A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20062/2020/5. számú határozata kártérítés tárgyában. [2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:52. §, 6:519. §, 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet (Bv. Szabályzat) 1. § (2) bek., 4. § (2) bek., 6. § (2) bek., 10. §, 15. §, 137. § (2) bek., 239. § (1) bek.] Bírók: Benedek Szabolcs, Czukorné dr. Farsang Judit, Matosek Edina

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.20.062/2020/5.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Szabó Gábor ügyvéd által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a ... kamarai jogtanácsos által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen kártérítés megfizetése iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2019. november 12. napján meghozott 40.P.21.509/2019/14. számú ítélete ellen az alperes részéről 15. és 17. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 15.000 (tizenötezer) forint együttes első- és másodfokú perköltséget és térítsen meg az államnak külön felhívásra 30.000 (harmincezer) forint feljegyzett kereseti és fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:42. § (2) bekezdésére, 2:52. § (1) és (3) bekezdésére alapított keresetével kérte az alperes kötelezését 50.000 forint sérelemdíj és ennek 2014. május 6. napjától a kifizetésig járó késedelmi kamatai megfizetésére arra alapítottan, hogy az alperes a fogvatartása során megsértette az emberi méltóságát. Keresete ténybeli alapjaként előadta, hogy 2014. április 14-től 2014. május 5-ig az alperesi büntetés-végrehajtási intézetben volt fogva tartva, aminek során az alperes nem biztosította számára a jogszabályokban előírt, minimális nettó 4 négyzetméteres élet- és mozgásteret. Állítása szerint fogvatartása időszakának jelentős részében az egy főre eső mozgástér 1,95-2,29 négyzetméter volt, ami az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) esetjoga szerint kirívó túlzsúfoltságnak minősül, és önmagában is megvalósítja az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény 3. cikkében, valamint a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. (a továbbiakban: Bv.tvr.) 21. § (1) bekezdésében tilalmazott kegyetlen, embertelen megalázó bánásmódot. Mindezek alapján sérelemdíj követeléséhez való jogát érvényesítette, a sérelemdíj mértéke körében azzal érvelt, hogy az EJEB ítéleteiben meghatározott napi tétel kb. 3000 forint, amelyre és a zsúfoltság magasabb fokára figyelemmel az őt ért sérelem kompenzálására a keresettel érvényesített összeg alkalmas. Érvelése szerint az alperes a befogadási kötelezettségre hivatkozással nem mentheti ki magát.

Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Elsősorban elévülési kifogással élt, másodlagosan pedig azzal érvelt, hogy a Bv.tvr. keresetlevélben megjelölt rendelkezéseinek megsértésével okozott kár nem a személyhez fűződő jogok érvényesítésére, hanem a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bvtv.) 10/A. §-a szerinti, a Magyar Állam által fizetendő kártalanításra teremthet alapot, így a felperes nem megfelelő alperest perelt. Hivatkozott arra is, hogy a felperes befogadását nem tagadhatta meg, tekintve, hogy a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet (a továbbiakban IM rendelet) 12. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti ok nem állt fenn. A befogadási kényszer alapján teljes telítettség esetében is köteles az elítélt befogadására, így felróhatóság nem terheli.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 50.000 forintot és ennek 2014. május 6. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát, valamint 200.000 forint perköltséget. Rendelkezett arról, hogy a feljegyzett 15.000 forint kereseti illetéket a Magyar Állam viseli.

Az ítélet indokolása szerint a peres felek egyező előadása alapján állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperesnél való fogvatartásának időszaka alatt a felperesre eső mozgástér alig haladta meg a 2 négyzetmétert, az alperes telítettség mértékére való tényállításából kiindulva 2,21 négyzetméter lehetett, holott az IM rendelet perrel érintett időszakban hatályos 137. § (1) bekezdése szerint a zárkában elhelyezhető létszámot úgy kell meghatározni, hogy férfi elítéltek esetén minden elítéltre lehetőség szerint 3 négyzetméter mozgástér jusson. Ehhez képest az EJEB esetjoga szerint a 3 négyzetméternél kisebb mozgástér már extrém túlzsúfoltságnak minősül. Az előbbiekre tekintettel a felperes kirívóan súlyos mozgástér elvonást szenvedett el az alperesnél való fogvatartása alatt. Az elsőfokú bíróság külön bizonyítás nélkül is megállapíthatónak találta, hogy az adott módon való elhelyezés minden további körülmény nélkül is az emberhez méltó létezés alapvető normáját sérti és ezt az értelmezést támasztja alá az EJEB esetjoga, valamint az annak nyomán kialakult hazai ítélkezési gyakorlat is. A fogvatartás nyilvánvalóan korlátozza az elítélt személyi szabadságát [Bv.tvr. 31. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) pont], ugyanakkor ennél súlyosabb hátrányok elviselésére a Bv.tvr. 2. § (1) bekezdéséből, (2) bekezdés c) pontjából, 21. § (1) bekezdéséből és 25. § (1) bekezdés e) pontjából következően sem köteles.

Az elsőfokú bíróság közömbösnek tartotta az alperesnek azt az érvelését, hogy a felperes a kártalanítás határidejének elmulasztása miatt kíván követeléséhez személyiségi jogi perben hozzájutni, hiszen a felperesnek elvonhatatlan joga igényének személyiségi jogi perben való érvényesítése, amely perben a bíróság csak azt vizsgálhatja, hogy a jogsérelem és az erre alapított igény megalapozott-e vagy sem. A kártalanítás határidejének elmulasztása nem vezethet arra, hogy a felperes a Ptk.-ban szabályozott személyiségi jogának megsértésére alapított igényével ne élhetne, hiszen a határidő elmulasztásához ilyen jellegű jogvesztést a törvény nem fűz. Következtetése szerint a személyiségi jogában megsértett felperest a Ptk. 2:52. § (1) bekezdése alapján illeti meg sérelemdíj, amely igényérvényesítésnek csak az elévülés szab korlátot. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az elévülés kezdő időpontja 2014. május 22., amihez képest a felperes követelését az elévülési határidőn belül érvényesítette a 2019. március 22-én benyújtott keresetlevelével, amely keresetlevél visszautasítását követően annak jogi hatályai a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 178. § (1) bekezdése szerint fennmaradtak.

A sérelemdíj mértékének meghatározásánál az elsőfokú bíróság figyelembe vette, hogy a felperes elhelyezése nem csak a törvényben meghatározott minimum-mozgástér szabályát sértette, hanem ahhoz képest is kirívóan alacsony volt. Nem a bírói gyakorlat alapján kalkulált napi 2.000 forintból, hanem abból indult ki, hogy a keresettel érvényesített összeg mennyiben alkalmas az okozott sérelem kompenzálására, az alperes magatartásának szankcionálására és a jogsértés jövőbeni elkövetésének megelőzésére. Mindezekre tekintettel úgy ítélte meg, hogy 21 nap extrém zsúfolt körülmények között történő fogvatartás miatt az 50.000 forint nem tekinthető eltúlzottnak.