BH 2021.3.68 I. A harmadfokú eljárásban - a Be. 617. §-a értelmében - alkalmazni kell a Be. 590. § (5) bekezdés b) pontját, miszerint az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is felülbírálatnak van helye a bűnösséget megállapító rendelkezés vonatkozásában, ha a terheltet fel kell menteni, vagy vele szemben az eljárást meg kell szüntetni.

A Be. 590. § (5) bekezdés b) pontjának érvényre jutásának természetes perjogi velejárója az adott ítéleti részek anyagi jogi helyességének felülbírálata, különben a felmentés, illetve megszüntetés kérdése tárgyában észszerű aggályoktól mentes álláspont nem lenne elfoglalható.

Értelemszerűen ez a rendelkezés a harmadfokú eljárásban egyrészt a Be. 618. § (2) és (3) bekezdésétől függetlenül érvényesül, másrészt az ítéletnek az e törvényi rendelkezéssel célzott része kívül áll a 618. § (4) bekezdése által szabályozott esetkörön.

Valójában a Be. 590. § (5) bekezdés b) pontja a Be. 618. § (1) bekezdése körébe tartozó tartalom, a 617. § folytán ott a helye.

Mindezek folytán kerül összhangba a Be. 650. § (1) bekezdés a) pontja (ami kizárja az anyagi jogi okból való felülvizsgálatot a harmadfokú bíróság jogerős ügydöntő határozata, illetve része ellen), és a Be. 649. § (1) bekezdés a) pontja, ami biztosítja anyagi jogi okból a felülvizsgálat alanyi jogát a 651. § szerint jogosult számára.

Mindezen túlmenően kétségtelen, hogy a harmadfok a felülvizsgálathoz képest annyiban tágabb, hogy mind a bűnösség megállapítását, mind pedig a büntetés vizsgálatát biztosítja, utóbbit pedig nem csupán a törvényes minősítés hibája, avagy önmagában vett anyagi jogi hiba esetén. Ezért van helye és jogi alapja jelen ügyben a büntetés vizsgálatának [Be. 590. § (5) bek. b) pont, 617. §, 618. § (1) bek.].

II. A Btk. 79. §-ában írtak szerint a büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el. A büntetés kétségtelen joghátrány, a büntetés kiszabása ekként joghátrány okozása, vagyis az elkövetőre vonatkozó rosszallás megtestesítése. Az elkövetett bűncselekmény viszont nyilvánvalóan szintén rosszat jelent.

Ehhez képest a büntetés lényege - hagyományosan - a rosszra (a bűnre) adott olyan válasz, amiben testet ölt az elkövetőre vonatkozó, az elkövető számára rossz, azaz joghátrány (szabadságelvonás, jogkorlátozás stb.) okozása.

A büntetés alakilag mindig megtorlás, vagyis az elkövető által elkövetett bűntettnek megfelelő, arányos joghátránnyal való viszonzása. A büntetés lényege, tartalma pedig egyfelől fenyítés, azaz az elkövető számára nehézséggel sújtás, másfelől a bűnhődés lehetőségének elindítása.

Ahhoz, hogy egy büntetés elérje célját általában elegendő, hogy a büntetés okozta rossz nagyobb legyen, mint a bűnből következő jó, és a rossznak túlsúlya alapján kell kiróni a büntetést és közömbössé tenni azt az előnyt, amelyet egy adott bűncselekmény elkövetése az elkövető számára jelentene. Ez a helyzet a más vagyonát károsító cselekmények esetében.

Az élet elvétele esetén viszont oly nagy a veszteség, hogy annak mérése szinte lehetetlen. Ezért ilyenkor - feltéve, hogy ennek törvényi lehetősége adott - az olyan büntetés válik vizsgálhatóvá, aminek tartama a mérhetetlen veszteség ellenében határozatlan.

Elítélés és büntetés kiszabása esetében az időmúlás kétségtelen enyhítő körülmény. Azonban a felsoroltak jelentősége a bűncselekményektől függően egészen eltérő lehet. A bűncselekmény elkövetésétől eltelt idő - miként a kényszerintézkedés alkalmazásának ideje - esetében minél súlyosabb egy bűncselekmény, annál hosszabb az az idő, amely időmúlás enyhítő körülményként értékelhető [Btk. 79. §, 80. § (1) bek., 26. § (3) bek. b) pont].

[1] A hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban eljárt törvényszék a 2018. október 30-án kihirdetett ítéletével az I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett emberölés bűntettében [Btk. 160. § (1) bek., (2) bek. d) pont] és felbujtóként elkövetett lopás vétségében [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. b) pont bf) alpont], ezért mint visszaesőt - halmazati büntetésül - 18 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett emberölés bűntettében [Btk. 160. § (1) bek., (2) bek. d) pont] és lopás vétségében [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. b) pont bf) alpont], ezért mint visszaesőt - halmazati büntetésül - 19 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Mindkét vádlott esetében a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napban határozta meg.

A kiszabott szabadságvesztésbe beszámította a vádlottak által előzetes fogvatartásban töltött időt; rendelkezett a bűnjelekről, valamint az eljárás során felmerült bűnügyi költség viseléséről.

[2] Kétirányú fellebbezések alapján eljárva az ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2019. szeptember 20. napján meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét mindkét vádlott tekintetében megváltoztatta.

Az I. r. vádlottat a felbujtóként, míg a II. r. vádlottat a tettesként elkövetett lopás vétsége [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. b) pont bf) alpont] miatt emelt vád alól felmentette.

Megállapította, hogy az I. r. vádlott mint felbujtó, és a II. r. vádlott elkövették a Szabs. tv. 177. § (1) bekezdésében meghatározott tulajdon elleni szabálysértést, és az eljárást megszüntette.

Megállapította, hogy az eljárás során felmerült összesen 13 063 790 forint bűnügyi költségből az I. r. és a II. r. vádlott egyetemlegesen 11 990 177 forintot, az I. r. vádlott további 402 898 forintot, míg a II. r. vádlott további 380 546 forintot köteles megfizetni az államnak. A fennmaradó 290 169 forintot az állam viseli.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét mindkét vádlott tekintetében helybenhagyta azzal, hogy mellőzte a büntetés halmazati jellegére történő utalást. A kiszabott szabadságvesztés tartamába mindkét vádlott vonatkozásában beszámította az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől előzetes fogvatartásban töltött időt is; a másodfokú eljárásban felmerült 47 232 forint bűnügyi költségről akként rendelkezett, hogy azt az állam viseli.

[3] A másodfokú ítélettel szemben másodfellebbezést jelentett be az ügyész az I. r. és a II. r. vádlott terhére a lopás vétségének vádja alóli részfelmentésük miatt, e bűncselekményben is bűnösségük megállapítása, valamint büntetésük súlyosítása végett.

[4] Az I. r. vádlott és védője, a II. r. vádlott és védője a másodfokú bíróság ítéletét tudomásul vette.

[5] Az ügyészi fellebbezés a Be. 615. § (3) bekezdés a) pontja alapján a lopás vétsége tekintetében első fokon marasztaló, míg másodfokon felmentő ítéleti rendelkezésekre figyelemmel az e vonatkozásban ellentétes döntést sérelmezi.

[6] Indokai szerint az ítélőtábla az irányadó tényállás alapján tévesen következtetett arra, hogy a vádlottak nem valósították meg a lopás vétségét. A vádlottak a vagyon elleni cselekmény elkövetését már a sértetti ingatlanba történő bemenetel előtt elhatározták. Megtévesztő magatartásuk abban érhető tetten, hogy látogatásuk célja ebben az esetben - a korábbiaktól eltérően - nem a sértettel történő italozás, kártyázás volt, hanem telefonjának eltulajdonítása. Az ügyészi álláspont szerint a vádlottak éppen azt a helyzetet használták ki, hogy a sértett ismerte őket, megbízott bennük, e bizalmi viszony tette lehetővé számukra az ingatlanba történő bejutást. Ennélfogva a vádlottak cselekménye szabálysértési értékre elkövetett, helyiségbe megtévesztéssel bemenve elkövetett lopás vétségének minősül.