BH+ 2014.9.414 Ha a munkavállaló az egyenlő bánásmód megsértésére hivatkozva nem a törvényben nevesített tulajdonságot jelöl meg, hanem egyéb helyzetnek minősülő okot, azt nem lehet kiterjesztő értelmezéssel az egyenlő bánásmód megsértésének szabályai szerint elbírálni, amennyiben az a rendeltetésellenes joggyakorlás, vagy joggal való visszaélés körébe tartozik [2003. évi CXXV. tv. (a továbbiakban: Ebktv.) 8. §, 19. §, 2012. évi I. tv. (a továbbiakban: Mt.) 6. § (1)-(2) bek., 7. §, 12. §].

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 1999. március 19-étől állt munkaviszonyban az alperesnél, 2006. augusztus 18-ától kiemelt gépbeállító munkakörben. Munkavégzésének helye az alperes A.-E. (K.O.) megnevezésű szervezeti egysége volt. Az alperes 2012. augusztus 31-ét követően létszámleépítést hajtott végre, amely során a munkavállalói létszám a következők szerint alakult: 2012. augusztusában 1628 saját állományú és 363 kölcsönzött munkavállalója volt az alperesnek, és ez a létszám 2012. decemberében 1509 fő saját, és 232 fő kölcsönzött munkaerőlétszámra csökkent. A K.O. üzemben 2012. augusztusában 106 gépbeállító dolgozott, szeptemberben 103-ra, októberben 97-re, novemberben 94-re, decemberben 93-ra csökkent e létszám.

2012. novemberében a felperes munkavédelmi képviselő volt, így a munkáltató 2012. november 22-én levélben kérte a munkavédelmi bizottságtól a felmondásához szükséges hozzájáruló nyilatkozat megadását. A munkavédelmi bizottság 2012. november 26-ai ülésén hozzájárult a munkaviszony megszüntetéséhez. A felperest 2008. novemberében az üzemi tanács póttagjává is választották, de annak működésében ténylegesen nem vett részt.

Az alperes 2012. november 26-án felmondást közölt a felperessel a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 66. § (2) bekezdésére hivatkozva. Felmondása indokolásában utalt a megrendelések csökkenésére valamint a létszámleépítésre, amely a felperes munkavégzésének helyét és munkakörét érintette. A felmondó okirat 2012. november 22-én kelt, arra kézírással vezették rá azt a tényt, hogy a munkavédelmi bizottság a hozzájárulását a jogviszony megszüntetéséhez megadta. Az okiratot a munkavédelmi bizottság 2012. november 26-ai rendkívüli üléséről felvett jegyzőkönyvvel együtt 2012. november 26-án kézbesítették a munkavállalónak.

A felperes keresetében a munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítását és ennek jogkövetkezményei alkalmazását, az alperes a kereset elutasítását kérte.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felmondásban hivatkozott létszámleépítés a munkáltató működésével összefüggő oknak minősül, ezért az a munkáltatói felmondás jogszerű indokául szolgálhat. A munkáltató ennek tényét igazolta mind az alperes egészére, mind az A.-E. üzemrészre nézve. Kifejtette, hogy a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma MK 95. számú állásfoglalásában foglaltakra figyelemmel a felmondási ok valóságának vizsgálatán túl annak célszerűsége, indokoltsága nem vizsgálható, és nem vitatható, hogy miért az adott munkavállalóval szemben éltek felmondással. A rendeltetésszerű joggyakorlás megsértésének tényét a felperes csupán állította, és általánosságban hivatkozott arra, bizonyítani azonban nem tudta. A felmondás közlésekor a munkáltató rendelkezett a munkavédelmi bizottság hozzájáruló nyilatkozatával a jogviszony megszüntetéshez, így ezen okból sem tekinthető jogellenesnek az alperesi intézkedés. Mivel a felperes az üzemi tanácsnak csupán póttagja volt és annak működésében ténylegesen nem vett részt, nem kellett beszerezni az üzemi tanács hozzájárulását a jogviszony megszüntetéséhez.

A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kifejtette, hogy a felperes - bár ismerhette az elsőfokú eljárás során a létszámleépítésre vonatkozó adatokat - csupán a másodfokú eljárás során tartott tárgyaláson hivatkozott az esetleges csoportos létszámleépítésre. Ez a kérelme a Pp. 235. § (1) bekezdésébe ütközött, így az ítélet hatályon kívül helyezésének alapjául nem szolgálhatott.

Helytállónak találta az elsőfokú bíróság döntését a körben is, hogy a munkavédelmi bizottság hozzájáruló nyilatkozatát kellő időben szerezte be az alperes, s nem tekinthető pusztán amiatt jogellenesnek az intézkedés, hogy azon a 2012. november 22-i dátum szerepelt, mivel annak kézbesítésére csak november 26-án, a hozzájáruló nyilatkozat beszerzését követően került sor. Valósnak és okszerűnek tekintette a felmondás indokát, mivel az alperes bizonyította az abban foglaltakat, annak célszerűsége, indokoltsága pedig nem volt vizsgálható. Ugyancsak nem bizonyította a felperes azt sem, hogy a munkáltató rendeltetésellenesen gyakorolta a jogát. Az egyenlő bánásmód megsértése kapcsán utalt arra, hogy a bírói gyakorlat szerint elengedhetetlen a védett tulajdonság és az állított hátrány közötti oksági kapcsolat valószínűsítése is, amely a perbeli esetben nem valósult meg.

A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria a másodfokú ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően helyezze hatályon kívül és adjon helyt keresetének, illetve ha szükséges, helyezze hatályon kívül a határozatokat és utasítsa új eljárás lefolytatására, és új határozat hozatalára az elsőfokú bíróságot.

Felülvizsgálati kérelmében előadta, hogy az eljárt bíróságok megsértették, illetve helytelenül alkalmazták az Alaptörvény több cikkét, az Mt. 1. §-át, 6. § (1) és (2) bekezdését, 7. §-át, 12. §-át, 64. §-át, 66. §-át és 273. § (1), (2) és (6) bekezdését, továbbá a Pp. 3. és 206. § (1) bekezdését, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. tv. (a továbbiakban: Ebktv.) 8. §-át, 19. §-át, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. tv. 76. § (3) bekezdését, illetve a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma 95. számú állásfoglalását.

Kifejtette, hogy a munkavállaló érdekének védelméhez magasabb szintű társadalmi érdek fűződik mint a munkáltató érdekének védelméhez, a felmondást a lehető legnagyobb szintű jogi kritikával kell kezelni, és ezen intézkedéseknek csak a legszűkebb körben lehet helyt adni. Kifogásolta, hogy az eljárt bíróságok nem tekintették elsődleges feladatuknak a felperes jogainak - így munkahelyének - védelmét, és nem voltak tekintettel a szociális érdekére. Állította, hogy a felmondás indokolása közhelyszerű volt, nem volt világos és kellően részletes, abból nem tudta megállapítani, hogy munkájára milyen valós ok miatt nincs szükség. Kifogásolta, hogy az eljárás során mindvégig hivatkozott arra, hogy munkaviszonya megszüntetésére valószínűsíthetően munkavédelmi képviselői státuszára tekintettel kerülhetett sor, az alperes azonban nem igazolta azt, hogy nem sértette meg az egyenlő bánásmód követelményét. Ezen állítás álláspontja szerint egyúttal azt is eredményezi, hogy az alperesi felmondás nem lehetett rendeltetésszerű.

Kifogásolta azt, hogy a munkavédelmi képviselői státuszára tekintettel fennálló felmondási védelem, illetve eljárás rendjét megsértették azzal, hogy a munkáltató a hozzájáruló nyilatkozat bevárása nélkül hozta meg döntését a munkaviszony megszüntetéséről. A bizottság eljárása formális volt, annak ülésére nem hívták meg, amely már önmagában megkérdőjelezi az eljárás jogszerűségét és rendeltetésszerűségét. Sérelmezte, hogy az alperes nem tartotta be a csoportos létszámleépítésre vonatkozó Mt. rendelkezéseket, és az ezzel kapcsolatos tényállást az eljárt bíróságok nem tárták fel. Ugyancsak nem vizsgálták azt sem, hogy a munkáltató világos módon, kellő alapossággal elmagyarázta-e, hogy miért pont rá esett a választás, illetve, hogy a felmondás indokolása objektíve alkalmas-e arra, hogy a munkaviszonyának megszüntetésébe a munkavállaló beletörődjön. Kifogásolta, hogy az elvégzendő feladatok mennyisége nem csökkent, ezért kellő alap nélkül szüntették meg a jogviszonyát.