BH+ 2010.11.507 Az ágazati kollektív szerződésben rögzített kedvezmények védelme érdekében kezdeményezett sztrájk jogszerűségét az nem érintette, hogy a kedvezmények alapjául szolgáló megállapodást nem a munkáltatók kötötték [1989. évi VII. törvény 1. § (1) bekezdés, 3. § (1) bekezdés].

A kérelmező munkáltató kérelmében annak megállapítását kérte, hogy az ágazati sztrájkbizottság által a kérelmezőnél 2007. január 24-én 2007. február 6-ára meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájk, megegyezés hiányában meghirdetett 2007. február 8-ai 8 órás, majd 2007. február 12-ei folyamatos sztrájk jogellenes.

A munkaügyi bíróság végzésével a kérelmező kérelmét elutasította.

A megállapított tényállás szerint 1993. április 1-jén, majd 1997. április 1-jén a villamosenergia-ipari ágazati szakszervezetek és az állam között megállapodás jött létre a kedvezményes alkalmazotti tarifa mértéke és annak tárgyában, hogy az alkalmazotti tarifa a lakossági tarifa árszínvonalával arányosan változik. A jogosultság részletes feltételeit a megállapodások szerint kollektív szerződésben kellett rendezni. Az 1997. április 1-jén megkötött megállapodásban az ipari kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter vállalta, hogy a villamosenergia-ipari társaságok alkalmazottaira és nyugdíjasaira vonatkozó tarifát árhatósági jogkörében rendelet formájában állapítja meg. A kedvezményes mértékű díjszabást szabályozó akkor hatályos 58/2002. (XII. 29.) GKM rendeletet 2006. augusztus 1-jei hatállyal módosította a 48/2006. (VII. 21.) GKM rendelet. Ezt követően 2006. augusztus 7-én megalakult az ágazati sztrájkbizottság, amely állásfoglalásában rögzítette, hogy az 1997. április 1-jei megállapodással ellentétben a módosított rendelet az alkalmazotti tarifát 42%-kal emelte meg az általános lakossági tarifa 14%-os emelésével szemben. Az ágazati sztrájkbizottság vezetője 2006. augusztus 16-án a miniszterelnökhöz fordult és kérte, hogy a Kormány jelölje ki a tárgyaló delegációt. Ennek eredményeként a sztrájkbizottság és a Kormány képviselői 2006. szeptember 22-én egyeztetést tartottak, amely nem vezetett eredményre. 2007. januárban a gazdasági miniszter kilátásba helyezte a kedvezményes "C" díjszabás megszüntetését.

A munkaügyi bíróság végzése indokolásában megállapította, hogy a kérelmező a meghirdetett sztrájk jogellenességét kizárólag a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (Sztv.) 1. § (1) bekezdésére alapította, és az Sztv. 3. § (1) bekezdésében felsorolt más jogellenességet eredményező okot nem jelölt meg. Az Sztv. 1. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek tekintetében kifejtett jogi álláspontja szerint a törvény rendelkezéseit nem lehet szűkítően értelmezni. Az Sztv. 1. § (1) bekezdése nem tartalmaz olyan korlátozást, miszerint az ott megjelölt gazdasági, illetve szociális érdekeknek kifejezetten munkaviszonyból eredőeknek kell lennie, amely vonatkozásában kizárólag a sztrájkkal érintett munkáltató rendelkezik intézkedési jogkörrel. Az Sztv. 2. § (2) bekezdése épp arról az esetről szól, amikor a sztrájkkövetelésben érintett munkáltató nem határozható meg. Adott ügyben is ennek megfelelően került sor a sztrájkbizottság és a Kormány képviselői közötti egyeztetésre.

A munkaügyi bíróság szerint a munkavállalók a sztrájk kilátásba helyezésével az 1997 áprilisában kötött megállapodásban foglalt kedvezmények megtartását, a megállapodásban foglaltak betartását kívánták elérni, erre a sztrájk felhívásban is utaltak, és ezzel ellentétes adat az eljárásban nem merült fel. Ezért a meghirdetett sztrájk nem jogszabály módosítására, hanem olyan cél elérésére irányult, amely megfelelt az Sztv. 1. § (1) bekezdésében foglaltaknak.

A kérelmező fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzését helyes indokainál fogva helybenhagyta.

A jogerős végzés ellen a kérelmező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak elsőfokú végzésre is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és a kérelme szerinti döntés hozatalát kérte. A felülvizsgálati kérelem az Sztv. 1. § (1) és (3) bekezdése, 2. § (2) bekezdése, valamint a 3. § (1) bekezdése rendelkezéseinek megsértését panaszolta. Érvelése szerint a sztrájkkövetelés közvetlenül arra irányult, hogy a villamosenergia-ipari társaságok munkavállalói és nyugdíjasai számára kedvezményes díjszabást biztosító 58/2002. (XII. 29.) GKM rendelet - a díjkedvezmény megszüntetésével, illetve jelentős mértékű csökkentésével - ne kerüljön módosításra. A sztrájkkövetelés ezért a jogszabályi rendelkezés tartalmát érintette, annak címzettje kifejezetten a jogalkotó volt. Az Sztv. 1. § (1) bekezdése alapján jogszerűen nem szervezhető sztrájk akkor, ha annak tárgyát valamely jogszabályi rendelkezés módosítása képezi, mert a jogszabályalkotás nem a munkáltató jogosítványa, a munkáltató a sztrájk követelésnek nem tud eleget tenni. A sztrájkjog rendeltetéséből következik, hogy annak gyakorlása csak a munkavállalók közössége és a munkáltató viszonyában értelmezhető. Az Sztv. 1. § (1) bekezdésében a "dolgozó" kifejezés használatával a törvény egyértelműen utal arra, hogy a sztrájkjog gyakorlására kizárólag a munkaviszony egyik alanya jogosult, melyből az következik, hogy a sztrájk címzettje csak a munkaviszony másik alanya, a munkáltató lehet. Ezért, amennyiben a sztrájk címzettje a jogalkotó, illetve ha a munkabeszüntetés a jogalkotás befolyásolására irányul, akkor a munkavállalói akciónak politikai jellege van, ami sérti a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét. Az Sztv. 3. § (1) bekezdése a jogellenesség körében pedig kifejezetten felsorolja az 1. § (1) bekezdésébe ütköző sztrájkot.

A kérelmező azzal is érvelt, miszerint az Sztv. 3. § (1) bekezdése a jogellenes sztrájk eseteit nem taxatív jelleggel sorolja fel, így például nem szerepel a felsorolásban a sztrájkjoggal való visszaélés tilalmát kimondó 1. § (3) bekezdés, a visszaélést megvalósító joggyakorlás esetén azonban a sztrájk jogellenességét mégis meg kell állapítani. Az Sztv. 2. § (2) bekezdése alapján pedig az állam csak akkor lehet címzettje a sztrájknak, akkor lehet jogszerűen alanya a sztrájk egyeztetésnek, ha ez az állam munkáltatói pozíciójából fakad.