BH 2007.2.36 Természetkárosítás bűntettének megállapíthatóságánál a törvényi tényállás szerinti természeti értékek jogi fogalmát és a védettség megállapításának feltételeit a természet védelméről szóló törvény rendelkezései alapján kell vizsgálni [Btk. 281. § (1) bek.; 1996. évi LIII. tv.].

I. Az elsőfokú bíróság 2004. január 15-én kelt ítéletében a terhelt bűnösségét természetkárosítás bűntettében és jelentős kárt okozó rongálás bűntettében állapította meg. Ezért őt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 1 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.

Az ítéleti tényállás szerint a terhelt tulajdonában van a t.-i ingatlan 1/2 része.

1987. évtől a terhelt gazdálkodó tevékenysége körében halastavakat létesített a tulajdonában lévő ingatlanon. A halastó létesítésével összefüggő eljárások során a kérelemmel érintett terület jellegét illetően a különböző hatóságok egymástól eltérő véleményt alakítottak ki, ám azt egyöntetűen tartalmazták, hogy ott értékes láptársulások élnek, így többek között láprét, ezen belül pedig a védett gyapjúsás. E megállapításról a terhelt - az eljárás adatait tekintve - 1997. július végén értesült.

1997-ben a birtokon járt dr. L. K. botanikus, lápszakértő, aki személyes vizsgálódásai és dokumentációja alapján a vele találkozó terhelttel beszélt a terület különleges voltáról. Az elsőfokú határozat tényként rögzíti ezen adatok alapján, hogy az 1990-es évek közepétől a terheltnek már biztosan tudomása volt arról, hogy az ingatlan természetvédelmi szempontból értékes, azon védett növényegyedek élnek, illetve a természetközeli állapotban lévő láprét megóvásáról gondoskodnia kell.

A természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. tv. - amely 1997. január 1-jén lépett hatályba - a törvény erejénél fogva védetté nyilvánította az ország területén lévő valamennyi forrást és lápot, így a terhelt ingatlanán lévő lápi területet is. E jellegnek az ingatlan­nyilvántartásba történő bejegyzése elhúzódott, annak kezdeményezésére is csak 2000 decemberében került sor.

Tényként rögzíti az ítélet, hogy az ingatlan déli részének domboldalán lévő források felett lápi életközösség volt, melynek része volt az 1982. július 1-je óta védetté nyilvánított, mintegy 2000 tőből álló széles levelű gyapjúsással fedett terület.

A terhelt az 1990-es évek elejétől kezdve a halastavak vízellátása érdekében a domboldalon lévő forrásoktól a tavakhoz vezető vízereket mesterségesen kiszélesítette, kikotortatta. Az ebben az időben kezdődő és évekig tartó aszályos időszakban - legvalószínűbben 2002-ben -, amikor a terhelt nagyobb mérvű földkotrást és vízelvezető árkok létesítését valósította meg, bekövetkezett a természeti károsodás. A terhelt a lápi területet gyakorlatilag lecsapolta, s ez az ott lévő növények jelentős mértékű pusztulását okozta. Az elpusztult fajok között azonban kizárólag a széles levelű gyapjúsás volt védett. Az ítélet szerint az elpusztított minimálisan 2000 egyed széles levelű gyapjúsás kipusztításával a terhelt a Magyar Államnak - a növények eszmei értékét figyelembe véve - mintegy 10 millió forint kárt okozott.

Az ítélet rögzíti, hogy a természeti terület (vagyis az "ex lege" védett láp) megváltoztatása nem volt jelentős mértékű, a lápréti jelleg visszaállítható. Ugyanakkor az élő szervezetek élőközösségének megváltoztatása jelentős mértékben lezajlott, a kb. 2000 tő széles levelű gyapjúsás állományából néhány egyed maradt fenn. Ez a változás sem helyrehozhatatlan, a láprét visszaállítására, az életközösség megújulására lehetőség van.

A jogi indokolás körébe tartozóan rögzíti az ítélet, hogy a Természetvédelmi törvény 23. § (2) bekezdése értelmében valamennyi forrás és láp a törvény erejénél fogva áll védelem alatt.

A másodfokú bíróság a 2004. január 15-én kelt és jogerős ítéletében az elsőfokú határozatot megváltoztatta; a börtönbüntetés tartamát 1 évre enyhítette, végrehajtását pedig 5 évi próbaidőre felfüggesztette. A terheltet 1 millió forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A másodfokú határozat indokolása a tényállást egyetlen vonatkozásban egészítette ki: az iratok tartalma alapján rögzítette, hogy az 1990-es évek végétől kezdődően sújtó aszályos időszakban a terhelt a láprét vízellátását biztosító forrást legvalószínűbben 1999., illetve a 2000. év folyamán nagyobb mértékben kikotortatta, vízelvezető árkokat húzatott a halastavakig. Egyebekben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállással és jogkövetkeztetéseivel egyetértve hozta meg döntését.

II. A jogerős határozat ellen a terhelt és meghatalmazott védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, amelyben a megállapított tényállást és az abból levont következtetéseket több vonatkozásban sérelmezte.

Az indítványban foglaltak szerint a birtokában lévő terület nem tekinthető védett lápos területnek, hiszen ezt több - az elsőfokú ítéletben értékelt és elvetett - szakértői vélemény cáfolta, az ítéletben is hivatkozott 53/2002. (XI. 28.) AB határozat pedig az erre vonatkozó jogi rendelkezéseket alkotmányellenesnek minősítette. Hangsúlyozza az indítvány, hogy a halastavak és domboldalak jelentős részén nincs lápi életközösség, egyebekben pedig a széles levelű gyapjúsás jelenléte önmagában nem minősítheti a területet lápos területnek. Megalapozatlan a gyapjúsás tő számára vont következtetés is és hiányzik az ítéletből annak az okozati összefüggésnek a feltárása és bizonyítása, amely a terheltnek felrótt magatartás és a széles levelű gyapjúsás pusztulása között esetlegesen bekövetkezett. A súlyosan aszályos időszak hatásának vizsgálata az eljárásban nem történt meg, erre a kérdésre adott válasz nélkül pedig a kiszáradást teljes volumenében a terheltnek felróni nem lehet.

A felülvizsgálati indítvány szerint tévedett a bíróság a felrótt bűncselekmény szándékos magatartásként történő értékelésekor is, hiszen a terhelt, aki feltehetően a terület védett jellegével sem volt teljesen tisztában, magatartása káros következményeit fel sem ismerte, ekként abba - nyilvánvalóan - nem nyugodhatott bele (Btk. 13. §).

Végül utal a felülvizsgálati indítvány a halmazat jogsértő megállapítására is: a természetkárosítás bűntette magában foglalja a védett tárgy rongálását, így - a felülvizsgálati indítvány jogi álláspontja szerint - azonos magatartás büntetőjogilag tilalmazott kétszeres értékelésére került sor.

A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta. Az indítvány érveinek zöme az ítélet bizonyítékok bírói mérlegeléssel megállapított tényállását támadja, erre pedig a felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség. A jogi érveket az elsőfokú ítéletben részletesen kifejtettek cáfolják, a bűnhalmazat megállapítása - a védett jogtárgyak különbözősége okából - a Legfőbb Ügyészség szerint törvényesen történt.

III. A Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyészi indítvány érvelésével részben egyetértve állapította meg, hogy a terhelt felülvizsgálati indítványa több tekintetben a jogerős ítéletben megállapított tényállást vitatja. Az a kérdés, hogy az ingatlan egy része láp-e vagy sem, e lápi jellegről, ekként pedig a terület védettségéről a terhelt tudomással bírt-e vagy sem, a védett egyedek pusztulását pedig zömmel az általa végzett földmunkák okozták-e vagy sem, - olyan ténykérdések, melyeket a bíróság jogerős ítéletében eldöntött. A Be. 420. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban az alapügy ítéletének tényállása irányadó, - ebből következően a tényállást támadó érvekkel, mint eljárásjogilag kizárt felülvizsgálati támadással - a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem foglalkozott.