62006CJ0008_SUM[1]

A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2007. november 29. Anna Herrero Romeu kontra Európai Bizottság. C-8/06 P. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács)

2007. november 29. ( *1 )

"Fellebbezés - Tisztviselők - Díjazás - Külföldi munkavégzési támogatás - A személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának második francia bekezdésében előírt feltétel - A »másik állam részére végzett tevékenység« fogalma"

A C-8/06. P. sz. ügyben,

a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2006. január 5-én benyújtott fellebbezése tárgyában,

Anna Herrero Romeu (képviselik: R. García-Gallardo Gil-Fournier, D. Domínguez Pérez és A. Sayagués Torres abogados)

fellebbezőnek

másik fél az eljárásban:

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: J. Currall, meghatalmazotti minőségben, segítői: J. Gutiérrez Gisbert, J. Rivas Andrés és M. Canal abogados, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (negyedik tanács),

tagjai: K. Lenaerts tanácselnök, G. Arestis, R. Silva de Lapuerta, J. Malenovský (előadó) és T. von Danwitz bírák,

főtanácsnok: Y. Bot,

hivatalvezető: L. Hewlett főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. március 22-i tárgyalásra,

a főtanácsnok indítványának a 2007. június 7-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Fellebbezésében Anna Herrero Romeu az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T-298/02. sz., Herrero Romeu kontra Bizottság ügyben 2005. október 25-én hozott ítéletének (EBHT-KSZ 2005., I-A-295. és II-1349. o., a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amelyben az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbezőnek az Európai Közösségek Bizottsága 2002. június 10-én hozott, az Európai Közösségek tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) VII. mellékletének 4. cikkében foglalt külföldi munkavégzési támogatásra, valamint az ahhoz kapcsolódó juttatásokra való jogosultságát megtagadó határozatának (a továbbiakban: vitatott határozat) a megsemmisítése iránti keresetét.

Jogi háttér

2 Az Európai Közösségek tisztviselői személyzeti szabályzata 69. cikkének a vitatott határozat meghozatalának időpontjában alkalmazandó változata akként rendelkezik, hogy a külföldi munkavégzési támogatás azon alapilletmény, háztartási támogatás és eltartott gyermek után nyújtott támogatás összegének 16%-ával egyenlő, amelyre a tisztviselő jogosult.

3 A személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy külföldi munkavégzési támogatást kell folyósítani: [...]".

"a) az olyan tisztviselők részére: és

- akik nem állampolgárai, és soha nem is voltak állampolgárai annak az államnak, amelynek a területén alkalmazási helyük található,

- akik a szolgálatba lépésük időpontját megelőző hat hónappal záródó ötéves időszakban nem rendelkeztek lakóhellyel, illetve nem folytattak főfoglalkozásként végzett tevékenységet azon állam európai területén. E rendelkezés alkalmazásában egy másik állam vagy egy nemzetközi szervezet részére végzett tevékenységből származó körülményeket nem kell figyelembe venni;

A jogvita alapjául szolgáló tényállás

4 Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 3-8. pontjában foglalta össze a jogvita előzményeit:

"3 A spanyol állampolgárságú felperes foglalkozását 1993 januárja és 2001 novembere között a Patronat Català Pro Europa brüsszeli delegációjánál (a továbbiakban: Patronat) gyakorolta, amely a Patronattal 1993. január 15-én aláírt szerződés értelmében a Katalóniai autonóm közösség (Comunidad Autónoma de Cataluña) kormánya érdekeinek a brüsszeli közösségi intézményeknél történő képviseletével megbízott szerv.

4 A felperes 2001. november 16-án lépett szolgálatba a Bizottságnál tisztviselőként. A személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának második francia bekezdésében említett, a külföldi munkavégzési támogatásra való jogosultságra vonatkozó - "referencia-időszaknak" nevezett - ötéves időszak jelen esetben az 1996. május 16. és 2001. május 15. közötti időszakot foglalta magában.

5 2001. november 19-én a felperessel - járandóságainak megállapítása és szolgálatba lépési személyi adatlapjának kitöltése végett - elbeszélgettek a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóság megfelelő szervezeti egységénél. E találkozó során a felperest tájékoztatták arról, hogy a külföldi munkavégzési támogatásra való jogosultság ideiglenes megállapítása részére nem lehetséges. Az ekkor elkészített személyi adatlap tartalmazta azt is, hogy a szóban forgó támogatást megtagadták tőle.

6 2002. január 18-án a felperes feljegyzést küldött a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóság "Az egyéni járandóságok kezelése" egysége vezetőjének, amelyben kérte, hogy közöljék vele a korábban a régiók brüsszeli képviseletein dolgozó új tisztviselőknek járó támogatásokkal kapcsolatos hatályos rendelkezéseket. Mivel erre a feljegyzésre a Bizottságtól válasz nem érkezett, a felperes 2002. február 14-én kelt levelében megismételte kérelmét.

7 2002. február 14-én a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a 2001. november 19-i határozat ellen.

8 2002. június 10-i határozatával a kinevezésre jogosult hatóság elutasította a felperes panaszát. Ebből a határozatból kitűnik, hogy a külföldi munkavégzési támogatást és az ahhoz kapcsolódó juttatásokat a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásával megtagadták, arra hivatkozva, hogy a szolgálatba lépése időpontja előtt hat hónappal lezáruló ötéves időszakban Brüsszelben lakott és foglalkozását ott gyakorolta. Közelebbről, a kinevezésre jogosult hatóság úgy ítélte meg, hogy a Patronat szolgálatában végzett szakmai tevékenysége nem azonosítható a 4. cikkben foglalt kivétel értelmében "egy másik állam részére végzett tevékenységgel", ezért azt nem lehet figyelembe venni."

Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet

5 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2002. október 1-jén benyújtott keresetlevelével a fellebbező a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő.

6 Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélettel elutasította a fellebbező keresetét. Az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbező mind a négy jogalapját; e jogalapok a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának megsértésére, a tényállás mérlegelésének hibájára, valamint az indokolási kötelezettség és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére vonatkoztak.

7 Az első jogalapra vonatkozóan a megtámadott ítélet 26. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a felmerült kérdés annak meghatározására vonatkozott, vajon a fellebbező által a Patronat számára végzett munkát a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontja második francia bekezdésének értelmében vett, másik állam részére végzett tevékenységnek kell-e tekinteni.

8 E jogalap elutasításakor az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 29. pontjában elsősorban emlékeztetett arra, hogy a Bíróság szerint a szerződés általános rendszeréből kitűnik, hogy az intézményi rendelkezések területén a tagállam fogalma csak a tagállamok kormányzati hatóságaira vonatkozik, és nem terjeszthető ki a régiók vagy az autonóm közösségek kormányaira, akármekkora is a részükre elismert hatáskörök terjedelme.

9 Ezután a megtámadott ítélet 30. pontjában az Elsőfokú Bíróság lényegében kimondta, hogy a személyzeti szabályzat rendelkezései pontos szakkifejezéseket tartalmaznak, amelyeknek az analógia útján, kifejezetten nem szabályozott esetekre való kiterjesztése kizárt. Végezetül az említett ítélet 31. pontjában megállapította, hogy a jogalkotó az "állam" kifejezést használta, holott már a személyzeti szabályzat megalkotása időszakában léteztek szövetségi vagy regionális felépítésű tagállamok is (amilyen például a Németországi Szövetségi Köztársaság), és nemcsak központosított, belső felépítésű államok. Ebből az Elsőfokú Bíróság arra következtet, hogy amennyiben a közösségi jogalkotó fel akarta volna venni az említett cikkbe az állam közigazgatási alegységeit vagy a helyi önkormányzatokat, akkor azt kifejezetten megtette volna.

10 Mindezekből a megtámadott ítélet 32. pontjában az Elsőfokú Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a személyzeti szabályzat VII. mellékletének 4. cikkében foglalt "állam" fogalma csak az államra mint jogi személyre és a nemzetközi jog egységes alanyára, valamint kormányzati szerveire vonatkozik.

11 Ezek alapján az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 33. pontjában kimondta, hogy a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának második francia bekezdésében szereplő "egy másik állam részére végzett tevékenység" fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az nem vonatkozik az állam közigazgatási alegységeinek kormányzata részére végzett tevékenységre.

12 Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 35-42. pontjában a fellebbező több jogalapját is elutasította.

13 A 35. pontban elutasította a fellebbező önálló, decentralizált szerveket is magában foglaló közösségi jogi államfogalom létére vonatkozó érvelését. A 36. és 37. pontban elvetette azon érveket is, amelyek autonóm közösségek számára a spanyol jogrendben biztosított önálló hatáskörökre, valamint a Tribunal Constitucional 1994. május 26-i határozatára vonatkoztak. Az 38-40. pontban az Elsőfokú Bíróság elutasította azt az érvelést, amely szerint a fellebbező ugyanahhoz a betegbiztosítási rendszerhez és ugyanahhoz a pénzügyi rendszerhez tartozott, mint a Spanyol Királyság brüsszeli állandó képviseletén dolgozó személyi állomány tagjai. Végezetül a 41. és 42. pontban elvetette a fellebbezőnek az autonóm közösségeknek a Bizottság tanácsadói testületeiben való részvételére vonatkozó érvelését.

14 A második, vagyis a tényállás Bizottság általi mérlegelésének hibájára vonatkozó jogalap elutasításakor az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 58. pontjában megállapította, hogy a fellebbező a tárgyidőszakban és szokásosan Brüsszelben lakott, és ott folytatta fő szakmai tevékenységét, továbbá érdekeltségi központja is ebben a városban volt. Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 59. pontjában pontosította, hogy e következtetésnek azok a tények sem mondanak ellent, melyeket a fellebbező annak kimutatására hozott fel, hogy ugyanezen időszakban érdekeltségi központja Spanyolországban volt.

15 Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 68-70. pontjában elutasította az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó harmadik jogalapot, megállapítva, hogy a fellebbező tökéletesen tisztában volt a külföldi munkavégzési támogatásnak a kinevezésre jogosult hatóság általi megtagadásának az indokaival.

16 Végezetül az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 81. és 82. pontjában úgy ítélte meg, hogy a fellebbező keresetének alátámasztására felhozott negyedik, az egyenlő bánásmód elvének megsértésére vonatkozó jogalapot elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, mivel a korábban benyújtott panaszban nem szerepelt.

17 A külföldi munkavégzési támogatáshoz kapcsolódó juttatások iránti kérelemre vonatkozóan az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 84. pontjában megállapította, hogy mivel a fellebbező nem jogosult külföldi munkavégzési támogatásra, ezt a kérelmet is el kell utasítani.

A fellebbezési eljárásban részt vevő felek kérelmei

18 Fellebbezésében a fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

- helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé; és

- a Bizottságot kötelezze mindkét eljárás költségeinek viselésére.

19 A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

- a fellebbezést teljes egészében utasítsa el;

- kötelezze a fellebbezőt a költségek viselésére.

A fellebbezésről

A felek érvei

20 Egyetlen jogalapjával a fellebbező azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy tévesen alkalmazta a jogot, hibás értelmezést adva a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontja második francia bekezdésének értelmében vett "egy másik állam részére végzett tevékenységből származó körülmények" fogalmának. Ez a jogalap két különböző részből áll.

21 Egyrészt a fellebbező arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság megszorítóan értelmezte a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának második francia bekezdését. Ezáltal az Elsőfokú Bíróság eltért korábbi ítélkezési gyakorlatától, közelebbről a T-4/92. sz., Vardakas kontra Bizottság ügyben 1993. március 30-án hozott ítéletétének (EBHT 1993., II-357. o.) 34. pontjától, amelyben úgy ítélte meg, hogy e rendelkezést - mint a kivétel alóli kivételt - tágan kell értelmezni.

22 Másrészt a fellebbező arra hivatkozik, hogy az említett kivételnek az a tény ad létjogosultságot, hogy az illető államba szóló kiküldetésük időleges volta miatt az általa érintett személyekre nem lehet úgy tekinteni, mint ha tartós köteléket alakítottak volna ki az alkalmazási helyük szerinti állammal.

23 A megtámadott ítélet azzal, hogy kizárja e kivétel alkalmazási köréből az érintett tagállam számára autonóm közösségek közvetítésével végzett feladatokat, figyelmen kívül hagyja az említett rendelkezés létjogosultságát, ezenkívül hátrányos megkülönböztetést teremt az illető állam számára a központi közigazgatás közvetítésével vagy az állandó képviselet keretében feladatot teljesítő, külföldi munkavégzési támogatásra jogosult tisztviselők (az Elsőfokú Bíróság T-72/04. sz., Chevalier kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 13-án hozott ítéletének [EBHT 2005., II-3265. o.] 40. pontja) és azon tisztviselők között, akik e feladatokat autonóm közösség közvetítésével látják el. Ugyanis e két helyzetben a tisztviselő a Közösségeknél való szolgálatba lépését megelőzően az illető államba szóló kiküldetése időleges volta miatt nem alakított ki tartós köteléket az alkalmazási helye szerinti állammal. Végső soron az a fontos, hogy a tisztviselő által az alkalmazási helye szerinti állammal kialakított kötelék tartós-e, vagy sem.

24 Végezetül, azzal ellentétben, amit az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 32. pontjában megállapított, e kiterjesztő értelmezés nem vezetne oda, hogy minden önálló jogi személyiséggel felruházott közjogi jogalanyt "államnak" kellene tekinteni. Ezen értelmezés a közösségekkel összefüggő hatáskörrel rendelkező jogalanyokra korlátozódnék, mint amilyenek az autonóm közösségek, és azzal az előnnyel járna, hogy az EK-Szerződés más - például az állami támogatásokra és a közbeszerzésekre vonatkozó - rendelkezéseivel is összhangban állna.

25 Ellenkérelmében a Bizottság egyrészt azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának második francia bekezdésében szereplő kivételt nem megszorítóan értelmezte, hanem kiterjesztően, fenntartva az érdekelt és az érintett tagállam közti közvetlen jogi kötelék követelményét. A jelen esetben azonban a fellebbező nincs ilyen jogviszonyban a Spanyol Királysággal.

26 Másrészt a Bizottság azzal érvel, hogy a fellebbező érvelése hibás előfeltevésen alapul, amely a fellebbező teljes érvelését tévútra viszi. A fellebbező ugyanis összetéveszt két fogalmat, egyrészt a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának második francia bekezdésében foglalt kivétel létének célját (ratio legis), másrészt az e kivételben szereplő "állam" kifejezés használatának célját (ratio legis). Kizárólag az "állam" kifejezés értelmezése vitatható az Elsőfokú Bíróság előtt, és kizárólag ez az értelmezés bír jelentőséggel.

27 Nincs hátrányos megkülönböztetés a feladataikat az állam számára az érintett tagállam központi közigazgatása keretében végző tisztviselők és az e feladataikat valamely autonóm közösség közvetítésével ellátó tisztviselők között sem. A két helyzet ugyanis az ellátott feladatokat tekintve nem hasonlítható össze, mivel - amint az a megtámadott ítélet 37. cikkéből kiderül - az autonóm közösségek képviseleteinek feladata az általuk képviselt közigazgatás érdekképviseletével kapcsolatos ügyek intézése; ezek az érdekek nem esnek szükségszerűen egybe a többi autonóm közösség vagy a Spanyol Királyság (mint állam) érdekeivel.

28 Mindenesetre a közösségi jogalkotó döntését kell alapul venni, akinek nem állt szándékában az említett kivétel hatálya alá sorolni az állam politikai alrendszereit, így például a regionális kormányzatokat, az autonóm közösségeket és más helyi jogalanyokat.

29 Ezenkívül a Bizottság azzal érvel, hogy - amint azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 32. pontjában kimondta - a fellebbező értelmezését követve "államnak tekinthetnénk minden olyan közcélú szervezetet, amely jogi személyiséggel rendelkezik, és amelynek a központi kormányzat belső hatásköröket adott át, beleértve az önkormányzatokat vagy bármely szervezetet, amelyre a közigazgatás feladatköröket ruházott át".

30 Azon érvelésre vonatkozóan, amely szerint "végső soron az a fontos, hogy a tisztviselő által az alkalmazási helye szerinti országgal kialakított kötelék tartós-e, vagy sem [...]", olyan új kérdésről van szó, amely legalábbis ilyen formában az Elsőfokú Bíróság előtt nem merült fel, és amelynek elfogadhatósága emiatt kétséges.

A Bíróság álláspontja

Az elfogadhatóságról

31 A Bizottság szerint a fellebbező érvelése, amely szerint "végső soron az a fontos, hogy a tisztviselő által az alkalmazási helye szerinti országgal kialakított kötelék tartós-e, vagy sem", új kérdésnek minősül, vagy legalábbis olyan kérdésnek, amely ilyen formában nem merült fel az Elsőfokú Bíróság előtt.

32 Meg kell jegyezni, hogy a Bíróság alapokmánya 58. cikkének és a Bíróság eljárási szabályzata 113. cikke 2. §-ának együttes rendelkezéseiből következően a fellebbező a fellebbezés során minden releváns érvet felhozhat, ám az Elsőfokú Bíróság előtti jogvita tárgyát a fellebbezésben nem lehet megváltoztatni (a C-229/05. P. sz., PKK és KNK kontra Tanács ügyben 2007. január 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-439. o.] 66. pontja).

33 Meg kell állapítani, hogy az említett érvet a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontja második francia bekezdésének Elsőfokú Bíróság általi megsértésére vonatkozó jogalap alátámasztására hozták fel. Ennélfogva, még ha feltételezzük is, hogy ezt az érvet nem a jelen ítélet 31. pontjában szereplő formában hozták fel, az nem változtatja meg az Elsőfokú Bíróság előtti jogvita tárgyát, és így nem minősül a Bíróság eljárási szabályzata 42. cikke 2. §-ának értelmében vett új jogalapnak.

34 Mindezekből következik, hogy a fellebbező által a fellebbezése alátámasztására felhozott egyetlen jogalap teljes egészében elfogadható.

Az ügy érdeméről

35 Ahhoz, hogy a fellebbező által felhozott jogalapra válaszolni lehessen, nyilatkozni kell arról, vajon tévesen alkalmazta-e a jogot az Elsőfokú Bíróság a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának második francia bekezdésében szereplő kivétel mérlegelése során.

36 Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a Bizottság állításával ellentétben az "állam" fogalma nem értelmezhető attól a kifejezéstől elválasztva, amelynek részét képezi. Az olyan közösségi jogi fogalom terjedelmét, mint amilyen a másik állam részére végzett tevékenység fogalma, a maga egészében, azon szabályozás rendszerére és céljára tekintettel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi (lásd ebben az értelemben a C-301/98. sz., KVS International ügyben 2000. május 18-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-3583. o.] 21. pontját, a C-156/98. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 19-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-6857. o.] 50. pontját, a C-191/99. sz. Kvaerner-ügyben 2001. június 14-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-4447. o.] 30. pontját, valamint a C-63/00. sz., Schilling és Nehring ügyben 2002. május 16-án hozott ítélet [EBHT 2002., I-4483. o.] 24. pontját).

37 E tekintetben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a személyzeti szabályzat 69. cikkében előírt külföldi munkavégzési támogatás célja - a támogatás nyújtásának részletes szabályait a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikkének az "egy másik állam részére végzett tevékenység" fogalmát is tartalmazó (1) bekezdése határozza meg - az, hogy ellentételezze a Közösségeknél történő munkavállalás megkezdéséből eredő egyedi terheket és hátrányokat azon tisztviselők részére, akik ezen okból kötelesek lakóhelyüket a korábbi helyről az alkalmazási hely szerinti országra változtatni, és új helyre beilleszkedni. A külföldi munkavégzés fogalmába a tisztviselő szubjektív helyzete, nevezetesen az új környezetbe való beilleszkedés foka is beletartozik, például a szokásos lakóhely vagy a főfoglalkozásként végzett keresőtevékenység gyakorlása (lásd a C-452/93. P. sz., Magdalena Fernández kontra Bizottság ügyben 1994. szeptember 15-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-4295. o.] 20. pontját és a C-424/05. P. sz., Bizottság kontra Hosman-Chevalier ügyben 2007. június 21-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-5027. o.] 35. pontját).

38 A külföldi munkavégzési támogatás nyújtásának célja tehát az alkalmazási hely szerinti ország társadalmába teljes mértékben beilleszkedett és az oda még nem teljesen beilleszkedett tisztviselők között felmerülő egyenlőtlenségek kiegyenlítése (a Bizottság kontra Hosman-Chevalier ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 36. pontja).

39 Ugyanilyen külföldi munkavégzésről van szó azon tisztviselő esetén is, aki - bár a szolgálatba lépése időpontját megelőző hat hónappal záródó ötéves időszakban rendelkezett lakóhellyel, illetve főfoglalkozásként folytatott tevékenységet az alkalmazási hely szerinti állam európai területén - egy másik állam vagy egy nemzetközi szervezet részére végzett tevékenységet (a Bizottság kontra Hosman-Chevalier ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 37. pontja).

40 "Egy másik állam, vagy egy nemzetközi szervezet részére" végzett tevékenység teljesítésének ugyanis az a következménye, hogy fennmarad az érintett személy e másik államhoz vagy nemzetközi szervezethez való konkrét kötődése, ami egyúttal az említett személy alkalmazási helye szerinti állammal való tartós kapcsolata kialakulásának, és így ez utóbbi állam társadalmába való megfelelő beilleszkedésének akadályát is jelenti (a Bizottság kontra Hosman-Chevalier ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 38. pontja).

41 E tekintetben a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének második francia bekezdése alapján semmi sem enged arra következtetni, hogy a "másik állam részére" végzett tevékenység alatt szükségszerűen az Európai Unió valamely tagállama részére végzett tevékenységet kell érteni. Ennek az a tény sem mond ellent, hogy a gyakorlatban az Unió leendő tisztviselőinek többsége valamely tagállam számára végzi tevékenységét, nem pedig harmadik állam számára.

42 Amennyiben harmadik államok szintén érintettek, úgy a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontja második francia bekezdésének értelmezése során a tagállamok és a harmadik államok kapcsolatát rendező nemzetközi közjogot kell figyelembe venni.

43 Noha a hatáskörök megosztásának államon belüli rendszere az állam intézményrendszerének függvényében változik, nemzetközi közjogi szempontból az államot akkor is egységes jogalanynak kell tekinteni. Ez az elmélet megköveteli, hogy az államot más tagállamokkal és nemzetközi szervezetekkel szemben egységes diplomáciai szervezet képviselje, amely az érintett állam egységét nemzetközi téren tükrözi.

44 A Bíróság erre vonatkozóan már kimondta: ahhoz hogy az érintett tisztviselőt úgy lehessen tekinteni, mint aki tevékenységét "egy másik állam részére" végzi, nem fontos, hogy a tisztviselőt ezen állam központi közigazgatása foglalkoztassa, azonban az meghatározó szempont, hogy a tisztviselő az állam állandó képviseletének szervezetéhez tartozzék (lásd ebben az értelemben a Bizottság kontra Hosman-Chevalier ügyben hozott, fent hivatkozott ítélet 42. pontját).

45 A Bizottság kontra Hosman-Chevalier ügyben hozott ítélet 43. pontjában ugyanis a Bíróság megállapította, hogy az érdekeltnek - mint az állandó képviselet személyi állománya tagjának - az egyedi jogállása volt az érintett tagállammal fennálló konkrét kapcsolatának alapja. Ez a kiváltságos helyzet, amely az 1961. április 18-i bécsi egyezmény alapján lehetővé tette különböző kedvezmények és mentességek igénybevételét, azonban maga is megakadályozta, hogy az érintett az alkalmazási hely szerinti állammal tartós kapcsolatot alakítson ki, és hogy kellően beilleszkedhessék ezen állam társadalmába.

46 A fentieket támasztja alá az egyik iratban szereplő, a fentiekkel egybecsengő érv. Az Elsőfokú Bíróság pervezető intézkedésekre vonatkozóan feltett kérdésére válaszolva a Spanyol Királyság pontosította - anélkül, hogy neki e ponton ellentmondtak volna -, hogy a tisztviselők az e tagállam állandó képviseletére való kinevezésük és a belga hatóságok előtti megerősítésük után megtartják törvényes lakóhelyüket a származási tagállamukban, és mivel nem jelentkeznek be a Belga Királyság önkormányzatainál, az illetékes hatóságok nem tekintik őket a Belga Királyságban lakóhellyel rendelkezőnek.

47 E körülmények szintén gátolják az említett tisztviselőknek az alkalmazási helyük szerinti tagállamban való megfelelő beilleszkedését, ennélfogva alkalmasak arra, hogy erősítsék a tisztviselőkben a külföldiség érzetét.

48 E tekintetben a fellebbező azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak - amint az a jelen ítélet 23. pontjában szerepel -, hogy hátrányos megkülönböztetést teremt az illető állam számára a központi közigazgatás közvetítésével vagy az állandó képviselet keretében feladatot teljesítő, külföldi munkavégzési támogatásra jogosult tisztviselők és azon tisztviselők között, akik e feladatokat autonóm közösség közvetítésével látják le.

49 Azonban az a kérdés, hogy az állam részére végzett tevékenységet a központi közigazgatás vagy valamely autonóm közösség közvetítésével végezték - a fellebbező állításával ellentétben -, nem minősül releváns szempontnak a külföldi munkavégzési támogatás nyújtása során.

50 Ugyanis mind az állam részére a központi közigazgatás közvetítésével tevékenységet végző, mind az autonóm közösségeknek az ezek közigazgatásán keresztül szolgálatot teljesítő alkalmazottakat külföldön munkát végzőnek kell tekinteni a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikkének (1) bekezdése értelmében, feltéve hogy formálisan az említett állam állandó képviseletéhez tartoznak.

51 A jelen esetben vitathatatlan, hogy a tárgyidőszakban a fellebbező nem állt a spanyol központi közigazgatás szolgálatában, és nem tartozott formálisan a Spanyol Királyság Európai Unió melletti állandó képviseletéhez.

52 Ilyen körülmények között a fellebbezőnek az egyenlő bánásmód megsértésére vonatkozó érvelését csak elutasítani lehet.

53 Ezenkívül példaként meg kell említeni, hogy Spanyolországban a spanyol kormány által 2004. december 9-én a Conferencia para Asuntos con las Comunidades Europeas keretében elfogadott megállapodás értelmében - amely a Spanyol Királyságnak az Európai Unió melletti állandó képviseletének az autonóm közösségekkel kapcsolatos ügyekkel foglalkozó osztályáról és az autonóm közösségeknek az Európai Unió Tanácsa munkacsoportjaiban való részvételéről szól, és amely a jelen jogvita tényállásának megvalósulása időpontjában még nem létezett, így arra nem alkalmazható - a Spanyol Királyságnak az Európai Unió melletti állandó képviseletén az önálló ügyekkel kapcsolatos legalább két tanácsadói állást az autonóm közösségeknek az államon belüli szinten hatáskörrel rendelkező, de az állandó képviseletbe betagozott tisztviselői töltik be.

54 Így ha a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának második francia bekezdésében szereplő "másik állam részére végzett tevékenység" kifejezés értelmezése során egyedüli releváns tényként azt kell figyelembe venni, hogy a tevékenységet az állandó képviselet keretében végezték-e, akkor az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 46. pontjában az említett kifejezést úgy értelmezte, hogy nem vonatkozik az állam közigazgatási alegységeinek kormányzatai számára végzett tevékenységre.

55 A fenti megfontolásokból következik, hogy a fellebbezést el kell utasítani.

A költségekről

56 Az eljárási szabályzat 69. cikke 2. §-ának első bekezdése értelmében - amely ugyanezen szabályzat 118. cikke alapján a fellebbezési eljárásban is irányadó - a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Azonban az eljárási szabályzat 70. cikke értelmében - amely ugyanezen szabályzat 122. cikkének második bekezdése alapján az intézmények által előterjesztett fellebbezési eljárásban is irányadó - a Közösségek és azok alkalmazottai közötti jogvitákban az intézmények maguk viselik saját költségeiket. Ugyanakkor az említett szabályzat 122. cikkének első bekezdése értelmében e szabályzat 70. cikke nem alkalmazható, ha valamely intézmény tisztviselője vagy alkalmazottja terjeszt elő fellebbezést az intézmény ellen. A fellebbezőt, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

1) A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

2) A Bíróság Anna Herrero Romeut kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: spanyol.