BH 2019.7.209 Az Ebtv. 67. §-a szerinti megtérítés felelősség akkor állapítható meg, ha a baleset a foglalkoztatóra kötelező munkavédelmi szabályokban foglalt kötelezettségek megszegésével okozati összefüggésben következik be [a kötelező egészségbiztosítási ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) 67. § (1) bek.].

A tényállás

[1] Az alperes a 2015. június 23-án kelt határozatával a felperest, az általa villamoshálózat-karbantartó munkakörben foglalkoztatott G. P. 2014. július 9-i munkabalesetével összefüggésben felmerült egészségbiztosítási ellátások megtérítése címén 2 748 933 forint és kamata megfizetésére kötelezte. A határozat indokolása szerint a baleset a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 2. § (2) bekezdése, 18. § (1) bekezdése, 40. § (1) bekezdése, 41. § (1) bekezdése, 54. § (2) bekezdése, 54. § (7) bekezdés b), c) és h) pontjai, valamint a munkaeszközök és használatuk biztonsági és egészségügyi követelményeinek minimális szintjéről szóló 14/2004. (IV. 19.) FMM rendelet 12. §-a felperes általi megsértésével okozati összefüggésben következett be, a felperes a balesetmentes munkavégzéshez köteles lett volna kockázatértékelés alapján biztonságos munkaeszközt biztosítani. Az alperes rögzítette továbbá, hogy a határozat megállapításait a munkabaleseti jegyzőkönyv D, F és G rovataiban foglaltak, a technológia módosításáról megküldött dokumentum és a sérülti nyilatkozat 7. pontja támasztja alá.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme

[2] A felperes keresetében a társadalombiztosítási határozat hatályon kívül helyezését arra hivatkozva kérte, hogy a határozatban felsorolt munkavédelmi szabályokat betartotta, a baleset kizárólag a sérült figyelmetlensége miatt következett be.

[3] Az alperes - határozata ténybeli és jogi indokai fenntartásával - a kereset elutasítását kérte, kiemelve, hogy a szerelőkocsi munkavédelmi előírásai, műszaki állapota és a munkavállalók csoporton belüli együttműködése nem volt megfelelő.

Az első- és másodfokú ítélet

[4] Az elsőfokú bíróság a társadalombiztosítási határozatot hatályon kívül helyezte. Megállapította, hogy a perbeli munkát három munkavállaló végezte, a munkát a szerelőcsoport vezetőjeként G. P. irányította. A kötegelőléc cseréjének középső fázisában a szerelőkocsiban G. P. tartózkodott, a kocsit a földről kötéllel a másik két munkavállaló mozgatta. A baleset akként következett be, hogy a csoportvezető a csigát az oszlopok közötti haladás során átrakta a tartó oldalról a húzó oldalra, ami által a kocsi fékezése lehetetlenné vált. G. P. a visszacsapott féket próbálta visszahajlítani, ekkor a mozgásban lévő kocsi beszorult, befékeződött. G. P. a lent lévő munkavállalóknak nem szólt, így azok tovább húzták a befékeződött kocsit és amikor a fék kieresztett, a kocsi begyorsult 25 km/h-ra, majd a következő szakaszon, a régi kötegelőlécet elérve az első kerekek átugrottak a kötegelőléc pofáin. A léc G. P.-t a kocsi hátsó korlátjához nyomta, ennek következtében szenvedte el a sérüléseket.

[5] A bíróság megállapította, hogy a szerelőkocsi alkalmas volt a biztonságos munkavégzésre, a tagállamok gépekre vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló 98/37/EK irányelv szerinti jelöléssel és hiteles tanúsítvánnyal rendelkezett. A szerelőkocsival a munkavállalók 5 éve dolgoztak, azt a balesetkor rendeltetésszerűen használták, ilyen baleset a kocsival nem történt. A felperes a munkavállalók rendelkezésére megfelelő munkaeszközt biztosított, a sérült és a munkafolyamatban részt vevők a gép kezelésére ki voltak oktatva. A sérültnek, aki a munkavégzés irányításával megbízott munkavállaló volt, a féket a tartó oldalra vissza kellett volna helyeznie, vagy szólnia kellett volna a földön tartózkodóknak, hogy az rosszul lett rögzítve, ez azonban nem történt meg. Az URH rádió használatáról a sérült volt jogosult dönteni, arra utasítást a munkálatok megkezdése előtt nem adott. A felperes a munkavédelmi oktatáson a munkafolyamat veszélyeire felhívta a munkavállalók figyelmét, a sérült is ennek ismeretében és tudatában dolgozott, munkavégzése során azonban figyelmetlenül járt el. Az okirati bizonyítékok, valamint a sérült, a balesetkor jelen lévő munkavállalók, a távvezeték-szolgálat vezetője és a balesetet kivizsgáló személy - ítéletben részletesen ismertetett - tanúvallomása alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a baleset kizárólag a sérült munkavállaló figyelmetlensége miatt következett be, ezért a felperes Ebtv. 67. § (1) bekezdése szerinti felelőssége nem állapítható meg.

[6] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - a tényállás érintése nélkül, miután az elsőfokú bíróság bizonyítékértékelésével, így a döntésével nem értett egyet - megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.

[7] Az ítéleti érvelés szerint a baleset helyszínén a munkacsoportot beosztásánál fogva a felperes irányította, az ő feladata volt a munkafázisok meghatározása és annak eldöntése, hogy a munkavégzéshez milyen eszközöket (pl. URH rádiót) használjanak. A sérült a baleset szempontjából a munkáltató megbízottjaként a munkát irányította, a balesetet az ő szabályszegése, figyelmetlensége okozta, ezért az eljárása a felperesi munkáltató felelősségét - figyelemmel az alperes által helyesen felhívott KGD 2009.13. számú döntésre - megalapozta.

[8] A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a KK 25. számú állásfoglalást, nem vette ugyanis figyelembe, hogy a baleset bekövetkeztében a felperesi munkáltató felelőssége megállapítható. A sérült a baleset szempontjából a felperesi munkáltató megbízottjának volt tekinthető, a munkavédelmi szabályok betartásáért a helyszínen - munkaköri leírásából is következően - ő tartozott felelősséggel. További munkavédelmi szabályszegéseket támaszt alá az, hogy a felperes a baleset után az alkalmazott technológiát módosította: elrendelte, hogy a balesetet okozó kocsinál a haladási irányba eső tengely és az alatta lévő kikötési pont közé ütközőt alakítsanak ki. Mivel a kocsi ilyen ütközővel korábban nem volt felszerelve, a felperesnél a hasonló balesetek kiküszöbölésére nem volt lehetőség.

[9] A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság a munkavállalók oktatását tévesen értékelte megfelelőnek, a baleset bekövetkezése jellegéből ugyanis egyértelműen következik, hogy a sérült a gyakorlati oktatáson bemutatottakat nem sajátította el, hiszen az ő figyelmetlensége volt a baleset elsődleges kiváltója. A felperesnek az oktatási anyag elsajátításáról meg kellett volna győződnie, ez azonban nem történt meg, így aggálymentesen nem állapítható meg az oktatás hatékonysága sem. A felperes terhére, a balesetet követő eljárásából következően objektív munkavédelmi szabályszegés megállapítható, ezért nem zárható ki az egészségbiztosítási költségekért fennálló felelőssége.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[10] A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az elsőfokú ítélet helybenhagyását, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását, valamint az alperes költségekben való marasztalását kérte a Ket. 2. § (3) bekezdése, 50. § (1) bekezdése, 72. § (1) bekezdés e) pontja, az Ebtv. 67. § (1) bekezdése és a Pp. 206. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozva.