének mérlegelésekor alkalmazott szempontok nem különböznek a védjegyek más típusainak esetében alkalmazandó szempontoktól. Ugyanakkor e szempontok alkalmazásakor figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az átlagfogyasztó észlelése nem szükségszerűen azonos az áru külső megjelenéséből álló térbeli védjegy és az olyan szóvédjegy vagy ábrás védjegy esetében, amely az általa jelölt áruk külső megjelenésétől független jelből áll. Az átlagfogyasztók ugyanis - bármiféle grafikai vagy szöveges elem hiányában - nem szoktak az áruk eredetére következtetni az áru formája vagy a csomagolás formája alapján, így az ilyen térbeli védjegy megkülönböztető képességét nehezebbnek bizonyulhat megállapítani, mint a szó- vagy ábrás védjegyekét (a C-136/02. P. sz., Mag Instrument kontra OHIM ügyben 2004. október 7-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-9165. o.] 30. pontja, valamint a Storck kontra OHIM ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 26. és 27. pontja).

37 Ilyen körülmények között csak az olyan védjegy rendelkezik a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett megkülönböztető képességgel, amely jelentős mértékben eltér az ágazat normáitól vagy szokásaitól, és ebből eredően alkalmas alapvető, a gyártóra vagy forgalmazóra utaló megjelölés szerepének betöltésére (a C-173/04. P. sz., Deutsche SiSi-Werke kontra OHIM ügyben 2006. január 12-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-551. o.] 31. pontja és a Storck kontra OHIM ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 28. pontja).

38 Az áru külső megjelenéséből álló térbeli védjegyekkel kapcsolatban kidolgozott ítélkezési gyakorlat arra az esetre is vonatkozik, ha - mint a jelen ügyben - a bejelentett védjegy az áru síkbeli ábrázolásából álló ábrás védjegy. A védjegy ugyanis ilyen esetben sem az általa jelölt áru külsejétől független megjelölésből áll (a Storck kontra OHIM ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 29. pontja).

39 Emlékeztetni kell arra, hogy annak megítélésekor, hogy valamely védjegy rendelkezik-e megkülönböztető képességgel, vagy sem, az általa keltett összbenyomást kell figyelembe venni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy először nem kell sorjában megvizsgálni a védjegy megjelenítésére használt egyes elemeket. Célszerűnek mutatkozik ugyanis az átfogó értékelés során az érintett védjegy minden egyes alkotóelemét megvizsgálni (lásd e tekintetben a C-286/04. P. sz., Eurocermex kontra OHIM ügyben 2005. június 30-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-5797. o.] 22. és 23. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

40 A megtámadott ítéletből kitűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen határozta meg, és helyesen alkalmazta a jelen ügyre az ítélkezési gyakorlat által megállapított kritériumokat.

41 Az Elsőfokú Bíróság helyesen vizsgálta először a bejelentett védjegy megjelenítésére használt különböző elemeket - mint a tabletta formája és színei - a bejelentett védjegy által keltett összbenyomás elemzése, és végül annak értékelése érdekében, hogy e védjegy betölti-e eredeti funkcióját, vagy sem.

42 Így a megtámadott ítélet 32-35. pontjában a bejelentett védjegyet alkotó négyszögletes forma, annak két különböző színű rétege és a tabletta piros felületének közepén található kék színű ovális mag egymás utáni vizsgálatát követően az Elsőfokú Bíróság úgy vélte, hogy ezen elemek nem elegendők ahhoz, hogy a védjegyet megkülönböztető képességgel ruházzák fel.

43 Ezen elemek összességének értékelésével kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 39. pontjában megállapította, hogy "a szóban forgó megjelölés által keltett összbenyomás olyan, mosáshoz és mosogatáshoz használt, tabletta formájú termék megjelenítésére korlátozódik, amely a kémiai hatóanyagot két - piros és fehér - rétegben tartalmazó, dekoratív és vonzó formából áll, és amelynek piros rétegében egy ovális kék mag található. Mivel a fogyasztó nincs hozzászokva, hogy a termék formájában és színeiben a termék kereskedelmi származásának megjelölését lássa [...], és mivel a két réteg, valamint az eltérő színű ovális mag a legtermészetesebb megoldásnak tűnik, ha tabletta formájú, mosáshoz és mosogatáshoz használt termék megjelenítéséről van szó [...], és a választott színek, amelyek az adott ágazatban általánosan használt alapszínek, nem alkalmasak arra, hogy a fogyasztók figyelmét felkeltsék, a megjelölés által keltett összbenyomás nem közvetíti a célközönség felé, hogy a termék konkrét megjelenése információt nyújt a termék kereskedelmi származásáról. Így a bejelentett védjegy nem teszi lehetővé, hogy a szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, átlagfogyasztó az érintett árut - bármiféle elemzés, összehasonlítás és különösebb odafigyelés nélkül - megkülönböztesse más vállalkozások áruitól".

44 Következésképpen egyrészt az Elsőfokú Bíróság a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének értékelését arra az összbenyomásra alapította, amelyet a bejelentett védjegy alakja és színelrendezése vált ki, másrészt megállapította, hogy a bejelentett védjegy nem teszi lehetővé az árunak a szóban forgó ágazatban működő versenytársak áruitól való megkülönböztetését.

45 Ennek következtében azon megállapításával, miszerint a bejelentett védjegy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében nem rendelkezik megkülönböztető képességgel, az Elsőfokú Bíróság e rendelkezés és a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata tekintetében nem alkalmazta tévesen a jogot.

46 Ezt a kifogást tehát - mint megalapozatlant - el kell utasítani.

47 Másodszor: ami a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjából és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatból adódó kritériumoknak az Elsőfokú Bíróság általi konkrét alkalmazására vonatkozó kifogást illeti, meg kell jegyezni, hogy az ténybeli értékeléseket foglal magában.

48 Annak megállapítása, hogy a jelen ítélet 37. pontja értelmében fennáll-e jelentős eltérés, vagy sem, a ténybeli értékeléstől függ.

49 Márpedig kizárólag az Elsőfokú Bíróság rendelkezik hatáskörrel egyrészt a tényállás megállapítására, kivéve, ha megállapításainak anyagi pontatlansága a hozzá benyújtott eljárási iratokból ered, másrészt a tények értékelésére. A tények értékelése tehát - az elé terjesztett bizonyítékok elferdítésének esetét kivéve - nem minősül jogkérdésnek, amelyet - mint ilyet - valamely fellebbezés keretében a Bíróságnak kell megvizsgálnia (lásd e tekintetben a C-104/00. P. sz., DKV kontra OHIM ügyben 2002. december 19-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-7561. o.] 22. pontját, valamint a C-456/01. P. sz., Henkel kontra OHIM ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-5089. o.] 41. pontját).

50 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a tények vagy bizonyítékok Elsőfokú Bíróság általi elferdítését a Henkel első alkalommal csak a válaszában terjesztette elő. Következésképpen az eljárási szabályzat 42. cikkének 2. §-a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke alapján a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a tények elferdítése a jelen ügyben nem elfogadható jogalap.

51 Hozzá kell tenni, hogy a megtámadott ítéletben a vásárlóközönség jellemzőire, valamint a fogyasztók figyelmére, észlelésére vagy viselkedésére vonatkozó megállapítások szintén a ténybeli értékelés területére tartoznak.

52 Ilyen körülmények között azt a kifogást, miszerint az Elsőfokú Bíróság ténybeli tévedésben volt a bejelentett védjegy megkülönböztető képességére vonatkozó követelmények értékelése során, szintén elfogadhatatlannak kell tekinteni.

53 Végül: a Henkel kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem döntött arról a kérdésről, hogy a megkülönböztető képesség értékelése érdekében a védjegybejelentés benyújtása vagy a bírósági határozat időpontja az irányadó. A Henkel folyamatosan felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a kérdéses formában ő mutatta be, illetve ő forgalmazta elsőként a mosószertablettát. A lajstromozás iránti kérelem benyújtásának időpontjában a fogyasztóknak nem esett volna nehezére a konkrét terméket, vagyis a "mosáshoz és mosogatáshoz használt tablettát", a Henkelnek mint gyártónak a termékeként azonosítani.

54 Utalni kell arra, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 41. és 42. pontjában válaszolt e kifogásra, megállapítva, hogy a bejelentett védjegy arra való alkalmasságának a hiányát, hogy - eleve és a 40/94 rendelet 7. cikke (3) bekezdésének értelmében vett használatától függetlenül - a termék eredetére utaljon, nem kérdőjelezheti meg a piacon már forgalmazott hasonló tabletták többé-kevésbé nagy száma, valamint hogy ilyen körülmények között nem kell határozni az érintett védjegy megkülönböztető képessége értékelésének irányadó időpontjáról.

55 Meg kell állapítani, hogy a Henkel kifogását nem támasztja alá semmiféle olyan érv, amely bizonyítaná, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen ítélte meg ezt a kérdést. Következésképpen a kifogást el kell utasítani.

56 Mivel a Henkel jogalapja részben megalapozatlan, részben pedig elfogadhatatlan, a fellebbezést el kell utasítani.

A költségekről

57 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére. A felperest, mivel az általa felhozott jogalapok többsége tekintetében pervesztes lett, az OHIM kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott:

1) A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

2) A Bíróság a Henkel KGaA-t kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: német.