BH 1976.11.506 A főkötelezettől elvárható, hogy saját munkájának eredményét a lehetőséghez képest megóvja a közreműködője munkavégzésével kapcsolatos károsodástól [44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. r. 10. §., Ptk. 318. §, 340. § (1) bek., 3. § (2) bek.].

Az első fokú bíróság kötelezte az alperes alvállalkozót, hogy a főkötelezett felperesnek fizessen meg 955 888 Ft-ot és kamatát. Az ítéletet azzal indokolta, hogy az alperes hibás tervek alapján végezte egy lakótelep lakóépülete fűtési rendszerének kivitelezését. A kijavítás során a már elkészült épületben szükségszerűen kár keletkezett. A vita kizárólag a kár indokolt mértékére korlátozódott. Az alperes 75 400 Ft kártérítést jogszerűnek ismert el, mert a szőnyegpadlókon 1 m2-en belüli területen lehetett a kiégetés, és az ilyen mértékű foltszerű javítás nem tehet ki magasabb összeget.

A bíróság döntése alapjául elfogadta a szakértő véleményét, amely szerint az Építőipari Kivitelező Szabályzat (ÉKSZ) értelmében hosszirányban a ragasztott szőnyegpadlót toldani csak az építtető engedélyével lehet. A beruházási vállalat ilyen engedélyt nem adott a felperesnek, sőt a szerződésben ezt kizárta. Az indokolt és szakszerű kijavítás a szőnyegpadlóval burkolt felületek teljes újbóli burkolása, tehát a kár az építészeti rajzokból megállapítható alapterület és az egységár szorzatából tevődik össze. A felperesnél jelentkező kijavítási költség indokolt mértéke a módosított kereset szerint 955 888 Ft.

A bíróság szerint nem helytálló a szakértőnek a felperes közrehatására vonatkozó előadása. Az ítélet megállapította, hogy a kijavítási munkák miatt a felperesnek nem kellett leállítania a szőnyegpadlózást. A szakvélemény szerint is a kijavítási munka folyamán az alperesnek ideiglenes védelmet lehetett és kellett volna biztosítania hullámpapírral és fémlemezzel. Ez esetben a kár elkerülhető lett volna.

A bíróság nem adott helyt az alperes tanúbizonyítási indítványának, mert az alperes részelismerése a műszakilag indokolt, szükségszerű kár erejéig a javítást végző dolgozók előadásán alapul. Az ezzel ellentétes tanúbizonyítás megalapozatlan és aggályos. Az indokolás szerint a kiegészítő szakértői bizonyítás, nevezetesen egy szoba szúrópróba szerinti felbontása sem hozhat lényeges változást a tényállás tekintetében, mert - ugyancsak az alperesi álláspont szerint - a kijavítással együtt járt bizonyos mértékű károkozás, ami csak akkor lett volna elkerülhető, ha az alperes a szükséges óvintézkedéseket megtette volna.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Az ítélet hatályon kívül helyezését és az általa indítványozott bizonyítás foganatosításának elrendelését kérte.

Azt kívánta bizonyítani, hogy a szakértő véleményével ellentétben a hegesztési és egyéb munkák során keletkező szennyezés elkerülése végett gondoskodott a szőnyegpadló ideiglenes letakarásáról, továbbá hogy a felperes által végzett szőnyegpadlózás egyéb okból sem volt hibátlan. A felperesnek a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdésén alapuló kárenyhítési kötelezettsége folytán - tudva, hogy milyen átalakítások váltak szükségessé - a szőnyegpadlózást nem lett volna szabad megkezdenie, illetve folytatnia. Az első fokú bíróság nem mérlegelte, hogy a felperes nem hívta meg az alperest a kár közös felmérésére, hanem értesítés nélkül az érintett helyiségben teljes egészében újból szőnyegpadlózatot készített. Ezzel lehetetlenné tette a kár pontos felmérését és annak megállapítását is, hogy az első ízben történt szőnyegpadlózás milyen mértékben hibásodott meg. Ez utóbbi tények bizonyítására kérte az alperes, hogy a bíróság kötelezze a felperest az épületek átadás-átvételi jegyzőkönyveinek a becsatolására.

A felperes az első fokú ítélet helyben hagyását kérte. Előadása szerint az alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a szőnyegpadlózás idején a felperes tudott arról, hogy a radiátorok nagy részénél a kötést szakaszonként hegesztőpisztollyal ki kell vágni. Az alperesnek mint szakvállalatnak ismernie kellett azt a megoldást, amelynek alkalmazásával a kár elkerülhető lett volna. Az alperes nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható, mert elmulasztotta a kár megelőzéséhez és enyhítéséhez szükséges intézkedéseket megtenni és ezért felelősséggel tartozik.

A fellebbezés alapos.

A Ptk. 3. §-ának (2) bekezdése szerint a társadalmi tulajdon a törvény fokozott oltalma alatt áll, megkárosításáért mindenki fokozott felelősséggel tartozik. A 44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. rendelet 36. §-ának, valamint a Ptk. 318. §-ának rendelkezései szerint alkalmazandó Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése értelmében a károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult e kötelezettségének nem tett eleget. A 340. § (1) bekezdéséhez fűzött miniszteri indokolás többek között rámutat arra, hogy a lényegesen szigorított felelősség nemcsak a károkozót terheli; saját javainak megóvása érdekében a nagyfokú gondosság kifejtése elsősorban éppen a károsulttól várható el. Ellentétes volna a törvény által megvalósítani kívánt célokkal, az együttműködési kötelezettséggel, ha a jog a károsulttól semmilyen vagy akár az általánosnál kisebbfokú elővigyázatot követelne. A károsult idevágó kötelezettségét a törvény nemcsak deklarálja, hanem szankcióját is megállapítja; a mulasztás ugyanis a kártérítés mértékét befolyásolja és kármegosztáshoz vezet.