EH 2008.1802 Olyan esetben, amikor a munkáltató elismerte az üzemi baleset miatti kárfelelősségét, ez az okozati összefüggés fennállása esetén kiterjed az üzemi balesettel összefüggő keresőképtelenség, mind pedig a sorsszerű megbetegedés miatt járó táppénz összegére [Mt. 174. §].
Pertörténet:
Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.803/2004/24., Tatabányai Törvényszék Mf.20081/2007/4., Kúria Mfv.10521/2007/4. (*EH 2008.1802*)
***********
A felperes a keresetében az 1998-ban elszenvedett üzemi balesetével összefüggő kára megtérítésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy a kára a baleset előtti vájár átlagkeresettel számított táppénz és a rehabilitációs munkakörében elért alacsonyabb keresete alapján számított táppénz különbözetéből adódik, amely táppénz különbözet sorszerű megbetegedés esetén is fennáll.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 573 190 forint keresetveszteség és kamatai megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a munkavégzés közben 1998-ban a felperest ért balesetért való teljes felelősségét az alperes elismerte, a felek a nem vagyoni kártérítés és az általános kártérítés tekintetében egyezséget kötöttek, amelynek alapján az alperes havi kártérítési járadékot fizet a felperesnek amellett, hogy rehabilitációs munkakörbe helyezte. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján megállapította, hogy a felperes 2003. március 7-étől 2004. július 31-éig 135 napot töltött keresőképtelen állományban, amelyből 42 nap volt összefüggésbe hozható az üzemi balesetével. Ezen túlmenően 2004. augusztus 1-jétől 2005. október 21-éig további 28 napot volt keresőképtelen saját sorsú megbetegedés miatt.
A munkaügyi bíróság az üzemi balesettel összefüggő, mind pedig a saját sorsú megbetegedés miatt kapott táppénz tekintetében megalapozottnak találta a keresetet, mivel mindkét esetben megállapítható volt a felperest ért kár. Ez egyfelől a korábbi átlagkereset és a baleset miatt keresőképtelenség alapján kapott táppénz különbözetében, másrészt abban jelentkezett, hogy baleset hiányában a sorsszerű megbetegedés alapján járó táppénz is magasabb összegű lett volna. A munkaügyi bíróság a felperes által számított 598 466 forint különbözetből 573 190 forint keresetveszteséget ítélt megalapozottnak.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság vizsgálta a fellebbezési eljárás során pontosított - összegszerűségében 420 673 forint - keresetkiegészítés különbözetre vonatkozó keresetet, és azt az Mt. 186. § (3) bekezdésére hivatkozással elutasította. Utalt arra, hogy az alperes nem tanúsított megtévesztő magatartást, a felperest megillető kártérítési járadékot folyamatosan fizette.
A munkaügyi bíróság által megalapozottnak ítélt további kártérítési igényeket amiatt utasította el, mivel álláspontja szerint ezek nem állnak az üzemi balesettel okozati összefüggésben, hiszen a táppénzes időszakok alatt a felperes általános kóddal, saját sorsú megbetegedése miatt került keresőképtelen állományba, és nem baleseti táppénzben részesült. A felperes gyermekápolási táppénzes állománya úgyszintén nincs összefüggésben az üzemi balesettel, ezért az Mt. 174. §-a és 183. §-a értelmében a felperes ezen igénye is alaptalan.
A felperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, és "a másodfokú eljárásban módosított" kereseti kérelmének megfelelő keresetveszteség megfizetése iránt felülvizsgálati kérelemmel élt. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta az Mt. 186. § (3) bekezdését. Álláspontja szerint a rehabilitációval kapcsolatos keresetveszteséget hároméves elévülési időn belül követelhette. Ebben a körben előadta, hogy az alperes évenként felülvizsgálta ugyan a keresetveszteségét, azonban figyelmen kívül hagyta a hosszú betegállományokat, és noha a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet alapján erre az időszakra nem folyósított rehabilitációs keresetkiegészítést, ugyanakkor ezt kártérítést csökkentő tényezőként egész évben figyelembe vette.
A betegállományokkal kapcsolatos keresetveszteség, azaz az ún. vájári átlagkereset alapján elérhető táppénz és a tényleges táppénz közötti különbözetként jelentkező kár vonatkozásában tévesnek tartotta a másodfokú bíróság álláspontját a balesettel való okozati összefüggés hiányáról. Ebben a körben az Mt. 174. §-ának megsértésére hivatkozott.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Hangsúlyozta, hogy a felperest rehabilitációs munkakörbe helyezte, részére kártérítési járadékot folyósít, amelyből levonja a jogszabály alapján járó ún. keresetkiegészítést. Ez utóbbi a keresőképtelenség idejére nem volt folyósítható, a táppénzes napokra azonban a baleset alapján járó kártérítési járadékot megfizette.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.
A felperes a keresetében az üzemi balesetével összefüggő 42 nap keresőképtelenség idejére a vájári átlagkereset és a táppénz közötti különbözet megfizetését, a sorsszerű megbetegedései és a gyermekápolási táppénzes állomány idejére pedig a vájári átlagkeresettel elérhető táppénz és a rehabilitációs munkakörben elért keresettel számított táppénz különbözet megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy ezen kártérítési igények tekintetében fennáll-e az üzemi balesettel való okozati összefüggés, és azokért az alperes mint munkáltató kártérítési felelőssége az Mt. 174. § (1) bekezdése alapján megállapítható-e.
A munkaügyi bíróság az igazságügyi orvosszakértői vélemény és a kiegészítő vélemény alapján törvénysértés nélkül állapította meg, hogy a felperes által megjelölt 2002. március 7-étől 2005. október 21-éig terjedő időszakban felmerült összes keresőképtelen állományból 42 nap az üzemi balesettel összefüggő megbetegedés miatti keresőképtelenség volt. Az igazságügyi orvos szakértő hiteles és meggyőző indokát adta annak, hogy a balesettel összefüggést miért látta megállapíthatónak a korábbi háziorvosi nem ilyen jellegű kód megjelölés ellenére. Ezen időszakra vonatkozóan ezért az alperes a teljes keresetveszteséget - azaz a vájári átlagkereset és a tényleges táppénz közötti különbözetet - köteles megtéríteni az Mt. 174. §-ának (1) bekezdése értelmében.
A perben nem volt vitás, hogy az alperes az üzemi balesettel összefüggő teljes kárfelelősségét elismerte. Ezért a felperes sorsszerű megbetegedése alapján a rehabilitációs munkakörben elért keresettel számított alacsonyabb táppénz és a vájári átlagkeresettel számítható magasabb összegű táppénz különbözete tekintetében abban kellett állást foglalni, hogy ez a veszteség összefügg-e az üzemi balesettel. Erre vonatkozóan az elsőfokú bíróság álláspontja helytálló. Ezen igény tekintetében az okozati összefüggés amiatt áll fenn, mivel a felperes az üzemi baleset következtében került rehabilitációs munkakörbe, és a teljes kárért való felelősségből következően őt a sorsszerű megbetegedés esetén is olyan helyzetbe kell hozni, mintha baleset nem érte volna. Amennyiben a táppénz különbözet megállapítható, az alperes a felelősségét nem háríthatja el pusztán azon az alapon, hogy a táppénz alapját képező megbetegedés sorsszerű megbetegedés volt, vagy pedig a felperes gyermekápolási táppénzben részesült.
Az elsőfokú eljárásban beszerzett igazságügyi könyvszakértői vélemény alapján a munkaügyi bíróság 573 190 forintban állapította meg a balesettel összefüggő különbözetet.
A másodfokú ítélet indokolása szerint a felperes a keresetét a fellebbezési eljárásban "pontosította": egyrészt az összegszerűséget 420 637 forint "keresetveszteségi igényben" jelölte meg, amelynek a jogalapját illetően az ügyben még irányadó 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet 18. § (4) bekezdésére hivatkozott, és azt sérelmezte, hogy az e jogszabályban meghatározott "keresetkiegészítési járadékot a táppénzes állomány alatt nem folyósították".
Az elsőfokú eljárásban előterjesztett felperesi keresetnek, és ennek alapján az elsőfokú eljárásnak nem képezte tárgyát az ügyben még irányadó 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet alapján járó rehabilitációs keresetkiegészítés. Ehhez képest nem értelmezhető az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság által elbírált "kereset pontosítás", amely ténybelileg, összegszerűségében és a jogalap megjelölésében eltért az elsőfokú eljárásban előterjesztett és elbírált keresettől (Pp. 247. §). Ezért a felülvizsgálati kérelem tárgyát képező jogerős ítélet e tekintetben felülvizsgálatra nem alkalmas.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra, és új határozat hozatalára utasította.