EBD 2016.03.M7 A vezetője bizalmát elvesztette felmentési ok alkalmazása jogellenes, amennyiben a munkáltató fegyelmi eljárás megindítására alapot adó - a Kttv. 76. § (2) bekezdés körébe nem sorolható - kötelezettségszegéssel indokolja a kormánytisztviselő felmentését [2011. évi CXCIX. tv. 66. § (2) bekezdés, 76. § (1)-(2) bekezdés].
[1] A kormánytisztviselő alperes kormányzati szolgálati viszonyát a felperes munkáltató 2013. március 14-én kelt felmentéssel - a Kttv. 63. § (2) bekezdés e) pontja, azaz a vezetőjének bizalmát elvesztette felmentési ok alapján megszüntette. Ennek indokolása szerint három határozatot úgy látta el "kiadmány hiteléül" pecséttel és a felügyelőség bélyegzőjével, valamint aláírásával, hogy az alperes által is tudottan "F. I. s. k. osztályvezető" nyomtatott neve felett B. B. aláírása szerepelt. Az alperesnek tudomása volt arról, hogy F. I. betegszabadságon van, így tévesen kiadmányozott okirat került kiküldésre.
[2] Az alperes közszolgálati panaszt nyújtott be a Kormánytisztviselői Döntőbizottsághoz, amelyben kérte annak megállapítását, hogy felmentése jogellenes. Kérte továbbá elsődlegesen az eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, másodlagosan a felperesi jogelőd kötelezését 24 havi illetményének megfelelő átalány-kártérítés megfizetésére.
[3] A Kormánytisztviselői Döntőbizottság a lefolytatott eljárás eredményeként határozatával a közszolgálati panasznak részben helyt adott, és megállapította, hogy az alperes kormányzati szolgálati jogviszonyát a felperesi jogelőd jogellenesen szüntette meg, kötelezte a felperesi jogelődöt alperes 22 havi illetményének megfelelő 2 983 200 forint átalány-kártérítés megfizetésére.
[4] A felperes munkáltató keresetet terjesztett elő, amelyben kérte a döntőbizottsági határozat oly módon történő megváltoztatását, hogy az alperes közszolgálati panaszát a bíróság teljes egészében utasítsa el. Hivatkozott arra is, hogy a megállapított átalány-kártérítés eltúlzott.
[5] Az alperes a kereset elutasítását kérte.
[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében a felperes munkáltató keresetét elutasította.
[7] Az ítélet indokolásában a közigazgatási és munkaügyi bíróság idézte a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 63. § (1)-(3) bekezdését, 76. § (1)-(2) bekezdését, továbbá a 66. § (2) bekezdését.
A rendelkezések értelmezésével megállapította, hogy a bizalomvesztés egy önálló felmentési jogcím, amelynek indoka kizárólag a kormánytisztviselő magatartásában, illetve munkavégzésében megnyilvánuló és bizonyítható tény lehet. A bizalomvesztés erkölcsi, etikai jellegű, a kölcsönös munkavégzésben megnyilvánuló bizalmi elvet juttat kifejezésre, amely ugyanakkor az érintettek közötti szubjektív érzésen túli körülmény, hiszen mindezt bizonyítani is kell, mindehhez bizonyítható tény is szükséges. A felperesi jogelőd a felmentést ténylegesen nem bizalomvesztéssel indokolta, hanem kötelezettségszegéssel, ez esetben fegyelmi eljárást kellett volna indítani, amelynek következménye nem feltétlenül a kormányzati szolgálati jogviszony megszüntetése lett volna.
[8] A közigazgatási és munkaügyi bíróság kifejtette, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója nem kérhetett számon az alperestől bizalmat és lojalitáshiányt. Az alperesnek nem a kiadmányozás volt a munkaköri feladata, de ahhoz kapcsolódott. Így neki sem lehet felróni közvetve azt a gyakorlatot, amely megfelelt a mindenki által követett kiadmányozási gyakorlatnak.
[9] F. I. osztályvezető távollétében követendő kiadmányozási rendről is a vezetőnek kellett volna döntenie és iránymutatást adnia. Amennyiben a kiadmányozással kapcsolatos kérdéskörnél nem állapítható meg a bizalomvesztésre alapozott felmentés joghatályossága, úgy érelemszerűen az előbb kifejtettek alapján ez az alperes munkaköre tekintetében sem állapítható meg.
[10] Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, elsődlegesen kérte annak megváltoztatásával a keresetnek való teljes helyt adást és az alperes perköltségben marasztalását. Másodlagos fellebbezési kérelme az ítélet hatályon kívül helyezésére irányult a Pp. 206. § megsértése miatt.
[11] A felperes álláspontja szerint a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítélete iratellenes megállapításokat tartalmaz, továbbá az irányadó jogszabályok téves értelmezésén alapul.
[12] Az ítéletben kifejtettekkel szemben a felmentés nem kötelezettségszegésen, hanem ténylegesen bizalomvesztésen alapul. Ez az önálló megszüntetési jogcím a Kttv. 66. § (2) bekezdésének és a 76. § (2) bekezdésén keresztül kapcsolódik a 76. § (1) bekezdéséhez. Azért bizalomvesztés okán történt a felmentés, mert az alperes munkavégzése a vezető által meghatározott szakmai értékek iránti elkötelezettségnek, a vezetőkkel és munkatársakkal való együttműködési kötelezettségnek nem felelt meg, az alperes nem szakmai elhivatottsággal látta el feladatát, és nem tanúsított munkavégzése során fegyelmezett és lényeglátó feladatvégzést. Figyelmen kívül hagyta az SZMSZ-t, az Iratkezelési szabályzatot és a 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendeletet.
[13] A fellebbezés alaptalan.
[14] A Kttv. 76. § (1) bekezdése felsorolja a kormánytisztviselők kötelezettségeit, míg a (2) bekezdés szerint az (1) bekezdésben meghatározottakon túli követelmény a szakmai lojalitással történő feladatellátás. A jogszabály nem határozza meg, hogy mit kell érteni szakmai lojalitáson. Jelen per elbírálása szempontjából jelentős kérdés a kötelezettségek megszegése, tehát a fegyelmi vétség és a vezetői bizalom elvesztése, mint felmentési ok elhatárolása. A Kttv. 156. § (1) bekezdése szerint fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén - ide nem értve a méltatlanság, illetve a bizalomvesztés miatti felmentést, valamint a hivatásetikai elvek megsértését - a munkáltatói jogkör gyakorlója köteles az eljárást - a (2) bekezdés esetét kivéve - megindítani. A Kttv. 76. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltak megsértése esetén a munkáltatónak tehát fegyelmi eljárást kell lefolytatnia, és nem a jogviszonyt megszüntetnie bizalomvesztés címén.
[15] A bizalomvesztés körében a Kttv. 66. § (2) bekezdése utal a munkavégzésben megnyilvánuló kötelezettségszegésre is, azonban a "vezetői bizalmát elvesztette" indoknak a fegyelmi vétség elkövetésénél - a hivatalvesztést kivéve - általában súlyosabb okon kell alapulnia, hiszen a jogkövetkezmény is súlyosabb. A bizalomvesztés alapját a Kttv. 76. § (2) bekezdése szerint
- a vezető iránti szakmai lojalitással történő feladatellátás,
- vezető által meghatározott szakmai értékek iránti elkötelezettség,
- a vezetőkkel és a munkatársakkal való alkotó együttműködés,
- szakmai elhivatottsággal történő fegyelmezett és lényeglátó feladatvégzés megítélése képezheti.
[16] A bizalmi viszony megrendülése, illetve megszűnése szubjektív értékítélet alapján nem, csak alapos és súlyos okok miatt, objektív tények alapján állapítható meg. A munkavégzés során esetlegesen elkövetett kisebb hibák a munka minőségével kapcsolatosak, önmagukban a bizalmi viszonnyal nem állnak összefüggésben.
[17] Nem általában szükséges vizsgálni, hogy az adott magatartás bizalomvesztésre alapot adhat-e, hanem konkrét esetben a vezetői bizalom megrendülését. Mindezek alapján tehát a bizalomvesztésre történő hivatkozáshoz nem elegendő valamilyen kormánytisztviselői kötelezettségszegés igazolása, szükséges a kölcsönös munkavégzésben megnyilvánuló bizalmi elvben bekövetkezett "törésre" történő utalás, és annak bizonyítása is. A perbeli esetben az utóbbi feltétel a törvényszék álláspontja szerint sem valósult meg.
[18] Tény, hogy az alperes nem kiadmányozott, de feladata azzal összefüggött, és a felmentés indoka is. Helyes tehát a közigazgatási és munkaügyi bíróság azon álláspontja, hogy vizsgálni kellett a felperesnél kialakult kiadmányozási gyakorlatot, hiszen a felmentésben az alperes terhére az azzal összefüggő ellenőrzési és jelzési kötelezettség elmulasztását rótták fel. Amennyiben F. I. betegsége, emiatti huzamosabb idejű távolléte szélesebb körben ismert tény is volt, ez nem jelenti azt, hogy konkrét vezetői intézkedés hiányában az alperesnek ismernie kellett az adott helyzetben irányadó eljárási rendet.
[19] A törvényszék kiemelte, hogy bizonyítékok (okiratok, tanúvallomások) állnak rendelkezésre arról, hogy a felperesi jogelődnél a kiadmányozás terén a feltárt és az elsőfokú ítéletben is részletezett gyakorlatot folytatták, tehát az érintett távol lévő osztályvezető melletti "s. k."-s toldással és a helyettesítő személy aláírásával küldték ki a határozatokat. Csak utólag, az alperes kifogásolt eljárását követően, a 2012. május 31-én kelt 10/2012. számú igazgatói utasítás határozta meg a kiadmányozási jog gyakorlásának rendjét. Az SZMSZ és az Iratkezelési szabályzat is szabályozta a kiadmányozás módját, de mivel a felperesi jogelőd hosszabb időn át nem kifogásolta az attól eltérő gyakorlatot, emiatt jogszerűen nem alkalmazhatott - külön figyelmeztetés nélkül - ilyen súlyos jogkövetkezményt.
[20] A Kormánytisztviselői Döntőbizottság, illetőleg a közigazgatási és munkaügyi bíróság megfelelően mérlegelte és értékelte azokat a körülményeket, amelyeket a jogszabály szerint az átalány-kártérítés meghatározása során figyelembe kell venni, továbbá azt is, hogy korábban az alperes munkája ellen kifogás nem merült fel és hogy jelen üggyel összefüggésben nyomozási eljárásban is érintett volt, amely szintén jelentős hátrányt jelent számára. A mindezek alapján megállapított összeg helyes, eltúlzottnak nem tekinthető.
(Szombathelyi Törvényszék 7. Mf. 20.220/2015.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Szombathelyi Törvényszék a dr. Bölcskei Zsolt és Társa Ügyvédi Iroda, által képviselt Vas Megyei Kormányhivatal felperesnek - dr. Tordai Ildikó ügyvéd által képviselt alperes ellen - Kormánytisztviselői Döntőbizottság határozatának felülvizsgálata iránti perében a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 1.M.330/2014/3. számú ítélete elleni 4. számú felperesi fellebbezés elbírálása folytán meghozta a következően
í t é l e t e t:
A törvényszék a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyja.
Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 31.000 (harmincegyezer) Ft másodfokú perköltséget.
Megállapítja, hogy 130.176 (egyszázharmincezer-egyszázhetvenhat) Ft fellebbezési illetéket az állam visel.
Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
I n d o k o l á s
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes a felperesi jogelődnél állt jogviszonyban a leíró csoportban expediáló ügyintézőként. A mindennapi munkavégzésben az Ellenőrzési Osztály iratait expediálta, postázta, a perben érintett három esetben a hulladékgazdálkodási területen dolgozó R-né M. B.nek segített be.
Az alperes közszolgálati jogviszonya a 2013. március 14-én kelt felmentéssel megszüntetésre került.
A bizalomvesztésre alapozott felmentés indokaként a felperesi jogelőd arra hivatkozott, hogy a 2012. január 10. napján kelt végzést, a 2012. január 25-én kelt határozatot, valamint a 2012. január 24-én kelt határozatot az alperes úgy látta el a "kiadmány hiteléül" pecséttel és a felügyelőség körbélyegzőjével, valamint aláírásával, hogy az annak alapjául szolgáló okiraton az alperes által is tudottan "F. I. sk. osztályvezető" ekként megjelölt nyomtatott neve felett Bita Boglárka aláírása szerepelt hibásan. Az alperesnek tudomása volt arról, hogy F. I. betegszabadságon van, tehát tévesen kiadmányozott okirat került kiküldésre. Az alperes figyelmen kívül hagyta az SZMSZ rendelkezéseit, valamint a 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 52. és 53. §-át.
Az alperes közszolgálati panaszt nyújtott be a Kormánytisztviselői Döntőbizottsághoz, amelyben kérte annak megállapítását, hogy felmentése jogellenes. Kérte továbbá elsődlegesen az eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, másodlagosan a felperesi jogelőd kötelezését 24 havi illetményének megfelelő átalány-kártérítés megfizetésére.
A Kormánytisztviselői Döntőbizottság a lefolytatott eljárás eredményeként a 2013. július 31-én kelt határozatával a közszolgálati panasznak részben helyt adott, és megállapította, hogy az alperes kormányzati szolgálati jogviszonyát a felperesi jogelőd jogellenesen szüntette meg, kötelezte a felperesi jogelődöt 15 napon belül az alperes 22 havi illetményének megfelelő 2.983.200 Ft átalány-kártérítés megfizetésére.
A határozat szerint a felmentés indokolása világos, azonban nem valós, ezért az okszerűség vizsgálata nem szükséges.
Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére hivatkozást a döntőbizottság nem találta megalapozottnak, mellőzte az alperes visszahelyezésre irányuló kérelmét, az átalány-kártérítés megállapításánál pedig mérlegelte a jogsértés súlyát, az alperes életkorát, szakmai végzettségét, képzettségét, elhelyezkedési lehetőségeit.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság rögzítette, hogy a Rendőrkapitányságon a felperes feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen eljárás indult a Btk. 346. § (1) bekezdésén alapuló okirattal visszaélés büntetőjogi tényállásának megvalósulása miatt. A feljelentésben a felperes utalt jelen per alperesére is. A Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály Gazdaságvédelmi Alosztálya a 2013. szeptember 24-én kelt határozatával a nyomozást megszüntette.
A felperes keresetet terjesztett elő, amelyben kérte a döntőbizottsági határozat oly módon történő megváltoztatását, hogy az alperes közszolgálati panaszát a bíróság teljes egészében utasítsa el. Hivatkozott arra is, hogy a megállapított átalány-kártérítés eltúlzott. Mindenekelőtt pedig azt kell tisztázni, hogy az alperes határidőben nyújtotta-e be a közszolgálati panaszt a döntőbizottsághoz.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, egyetértett a döntőbizottsági határozattal, mind a jogalap, mind az összegszerűség tekintetében.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította.
Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 48.816 Ft + 27 % áfa ügyvédi munkadíjat, mint perköltséget.
Megállapította, hogy a felmerült 97.632 Ft eljárási illetéket az állam viseli.
Az ítélet indokolásában a közigazgatási és munkaügyi bíróság elsődlegesen azt rögzítette, hogy az alperes a közszolgálati panaszbeadványát a jogszabályban meghatározott 30 napon belül postára adta, tehát az nem késett el.
Az ítélet indokolásában a közigazgatási és munkaügyi bíróság idézte a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 63. § (1), (2), (3) bekezdését, 76. § (1)-(2) bekezdését, továbbá a 66. § (2) bekezdését.
A rendelkezések értelmezésével megállapította, hogy a bizalomvesztés egy önálló felmentési jogcím, amelynek indoka kizárólag a kormánytisztviselő magatartásában, illetve munkavégzésében megnyilvánuló és bizonyítható tény lehet. A bizalomvesztés egy erkölcsi, etikai jellegű, a kölcsönös munkavégzésben megnyilvánuló bizalmi elvet juttat kifejezésre, amely ugyanakkor az érintettek közti szubjektív érzésen túli körülmény, hiszen mindezt bizonyítani is kell, mindehhez bizonyítható tény is szükséges. A felperesi jogelőd a felmentést ténylegesen nem bizalomvesztéssel indokolta, hanem kötelezettségszegéssel, ez esetben fegyelmi eljárást kellett volna indítani, amelynek következménye nem feltétlenül a kormányzati szolgálati jogviszony megszüntetése lett volna.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság kifejtette, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója nem kérhetett számon az alperestől bizalmat és lojalitáshiányt olyan körülmények között, amikor a követendő szakmai értékek és szakmai magatartás nem volt pontosan és egyértelműen meghatározva. Az alperesnek nem a kiadmányozás volt a munkaköri feladata, de ahhoz kapcsolódott. Így neki sem lehet felróni közvetve azt a gyakorlatot, amely megfelelt a mindenki által követett kiadmányozási gyakorlatnak.
F. I. osztályvezető távollétében követendő kiadmányozási rendről is a vezetőnek kellett volna döntenie és iránymutatást adnia. Amennyiben a kiadmányozással kapcsolatos kérdéskörnél nem állapítható meg a bizalomvesztésre alapozott felmentés joghatályossága, úgy értelemszerűen az előbb kifejtettek alapján ez az alperes munkaköre tekintetében sem állapítható meg.
A fentiekre tekintettel a közigazgatási és munkaügyi bíróság egyetértett a döntőbizottsági határozatban foglaltakkal, egyrészt a jogalap, másrészt az összegszerűség vonatkozásában.
Utóbbival kapcsolatban utalt a Kttv. 193. § (5) bekezdésére, és megállapította, hogy a döntőbizottság az irányadó körülményeket megfelelően mérlegelte, határozata a kártérítés mértéke tekintetében is megalapozott. Figyelembe vette, hogy az alperes munkája ellen kifogás soha nem merült fel a felmentést megelőzően, az ellene folyamatban volt nyomozati eljárás is jelentősen nehezíti elhelyezkedését. A kártérítés mértékének mérséklésére a bíróság nem látott alapot.
Az ítélet ellen felperes fellebbezett, elsődlegesen kérte annak megváltoztatásával a keresetnek való teljes helyt adást és az alperes perköltségben marasztalását. Másodlagos fellebbezési kérelme az ítélet hatályon kívül helyezésére irányult a Pp. 206. § megsértése miatt.
A felperes álláspontja szerint a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítélete iratellenes megállapításokat tartalmaz, továbbá az irányadó jogszabályok téves értelmezésén alapul.
Az ítéletben kifejtettekkel szemben a felmentés nem kötelezettségszegésen, hanem ténylegesen bizalomvesztésen alapul. Ez az önálló megszüntetési jogcím a Kttv. 66. § (2) bekezdésén és a 76. § (2) bekezdésén keresztül kapcsolódik a 76. § (1) bekezdéséhez. Azért bizalomvesztés okán történt a felmentés, mert az alperes munkavégzése a vezető által meghatározott szakmai értékek iránti elkötelezettségnek, a vezetőkkel és munkatársakkal való együttműködési kötelezettségnek nem felelt meg, az alperes nem szakmai elhivatottsággal látta el feladatát, és nem tanúsított munkavégzése során fegyelmezett és lényeglátó feladatvégzést. Figyelmen kívül hagyta az SZMSZ-t, az Iratkezelési szabályzatot és a 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendeletet.
Iratellenes az a megállapítás, hogy az igazgató is ugyanazt a kiadmányozási gyakorlatot követte, ezzel szemben bizonyított, hogy vezetői értekezleteken a kiadmányozás rendjére a vezetők figyelmét felhívta, akiknek az információt továbbítani kellett a beosztottak felé. Kiemelt jelentősége van annak, hogy az alperes nem kiadmányozott, hanem az okiratok hitelesítéséért, illetőleg azok kiküldéséért volt felelős. Az alperes vonatkozásában a bizalomvesztés körében az volt az elvárás, hogy ne postázzon olyan okiratot, amely egy olyan személy nevében került kiadásra, aki tudottan távol volt a munkavégzéstől, illetve amely irat eredeti példányán nem annak a személynek az aláírása szerepel, akinek a nevében kiadásra került az okirat, továbbá amennyiben ezen laikus számára is nyilvánvaló visszásságokat észleli, azt a vezetők felé jelezze.
F. I. osztályvezető tartós távolléte köztudomású tény volt, erről az alperes is tudott, hiszen az expediálást végző ügyintézők személyesen mentek fel az osztályvezetőkhöz a postázandó okiratok beszerzése végett.
A kárátalány összege a felperes álláspontja szerint eltúlzott, az alperes nem igazolt olyan körülményt, amely alátámasztaná ilyen összegű kártérítés megállapítását.
Az alperes ellenkérelmében az ítélet helybenhagyását kérte, mert annak indokai mind a jogalap, mind az összegszerűség tekintetében helyesek. Kérte a felperes másodfokú perköltségben marasztalását.
A törvényszék rögzíti, hogy végzésével jogerősen megállapította a felperesi oldalon jogszabály alapján bekövetkezett jogutódlást.
A fellebbezés alaptalan.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatta, a bizonyítékokat egyenként és összességükben a Pp. 206. §-ában foglaltaknak megfelelően mérlegelte. Helytállóan hivatkozott az irányadó jogszabályi rendelkezésekre, azokat megfelelően értelmezte és alkalmazta. Érdemi döntése megalapozott és jogszerű, ezért az ítéletet a törvényszék helyes indokaira tekintettel hagyja helyben a Pp. 253. § (2) bekezdése és 254. § (3) bekezdése alapján.
A fellebbezési érvekre figyelemmel a törvényszék az alábbiakat emeli ki:
A másodlagos fellebbezési kérelemmel összefüggésben a törvényszék álláspontja az, hogy az ítélet hatályon kívül helyezésére nincs ok, a Pp.206.§-ára hivatkozás ezt nem alapozza meg. A közigazgatási és munkaügyi bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatta, a bizonyítékokat megfelelően értékelte. Indokolt esetben a másodfokú bíróságnak lehetősége van a bizonyítékok eltérő mérlegelésére, amelynek következménye eltérő tényállás megállapítása, más jogkövetkezmény levonása, így az érdemi döntés egészben vagy részben történő megváltoztatása, jelen esetben ez azonban nem indokolt.
A törvényszék egyetért a döntőbizottsági határozatban és az elsőfokú ítéletben kifejtett azon állásponttal, miszerint a felmentési indok világos, de nem valós.
A Kttv. 76. § (1) bekezdése felsorolja a kormánytisztviselők kötelezettségeit, míg a (2) bekezdés szerint az (1) bekezdésben meghatározottakon túli követelmény a szakmai lojalitással történő feladatellátás. A jogszabály meghatározza, hogy mit kell érteni szakmai lojalitáson. Jelen per elbírálása szempontjából jelentős kérdés a kötelezettségek megszegése, tehát a fegyelmi vétség és a vezetői bizalom elvesztése, mint felmentési ok elhatárolása. A Kttv. 156. § (1) bekezdése szerint fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén - ide nem értve a méltatlanság, illetve a bizalomvesztés miatti felmentést, valamint a hivatásetikai elvek megsértését - a munkáltatói jogkör gyakorlója köteles az eljárást - a (2) bekezdés esetét kivéve - megindítani. A Kttv. 76. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltak megsértése esetén a munkáltatónak tehát fegyelmi eljárást kell lefolytatnia, és nem a jogviszonyt megszüntetnie bizalomvesztés címén.
A bizalomvesztés körében a Kttv.66.§ (2) bekezdése utal a munkavégzésben megnyilvánuló kötelezettségszegésre is, azonban a "vezetői bizalmát elvesztette" indoknak a fegyelmi vétség elkövetésénél - a hivatalvesztést kivéve - általában súlyosabb okon kell alapulnia, hiszen a jogkövetkezmény is súlyosabb. A bizalomvesztés alapját a Kttv.76.§ (2) bekezdése szerint
- a vezető iránti szakmai lojalitással történő feladatellátás,
- vezető által meghatározott szakmai értékek iránti elkötelezettség,
- a vezetőkkel és a munkatársakkal való alkotó együttműködés,
- szakmai elhivatottsággal történő fegyelmezett és lényeglátó feladatvégzés megítélése képezheti.
A bizalmi viszony megrendülése, illetve megszűnése szubjektív értékítélet alapján nem, csak alapos és súlyos okok miatt, objektív tények alapján állapítható meg. A munkavégzés során esetlegesen elkövetett kisebb hibák a munka minőségével kapcsolatosak, önmagukban a bizalmi viszonnyal nem állnak összefüggésben.
Nem általában szükséges vizsgálni, hogy az adott magatartás bizalomvesztésre alapot adhat-e, hanem konkrét esetben a vezetői bizalom megrendülését. Mindezek alapján tehát a bizalomvesztésre történő hivatkozáshoz nem elegendő valamilyen kormánytisztviselői kötelezettségszegés igazolása, szükséges a kölcsönös munkavégzésben megnyilvánuló bizalmi elvben bekövetkezett "törésre" történő utalás, és annak bizonyítása is. A perbeli esetben az utóbbi feltétel a törvényszék álláspontja szerint sem valósult meg.
Tény, hogy az alperes nem kiadmányozott, de feladata azzal összefüggött, és a felmentés indoka is. Helyes tehát a közigazgatási és munkaügyi bíróság azon álláspontja, hogy vizsgálni kellett a felperesnél kialakult kiadmányozási gyakorlatot, hiszen a felmentésben az alperes terhére az azzal összefüggő ellenőrzési és jelzési kötelezettség elmulasztását rótták fel. Amennyiben F. I. betegsége, emiatti huzamosabb idejű távolléte szélesebb körben ismert tény is volt, ez nem jelenti azt, hogy konkrét vezetői intézkedés hiányában az alperesnek ismernie kellett az adott helyzetben irányadó eljárási rendet.
A törvényszék kiemeli, hogy bizonyítékok (okiratok, tanúvallomások) állnak rendelkezésre arról, hogy a felperesi jogelődnél a kiadmányozás terén a feltárt és az elsőfokú ítéletben is részletezett gyakorlatot folytatták, tehát az érintett távollévő osztályvezető melletti "s.k."-s toldással és a helyettesítő személy aláírásával küldték ki a határozatokat. Csak utólag, az alperes kifogásolt eljárását követően, a 2012. május 31-én kelt 10/2012. számú igazgatói utasítás határozta meg a kiadmányozási jog gyakorlásának rendjét. Nem vitás, hogy az SZMSZ és az Iratkezelési szabályzat is szabályozta a kiadmányozás módját, de mivel a felperesi jogelőd hosszabb időn át nem kifogásolta az attól eltérő gyakorlatot, emiatt jogszerűen nem alkalmazhatott - külön figyelmeztetés nélkül - ilyen súlyos jogkövetkezményt.
A Kormánytisztviselői Döntőbizottság, illetőleg a közigazgatási és munkaügyi bíróság megfelelően mérlegelte és értékelte azokat a körülményeket, amelyeket a jogszabály szerint az átalány-kártérítés meghatározása során figyelembe kell venni, továbbá azt is, hogy korábban az alperes munkája ellen kifogás nem merült fel és hogy jelen üggyel összefüggésben nyomozási eljárásban is érintett volt, amely szintén jelentős hátrányt jelent számára. A mindezek alapján megállapított összeg helyes, eltúlzottnak nem tekinthető.
A felperes fellebbezése eredménytelen volt, így a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni az alperes részére a jogi képviselettel összefüggésben felmerült másodfokú perköltségét, amelynek összegét a törvényszék a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) pont, (5)-(6) bekezdés, és 4/A. §-a alkalmazásával állapította meg, az elsőfokú perköltség 50 %-ának megfelelő összegben.
A módosított 1990. évi XCIII. törvény 46.§ (1) bekezdés szerinti fellebbezési illetéket a felperes illetékmentességére tekintettel az állam viseli.
Szombathely, 2015. évi május hó 14. napján
Dr. Juhász Emese sk. Dr. Tóth Ferenc sk. Dr. Simonné dr. Klemen Gyöngyi sk.
(Szombathelyi Törvényszék 7. Mf. 20.220/2015.)