BH 1995.10.574 A károsult felróható magatartásának vizsgálata a vadászatra jogosult kártérítő felelőssége megállapításánál [Ptk. 340. § (1) bek., 1961. évi VII. tv. (EVT) 35. §].

A jogerős ítélet kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 44 250 forintot és ennek 1993. január 1. napjától járó évi 20%-os kamatát. A jogerős ítélet alapjául megállapított tényállás szerint a felperes a néhány napja vásárolt Renault típusú gépkocsijával 1992. december 10-én éjszaka két óra körüli időben 70-80 km/óra sebességgel haladva szemerkélő esőben Szeged felé közlekedett, amikor egy váratlanul felbukkanó őz miatt a kormányt elrántva az árokba csúszott, és egy fának ütközött. A felperes 180 000 forint értékű gépjárműve totálkáros lett.

A jogerős ítélet indokolása szerint a felperes kára őzzel történt ütközés következtében keletkezett, ezért a vadásztársaság alperes felelőssége a vadkár miatt megállapítható. A felperes télen, hajnali időpontban, szemerkélő esőben vezette a néhány napja vásárolt gépkocsit, s csekély vezetői gyakorlattal rendelkezett. A felperes a haladási sebességét nem a látási, időjárási és útviszonyoknak megfelelően választotta meg, s az ütközés úgy következett be, hogy a váratlanul felbukkanó őztől a vezető pánikba esett, és a kormányt elrántotta. A gépkocsi így nem az őzzel való ütközés miatt vált totálkárossá, hanem amiatt, hogy a felperes a gyakorlatlan vezetőre jellemző vezetéstechnikai hibát követett el. A károsult felperes jelentős közrehatását értékelve, a felperesre terhesebb 70-30%-os kármegosztást alkalmazott a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése alapján, s ennek folytán kötelezte kártérítés fizetésére az alperest, értékelve a felperesnél maradt autó roncsértékét.

A jogerős ítélet ellen - jogszabálysértésre hivatkozva - a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a keresetet részben elutasító döntés megváltoztatása érdekében. Ebben arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet - helytelenül - a vadkárért való felelősséget felróhatóságon alapuló felelősségi formának tekintette, és ezért tévesen alkalmazott kármegosztást. A kármegosztás alapjául megállapított tényállás iratellenes, mert a felperes a közlekedése során és az ütközésnél felróható magatartást nem tanúsított. A baleset idején az út nem volt csúszós, és a felperes 60 km/óra sebességgel haladt, a kormány elmozdítása pedig olyan ösztönös, pillanatnyi reakció eredménye volt, amelyért még esetleges helytelensége esetén sem állapítható meg a felperes felelőssége.

Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.