EH 2002.739 A bíróság a kétséget a vádlott javára értékelve foglal állást a vádlott elmeállapota és a beszámíthatósága kérdésében, ha ennek természettudományosan megalapozott pontos, - a kórismét rögzítő - megállapítása az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának felülvizsgálati véleményével sem feloldható ellentéteket tartalmazó igazságügyi orvos-szakértői vélemények alapján nem lehetséges [Btk. 24. § (2) bek., Be. 61. § (4) bek., 258. § (1) bek. a) pont].
Az elsőfokú bíróság a 2000. szeptember 4. napján kelt ítéletében a vádlott bűnösségét emberölés bűntettében és kifosztás bűntettében állapította meg. Ezért őt - halmazati büntetésül - 12 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A tényállás szerint: a vádlott az érettségi után 1997-1998-ban tolmácsként és fordítóként dolgozott. Büntetlen előéletű, nőtlen.
A vádlott 14 éves kora után először esetenként, majd rendszeresen különböző prostituáltakhoz járt, és azokkal pénzért közösült.
1995 őszén pszichológushoz fordult depresszióval, szexuális problémákkal 1996 végén, vagy 1997 elején partnerközvetítő irodán keresztül megismerkedett az akkor 54 éves sértettel.
Kapcsolatuk viszonylag rendszeres volt, a vádlott legalább havonta egyszer felkereste partnerét, annak saját lakásán. Vitájuk, konfliktusuk soha nem volt, a vádlott több órát töltött a sértettnél, beszélgettek, TV-t néztek, majd szexuális kapcsolatuk volt.
1998. május 18-án a vádlott dolgozni ment, de rossz hangulatban volt és kora délután felment a sértett lakására, aki közölte, hogy vannak nála, menjen vissza később. 17 óra előtt ment vissza hozzá, beszélgettek, TV-t néztek, majd a vádlott levetkőzött, a sértett simogatni kezdte őt, majd ő is levetkőzött, mindössze egy kombiné maradt rajta. Ezután hagyományos módon közösülni kezdtek, majd az aktus befejezése előtt a vádlott, miközben a sértett nyakát simogatta, mindkét kezével megragadta és megakadályozta, hogy a sértett a szorításából kiszabadulhasson. Ezután kb. 5-15 percig fojtogatta a sértettet, még mindig a közösülés közben. A sértett először sikított, védekezni próbált, karmolta a vádlott nyakát, végül azonban a vádlott azért, hogy a szomszédok esetleg ne hallják meg a sértett kiabálását, még erősebben szorította a nyakát eszméletvesztésig.
A sértett halála légzési elégtelenség következtében állt be, amelyet a nyak leszorítása és a légutak elzáródása okozott. A szorítások közepes, vagy annál nagyobb erővel történtek. A sértett nem szenvedett olyan természetes okú megbetegedésben, amely a bekövetkezett halálával összefüggésbe hozható volna.
A vádlott miután észlelte, hogy a sértett már nem mutat életjelenségeket, a lakásban kutatni kezdett, fiókokat húzott ki, majd magához vette a sértett arany karkötőjét, 5 db aranygyűrűjét, valamint 1000 forint készpénzt. Úgy gondolta, hogy az ékszerekből, illetve pénzből még aznap egy prostituálttal létesít kapcsolatot.
Ezután elment a lakásból, sétált, vásárolt, majd röviddel egymás után két prostituálttal közösült. Odaadta a karkötőt, illetve az egyik gyűrűt. Ezt követően hazament, útközben azonban egy utcai víznyelőbe bedobta a többi ékszert.
Otthon az édesapja kérdezte tőle, hogy miért van az arca összekarmolva, erre kitérő választ adott, majd lefeküdt aludni. Felrémlett benne, hogy mit tett, ezért felöltözött, gépkocsijával a rendőrségre ment, ahol elmondta, hogy mit tett. Az elején nem akarták elhinni, de kivitték a helyszínre, bementek a nem bezárt lakásba, és megtalálták az elhunyt sértettet.
A vádlott az elkövetés napján szeszes italt nem fogyasztott, bódult állapotban nem volt, fojtogatás közben a sértettet tettleg nem bántalmazta.
A vagyon elleni bűncselekménnyel okozott kb. 100 000 forint kárból lefoglalással kb. 89 000 forint megtérült.
A vádlott nem szenved, és 1998. május 18-án sem szenvedett kóros elmeállapotban, így különösen elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi hanyatlásban, tudatzavarban vagy az elmebetegség szintjét elérő személyiségzavarban, amely képtelenné tette, vagy akár csak korlátozta volna cselekményei következményeinek felismerésében, illetve az annak megfelelő magatartás tanúsításában. Megállapított személyiségzavara nem betegség, hanem állapot, így a beszámíthatóságát nem érintette. A pathológiás tudatszűkület egyértelműen kizárható volt. Sem pánikállapot, sem pánikbetegség nem állapítható meg. A vádlott gyermekkori pszichotraumás sérülése csak megkönnyíthette, illetve elősegíthette az élet elleni cselekmény elkövetését. A pszichés traumák hatására ugyanis személyiség-torzulás alakult ki szexuális abberrációval (gerontophilia). Mivel kóros elmeállapot semmilyen formában nem áll fenn, a vádlott kényszergyógykezelése nem indokolt, mivel azt megalapozó megbetegedésekben nem szenved.
Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása érdekében, a vádlott és védője az ítélet részbeni megalapozatlanságát sérelmezve a vádlott beszámítási képessége tárgyában történő további bizonyítás érdekében, végső soron a büntetés enyhítéséért fellebbezett.
A Legfőbb Ügyészség átiratában a súlyosításra irányuló fellebbezést fenntartotta.
A vádlott védője - az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának hiányos felül-véleményét kifogásolva - a másodfokú eljárásban írásban előterjesztett fellebbezési indítványához csatolta prof. Dr. F. J. igazságügyi elmeorvos-szakértőnek az iratok tartalma alapján készített véleményét és indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság az abban foglaltak figyelembe vételével az ítéleti tényállás megalapozatlanságának kiküszöbölése érdekében rendeljen ki újabb igazságügyi elmeszakértőket, akik a vádlott személyes vizsgálatának eredményét figyelembe véve terjeszthetnék elő véleményüket.
A Legfőbb Ügyészség az újabb - immár a másodfokú eljárásban beszerzett igazságügyi elmeorvos-szakértői véleményekre nyilatkozó - átiratában rögzítette, hogy álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítéleti megállapításait az ETT IB felül-véleményére alapozta, az ekként mérlegeléssel megállapított tények felül-bírálatára pedig nincs perjogi lehetőség.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezésekkel támadott elsőfokú ítélet felülbírálatát a Be. 236. §-a (1) bekezdésének keretei közt végezte el. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárásjogi előírások betartása mellett törekedett a vád tárgyává tett bűncselekmény tényállásának felderítésére és valósághű rögzítésére, a cselekményt és körülményeit történeti mozzanatait a teljes és feltáró jellegű vádlotti beismerés, s az azt alátámasztó egyéb bizonyítékok alapján pontosan állapította meg.
A vádlott büntetőjogi beszámítási képességével összefüggésben tett megállapítások tekintetében azonban az ítélet megalapozatlan, a bűncselekmények alanyi oldala az elsőfokú eljárásban született súlyosan ellentmondásos elmeszakértői vélemények tükrében megítélhetetlen maradt.
A vádlott elmeállapotáról négy igazságügyi orvosszakértői vélemény (köztük egy ETT felülvélemény) és számos pszichológus pszichiátriai szakvélemény készült. Tanúvallomások hangzottak el a vádlott pszichológiai kezeléseiről, sor került dr. R. J. pszichológus személyes vizsgálatokon alapuló írásbeli véleményének értékelésére is.
A szakértői vélemények tartalmát az elsőfokú ítélet kivonatosan rögzítette, súlyos ellentmondásaikat azonban nem oldotta fel, hanem csupán arra utalt, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága által az elsőfokú eljárásban adott felülvélemény a korábban készült elmeorvosi vélemények tekintetében "minden vitatott kérdésre választ adott, a felmerült ellentéteket elemezte".
A Legfelsőbb Bíróság ezt a megállapítást tévesnek találta, az ebből adódó következtetések ezért megalapozatlanok.
Az Egészségügyi Tudományos tanács a felülvizsgálati véleményében a korábban készített igazságügyi elmeorvosszakértői véleményeket kivonatosan értékelte csupán, a pszichológusi, pszichiátriai véleményekkel, leginkább azonban az ezek alapjául szolgáló - és objektív mérési adatokat tartalmazó - teszt eredményekkel egyáltalán nem foglalkozott.
Valamennyi pszichológusi elemzés alátámasztotta, hogy a vádlott valamilyen kóros tudatállapotban vitte véghez a cselekményt, de erről az ETT felülvéleménye teljes körű értékelést nem adott. Az is megállapítható, hogy a felülvélemény az ellentétes elmeszakértői vélemények egyes megállapításait összefüggéseikből kiragadva értékelte, végső véleményében pedig lényegében nem adta indokát a vádlott elmeállapotával kapcsolatos megállapításainak.
Az ETT elismerte a vádlott személyiség-torzulását, tudatszűkületét, ám azok pathológiás jellegét tagadta és azt állapította meg, hogy a büntetőjogi beszámítási képessége teljes. Ez a megállapítás azonban a vizsgálati megállapításokon nyugvó érvek hiányában átfogó elmeszakértői értékelésnek nem tekinthető.
A felülvélemény hiányosságai folytán továbbra is megválaszolatlanul maradtak az ügy elbírálása szempontjából kikerülhetetlen kérdések. A vád tárgyává tett magatartása előzményeit, a cselekmény lezajlását, a vádlott utólagos cselekedeteit és önfeljelentésének körülményeit értékelve tettének személyiség-idegensége, mozzanatainak irracionalitása, a tett motivációjának teljes hiánya továbbra is szembetűnő, a bűncselekmények alanyi oldalának megítélésében változatlanul súlyos kétségek maradtak. Ezért az ETT IB felülvizsgálati véleményének megérkezése után az elsőfokú bíróság meghallgatott több, a vádlott korábbi vizsgálatát vagy gyógykezelését végző pszichológust, majd újabb igazságügyi elmeszakértői vélemény beszerzése iránt intézkedett.
Az új szakértőket elsősorban a meghallgatott pszichológusok által adott - és az ETT IB felülvéleményét is kétségessé tevő - megállapítások elmeszakértői megítélése érdekében rendelte ki, az új szakvélemény feltehetően főleg ez okból elsősorban a bevont igazságügyi pszichológus szakértő véleményére támaszkodott. Ez utóbbi tartalmából kitűnően azonban e szakértő a korábbi - többek közt az ETT IB felülvéleményében is megerősített - szakértői megállapításokat sem fogadta el, minden korábbi szakvéleménnyel ellentétben megállapította ugyanis, hogy a vádlott "semmilyen személyiségzavarban nem szenved". Dr. B. B. és dr. F. B. igazságügyi szakértők hangsúlyozták, hogy véleményük e pszichológus szakvéleménnyel együtt "képez szerves egységet", ám annak a korábbi - egyébként általuk elfogadott - igazságügyi elmeorvos-szakértői véleményben tett megállapításokkal szemben álló állításait nem értékelték.
Mindezt áttekintve, a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság széleskörű bizonyítási tevékenysége ellenére sem tekintette megalapozottnak a vádlott büntetőjogi beszámítási képességével összefüggésben tett ítéleti megállapításokat. Jóllehet ezek az ETT IB felülvéleményén alapultak - a szabad bizonyítás elvéből adódóan - e szakértői vélemény csupán a bizonyítékok egyike, értékelése - akárcsak minden más szakértői véleményé - a bírói mérlegelés kompetenciájába tartozik, meggyőző erejét átfogó, a szakkérdések megítélésében minden ellentmondást érintő és feloldó, tudományosan megalapozott érvei adhatják meg. Az elsőfokú bíróság az ETT IB felülvéleményét elfogadta anélkül, hogy a vádlott tudatállapotával kapcsolatban felmerült szakmai kételyek eloszlathatók lettek volna.
A megalapozatlanság kiküszöbölése céljából - a védői fellebbezési indítványnak helyt adva - a Legfelsőbb Bíróság a Be. 240. §-a alapján elrendelt bizonyítás keretében új igazságügyi elmeszakértői vizsgálat elvégzésével és új szakvélemény készítésével bízta meg prof. dr. F. J.-t azzal, hogy az elmeszakértői kérdéseket két igazságügyi orvosszakértőnek kell megítélnie, s a vizsgálatba pszichológus szakértő is bevonható. A szakértő részére - különös tekintettel az előbbiekben elemzett ellentmondásokra - feladatként írta elő, hogy térjen ki valamennyi, a vádlott elmeállapotával kapcsolatos korábbi szakvélemény megállapításaira, elemezze azok ellentmondásait és tudományos megközelítésben adja ezek értékelését.
Prof. dr. F. J. és dr. A. A. igazságügyi elmeszakértők a vádlott személyes vizsgálatán alapuló, a korábbi pszichológiai értékeléseket is figyelembe vevő véleményükben megállapították, majd a másodfokú tárgyaláson történt meghallgatásuk alkalmával megerősítették, hogy a vádlott a cselekmény időpontjában súlyos fokú tudatzavart állapotban volt, tette rövidzárlati cselekményként értékelhető. Mindennek folytán súlyos fokban korlátozva volt abban, hogy a cselekménye következményeit felismerje. A szakértők megállapításaik alátámasztására az idevágó szakirodalmi hivatkozások másolatait is csatolták.
A szakvélemény - a kirendelő végzésben előírtaknak megfelelően - reflektált a korábbi szakvélemények megállapításaira, illetve ellentmondásaira. Az elsőfokú bíróság mérlegelésében irányadóként elfogadott ETT IB felülvéleménnyel összefüggésben rögzítette az alábbiakat:
"Leírja a cselekményt és a cselekmény körülményeit. A lelkiállapot vizsgálati részben megállapítja, hogy emlékezetkiesésre, kóros tudatszűkületre utaló adat a vizsgálat során nem került felszínre, illetőleg pathológiás motivációt, érzékcsalódást, téveszmét, amely a cselekményében a vádlottat befolyásolhatta volna, nem lehetett feltárni. Megjegyezni kívánjuk, hogy összefüggéseiben nem került vizsgálat tárgyává a leleti részben leírt tartós negatív érzelmi állapot, valamint a cselekmény motiválatlansága, illetőleg hogy a cselekményt követően nincs menekülési reakció (bizarr a cselekmény utáni magatartás)"... "A szakreferens által tett azon megállapítás, hogy a személyiségzavar nem betegség, hanem állapot, nem fogadható el, hiszen a betegségek nemzetközi osztályozása, de az általános pszichiátriai gyakorlat is a személyiségzavart betegségként értékeli, hasonlóan például a gyengeelméjűséghez (ami szintén állapot). A véleményező a pathológiás tudatszűkületet azzal zárja ki, hogy az elkövető a cselekmény után közösült az elhalttal (nehezen értelmezhető, hogy éplélektanilag ebben mi a normalitás, mivel necrophiliáról van szó). Megállapításait azzal zárja le, hogy az emlékezészavar hiánya is a tudatszűkület ellen szól. Megjegyezni kívánjuk, hogy a tudatzavart állapotokban nem szükséges mindig alaptünetként az emlékezési zavar, például jelen esetben sem, ahol rövidzárlati cselekményről van szó. A felvetett pánikállapot, illetve pánikbetegség közül az utóbbi fel sem merült a szakvéleményekben".
Ezzel összefüggésben a szakvélemény rámutat: "Álláspontunk szerint sem pánikreakcióról van szó, hanem a tudatzavart állapotra jellemző, elmeorvos szakértőileg nehezen értelmezhető bizarr cselekménysorról, mely a tudatzavart állapot következménye és a menekülés pánik reakció hiánya is alátámasztja a tudatzavart állapotot".
Visszatérve az ETT IB felül-véleményére rögzíti a szakvélemény: "Leírásra került, hogy az Igazságügyi Bizottság nem kíván állást foglalni a cselekmény lehetséges motivációival, hiszen azt a korábban eljárt szakértők bőségesen feltárták. Ugyanakkor a megelőző oldalon leírásra került, hogy pathológiás motivációt nem lehetett feltárni. A cselekmény és körülményeinek elmeorvos-szakértői vizsgálata nagy jelentőséggel bír, hiszen jelen esetben motiválatlan, értelmetlen, az aktuális szituációban a szexuális helyzethez képest inadequat cselekményről van szó".
A Legfelsőbb bíróság megítélése szerint az idézett elemzés megfelel a felülvélemény tartalmának, mindebből pedig az következik, hogy az elsőfokú mérlegelés során irányadónak elfogadott felülvélemény a vádlott elmeállapotát tekintve hiányos feltárásra épült és aggályos következtetéseket tartalmazott.
A másodfokú eljárásban készített újabb elmeszakértői vélemény (prof. dr. A. A. és dr. F. J. szakértők véleménye) az ahhoz kapcsolódó igazságügyi pszichológiai szakvélemény adatait is felhasználva rögzítette, hogy "a vádlott a cselekmény időpontjában súlyos fokú tudatzavart állapotban volt, rövidzárlati cselekményként értékelhető a cselekménye és súlyos fokban korlátozva volt abban, hogy cselekménye következményeit felismerje és a felismerésnek megfelelően cselekedjék".
A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú eljárásban kirendelt igazságügyi orvosszakértők véleményét észrevételezésre megküldte az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának, amely átiratában korábbi véleményét lényegében fenntartotta. Utalt arra, hogy az eltérő pszichológiai állásfoglalások "elsősorban tesztadatokra támaszkodnak", másrészt "az élettörténeti adatok különféle elméleti álláspontok szerinti értelmezését tükrözik".
Áttekintve most már a vádlott büntetőjogi beszámítási képességét értékelő szakvéleményeket, megállapítható, hogy az elmeszakértők egy csoportja a vádlott elmeállapotát épnek, beszámítási képességét teljesnek találta. Véleményükben ellentmondásos megállapítások szerepelnek a tekintetben, hogy a vádlottnál személyiségzavar, személyiségtorzulás fennállt-e. A szakértők másik csoportja, továbbá - dr. F. M. szakértő kivételével - az ügyben nyilatkozó valamennyi pszichiáter és pszichológus szakértő a vádlott elmeállapotát és pszichiátriai státusát valamely okból kórosnak ítélték, azt e körbe tartozó igazságügyi elmeorvos-szakértők egy része ennek okát a vádlottnál vélhetően kórismézhető ún. Bordeline-kórképben, más része a cselekmény kapcsán aktuálisan fennálló súlyos tudatzavarban határozta meg. Ennek alapján e szakértők rögzítették, hogy a vádlott büntetőjogi beszámítási képessége súlyos fokban korlátozott.
Mindennek egybevetése alapján a Legfelsőbb Bíróság a vádlott elmeállapotával összefüggésben természettudományosan megalapozott, pontos kórismét rögzítő megállapítást tenni nem tudott. A kérdés újabb és újabb szakértőkkel történő véleményeztetése e tekintetben eredménytelennek bizonyult, a vádlott elmeállapotát, s ezzel összefüggésben beszámítási képességét a szakértők - azt feltehetően eltérő módszerekkel és eltérő elméleti álláspontokból megközelítve homlokegyenest ellenkező módon értékelték.
A Be. 61. §-ának (4) bekezdése megkerülhetetlen kötelezettségként rója a bíróságra az in dubio pro reo elvének betartását, vagyis azt, hogy a büntetőeljárásban a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt a vádlott terhére róni nem lehet, a kétség a vádlott javára értékelendő.
A vádlott elmeállapotának egységes orvosi megítélése nem volt lehetséges az ellentmondások eloszlatásához meggyőző érvekkel egyik orvosszakértői vélemény sem nyújtott alapot.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság - a vádlott cselekménykori elmeállapotát érintő bármely diagnózis elfogadása nélkül - a kétséget a vádlott javára értékelve megállapította, hogy a nevezett a cselekményét (valamely) kóros elmeállapotban követte el, ez az állapota pedig súlyos fokban korlátozta őt abban, hogy cselekedete következményeit felismerje, illetőleg e felismerésnek megfelelően cselekedjék [Btk. 24. § (2) bek.]. A tényállást a Legfelsőbb Bíróság a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján helyesbítette.
Az ekként módosult tényállásból is okszerűen következik a vádlott bűnössége a terhére rótt bűncselekményeket az elsőfokú bíróság törvényesen minősítette, a kiszabott fő- és mellékbüntetés azonban a vádlott büntetőjogi beszámítási képességének súlyos fokú korlátozottsága folytán is - módosításra szorult.
Ezt figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletben kiszabott főbüntetést, a büntetési tétel minimumára enyhítve, 5 év börtönben, a közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamát ugyancsak 5 évben határozta meg. Az enyhítés kapcsán nagy nyomatékkal értékelte a vádlott önfeljelentésének tényét és a cselekmény elkövetése óta bekövetkezett jelentős időmúlást. (Legf. Bír. Bf. I. 1891/2001. sz.)