BH 2012.2.49 Ha az örökhagyó gyermekét, törvényes örökösét, aki öröklési szerződés útján is lakóingatlant örököl, megilleti az illetékmentesség [1990. évi XCIII. tv. 1. §, 16. §, 12. §, 18. §].

Pertörténet:

Fővárosi Törvényszék K.32551/2010/12., Kúria Kfv.35332/2011/4. (EH 2011.2444, *BH 2012.2.49*)

***********

A felperes és édesanyja 1995. augusztus 19-én öröklési szerződést kötött, amelyben az örökhagyó, a felperes édesanyja úgy rendelkezett, hogy életjáradék fejében fiára, a felperesre hagyja az öröklakását (a továbbiakban: lakóingatlan).

Az örökhagyó 2008. május 21. napján elhunyt, utána egy gyermek maradt, a felperes.

Az örökhagyó hagyatéka a 2009. február 9-én kelt és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett hagyatékátadó végzés alapján az örökhagyó gyermekének, a felperesnek került átadásra. A hagyatékátadó végzés értelmében a hagyaték tárgya a 8 500 000 Ft értékű lakóingatlan volt, amit a felperes az öröklési szerződés alapján örökölt meg, és az OTP Bank Nyrt.-nél vezetett lakossági folyószámlán lévő összeg, amit a felperes törvényes öröklés jogcímén örökölt meg.

Az elsőfokú adóhatósághoz az illetékkiszabás alapjául szolgáló iratok 2009. február 17-én érkeztek meg.

Az elsőfokú adóhatóság a 2009. szeptember 29-én kelt fizetési meghagyásában nulla forint öröklési illetéket, és 350 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték fizetési kötelezettséget írt elő a felperes terhére. Fizetési meghagyásában azt rögzítette, hogy a felperes nem köteles a takarékbetétnek minősülő folyószámla követelés után öröklési illeték megfizetésére az illetékekről szóló többször módosított 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 16. § (1) bekezdés b) pontja értelmében. Az Itv. 18. § (1) bekezdése alapján azonban a felperesnek visszterhes vagyonszerzési illetéket kell fizetnie az öröklési szerződéssel megszerzett lakóingatlan után.

A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2010. január 7-én kelt határozatában a fizetési meghagyást helyben hagyta. Az alperes a lakóingatlannal kapcsolatos érdemi döntését az Itv. 3. § (1) bekezdésére, 16. § (1) bekezdés c) pontjára, 18. § (1) bekezdésére és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 655. § (1) bekezdésére alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes részére a közjegyző a lakóingatlant, mint hagyatékot szerződéses öröklés jogcímén adta át, ezért nincs jelentősége annak, hogy a felperes egyben az örökhagyó egyetlen törvényes örököse is. Az öröklési szerződés alapján történő vagyonszerzésre nem a törvényes öröklés, hanem a visszterhes vagyonszerzés szabályait kell alkalmazni, ezért az elsőfokú adóhatóság jogszerűen járt el akkor, amikor visszterhes vagyonátruházási illetéket szabott ki a felperes terhére. Kifejtette, hogy a hatóságnak nincs választási lehetősége a tekintetben, hogy mely törvényhely alkalmazása eredményez kedvezőbb fizetési kötelezettséget, mivel az Itv. 18. § (1) bekezdésének második mondata kötelező erővel mondja ki öröklési szerződés esetére a visszterhes vagyonátruházási illeték kiszabását.

A felperes keresetében az adóhatósági határozatok megváltoztatását, a terhére lakóingatlan után előírt illetékfizetési kötelezettség törlését kérte. Azzal érvelt, hogy vagyonszerzése öröklés útján következett be, és mint gyermek örökölt, ezért az Itv. 16. § (1) bekezdés c) pontja értelmében mentes az illetékfizetés alól. Jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott a Ptk. 655. § (1) bekezdésében, az ingatlan nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Iny.tv.) 32. § (1) bekezdésében és az ennek végrehajtása tárgyában kiadott 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet (a továbbiakban: FVM r.) 6. § (3) bekezdésében, valamint az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló 2008. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Módtv.) 67. §-ában foglaltakra. Álláspontja szerint az alperes figyelmen kívül hagyta az Itv.-t módosító törvény autentikus értelmezését és a jogalkotói céllal ellentétes döntést hozott, mert a visszterhes öröklésre eredetileg kedvezőbb illetékmértéket meghatározó szabályt olyan körülmények között alkalmazta illetékkiszabás alapjául, amikor egyébként az örökös szerzése illetékmentes lenne. Hivatkozott arra is, hogy az alperes jogértelmezés és jogalkalmazása a diszkrimináció tilalmának alkotmányos alapelvébe ütközik, és kérte, hogy amennyiben a bíróság e jogi álláspontját nem fogadja el az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 38. §-a alapján kezdeményezze az Alkotmánybíróság eljárását.

Az alperes ellenkérelmében - a határozatában foglaltakat fenntartva - a felperes keresetének elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:

A jogalkalmazás során az adóhatóság egyedi ügyekben kizárólag a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően dönthet, a jogszabályi rendelkezéseket nem terjesztheti ki és nem is szűkítheti le saját belátása szerint.