BH 1993.10.610 Ha a vadászatra jogosult és a vadkárnak kitett ingatlan használója a várható vadkár megtérítése fejében éves átalány fizetésében állapodik meg, a vadászatra jogosulttal szemben további kártalanítást csak akkor lehet érvényesíteni, ha a törvény által előírt vadkár-elhárítási kötelezettségének nem tett eleget [1961. évi VII. tv. (EVT) 34. §, 36. § (3) bek., Ptk. 340. § (1) bek.].

A felperes és a mezőgazdasági termelőszövetkezet II. r. alperes 1989. október 18. napján haszonbérleti szerződést kötött. A termelőszövetkezet 7 hektár 8283 m2 területű szántóföldjét 1990. december 31. napjáig terjedő időszakra adta haszonbérbe a felperesnek. A szerződésben kikötötték, hogy a haszonbérbe adó a vadak által okozott kárért semminemű kártalanítást nem biztosít.

A felperes - a keresetében tett előadása szerint - 300 mázsa tölgyfacsemete-makk vetőmagot szerzett be azzal a szándékkal, hogy a haszonbérelt területen 3 000 000 db tölgyfacsemetét termel. A felperes a haszonbérelt területen a csemetetermesztéshez szükséges munkákat megkezdte, a talajmunkákat elvégezte, a vetést befejezte. 1990. február második felétől azt észlelte, hogy a megművelt területen nagyobb mérvű vadkár keletkezett, és emiatt a Cs.-i Községi Közös Tanács V. B. szakigazgatási szervéhez fordult. A szakigazgatási szerv - szakértő bevonásával - határozatával a felperes tényleges kárát 901 000 forintban határozta meg. Az I. r. mezőgazdasági kombinát alperest mint a vadászatra jogosultat - kármegosztás alkalmazásával - az általa megállapított kár fele összegének megfizetésére kötelezte.

Az államigazgatási határozatot a felperes és az I. r. alperes is keresettel támadta. A felperes a keresetében további 5 223 011 forint kára megtérítését követelte. A felperes elsődlegesen az I. r. alperestől kérte a kára megtérítését és csak utóbb - az ellenkérelem ismeretében - terjesztette ki a keresetét a II. r. alperesre. Az I. r. alperes a kereset elutasítását ugyanis elsődlegesen azért kérte, mert közte és a II. r. alperes között 1988. május 16. napján - vadkár átalányszerződés jött létre, amelynek 2. pontja szerint az I. r. alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy 1988. január hó 1. napjától kezdődően 1992. december hó 31. napjáig évi 1 500 000 forintot fizet a mezőgazdasági ingatlan használója, a II. r. alperes részére, vadkárátalány címén. Ez a vadkárátalány-fizetési kötelezettség a mezőgazdasági ingatlan használójának mezőgazdasági kultúráiban, erdeiben, a termelőszövetkezet tagjainak háztájijában keletkezett vadkárok kiegyenlítésére szolgál, illetve a mezőgazdasági ingatlan használója részéről felmerülő vadkár elhárítási költségeket egyenlíti ki.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét az I. r. alperes vonatkozásában elutasította, ugyanakkor a II. r. alperest kötelezte arra, hogy 15 napon belül kártérítésként fizessen meg a felperesnek 1 300 000 forintot. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest arra, hogy fizessen meg az I. r. alperesnek 10 000 forint perköltséget, míg a II. r. alperest arra, hogy a fizessen meg a felperesnek 65 000 forintot ugyanezen címen.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében tényként állapította meg azt, hogy a felperest mezőgazdaságilag művelt területen, mezőgazdaságilag hasznosított földrészleten folytatott tevékenységével kapcsolatosan érte mezőgazdasági kár, a vadak károkozása folytán. Ebből következően az okozott kár megtérítéséért az 1961. évi VII. törvény (EVT) 35. §-ának (1)-(2) bekezdése szerint a vadászatra jogosult I. r. alperes felelős. Figyelembe véve azonban azt, hogy az alperesek között létrejött vadkár-átalányszerződés teljesítése folytán az I. r. alperes további vadkár viselésére nem kötelezhető, vele szemben keresetelutasító rendelkezést hozott.

A II. r. alperes jogszabályellenesen járt el akkor, amikor kikötötte: a vadak által okozott kárért semminemű kártalanítást nem biztosít a haszonbérlő felperesnek. Tudomása volt ugyanis arról, hogy a közte és az I. r. alperes között létrejött vadkár-átalányszerződés a haszonbérbe adott területre is kiterjed. A II. r. alperes a Ptk. 277. §-a (2) és (3) bekezdésében foglalt együttműködési kötelezettségét szegte meg akkor, amikor a szerződés megkötésekor a felperest a vadkár-átalányszerződés létéről nem tájékoztatta. Ez a magatartása olyan szerződésszegésnek minősül, amely megalapozza a Ptk. 310. §-a szerinti kárfelelősségét.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes és a II. r. alperes fellebbezett.

A felperes a fellebbezésében a keresetét elutasító rendelkezést támadta. Kérte, hogy a bíróság teljes egészében adjon helyt a keresetének. Elsődlegesen az I. r. alperes marasztalását kérte, másodlagosan pedig a II. r. alperesét. A II. r. alperes a fellebbezésében a rá vonatkozó ítéleti rendelkezés megváltoztatását és a kereset vele szemben történő teljes elutasítását kérte.