A Debreceni Ítélőtábla Pf.20287/2019/4. számú határozata sérelemdíj tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 164. §, 253. §, 256/A. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 14. §] Bírók: Árok Krisztián, Molnár Tibor Tamás, Veszprémy Zoltán

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

Pf.II.20.287/2019/4. szám

A Debreceni Ítélőtábla a Dr. Erdei Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: Dr. Erdei Csaba, cím) által képviselt felperes neve (cím) felperesnek a Dr. Sz. Sz. jogtanácsos által képviselt alperes neve (cím) alperes ellen sérelemdíj megfizetése iránt indított perében a Nyíregyházi Törvényszék 5.P.21.553/2018/17. számú ítélete ellen a felperes által 18. sorszám alatt előterjesztett és 19. sorszám alatt kiegészített fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

ítéletet:

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 500 000 (Ötszázezer) forintot.

A le nem rótt fellebbezési illetéket az állam viseli.

Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

Indokolás

A felperes 2014. május 12-én érkezett a "alperes neve" intézménybe, ahonnan 2016. június 20-án szabadult, azonban ezen idő alatt nem tartózkodott folyamatosan az intézetben, többször szállították nyomozásra, egyéb megőrzésre, BV kórházi vizsgálatokra, tárgyalásokra.

A felperes az alperesi intézmény kék épülete első emeletén a 146. zárkában volt elhelyezve, s ott 2015. szeptember 21-től cellatársa volt L. A..

A 2014. szeptember 15-én kelt igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a felperes a véleménykészítés időpontjában a következő megbetegedésekben szenvedett: magas vérnyomás, szívizom elhalás utáni állapot mellkasi szorító fájdalommal, fulladás érzéssel, fáradékonysággal, szapora és rendelet szívműködéssel, időnként jelentkező beszédzavar és szédülés, inzulinfüggő cukorbetegség, szív balpitvar tágulata, műbillentyű beültetés utáni állapot, pitvar fibrilláció, szívelégtelenség, mikroembolizáció gyanúja az agyban, háti csigolyatörés utáni állapot. Betegségei életét közvetlenül veszélyeztették.

A felperes keresetében 5 000 000 forint sérelemdíj és a perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

Előadása szerint 2015. augusztusától 2016. május 20-ig terjedő időben az alperesnél az egészségi állapota rosszabbodott, közvetlen életveszélyben volt L. A. zárkatársa magatartása miatt, aki őt szóban és tettleg is bántalmazta, lelkileg terrorban tartotta, megöléssel fenyegette, nem hagyta éjszaka pihenni. Mindez mentális problémákhoz, szívelégtelenséghez, rosszullétekhez, majd operációhoz vezetett. Zárkatársának széklettartási, vizelettartási problémái is voltak, szükségleteit a WC-n kívül a cellában, illetve éjszakánként az ágyban végezte el, így a higiénikus és egészséges elhelyezés körülményei nem voltak számára biztosítottak. Az alperes e körülmények közötti elhelyezésével személyiségi jogait sértette meg, emberi mivoltában, méltóságában, az egészséges környezethez való jogában sértette őt, s egészségi állapota emiatt rosszabbodott, közvetlen életveszélyben volt.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, perköltség megfizetésére nem tartott igényt. Azzal védekezett, hogy a felperes állításai nem felelnek meg a valóságnak, mert az intézetben töltött időszakban ugyan több alkalommal adott be kérelmet vagy jelentett be panaszt a felügyeletnek, ám azok egyike sem függött össze elhelyezésével, elhelyezési körülményeivel, zárkatársa magatartásával, így az intézetnek nem volt tudomása a felperes sérelmeiről, ennek hiányában intézkedni sem tudott. A felperes betegségei pedig korábban kialakultak, a perbeli időszakban egészségi állapota rosszabbodására vonatkozóan sem tett semmilyen jelzést az alperes felé.

Az elsőfokú bíróság P.20.510/2017/43. sorszámú ítéletével a keresetet elutasította. A határozata indokolásában a BDT 2007. évi 1700. számú döntésre utalással hangsúlyozta, hogy a jogszabályi felhatalmazás alapján eljáró büntetésvégrehajtási intézet intézkedései abban az esetben alapoznak meg személyiségvédelmi igényt, ha annak részéről olyan jogszabálysértés történt, amely egyúttal az elítélt emberi méltóságát is sértette. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) a sérelemdíjat nem felróhatóságtól független szankcióként jelöli meg, a károkozó a Ptk. 6:519. §-a szerint mentesül a kárért való felelősség alól, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható. A kihallgatott tanúk vallomásainak részletes idézését követően arra a következtetésre jutott, hogy a felperes nem bizonyította, hogy az alperes felróhatóan járt el, amikor 2015. augusztusától a felperes szabadulásáig terjedő időben egy zárkába helyezte el L. A.-val. Kiemelte, hogy a felperes nem igazolta, hogy írásban vagy szóban kérte az elhelyezése megváltoztatását. Azt állapította meg, hogy az alperes eljárt alkalmazottai semmiféle személyiségi jogot sértő, illetve a sérelemdíj megállapításához szükséges magatartást nem tanúsítottak, mulasztást nem követtek el.

A felperes fellebbezése folytán eljáró Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.547/2018/6. számú végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.

A határozata indokolásában kifejtette, hogy a sérelemdíj megfizetésére a Ptk. 2:52. § (2) bekezdésére figyelemmel a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges. A Ptk. 6:519. §-a alapján, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni, mentesül ugyanakkor a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható. A Ptk. 1:4. § (1) bekezdése szerint, ha a törvény eltérő követelményt nem támaszt, a polgári jogviszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bvtv.) 7. §-ának megfelelően az alperes és a felperes között büntetésvégrehajtási jogviszony keletkezett, melyből eredően a felperest, mint elítéltet sajátos jogok és kötelezettségek illették meg, illetve terhelték. Ezen jogviszony során a felperest megillető egyes jogok a büntetésvégrehajtás céljából fakadóan jogszabályok által megengedett mértékben módosulnak, így például szünetel a fogvatartott joga a tartózkodási hely megválasztásához, melynek értelmében sem büntetésvégrehajtási intézetet, sem zárkát nem választhat, ugyanakkor, figyelemmel a Bvtv. 122. § a) pontjára is, jogosult a higiéniai feltételeknek megfelelő egészséges elhelyezésre.

A Bvtv. 9. § (1) bekezdésére figyelemmel az elítélt Alaptörvényben meghatározott alapvető jogait, valamint egyéb jogait és kötelezettségeit a büntetésvégrehajtás rendjével összhangban gyakorolja, illetve teljesíti. A jog korlátozása során az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kell alkalmazni (Bvtv. 9. § (2) bekezdés). Az elítélt személyiségi jogai tehát kizárólag törvényben, bírósági ítéletben vagy bíróság, ügyészség egyéb határozatában meghatározottak szerint korlátozhatóak, azonban a büntetésvégrehajtás foganatosításával szükségszerűen együtt járó korlátozáson túl a Ptk. 2:42. § (2) bekezdése szerint az emberi méltóságot és abból fakadó személyiségi jogokat mindenki, így a büntetésvégrehajtási intézet is köteles tiszteletben tartani. A fogvatartottat megillető jogok a büntetésvégrehajtás céljából tehát csak annyiban módosulnak, amilyen mértékben azt az irányadó jogszabályok megengedik, és amilyen mértékben az elkerülhetetlen.