EH 2001.395 Vesztegetés és befolyással üzérkedés bűnhalmazata helyett egységesen felbujtóként, vezető beosztású és fontosabb ügyekben intézkedésre jogosult hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének megállapítása [Btk. 21. §, 250. §, 256. §].

A megyei bíróság 2000. június 6. napján kihirdetett ítéletében dr. K. L. I. r. vádlott bűnösségét vezető beosztású és fontosabb ügyekben intézkedésre jogosult hivatalos személy által elkövetett vesztegetés büntettében állapította meg, amiért a vádlottat 1 év 10 hónapi börtönbüntetésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte. S. L. II. r. vádlott bűnösségét vesztegetés vétségében és befolyással üzérkedés büntettében állapította meg, amiért a vádlottat halmazati büntetésül 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte.

A bíróság a következő tényállást állapította meg.

Az I. r. vádlott jogász szakképzettségű, a K.-i Polgármesteri Hivatal aljegyzője és közigazgatási igazgatója, jelenleg felfüggesztés alatt áll.

A II. r. vádlott a vádbeli időszakban a megyei közigazgatási hivatal hatósági főosztályának ügyintézője volt, jelenleg a megyei labdarúgó szövetség alkalmazottja, ügyintézőként.

Az I. r. vádlott a K.-i Városi Tanács Igazgatási Osztályán osztályvezetői beosztásban végezte munkáját.

1990-ben tett jogi szakvizsgát, ezt követően a K.-i Önkormányzatnál közigazgatási igazgató lett és 1995-től a polgármesteri hivatal aljegyzője is. Az I. r. vádlott utóbbi beosztásában ellátta a jegyző által rábízott feladatokat, a jegyzőt távolléte esetén helyettesítette. Közigazgatási igazgatóként vezette és ellenőrizte a polgármesteri hivatal négy osztályát, az általános igazgatási és műszaki irodát, a szociális igazgatási irodát, az adóügyi irodát és a közszolgáltatási irodát.

S. L. II. r. vádlott ugyancsak hosszabb ideje dolgozik a közigazgatásban, részben az építésügyi igazgatás területén. 1992-től a vádbeli időpontig a megyei közigazgatási hivatal általános igazgatási osztályán dolgozott.

K. Város önkormányzata 1996. évben el akarta adni a Z. u. 5. szám alatt található ingatlant. Az ingatlan értékesítésére a polgármesteri hivatal pályázatot írt ki. Az ingatlan a belvárosban található, és ebben az időszakban egy rossz állagú, lebontásra váró, viszonylag kisméretű telekkel rendelkező ingatlan volt. A pályázatban az önkormányzat részletesen meghatározta az ingatlan beépítési feltételeit, ezen belül szerepelt a pályázatban, hogy az akkori szabályozásnak megfelelően a gépkocsik elhelyezéséről lehetőleg a telken belül kell gondoskodni. Az ingatlan eladására kiírt pályázatot a Sz. Gy. által vezetett S. M. Kft. nyerte meg. Ténylegesen az ingatlan megvásárlására a vételárat M. G. biztosította. 1996 júniusában M. G. mint magánszemély megvásárolta a S. M. Kft.-től az ingatlant azzal a céllal, hogy oda egy többszintes társasházat épít. Ezt megelőzően a S. M. Kft. még 1996 májusában egy elvi építési engedélyt kért, melyet részére az elsőfokú építési hatóság meg is adott. Ezek szerint az ingatlanon ötszintes épület, - az alagsorban gépkocsitárolóval, a földszinten és az első emeleten irodákkal, a második emeleten és a padlástérben lakásokkal - építhető. Az engedélyben egyéb kikötések szerepeltek, így legfeljebb 10,5 méteres homlokzatmagasság és az OÉSZ előírásai szerint megfelelő parkoló biztosítása.

1996. augusztus 28. napjával a bontási engedélyt is megadták.

Ezt követően M. G. az ingatlanra tervet készíttetett és építési engedély iránti kérelmet nyújtott be. A polgármesteri hivatal 1996 októberében az építési engedélyt az ingatlanra M. G. részére megadta.

Ebben az időszakban, - 1996 márciusában - módosult a belváros rendezési terve. Az ekkortól hatályos részletes rendezési tervben a parkolóhelyek kialakítását illetően lényeges változás történt. Ekkortól kezdődően a rendezési terv már nem mint lehetőséget írta elő a telken belüli gépkocsi-elhelyezést, hanem kötelezően. Tehát a választható elhelyezés, illetőleg a parkolóhely-megváltás annyiban módosult, hogy mindenképpen a telken belül kellett a szükséges parkolóhelyeket kialakítani, és csak ha a műszaki feltételek a további parkolók kialakítását nem tették lehetővé, akkor kerülhetett szóba az ún. parkolóhely-megváltás. Az építésügyi jogszabályok ekkor az üzletek és lakások számához igazítottan pontosan meghatározták, hogy az ingatlanon az ott épülő lakások és üzletek számára figyelemmel hány darab parkolóhelyet kell kialakítani, illetve megváltani.

Ezt követően került sor arra, hogy M. G. az ingatlanra építési engedélyt kért, melyet 1996 novemberében meg is kapott. Az építési engedély november 26-án emelkedett jogerőre. Az engedélyezett tervek szerint az ingatlanon az alagsorban teremgarázst, az első és második szinten üzleteket és irodákat, valamint a további szinteken 7 db lakást alakítottak volna ki. Miután kiderült, hogy a pincegarázs megépítése és a hozzá tartozó gépkocsiszállító lift beszerelése gazdaságtalan és célszerűtlen megoldás, és az ingatlan kivitelezési költségeit aránytalanul megnövelné, M. G. az eredeti építési tervet és az ingatlan kialakítását meg akarta változtatni azzal, hogy az alagsorban nem garázsokat, hanem üzlethelyiségeket alakít ki. A pincegarázsban kialakítandó gépkocsitároló helyek helyett, valamint az üzletekhez tartozó és jogszabályi előírás szerint megépítendő parkolóhelyeket pedig ún. parkoló-megváltással teljesíti. Ennek érdekében M. G. 1997. január 17-én az építési engedély módosítására irányuló kérelmet terjesztett elő az elsőfokú építésügyi hatósághoz. A kérelmet az építésügyi hatóság 1997. július 14. napján kelt határozatával elutasította.

A polgármesteri hivatalnál ebben az időben olyan gyakorlat alakult ki, hogy az építési ügyekkel kapcsolatos hatósági feladatokat a közigazgatási igazgatóság általános és műszaki hatósági irodája látta el dr. B. L.-né irodavezető irányításával. Ugyanakkor a parkoló-megváltással kapcsolatos szerződések a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási igazgatóságának hatáskörébe tartoztak S. P. irányítása mellett.

A műszaki iroda a parkolóhelyek tényleges megépítésétől csak abban az esetben engedett eltérést és adott engedélyt az eredeti tervek módosítására, ha a parkolóhelyek megváltásával kapcsolatosan az építtető szerződést köt a vagyongazdálkodási igazgatóságon keresztül az önkormányzattal és vállalja, hogy a parkolóhelyeket pénzben megváltja.

A tényleges gyakorlatban ez a folyamat úgy nézett ki, hogy a tervmódosítás iránti kérelem esetén parkoló-megváltási ügyben a műszaki iroda hiánypótlásra szólította fel a kérelmezőt azzal, hogy a parkoló-megváltással kapcsolatos szerződést kösse meg.

Ez történt M. G. és ingatlana esetében is. Az 1997. január 17-én előterjesztett építési engedély módosítására irányuló kérelem miatt az építésügyi hatóság M. G. építtetőtől parkoló-megváltási megállapodást kért. Mivel M. G. az önkormányzattal ekkor a vagyongazdálkodási igazgatóságon keresztül a parkoló-megváltás ügyében nem kötött szerződést, a hiányt nem pótolta, ezért az építésügyi hatóság kérelmét elutasította. Az elutasító végzést M. G. nem fellebbezte meg, így az 1997. augusztus 12-én jogerőre emelkedett.

Időközben M. G. az építkezést nem az eredeti tervek szerint, hanem a kért módosításnak megfelelően a pinceszinten és az első szinten üzlethelyiségek kialakításával folytatta. Az építésügyi hatóság tudomást szerzett a tervtől eltérő építkezésről és egy 1997. október 21. napján megtartott helyszíni szemle megállapításainak alapján az építkezést leállították. 1997. október 22-én kelt határozatban az építésügyi hatóság kötelezte M. G.-t az engedélytől eltérően kialakított vasbeton oszlopok, valamint a födémáttörés megszüntetésére. Ezen határozat 1997. november 10-én emelkedett jogerőre, és mivel a határozatban foglaltakat M. G. nem teljesítette, ezért a műszaki hatósági iroda 1998. február 10. napján engedély nélküli építkezés szabálysértése miatt 25 ezer forintra bírságolta. Ezt a határozatot, mivel dr. B. L.-né a hivataltól ebben az időben távol volt, dr. K. L. írta alá, ténylegesen azonban a határozaton dr. B. L.-né neve szerepelt.

M. G. az ingatlant a S. M. Kft.-től vásárolta meg, melynek ügyvezetője Sz. Gy. volt. M. G. az építkezés bonyolításával fővállalkozóként ugyancsak a S. M. Kft.-t és ezen keresztül Sz. Gy.-t bízta meg.

M. G. az üzleti, gazdaságossági és célszerűségi szempontokra figyelemmel továbbra sem kívánta az építkezést az eredeti terveknek megfelelően folytatni és a pincegarázst gépkocsiszállító lifttel megvalósítani. Időközben, 1997 őszére az építkezés befejezésére kitűzött határidő letelt, az építkezés leállt. Ebben az időben, 1997 novemberében, ma már pontosabban meg nem állapítható időpontban M. G. által a kivitelezéssel fővállalkozóként megbízott az S. M. Kft. ügyvezető igazgatója, Sz. Gy. felkereste hivatali munkahelyén a megyei közigazgatási hivatalban az általa korábbról jól ismert L. S. II. r. vádlottat. A II. r. vádlott - bár az ügyben hatáskörrel és illetékességgel nem rendelkezett, és ezt megmondta Sz. Gy.-nek is - megígérte, hogy a polgármesteri hivatalban tájékozódni fog az említett ingatlan építési ügyének állásról.

Ezt követően a II. r. vádlott felkereste hivatalában az I. r. vádlottat, aki korábban munkatársa volt, és tudta róla, hogy az irányítása és felügyelete alatt áll az építkezési ügyben eljáró műszaki hatósági iroda. A megbeszélés során az I. r. vádlott és a II. r. vádlott megállapodtak abban, hogy M. G.-től az építési engedély módosításának megadása fejében a II. r. vádlott anyagi ellenszolgáltatást kér, és azt megosztja az I. r. vádlottal. Ekkor az I. r. vádlott elmondta a II. r. vádlottnak, hogy a parkolóhelyek megváltása ügyében M. G.-nek ismételten kérelmet kell benyújtania.

1997 decemberében a II. r. vádlott közölte Sz. Gy.-vel, hogy az építési engedély módosításáért az épülő házban egy garzonlakást, vagy annak ellenértékét, 2,5 millió forint körüli összeget kérnek.

Sz. Gy. elmondta a II. r. vádlott ajánlatát M. G.-nek, aki elhatározta, hogy az ajánlatot látszólag elfogadja és személyesen is találkozik a korábbról általa is ismert II. r. vádlottal.

M. G. 1998 januárjában a megyei közigazgatási hivatal épületében felkereste a II. r. vádlottat, aki közölte vele, hogy az engedélyezés lebonyolításáért M. G.-nek 2 millió forintot kell fizetnie, különben nem kapja meg a módosítási engedélyt. Ugyanakkor felhívta M. G. figyelmét arra is a II. r. vádlott, hogy a garázsban kialakított üzletekhez szükséges parkolóhelyek pénzbeni megváltását kell kérni a polgármesteri hivataltól. Ugyanezen alkalommal a II. r. vádlott javaslatára abban is megállapodtak M. G.-vel, hogy a vesztegetésre szánt pénzt oly módon helyezik el egy közösen bérelt széfben, hogy a pénzt csak együttesen vehessék fel. Ezen beszélgetésről M. G. a II. r. vádlott tudta nélkül magnófelvételt készített.

A M. G.-vel történt megállapodásról a II. r. vádlott tájékoztatta az I. r. vádlottat is. Ennek során azonban a II. r. vádlott elhallgatta azt, hogy ő ténylegesen M. G.-től 2 millió forintot kért az ügyintézésért, így a vesztegetési összeg nagysága tekintetében megtévesztette az I. r. vádlottat, aki arról tudott, hogy a vesztegetési összeg 1 millió forint.

M. G., akinek nem állt szándékában ténylegesen a vádlottakat megvesztegetni, a magnófelvétel birtokában egy ismerősének útmutatására - akinek személyazonosságát az eljárás során nem sikerült tisztázni, az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatóságának Vizsgálati Főosztályán feljelentést tett, a feljelentéséhez mellékelte az általa készített magnófelvételt is.

Ezen feljelentés alapján a KBI az elsőfokú bíróság végzése alapján, bírói engedéllyel a lehallgatást ténylegesen végző Nemzetbiztonsági Szakszolgálat munkatársainak közreműködésével lehallgatta a II. r. vádlott lakásán és a hivatalában használt telefonvonalakat.

Az első találkozót követően kb. 1 hét elteltével M. G. ismételten felkereste a II. r. vádlottat, ekkor sokallta a tőle kért 2 millió forintot, mire a II. r. vádlott az összegből 200 ezer forintot, úgymond "a saját jutalékát" elengedte. Ezen megbeszélésről a II. r. vádlott utóbb úgy tájékoztatta az I. r. vádlottat, hogy M. G. csupán 800 ezer forintot hajlandó fizetni az építési engedély módosításának elintézéséért.

A II. r. vádlott és M. G. 1998. január 15-én a II. r. vádlott nevére a Kereskedelmi és Hitelbank fiókjánál 30 napos időtartamra egy széfet béreltek oly módon, hogy azt a bérlőtársak csak együtt nyithatták fel. A széfben M. G. a II. r. vádlott tudtával 1800000 forintot helyezett el azzal, hogy ha megkapja az építésiengedély-módosítást, az összeget a II. r. vádlott a széfből az ő közreműködésével felveheti. A pénzt ténylegesen M. G. részére a KBI biztosította, az ún. csapdapénz sorszámát feljegyezték és a bankjegyeket azonosításra alkalmassá téve vegyszerrel is megjelölték. A pénz elhelyezéséről a II. r. vádlott telefonon értesítette az I. r. vádlottat.

Időközben M. G. kérelme alapján az önkormányzatnál ismételten megindult az építési engedély módosításával kapcsolatos hatósági eljárás.

Az ingatlannal kapcsolatos építési engedély módosítása miatt ellentét alakult ki a polgármesteri hivatalban.

A vezetői értekezleten az I. r. vádlott nem foglalt határozottan állást az engedélyezés ellen vagy mellett. Az a döntés született, hogy M. G. részére engedélyezik az alagsorban üzlethelyiségek kialakítását, és ezzel kapcsolatosan a parkolóhelyek megváltásáról az építtetőnek szerződést kell kötnie a vagyongazdálkodási igazgatósággal.

A vezetői értekezlet döntése alapján M. G. kérelmére a az önkormányzata 1998. március 3-án megállapodást kötött M. G.-vel arról, hogy az előírt parkolóhelyek létesítését M. G. az önkormányzattól 3480000 forintért megrendeli, így mentesül a parkolóhelyek megépítése alól. Ezen megállapodást a vagyongazdálkodási igazgatóság megküldte a műszaki hatósági irodának, ennek megfelelően dr. K. L. I. r. vádlott utasítására G. L. ügyintéző 1998. március 6-án módosított építési tervre adott ki engedélyt.

Ténylegesen a hatósági engedély kiadására nem került sor, az I. r. vádlott utasítására meg kellett várni, míg M. G. igazolja, hogy az önkormányzattal kötött megállapodás szerinti összeget, 3480000 forintot befizeti.

M. G. 1998. április 7-én befizette az önkormányzat számlájára a megállapodásban szereplő összeget. Erről értesítette telefonon keresztül a II. r. vádlottat is.

A II. r. vádlott a parkoló-megváltási összeg befizetésének tényét közölte az I. r. vádlottal.

1998. április 7-én az esti órákban az I. r. és II. r. vádlottak személyesen is találkoztak, és megállapodtak abban, hogy M. G. átveszi a polgármesteri hivatal épületében az építési engedély módosításáról szóló határozatot, ezt követően a II. r. vádlottal együtt M. G. a bankból felveszi a vesztegetési pénzt, és azt a déli órákban II. r. vádlott az I. r. vádlottal megosztja.

Április 8-án M. G. a délelőtti órákban - 9 óra és 9 óra 15 perc közötti időben - megjelent a polgármesteri hivatal épületében, igazolta a parkoló-megváltási díj befizetését, ezt követően az I. r. vádlott a határozatot aláírta és M. G. részére átadta.

M. G. ezután felhívta a II. r. vádlottat. Közölte, hogy a határozatot átvette. Együttesen a bankba mentek, ott a széfbérleti szerződést megszüntették, a kazettából az 1 800 000 forintot a II. r. vádlott felvette.

1998. április 8-án 9 óra 38 perctől az I. r. vádlott négy alkalommal hívta a II. r. vádlottat. 10 óra 9 perckor sikerült elérnie. Ekkor az I. r. vádlott tájékoztatta a II. r. vádlottat, hogy M. G.-nek a határozatot átadta.

A bankból a II. r. vádlott a közigazgatási hivatal épületébe ment, és kb. 10 óra 30 körüli időben hivatali szobájába ment, ahol rövidebb ideig tartózkodott, majd őt a KBI munkatársai őrizetbe vették, és a csapdapénzt, 1 800 000 forintot a II. r. vádlottól lefoglalták.

Ugyanebben az időben sor került az I. r. vádlott őrizetbe vételére is.

Az elsőfokú ítélet ellen dr. K. L. és védője felmentésért, míg S. L. és védője enyhítésért fellebbezett.

Az első fokon eljárt ügyész a megyei bíróság ítéletét mindkét vádlott vonatkozásában tudomásul vette. A legfőbb ügyész átiratban és a fellebbezési tárgyaláson részt vett képviselője útján a S. L. terhére megállapított befolyással üzérkedés bűntette vesztegetést állítva elkövetettkénti minősítését, a vesztegetési cselekmény megnevezése hivatali vesztegetés vétségére helyesbítését, egyebekben az elsőfokú ítélet mindkét vádlott vonatkozásában történő helybenhagyását indítványozta.

Az I. r. vádlott és védője a fellebbezésükben az elsőfokú bíróság részéről eljárási szabálysértéseket sérelmeztek, ugyanakkor az elsőfokú ítéletet megalapozatlannak, a megállapított tényállást hiányosnak, részben iratellenesnek és helytelen ténybeli következtetésen alapulónak jelölték meg. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasításának lehetőségét is felvetették.

A II. r. vádlott és védője fellebbezése indokolásában annak az álláspontjának adott hangot, hogy a II. r. vádlott terhére kizárólag a Btk. 256. §-ának (1) bekezdése szerinti befolyással üzérkedés állapítható meg, ezzel halmazatban a vesztegetés megállapításának nincs helye, ugyanakkor a befolyással üzérkedés legfőbb ügyészi indítvány szerinti minősítésének megállapítását a súlyosítási tilalom korlátjába ütközőnek jelölte meg.

A Legfelsőbb Bíróság a védelmi fellebbezések folytán az elsőfokú ítéletet és az elsőfokú bíróság azt megelőző eljárását a Be. 236. § (1) bekezdésére figyelemmel teljes egészében felülbírálta. A felülbírálat keretében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást a büntetőeljárási törvény rendelkezéseit maradéktalanul megtartva folytatta le. A Legfelsőbb Bíróság által korábban hozott hatályon kívül helyező végzésében a megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatásokat figyelembe vette. Az ügy lényeges körülményeit a szükséges körben felderítette. Az általa szükségesnek vélt, beszerzett és a tárgyalás anyagává tett bizonyítékokat külön-külön és összességében is számba véve állapította meg ítéletének tényállását. A bizonyítékok értékeléséről a szükséges mértékben számot adott.

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletben rögzített tényállást kisebb kiegészítésekkel megalapozottnak találta, és az ügyet ennek alapján bírálta felül.

E tényállásból a vádlottak bűnössége okszerűen következik, és az I. r. vádlott tekintetében a cselekmény jogi értékelése is helyes. Az anyagi jogi szabályoknak megfelelően minősítette az elsőfokú bíróság e vádlott cselekményét, vezető beosztású és fontos ügyekben intézkedésre jogosult hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének, és az adott minősítéshez fűzött jogi indokolás is kifogástalan. A vádlott nem vitathatóan vezető beosztású és fontosabb ügyekben intézkedésre jogosult hivatalos személyként járt el, az irányadó tényállás szerint működésével kapcsolatban előnyt kért, ezáltal a Btk. 250. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő bűncselekmény törvényi tényállásában foglaltakat maradéktalanul megvalósította.

Ugyanakkor nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság S. L. cselekménye elsőfokú ítélet szerinti minősítésével, de nem osztotta az ezzel kapcsolatos legfőbb ügyészi álláspontot sem.

Befolyással üzérkedés és aktív vesztegetés halmazata olyan esetekben állapítható meg, amikor az elkövető a hivatalos személynél meglevő vagy meg nem lévő befolyását bocsátja áruba. A befolyással üzérkedő arra hivatkozással kér vagy fogad el előnyt, hogy az ügyet intéző hivatalos személyre ráhatással bír, az ügy kedvező elintézését ekként biztosítani tudja. A társuló aktív vesztegetés pedig ilyen esetben az ügy elintézését és ezáltal a saját részre kért előnyhöz hozzájutás lehetőségét biztosítja. Ebben az esetben az elkövető mintegy harmadik, és lényegében önálló szereplő az ügyfél és az ügyet intéző hivatalos személy között, akinek érdekei is jellemzően önállóan jelentkeznek.

A II. r. vádlott szerepe viszont az adott ügyben más. E vádlott ugyanis - az irányadó tényállás szerint - Sz. Gy.-vel történt első találkozásukkor nem befolyása érvényesítését, pusztán az ügy állásáról történő érdeklődést ígérte, és előny ekkor szóba sem került. S. L. ezt követően kereste fel az I. r. vádlottat, és a helyzetet értékelve és az abban rejlő lehetőséget meglátva beszélte rá a vesztegetési összeg elfogadására, melyet ő fog elkérni, és amelyből ő maga is részesedni fog. Az I. r. vádlott beleegyezését követően, az ő személyét immár maga mögött tudva kérte az előnyt az építési engedély módosításáért az ismételt találkozáskor Sz. Gy.-től, majd a későbbiekben M. G.-től. S. L. elvként nem közbeiktatódó és a hivatalos személynél meglévő befolyását áruba bocsátó személy, hanem elsődlegesen a passzív vesztegető oldalán megjelenő és érdekeit érvényesítő elkövető. Ezen helyzetén az sem változtat, hogy dr. K. L.-t is megtévesztette a vesztegetési összeg vonatkozásában, ezáltal a vesztegetési összegből a nagyobb részt megszerezni szándékozván.

A kifejtettekből - következően - a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint S. L. a passzív vesztegető oldalán fejtett ki más bűncselekményeknél tipikusan társtettesként értékelhető tevékenységet. A Btk. 250. §-a szerinti passzív vesztegetés azonban sajátképi bűncselekmény, amelyet tettesként vagy társtettesként csak hivatalos személy valósíthat meg, a hozzá kapcsolódó nem hivatalos személy elkövető tevékenysége pusztán részesi lehet.

A tényállás szerint S. L. volt az, aki dr. K. L.-nak szándéka kialakításában a döntő lökést megadta, ő volt az aki társát a bűnelkövetésre indította, a vesztegetési összeg elfogadására rábeszélte. S. L.-nek e tevékenysége ekként dr. K. L. cselekménye felbujtójaként nyerhet helyes jogi értékelést. A Legfelsőbb Bíróság ezért a II. r. vádlott cselekménye minősítését a kifejtetteknek megfelelően megváltoztatta.

A büntetés kiszabása körében irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság kellően feltárta, azok körében pusztán S. L. esetében a halmazat súlyosítóként értékelése esik ki érteremszerűen cselekménye egységes minősítése folytán. A vádlottakkal szemben kiszabott büntetés az enyhítő és a súlyosító körülmények tükrében eltúlzottnak korántsem tekinthető. A korrupciós cselekményét magas beosztású közigazgatási vezetőként megvalósító dr. K. L. és az e beosztásával tisztában levő és őt a cselekmény elkövetésére indító S. L. esetében a törvényes mértékben kiszabott szabadságvesztések végrehajtásának felfüggesztése sem kerülhet szóba. A közügyektől eltiltás mellékbüntetés alkalmazása is indokolt és törvényes. Ekként a Legfelsőbb Bíróság a vádlottakkal szemben kiszabott büntetések enyhítésére sem látott lehetőséget.

A kifejtettekből következően a Legfelsőbb Bíróság kizárólag S. L. II. r. vádlott cselekményének minősítése tekintetében változtatta meg az elsőfokú ítéletet a Be. 260. §-án alapulóan, az elsőfokú ítélet egyéb, mindenben törvényes rendelkezéseit pedig a Be. 259. § (1) bekezdése értelmében helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. V. 2723/2000. sz.)