BH 1992.4.240 A bíróság nem hozhatja létre a szerződést, ha az az előszerződésben megállapított feltételek lényeges módosítását eredményezné [Ptk. 208. § (4) bek.].
A felperesi vállalat mint vevő, az alperes mint eladó 1987. május 28-án előszerződést kötött, amelyben arra vállaltak kötelezettséget, hogy 1987. július 28-ig adásvételi szerződést kötnek a perbeli 469 m2 területű ingatlanra, 1 400 000 forint vételár mellett.
Az alperes az adásvételi szerződés megkötésétől elzárkózott, írásban kérte a felperest, hogy járuljon hozzá a szerződéstől való elálláshoz. A felperes ragaszkodott a szerződés megkötéséhez. Az 1987. évben benyújtott keresetlevelében kérte, hogy a bíróság az előszerződés alapján hozza létre az adásvételi szerződést.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a felperes a szerződéskötéskor érvényben volt rendelkezések szerint nem vásárolhatott ingatlant, elmaradt a jogszabály által megkívánt értékbecslés is.
Utóbb a bíróság végzésével megindította a felperesi vállalat egyszerűsített felszámolására irányuló eljárást az illetékes minisztériumnak a határozata alapján, amely a vállalat 1990. december 31-ével történő jogutód nélküli megszűnését mondta ki. Ezt követően a perben a felszámoló vett részt.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 56 600 forint perköltséget az alperesnek fizessen meg. Az ítélet indokolásában utalt arra, hogy az előszerződésben vevőként megnevezett vállalat saját nevében tulajdonjogot nem szerezhetett. A földről szóló 1987. évi I. tv. és a végrehajtásáról rendelkező 26/1987. (VII. 30.) MT rendelet szerint az ingatlan-nyilvántartásba társtulajdonosként az államot kell bejegyezni, az állami szervet pedig kezelőként. Az előszerződést nem ilyen tartalommal kötötték meg a felek.
Nem felelt meg a jogszabályoknak a vételárra vonatkozó rendelkezése sem, a 24/1982. (V. 24.) MT rendelet 2. §-ának (1) bekezdése szerint állami szerv csak az állami ingatlanközvetítő szerv forgalmi értékbecslése alapján vásárolhat. A vételár nem haladhatja meg az értékbecslésben meghatározott forgalmi értéket. A 14/1982. (V. 24.) PM rendelet pedig szabályozta a kifizetés módját is akként, hogy a vételár 70%-a a szerződés aláírása után, a fennmaradó rész pedig a tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésekor fizethető ki.
Ezeknek a rendelkezéseknek a be nem tartása, valamint az a körülmény, hogy a felperesi vállalat jogutód nélkül megszűnt, okot szolgáltatott arra, hogy az alperes az előszerződés teljesítésétől elálljon, figyelemmel arra is, hogy a perben beszerzett értékbecslés szerint az ingatlan 1987. évi forgalmi értéke 750 000 forint.
Mindezekre figyelemmel a Ptk. 208. §-a (3) bekezdésének alkalmazását nem találta indokoltnak, ezért a keresetet elutasította.
A felperes fellebbezésében a keresetének megfelelő ítélet hozatalát kérte.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!